Siker határokon túl: Griga Judit divattervező

2021. február 07. |

Versenyszerűen műkorcsolyázott, majd külföldi tanulmányai alatt érte a felismerés, hogy divattervező szeretne lenni. Azóta kapszulakollekciókat készít, lokális alapanyagokkal dolgozik a zero waste jegyében. Stílusa letisztult, mégis karakteres. Griga Judittal, a The Rest Is Secret márka alapító-tervezőjével beszélgettünk.

Emlékszel még arra a pillanatra, amikor eldöntötted, hogy divattervező leszel? Mikor és minek a hatására történt mindez?

Az én esetemben nem volt jelen egy meghatározó pillanat, inkább szépen lassan formálódott bennem a divattervezői karrier fogalma. Gyermekként versenyszerűen műkorcsolyáztam, és az idő alatt egy-két ruhát magamnak terveztem. Londonban jártam egyetemre, egy művészeti szakon tanultam, ahol minden projektem, kiállításom a divat körül forgott, annak pszichológiai és szociológiai aspektusait kutattam. Ekkor már sejtettem, hogy nem galériákban lesz az én helyem, hanem a divatvilágban.

A diplomám után pár évvel pedig Milánóban tanultam divattervezést mesterszakon, és talán ez volt a legmeghatározóbb. A divatvilág rettentően kompetitív és – nem szépítem – könyörtelen, akárcsak a sport. Amikor életem első divatbemutatóján vettem részt Olaszországban, olyan adrenalinhullám fogott el, hogy ott és akkor eldöntöttem: ezt fogom csinálni. Szerelem volt első látásra… Vagy a sokadikra? Már nem tudom pontosan, de a lényeg ugyanaz.

Maradjunk egy picit még a külföldi tanulmányaidnál! Mit tanultál pontosan, és mi mindent adtak neked a kint töltött évek?

Az első diplomámat Londonban szereztem, ott tanultam a legtöbb ideig. Művészetet hallgattam, így nagyon sok médiumot kipróbálhattam, aminek hála kibontakozott a kreativitásom és a problémamegoldó képességem. Ez eszméletlenül fontosnak bizonyult a későbbi milánói tanulmányaim során. Milánóban elvégeztem egy női divattervező mesterszakot a Marangoni Institutóban, ahova igen nehéz bekerülni. Az első interjúmnál, ahol még csak a szakokkal és a felvételivel ismerkedtem, közölték velem, hogy nem látnak rá sok esélyt, hogy bekerülök, mert túljelentkezés van minden szakra. Viszont azt is megemlítették, ha „összeállítok” egy kimagasló önéletrajzot és portfóliót, akkor van esélyem. Számomra ennyi elég is volt; egy évig dolgoztam két munkahelyen a divatiparban, gyorstanfolyamokon vettem részt online, illetve Firenzében.

Az egyetemen eltöltött időszak alatt nyolc kilót fogytam, és nem azért, mert diétáztam vagy edzettem. Olyan iszonyú nyomással és munkamennyiséggel terheltek minket, hogy nem aludtunk és nem ettünk. Mivel a program egyéves volt, így két évnyi anyagon rohantunk végig. Két hónap alatt 2-3 kollekciót terveztünk, ami gyorsan felsorolva a következőket tartalmazta: textilválaszték, illusztráció, lookbook, moodboard, anyagmanipulációk, szabásminták, technikai rajzok és egy sketchbook. A füzeteinket is ellenőrizték: hogyan vezetjük végig az ötleteinket egészen a kész termékig. Mellette persze esszéket is írtunk szociológiáról, divattörténelemről… Rettentő kimerítő volt, de életem egyik legszebb éve volt, amit ott töltöttem. Rengeteg tanultam.

Ezt láttad?

Siker határokon túl: Cserkuthy Hanna divattervező

Siker határokon túl: Cserkuthy Hanna divattervező

Folytatódik a külföldön is sikereket elért magyarokat bemutató interjúsorozatunk, melyben ezúttal Cserkuthy Hanna divattervezőt kérdeztük, aki márkájával épp az amerikai piac meghódításán dolgozik. Mesélt a New York Fashion Weeken való szerepléséről és jövőbeli céljairól is.

Ami még roppant hasznos a karrierem szempontjából a külföldön töltött időszakot tekintve, hogy sok művésszel és dizájnerrel működhettem együtt. Samaadhi Weerasinghe tehetséges divattervezővel, aki Srí Lankán él és dolgozik, Firenzében ismerkedtem meg, ő rengeteg hasznos tanáccsal látott el még Milánó előtt. Fontos kiemelnem Roua Alalwallyt, aki jelenleg Dubajban építi brandjét, illetve Larissa Furtadót, aki a Razzo Jeans divattervezője lett Brazíliában – velük a szakmai kapcsolat végül barátsággá alakult. De rá is kanyarodnék a legmotiválóbb ismeretségemre, ami által Moszkvában találtam magam Milánó után. Összeismerkedtem Rasida Lakobával, és nála dolgozhattam négy hónapot gyakornokként a Rasario márkánál. Rengeteget tanultam az ottlétem alatt, tovább fejlesztettem a technikai és szabási rajztudásomat, illetve a koncepció kifejlesztést is. És a legfontosabb: bepillantást nyertem a stúdiójába és a varrodájába, ami már csak logisztikai szempontból is mérföldekkel előrébb vitt a saját márkám megálmodásában.

Mindezek után ajánlanád másoknak is, hogy külföldi egyetemen tanuljanak tovább?

Bárki, aki megteheti, hogy külföldön tanuljon, az azonnal pakoljon, és menjen! A sok megpróbáltatás ellenére is úgy látom, hogy csak nyerni lehet egy ilyen döntéssel, veszíteni soha. Most nem feltétlenül arra gondolok, hogy külföldön kell élni. Én mindig is tudtam, hogy egyszer el fog jönni az idő, amikor one-way repülőjegyet veszek, és végleg otthon maradok. Igen, benne van a pakliban a honvágy, az érzés, hogy mindenről lemaradsz, ami a családod és a barátaid életében történik. Ugyanakkor rengeteget fejlődsz mint ember – sokkal gyorsabban és sokkal nagyobb mértékben, mintha otthon maradnál. Teljesen kilépsz a komfortzónádból, más a nyelv, a város menetrendje, a közlekedés, az emberek, a kultúra, az életstílus és az étel is. Fél évembe telt, míg rájöttem, mi a tejföl Londonban. Még két évembe, mire találtam egy magyar boltot, ahol be tudtam szerezni az igazi finom magyar tejfölt és a túró rudit.

Őszintén erre a kérdésre nem lehet válaszolni, ezt érezni kell, ezt át kell élni. Remélem, hogy egy nap anya leszek, és meg tudom adni ugyanezeket a lehetőségeket az én gyermekeimnek is, mert életem legnagyobb hibáját követtem volna el, ha itthon maradok. És ez egyáltalán nem az itthoni taníttatás ellen szól. Nekem – az akkori fejemmel és felfogásommal – ki kellett lépnem az itteni kényelmes buborékéletemből. Mint a legtöbb fiatal, én is gőgös és vadóc voltam, túl sokat akartam, túl gyorsan. Nem nagyon lehetet velem lépést tartani. Londonban sikerült magamra találnom, mert útközben rájöttem, ki is akarok lenni, mit is akarok kezdeni az életemmel, ha már nem vagyok sportoló. Máig tartó barátságokra leltem külföldön, akikkel szinte együtt nőttem fel. Függetlenné váltam, türelmesebb lettem az emberekkel és az élettel magával is. Valójában az összes külföldi tanulmányom egyre tanított meg leginkább, élni. Úgyhogy a kérdésre a válasz: igen, abszolút!

Milyen Milánó a mindennapokban, milyen volt a kinti életed?

Nos, Milánó mindaz, amit reméltem tőle. Van egy szó, amit imádnak használni az olaszok: domani. Ez annyit tesz, hogy holnap. Ők tudnak élni, nem stresszelnek, és ez meg is látszik rajtuk. Ha valami nem sikerült ma, akkor majd megcsináljuk holnap. Nekem mindig is nagy szerelmem volt az olasz életstílus. Mámorító, hogy mennyire tudják élvezni az életet. Igyekeztem én is elengedni az állandó feszültséget a határidők vagy a rengeteg munka miatt. Így a kinti életem minden volt, csak unalmas nem. Ha éppen nem hajnalig tanultam, akkor a barátnőimmel fedeztük fel a várost, a környező falvakat és látnivalókat.

Térjünk át az épülő márkádra! Milyen elveket vallasz a tervezés, gyártás terén, milyen filozófia áll a TRIS márka mögött?

A legfontosabb, hogy szeressem, amit csinálok, vagyis csinálhassam, amit szeretek, és hasonló mentalitású embereket vonzzak magam köré. Jelenleg az aprócska csapatom is olyan nőkből áll, akikkel nehéz, ámde gyönyörű művészeti értékekben bővelkedő világban szeretnék karriert építeni. A gyártás alatt pedig megszületett az első alapelvem; döntenem kellett, hogy szó szerint mi, mennyi, hány méterből lesz előállítva…

Az egyetemi tanulmányaimnak köszönhetően bepillantást nyertem a fast fashion valódi működési modelljébe, annak környezetre gyakorolt hatásába, továbbá a nagy luxus márkák gyártási metódusait nemcsak tanították, de láthattuk is azokat testközelből. Én végül is a kapszulakollekciók mellett döntöttem. Csak annyi textilt vásárolok fel, amennyi biztosan el fog fogyni, ami pedig megmarad, azt – az idei őszi darabjainknál is látható lesz majd, hogy felhasználjuk az előző kollekcióból visszamaradt anyagokat, vagy patchwork dizájnban használjuk azokat – biztosan újratervezzük a következő kollekcióban. Nincs sem felhalmozódott áru, sem textilhulladék, így törekszünk a teljes zero waste gyártás szerint működni.

Ami számomra szintén nagy vízválasztó volt a gyártás során, hogy a hazai ipart támogassam. Szinte csak magyar forgalmazóktól vásárolunk textilt, hazai varrónőkkel és szabókkal dolgozunk, ráadásul a címkétől kezdve a csomagolásig csak papírt használunk, semmilyen formában nem jelenik meg nálunk a műanyag.

Mire utal a márkanév, a TRIS, vagyis a The Rest Is Secret?

A legnehezebb kérdés ez számomra, mikor a márkaalapításon gondolkoztam, hogy mi lesz a filozófiám, mi lesz az üzenet és mi lesz a név. A név! Már egyetem alatt is borsódzott a hátam, amikor címet kellett adnom az alkotásaimnak. Számomra egy cím/név nagyon nagy jelentőséggel bír – olyan, mint amikor elneveznek minket születéskor. Azt a nevet, és annak jelentését hordozod életed végéig. Így én az életfilozófiámat foglaltam bele egy rövid címbe, amely annyit jelent magyarul, hogy a többi mind titok. Szerintem az élet igazán összetett, kifürkészhetetlen és rejtélyes, minden történetnek két oldala van, ahogy egy ember is különböző oldalait mutatja meg különböző környezetben és társaságban. Soha semmit nem ismerhetünk vagy tudhatunk 100%-ig, ami pedig marad, azt titok fedi…

Szerinted mi a kortárs divatipar legnagyobb kihívása? Mi lehet erre a hosszú távú megoldás véleményed szerint?

A fenntartható tervezés és gyártás előre mozdítása, a textilhulladék csökkentése, a textilfestéshez használt környezetszennyező színezékek és kémiai anyagok visszaszorítása, a modern rabszolgaság és a méltányos munkakörülmények hiánya, a média és annak használata a divatvilágban egyaránt aktuális, fontos probléma. Most biztosan egy géniusz választ kellene adnom a kérdésedre, de szerintem nincs egyértelmű, gyors és egyszerű megoldás. A kapitalista rendszer, amelyben élünk, nem áll meg, és ezt a jelenlegi vírushelyzet is megmutatja. Válsághelyzet alakult ki, a világunk egy globális fogyasztói társadalom köré épül, amely az ipari forradalom kezdete óta szárnyal. Úgy gondolom, hogy erre nem lesz hosszú távú, elterjedt megoldás még évtizedekig, de akár évszázadot is mondhatok bátran, viszont azért látom a változást… És hát minden egy változással kezdődik. Egyre több törvény születik, amivel próbálják a termelőipart kordában tartani, ha környezetszennyezésről beszélünk, vagy akár emberi jogokról. Nekem, amikor elindítottam a márkát, az volt a célom, hogy ne hagyjak hátra hulladékot, és így rákényszerültem arra, hogy az egész gyártásom folyamatát átgondoljam. Talán ez lenne a hosszútávú megoldás?

Olvastad már?

Milyen nehézségekkel nézel szembe fiatal divattervezőként? Mindezek ellenére mi az, ami mégis azt mondatja veled, hogy folytatnod kell?

Egyszerűbb lenne, ha arra válaszolnék, hogy milyen nehézségekkel nem kell szembenéznem. Az rövidebb lenne. A divatvilág, mint már említettem, rettentő kompetitív és agresszív, de ezenfelül elképesztően zárt is. Ezekbe a körökbe nem lehet csak úgy bejutni, tehát mint mindenhez, ehhez is kapcsolatok kellenek.

Ahhoz, hogy egy fiatal tervező befusson, de minek is szaladok előre, hogy márkát alapíthasson, ahhoz tőke kell, és nem kevés, vagy befektető. De ez olyan, akár a bank, a bank sem ad pénzt annak, akinek nincs. És ezt nevezem én egy ördögi körforgásnak. Szeretek nyersen és egyenesen fogalmazni, és elvárom másoktól is, főleg, ha üzletről van szó, hogy ne kerülgessék a forró kását. Viszont az üzletben senki sem szeret nyíltan beszélni. Megannyi csalódás ért már az évek alatt az elejtett ígéretektől, pályázatoktól, felajánlott segítségektől, amikből soha nem lett semmi. Szóval számomra ezek voltak a legnagyobb és legfájdalmasabb pofonok a kezdetekkor, így a naiv és buzgó fiatal lányt le kellett cserélnem egy kimértebb és nyugodtabb nőre.

Fiatal tervezőként az is nagyon nehéz, hogy ha nulláról építesz, mindent egyedül csinálsz, egyszerre kell foglalkoznod a szabályokkal, jogviszonyokkal, törvényekkel, könyveléssel, koordinálással, logisztikával, adminisztrációval, ügyintézéssel, marketinggel és akkor a tervezés még szóba se került. 0–24-es munkát kell végezned az év minden napján. Számomra a hétvégék azok, amikor be tudom hozni a lemaradt munkámat. Tehát lehet, hogy ezzel a válasszal sok embert elriasztottam, de ilyen a saját vállalkozás, nem csak a divatban, bármiben.

Viszont bármilyen nehéz az „egyet lépek előre és kettőt hátra”-életmód, az lebeg a szemem előtt, hogy egy nap ebből fogok megélni. Mert nincs annál jobb érzés, amikor a hétfőt várom, hogy végre nyitva legyenek a textilboltok, a nyomdák, a varrodák és dolgozhassak, mert tényleg szeretem, amit csinálok, legyen bármilyen nehéz is. Valamint olyan családból jövök, ahol arra neveltek, hogy bármit is szeretnék az élettől, azért foggal körömmel kell harcolnom, így hát ezt is teszem.

Végezetül, hol érhetők el a kreációid online és offline?

A fizikai üzletekkel való együttműködés elindult már, de a vírus kicsit megálljt parancsolt neki, úgyhogy ezt tavasszal folytatjuk. Online a therestissecret.com oldalon vagyunk elérhetőek, illetve Facebookon a The Rest Is Secret, Instagramon a @the_rest_is_secret néven találtok meg.

Szerző: Zahorján Ivett Fotó: The Rest Is Secret

Olvass tovább!

Siker határokon túl: Martin Wanda fotográfus

Siker határokon túl: Martin Wanda fotográfus

Sorozatunk új részében a Londonban élő és alkotó Martin Wanda fotográfus életébe és munkásságába nyerhettünk bepillantást. Wanda Békéscsabáról indult, és álomszerű karriert futott be. A mérföldkövekről, inspirációkról és aktuális projektjeiről is mesélt nekünk.

Szólj hozzá te is!

Még több Riporter