36 éves vagyok, egyedül karanténozom, és elegem van, hogy mindenki a családalapítással traktál

2021. március 19. |

A Covidnak bizony nemcsak egészségügyi, de szívügyi következményei is vannak – de nem orvosi értelemben, itt most a szív más típusú fájdalmáról lesz szó. Arról, hogy egy év kiesés bizony rengeteg azoknak, akik a negyven felé közeledve a nagy Őt keresik. Olvasónk névtelenül osztja meg történetét a Covid-magányról, és arról, hogyan zúzta szét a családalapítási terveit a vírushelyzet.

2019 januárjában költöztem haza Londonból, a szépségiparban eltöltött aktív, mozgalmas 10 év után. Nagyon elszánt voltam, tele tervekkel, hogy beindítom a saját vállalkozásomat, és tele voltam lelkesedéssel, reménnyel is, hogy végre itthon megtalálom a páromat, és 37 évesen családot alapíthatok. Ez így ment egészen 2020 márciusáig, amikor is jött Ő. Na de nem a férfi, hanem a vírus, ami immár egy éve velünk van.

Mint a villám, lecsapott a Covid, és egy perc alatt zúzta szét a családról képzeld álmaimat.

Ismerkedni sosem volt könnyű – vagyis mindenesetre az biztos, hogy nekem nem volt könnyű, vagy talán eddig egyszerűen csak nem volt szerencsém. A szépségszakmában dolgozom közel 20 éve, ami azt jelenti, hogy többnyire nők vettek körül, így az én esetemben a munkahelyen való ismerkedés teljesen lehetetlen volt. Mivel minden szociális hely, kulturális intézmény, ahol ismerkedni lehet, a Covid miatt bezárt, így kapcsolatépítésre sajnos csak az online tér maradt a szerencsétlen szinglik számára. Én sem vagyok kivétel, én is itt próbálkozom már hosszú ideje, de szerintem sokan egyetértenek velem abban, hogy ami az internetes ismerkedésnél tapasztalható, az elég elkeserítő és kiábrándító.

A bezártságból eredő feszültség és tehetetlenség sok embernél az internetes párkereső appokban csapódik le, és nem tudok másra gondolni, csak arra, hogy ahelyett, hogy vidáman és boldogan élném a legszebb harmincas éveket, itt vagyok bezárva egyedül a négy fal közé, és nem győzöm vadul balra húzni az ingerült pasikat.

vallomas-karanten-szingli

És ami a legrosszabb: a nyomás nem csak belülről jön. Számomra nagyon döbbenetes volt itthon megtapasztalni azt a lelki nyomást, amit a környezetem mér rám, elvárva a családalapítást még akkor is, amikor pandémiás krízishelyzet van. Londonban soha senki nem kérdezi meg tőled, hogy mikor lesz már párod, vagy szeretnél-e egyáltalán gyereket. Ezt ott maximálisan magánügyként kezelik, és a baráti beszélgetésekben sokkal nagyobb hangsúlyt kap az a kíváncsiság, hogy mik a céljaid és mit teszel meg azért, hogy elérd őket.

És ezen a pontos szeretnék köszönetet mondani a „nemakarokbeleszólni” Insta-lányoknak a görbe tükörért. Ők azok, akik sok más idegesítő kommunikációs forma mellett a családalapítás-kényszerről is éppen úgy beszélnek, amire a magyar társadalomnak – és az én szingliségben megfáradt lelkemnek leginkább szüksége van.

És tudjátok mit? Borzasztóan szerencsésnek érzem magamat, mert a célomat és az álmomat éppen most, ebben a nehéz időszakban is megvalósíthatom, felépíthetem a saját vállalkozásunkat a nővéremmel – és egyben üzlettársammal –, és ez hatalmas kiváltság. Persze ettől még nem jutok közelebb a családalapításhoz, de a vállalkozásunkat érintő sok pozitív visszajelzésbe tudok jelenleg kapaszkodni, ez ad most hatalmas lendületet, energiát és boldogságot, meg persze sok extraszorongást is, hogy mit hoz a jövő, hogy és mikor térül meg a befektetett munka. Ez van. A pandémia ilyen, és bocsi, engem családalapítással nyomasztók: nem vagyok teljesen a padlón!

Fotó: Getty Images

Olvass tovább!

Szólj hozzá te is!

Még több Riporter