Színésznő szeretett volna lenni, de az utolsó pillanatban meggondolta magát és a jogi pálya felé vette az irányt. A gyerekek mindig közel álltak a szívéhez, imád tanítani és mindent megtesz azért, hogy a gyerekek megismerjék jogaikat itthon és a világ más országaiban. Ciprus, Bécs és Kambodzsa után, ahol szintén gyerekjogokkal foglalkozott, ez év elején Brüsszelbe tette át a székhelyét. Nagy lelkesedéssel kezdett ismerkedni a várossal, a kollégáival, mígnem néhány hónap múlva kitört a koronavírus-járvány és Fanni újra hazaköltözött. Jelenleg budapesti otthonából, az online térben áll kapcsolatban az Eurochild európai gyerekjogi szervezet tagjaival és szolgálja a gyerekjogok ügyét.
Mint sokan, akiket a járvány az online térbe száműzött, te is egész nap a számítógéped előtt ülsz. Angol nyelven kommunikálsz a külföldi kollégáiddal. Miről folynak a beszélgetések, levelezések?
Egy európai gyerekjogi szervezetnél vagyok a tagságért és szervezetfejlesztésért felelős koordinátor. Ez a szervezet 35 országban van jelen és 185 tagja van. Feladatom, hogy megtudjam, milyen problémák merülnek fel a különböző országokban, a tagok – gyerekjogi szervezetek, egyéni szakértők – milyen kihívásokkal küzdenek. Helikopter perspektívából követem, hogy mi történik ezekben az országokban a gyerekjogok területén. A megszerzett információkat becsatornázom azoknak a kollégáknak, akik segíteni tudnak abban, hogy az európai döntéshozatalban figyelembe vegyék a gyerekjogokkal kapcsolatban felmerülő aktuális kérdéseket.
Mennyi ideig tart ez a becsatornázási művelet? Ha jelentesz egy problémát, utána mennyi idő alatt születik meg egy fontos döntés, ami segít az adott országban élő gyerekeken?
Ez az ügycsoporttól függ. Március óta, amióta tart a koronavírus járvány ez a szektor, hasonlóan más szektorokhoz nagyon sok nehézséggel szembesült. Naponta monitorozzuk, hogyan érinti ez az új helyzet a gyerekeket. Trendeket figyelünk meg, amelyek az összes országban jellemzőek. Ennek köszönhetően tudtunk például nyár közepén megszólalni, amikor a döntéshozók elkezdtek az EU újjáépítési költségvetéséről beszélgetni. Felhívtuk a figyelmüket arra, hogy a gyerekszegénység felszámolására mindenképpen pénzt kell elkülöníteni. Gyorsan kellett cselekednünk, két hét alatt raktuk össze a kampányt,amelyben többek között részt vett a magyar Gyermekjogi Civil Koalíció is, amelynek magam is tagja vagyok.
A jogi egyetem elvégzése után, miért döntöttél úgy, hogy a gyerekjogok területén dolgozol majd? Lehetett volna belőled bíró, vagy ügyvéd.
Én már eleve azért mentem a jogi egyetemre, mert gyerekjogokkal szerettem volna foglalkozni. 17 éves koromig színésznőnek készültem, 2010-ben azonban elmentem önkéntesként egy táborba, Svájcba, ahol helyi és bevándorló gyerekeknek tartottunk drámafoglalkozásokat. Erre a munkára felkészítésként az önkéntesek a gyerekek jogairól is tanultak. Akkor jöttem rá, hogy ez a téma engem nagyon érdekel. A foglalkozásokon a művészetet eszközként tekintettem, hogy segítségével a gyerekeket bátorságra tanítsam, erősítsem az önbizalmukat. A jogot azért szeretem, mert rendszerszintű rálátást ad egy-egy problémára. Felvettek az ELTE Jogi karára, ahol ugyan keveset tanultam a gyerekjogokról, de a tanulmányaim alatt sokat foglalkoztam ezzel a témával: kurzust szerveztem a Bibó István Szakkollégiumba, aminek tagja voltam; szakmai gyakorlatokat csináltam a témában, sokat önkénteskedtem. A nagy áttörést egy egyéves ösztöndíj jelentette. Kijutottam Finnországba, ahol az Abo Akademie-n egy fantasztikus emberi jogi mesterképzésen vettem részt. Ez megerősített a döntésemben, hogy a végzés után ezen a pályán szeretnék dolgozni.
Mi az, amit leginkább szeretsz a munkádban?
Legjobban a gyerekjogok oktatását szeretem. Ha a gyerekek úgy nőnek fel, hogy ismerik a jogaikat, sokkal nyitottabb, szociálisan érzékenyebb felnőttek lesznek. Ezt a vissszajelzést kaptam magyar gyerekektől az UNICEF Magyarország gyerekjogi oktatási program koordinátoraként és Cipruson is, ahol hasonló foglalkozásokat tartottam középiskolásoknak. Fontos, hogy azt is tudják, nemcsak nekik, de a társaiknak is ugyanolyan jogaik vannak, bárhol is élnek a világban. Ha ezzel tisztában vannak, felelősségteljesebben hozzák majd meg a döntéseiket. Öröm számomra megtanítani nekik mindezt és látni a bennük lezajló pozitív változásokat.
Mi az, ami a legnehezebb benne?
Még nekem is nehéz szembesülnöm azzal, hogy az európai országokban minden negyedik gyerek szegénységben él. A számok mögött emberi sorsok vannak, nehéz ezt megemészteni. Azt látni, hogy a 21. században, még a gazdag országokban sem teheti meg minden gyerek, hogy egy nap háromszor egyen. Van, akinek ezt a lehetőséget csak az iskola tudja megadni. A felnőtt világban a gyerekeknek sokszor csak bábszerep jut, a felnőttek a fejük felett döntenek az őket érintő, fontos kérdésekben. A felnőttek egy-egy rossz döntése egy gyerek egész életére hatással lehet.
Az átlagember nem igazán tudja, milyen jogai is vannak egy gyereknek. A mai felnőttek még úgy nőttek fel, hogy a kiskorú hallgasson a szüleire, mert ők tudják, mi jó neki.
A gyerekjogok, az emberi jogok egy speciális, nagyon fiatal jogterülete. 1989-ben ENSZ Gyerekjogi egyezménye rendszerezte először a gyerekjogokat, ez a dokumentum a világon a legszéleskörűbben elfogadott nemzetközi egyezmény. Az USA-n kívül minden ország a tagja. Magyarország elsőként, ’91-ben csatlakozott hozzá. A szülőknek fontos lenne tudni például azt, hogy a gyereknek joga van elmondani a véleményét az őt érintő kérdésekben és a szülőknek ezt meg kell hallgatni és figyelembe venni a döntéshozatalban. Például, amikor a gyerek iskolát választ, vagy iskolát vált. De a politikai döntéshozatalban is jó lenne meghallgatni a gyerekeket, ahogy ezt már sok országban csinálják. Vannak önkormányzatok, amelyben létezik egy úgynevezett gyerektanács, a gyerekek segítik a róluk szóló döntéseket. Hol szeretnének játszóteret, milyen játékokat szeretnének benne.De olyan kérdésekben is meghallgatják őket, hogy mire költse az önkormányzat az évi költségvetést, milyen témákat tűzzön a politikai agendára.
A munkáddal kapcsolatban van lehetőséged gyerekekkel is találkozni?
A Eurochildnál is létezik egy 12 tagú gyerektanács, 12-17 év közötti gyerekekből áll különböző országokból. Velük szorosan együtt dolgozunk, megkérdezzük a véleményüket a különböző projektjeinkről. Bevonjuk őket az eseményeink szervezésébe. Megvallom őszintén, örülnék, ha több közvetlen kapcsolatom lenne a gyerekekkel. Pont egy évvel ezelőtt jöttem haza Kambodzsából, ahol egy iskolában gyerekvédelemmel foglalkoztam és napi kapcsolatban álltam velük. Azt nagyon élveztem. Mivel a gyerekjogok iránti szenvedélyem egy táborral kezdődött és utána is még sok táborban részt vettem szervezőként, oktatóként, nagy álmom, hogy létrejöjjön egy olyan tábor, ahol gyerekjogokról, klímatudatosságról, a világ különböző országaiban élő gyerekek helyzetéről tanulunk együtt a táborozókkal.
Tíz év múlva, ez az út, amin most haladsz, hová fog vezetni? A terveid között esetleg szerepel, hogy letérsz erről az útról?
Nem szeretnék letérni erről az útról. Lassan 10 éve ezzel foglalkozom, és még mindig ugyanolyan lelkes vagyok, mint az elején. Úgy gondolom, a gyerekjogok kérdése még gyerekcipőben jár, s a saját tudásom is bőven fejleszthető. A helyi kezdeményezéseknek nagy szerepe van, izgalmas látni, hogy egyes országokban milyen szuper projektek zajlanak kiváló eredménnyel. Sokat lehet ezekből tanulni. Ezen túl a gyerekjogokkal való foglalkozás egy szemléletmód. Ezt a szemléletmódot szeretném erősíteni a társadalom minél szélesebb rétegeiben. Éppen ezért fontos lenne, hogy a gyerekjogok témája bekerüljön a mindennapi oktatásba, szívesen részt vennék ebben az oktatáspolitikai folyamatban.
Fotó: Illya Ovchar
