„Ez egy műalkotás. Természetesen el kell választani az alkotótól” – mondta Mundruczó Kornél a Variety-nek, amikor Shia LeBeouf botrányairól faggatták a Pieces of a Woman című filmje kapcsán. Természetesen a film témája nem lesz kevésbé fontos azután sem, hogy fény derült LaBeouf erőszakos cselekedeteire, de az azért elég beszédes, hogy a Netflix teljesen kivonta a színészt minden, a filmmel kapcsolatos promócióból. Szóval le kell választani, méghozzá szó szerint, teljesen lehámozni a személyiségét a filmről, mintha azzal, hogy nem pózol a vörös szőnyegen, el is felejtenénk, hogy a filmben hosszú percekig az ő (egyébként nagyszerű) alakítását nézzük.
Kevin Spacey kapcsán annak idején már felmerült ez a kérdés: maradhat-e zseniális színész az, akit valamilyen amorális cselekedet terhel? Spacey esetében valamivel egyszerűbb volt a helyzet, végül is a vádak súlyosak voltak, Spacey pedig színészként is mindig inkább antihős volt, szóval hamar kirakták ikonikus sorozatából, a Kártyavárból (House of Cards), és 2018 óta nem mutatták be új filmjét. A Michael Jackson gyerekmolesztálási ügyével foglalkozó dokumentumfilm (Leaving Neverland) után szintén voltak rádióállomások, akik kijelentették, hogy nem játsszák tovább a poplegenda slágereit, pedig Spacey ügyével szemben ennek már tényleg csak erkölcsi jelentőssége van, hiszen Jackson már semmilyen módon nem tud profitálni a lejátszásokból. Most pedig itt van Shia LaBeouf, aki a Transformers béna kisfiújából botrányos performerré, sokarcú és tehetséges színésszé, és érzékeny íróvá vált, akit éppen egy gyászoló édesapa szerepében láthatunk Mundruczó filmjében, és akiről most kiderült, hogy hosszú évek óta rendszeresen erőszakoskodik a nőkkel.
A botrányt volt szerelme, az énekesnő FKA Twigs robbantotta ki, aki arról számolt be, hogy a színész párkapcsolatuk során érzelmileg, szexuálisan, fizikálisan és mentálisan is bántalmazta őt. FKA Twigs mellett kiállt a szintén énekesnő Sia is, akit ugyancsak bántalmazott a színész, ő Twitteren azt írta: „Engem is bántalmazott érzelmileg Shia, a beteges hazudozó, aki azt állította, hogy egyedülálló, és belerángatott egy házasságtörő kapcsolatba. Úgy gondolom, Shia egy nagyon beteg ember, amiért együttérzek vele és az áldozataival is. Ha szereted magad, vigyázz magadra, maradj távol tőle.”
Olvastad már?
LaBeouf egyelőre annyit reagált, a vádak egy része igaz, másik része hazugság, és azt is hozzátette, nincs abban a helyzetben, hogy mentegetőzzön agresszív viselkedése miatt. Alkoholizmusának és erőszakosságának előzményeiről tulajdonképpen ő maga is beszámolt 2019-es önéletrajzi filmjében, a Honey Boyban. A filmben végigkövethetjük az abuzív, alkoholista apa mellett gyerekszínészként idejekorán felnőni kényszerülő Shia gyerekkorát, és végignézhetjük, milyen sérüléseket okoz egy végletesen ambivalens és egy elhanyagoló szülő. LaBeouf maga is úgy nyilatkozott, hogy PTSD-ben (poszttraumás stressz zavarban) szenved gyerekkori élményei miatt, az pedig már 2016-ban kiderült, hogy problémás szerhasználata miatt csatlakozott az Anonim Alkoholistákhoz. Amíg úgy tűnt, pusztítása csupán önmaga ellen irányul, egész Hollywood együttérzését élvezhette. A Honey Boyt imádta a kritika, LaBeouf pedig a tragikus sorsot művészi tőkébe fordító szupersztár lett. Bebizonyította, hogy több mint a Transformers-filmek akcióhőse, művészi érzékenységét establishment-ellenes hangulatú performanszsorozattal is aláhúzta. De mi a helyzet most? Spacey-vel ellentétben Shia LaBeouf még karrierje csúcsán van, vitathatatlanul tehetséges színész, és (ahogyan a Honey Boyjal bebizonyította) író. De a Pieces of a Woman kapcsán már nem méltatják színészi érdemeit, ahogyan néhány hete az is kiderült, hogy botrányos, agresszív viselkedése miatt került ki Olivia Wilde filmjéből. Lehet-e tovább szeretni mint színészt úgy, hogy FKA Twigs elmondta, hogyan fojtogatta őt egy autóúton, hogy aztán kikapcsolja a lány biztonsági övét, és azzal fenyegesse, nekihajt valaminek, ha az nem vall neki szerelmet? Tényleg le lehet választani a műalkotást az alkotóról?
Az biztos, hogy a Honey Boy és a Pieces of a Woman akkor sem lesz rosszabb film, ha LaBeouf lemészárol egy erdőnyi pandabocsot. De az is biztos, hogy ezekre a filmekre rárakódik egy olyan morális olvasati réteg, ami a valóságunkkal szennyezi a fikciót, és már nem tudjuk anélkül nézni Mundruczó filmjének erőszakoskodó szexjelenetét, hogy ne arra gondolnánk, „na igen, látszik, hogy ezt nem kell megjátszania”. Nem gondolom, hogy sztárstátusz, vagyon és felmentés járna annak, aki ilyesmiket tesz. Túl sokszor hunytunk szemet erőszakos cselekedetek felett azért, mert az elkövető „nagyszerű sportoló”, „tehetséges zenész” vagy egyszerűen „olyan szimpatikus”. Már az is szerencsének mondható, hogy az ilyen vádaknak a #metoo mozgalom óta magától értetődő súlyuk van, és nem lehet őket félresöpörni azzal, hogy egy ilyen zseniális ember biztonsan nem tesz ilyesmit. Azt is gondolom, hogy filmszakmai dolgozóként, de akár mezei mozinézőként is mérlegelnünk kell döntéseink erkölcsi vonatkozásait, és az ilyen cselekedetektől egyértelműen el kell határolódnunk. Hogy ezentúl kap-e majd szerepeket LaBeouf, nem tudom, bízom benne, hogy az ő ügyét ugyanúgy a jog eszközeivel fogják elbírálni, mint bárki másét, ahogyan azt is remélem, hogy amennyiben bűnösnek találják, a büntetést is a jog szabja ki, és nem Hollywood. Mert ha valaki tényleg súlyosan bántalmazott, akkor nem elég kiutálni a vörös szőnyegről. Ilyen szempontból Spacey ügyének kezelése is félrecsúszott, és ezért is lehet veszélyes a színészek „különleges státusza” az ilyen ügyekben: ha tetteiket művészetük keretén belül értelmezzük, úgy érezhetjük, a tárgyalás és börtön helyett az is elég, ha az illető neve lekerül a stáblistákról, holott – persze ez nyilvánvalóan naiv elképzelés – egy bűncselekmény következményeit sosem kellene befolyásolnia a tettes foglalkozásának. Mindettől függetlenül LeBeouf filmjei, a Honey Boy, a Nimfomániás és a Pieces of a Woman (szerintem legalábbis mindenképpen) jó filmek, amiket én biztosan újranézek majd. Ezek akkor és ott, megjelenésük idején tiszták voltak LeBeouf botrányától (kicsit vicces mondjuk, hogy a Nimfomániást a rendező, Lars Von Trier ügyei is „beszennyezték”), és úgy érzem, utólag felesleges lenne száműzni őket a filmtörténetből, ahogyan biztosan van még rengeteg műalkotás (legyen az festmény, film, szobor, zene), aminek az alkotója borzalmas ember, ne adj’ isten bűnöző volt, csak ez sosem derült ki. Ahogyan számos művész olyan korban, olyan elvek szerint élt, ahogyan az ma már elfogadhatatlan lenne, és ugyanígy rengeteg híres műalkotás (a klasszikus festményektől a klasszikus hollywoodi filmekig) olyan módon ábrázol nőket vagy kisebbségeket, ami ma már nem férne bele. Erős a késztetés, hogy a mából visszanyúlva, a korunk elvei szerint alakítsuk a múlt művészeti kánonját, de én ennek viszonylag kevés értelmét látom. Jobban hiszek abban, hogy ezeket az alkotásokat saját helyi értékükön kell kezelni, meghaladott kordokumentumként kell tekinteni rájuk, és különös körültekintéssel kell döntenünk arról, miként helyezzük el őket modern tereinkben. De abban is hiszek, hogy a jelen történéseivel kapcsolatban van felelősségünk, szóval ha az a kérdés, hogy ugyanilyen szívesen kifizetném-e a mozijegy árát akkor, ha LeBeouf – a vádak bizonyossága ellenére – megúszná, és újra forgathatna, abban már egyáltalán nem vagyok biztos…
Fotó: Getty Images
