A babanapló-sorozat is legalább annyi újdonságot tartogat a Beférek a bőröndbe? nézőinek, mint a világ bejárása során készült felvételek: a sok kismamablog mellett végre megismerhetjük azt is, hogy milyen mindennapi gondolatai és félelmei vannak egy leendő apának. Lacival az apaságról, külföldön alkalmazott nevelési módszerekről és az izgatott várakozásról beszélgettünk.
A babanapló-sorozat elején elmondtad, hogy leendő apaként sok félelem és kérdés van benned, amikre úgy érzed, kevés férfi szemszögből adott válasz érhető el. Szerinted mi okozhatja ezt a félelmet, és milyen félelmeid vannak pontosan?
Eddig mindent én irányítottam az életemben, oda mentem ahova akartam, és azt csináltam, amit akartam. A terhességgel megjelent az életemben egy tehetetlen időszak, hiszen ha belegondolunk, nincs túl sok befolyásom a történésekre, a feleségem érzi, ahogy nő a pici, ő van vele szoros kapcsolatban. A baba fejlődéséért most annyit tehetünk, hogy odafigyelünk az anya egészségére, és nem bömböltetünk heavy metal zenét a pocakja közelében, minden más bizonytalan. Túlzok persze, de azért tényleg elég sok olyan dolog aggaszt, amikről korábban azt sem tudtam, hogy létezik. Ez a 9 hónap tökéletesen elég arra, hogy minden hétre találjak magamnak egy új dolgot, amin parázhatok, a szüléstől kezdve a baba egészségén át mindenen.
Nézzük meg a másik oldalt is, mit vársz a leginkább az apaságban?
Várom, hogy visszaköszönjenek a kislányomban a mi tulajdonságaink, nagyon kíváncsi vagyok, hogy miket örököl majd, és ezek a tulajdonságok hogyan fognak először megjelenni – azért ha bejelenti, hogy elmegy bejárni a világot, mint ahogy én tettem, nem biztos, hogy kiugrok majd a bőrömből, de természetesen ebben is támogatni fogom.
Ha kiválaszthatnád egy-egy tulajdonságotokat, amit mindenképp megörökölhetne tőletek a kislányod, mik lennének azok?
A páromtól remélem, az életvidámságot, és azt a folyamatos jókedvet örökli, amitől nemcsak nekem, hanem a körülötte lévő embereknek is jobb lesz a hangulata. Tőlem jó lenne, ha a kitartást venné át, azt, hogy legyen mersze belevágni lehetetlennek tűnő dologba is, és ne álljon meg addig, amíg el nem éri az álmait.
Az utazásaid során sokszor dolgoztál gyerekekkel. Mesélj egy kicsit, miben különbözik a kínai és az amerikai gyermeknevelés a mindennapokban?
Kínában másfél évig voltam egy oviban angoltanár, aztán egy amerikai cégnél dolgoztam másfél évet gyerekekkel egy óceánjáró hajón. A két ország abszolút ég és föld. A kínai rendszer nagyon laza volt, például a csendes pihenőnél a dadusok simán a gyerekek között aludtak. Ezzel szemben Amerikában, ha a kisgyerek mosdóba megy és segítségre van szüksége, a segítő mellett egy második tanár is velük megy, és felügyeli, hogy mi történik. Kínában a szabályokat is elég érdekesen kezelik: a fizetés sokszor késett, úgy tudom, az az ovi ahol én dolgoztam, be is zárt a sok bérelmaradás miatt, az amerikai cégnél ez elképzelhetetlen lett volna. Az is érdekes, hogy Kínában a nagyszülőknek milyen komoly szerepük van a gyereknevelésben. Én egy kis szigeten dolgoztam, és sokszor a nagyszülők hozták-vitték a gyerekeket, mert a szülők elmentek Pekingbe dolgozni, és akár hónapokig nem is találkoztak a gyerekükkel.
A gyerekekkel töltött munka során tanultál valamit, amit apaként tudsz hasznosítani?
Úgy láttam, hogy nagyon fontos szerepe van annak, hogy mennyit és hogyan foglalkozunk a gyerekkel. Amikor a hajón dolgoztam, több különböző földrészen nevelkedett gyereket láttam, és vannak, akik teljesen elmélyednek a telefonokban, és ezért keveset kommunikáltak a többiekkel, viszont akiknél nem szokás, hogy egész nap a telefonjukon lógjanak, sokkal szociálisabbak és nyitottak voltak. Annak a híve vagyok, hogy minél több offline programot és játékot kell vinni a közös életbe, mert láttam, hogy bár a mindennapokban apróságnak tűnik az, hogy most társasozunk tévénézés helyett, de hosszú távon ez nagyon sokat számít.
A világ számos pontján jártál és éltél már, van olyan hely, ahova mindenképp vissza- vagy elmennél a családoddal?
Egy ausztrál állatkertbe mindenképp elmennék velük, hogy a kislányom is láthasson élőben koalát és etethessen kengurut. Nagyon szívesen elmennék újra a Thaiföldön lévő Kanchanaburi Elefántrezervátumba is, ahol az egész napunkat elefántok közelében tölthetnénk.
Ha a lányod is hozzád hasonló nagy utazó szeretne lenni, milyen tanácsokat adnál neki, mielőtt elindul?
Először is azt mondanám, hogy két repjegyet vegyen, mert én is megyek vele – bár ennek lehet nem fog annyira örülni. Az lenne a legjobb, ha úgy döntene, hogy a közelünkben marad, de nem szeretnék képmutató lenni, és ezt elvárni, mikor én sem maradtam itthon. Minden utazás annyira más kihívásokkal jár, hogy nem is tudnék mást, csak olyan általános tanácsot adni, mint hogy vigyázzon magára. Bár nekem is mindig ezt mondja az anyukám, és én sem vigyáztam magamra, szóval nem hinném, hogy ez sokat érne. Esetleg ő is vihetne magával egy táblát „Ne aggódj, Apa, minden szuper!” felirattal.
Milyen könyveket, videókat ajánlanál azoknak a férfiaknak, akik hozzád hasonlóan sok kérdéssel vágnak bele az apaságba, és keresnek valami kapaszkodót?
Egy biztos: az internetes utánaolvasást nem tanácsolom senkinek, mert az ember 3 szívinfarktust hord ki lábon majdnem minden ott talált információtól. Nem egyszer tapasztaltam már, hogy ami az orvos szerint 1000-ből 999 esetben ártalmatlan jelenség, az interneten úgy jelenik meg, mint maga a világvége.
Úgy gondolom, elsősorban a szüleinkhez érdemes fordulni, hiszen ők ezt az utat már bejárták. Nálunk anyukám az, akit faggatunk, ha valamiben kérdés merül fel. A nevelési tippekkel kapcsolatban szerintem célszerű több forrásból tájékozódni, és mindegyikből azt elraktározni, amiről úgy érezzük, hogy közel áll hozzánk, de el kell fogadni, hogy lehet, minden teljesen másképp alakul majd élesben. Hiszen persze, szép dolog az elmélet, de amikor jön a baba, úgyis minden teljesen a feje tetejére fordul.
