Szombaton megkaptam a koronavírus elleni vakcinát. Erre a Semmelweis Egyetem friss bejelentése értelmében szoptatós kismamaként voltam jogosult, egy friss nőgyógyászati leletemmel pedig még igazolni is tudtam a szoptatás tényét – a velem sorban álló kismamák és anyukák közül néhányan a kórházi zárójelentésüket, mások a szülés utáni kontrollvizsgálat leletét vagy a gyerek TAJ kártyáját lebegtették, megint mások a velük várakozó gyereküket mutogatták. A lehetőségről egy szintén kisgyerekes barátnőm szólt, aki a féléves gyerekét magára kötve rohant el az oltópontra szombat reggel, hogy meggyőződjön róla, igaz-e a hír – mikor kiderült, hogy tényleg mindenféle beutaló és igazolás nélkül oltanak, azonnal szólt a többi ismerős anyukának, és mi szépen össze is verődtünk gyerekekkel együtt a budai klinika előtt.
Nemrég néztük meg a barátommal a South Park oltásos különkiadását, amiben a Covid-oltásra várakozók úgy állnak sorba, mintha egy nagyon exkluzív szórakozóhelyre szeretnének bejutni. Na, hát pontosan ilyen érzésem volt szombaton, amikor odamentem a zord külsejű katonához, és magabiztosan a képébe mondtam, hogy „elnézést, én szoptatok”, amire aztán készségesen be is engedett az épületbe a kígyózó sorban várakozók előtt. Annak idején, amikor Berlinben voltam, nem sikerült bejutnom a Berghainba, de úgy képzelem, az is pont ekkora eufória lehet – annyi különbséggel, hogy pszichedelikus vizuálokban rángatózó testek helyett itt nyugdíjasok, orvostanhallgatók és katonák között vártam az úgynevezett „kismamasorban”, ami egyre hosszabbra és hosszabbra fejlődött az ott töltött idő alatt. Nekem szerencsém volt: nagyjából 20 perc alatt megkaptam az oltást egy nagyon kedves doktornőtől, de egy másik, szintén szoptató barátnőmet, aki utánam néhány órával érkezett, már elküldték – délután már csak a várandósokat oltották soron kívül.
Olvastad már?
Kemenesi Gábor: „A védőoltás mellett még jobban vissza kell fogni magunkat”
A Hősök Tere Kezdeményezés 10. Karantén Szalonjának Kemenesi Gábor virológus volt az egyik vendége, aki többek között a koronavírus harmadik hullámáról, a friss kutatások eredményeiről és természetesen a vakcinákról is beszélt.Persze az élethez szerencse is kell, de azért az az érzésem, hogy ebben az országban egy kicsit túl sok múlik a szerencsén. Egy másik barátnőm például éppen vidéken volt, márpedig ez a spéci lehetőség csak a budapesti anyukákra vonatkozott, szóval ő lemaradt róla. Az oltóponton arról is keringtek pletykák, hogy este hét után szétosztják a megmaradt oltásokat, és bár ezt nem tudom megerősíteni, én is tudok olyanról, aki egy oltópontra beesve, spontán kikönyörögve kapott oltást. De olyanról is, akit az orvosa tett fel az oltandók listájára – úgy, hogy nincs valódi veszélyt jelentő alapbetegsége. Mint ahogy már azt is sok helyen megírták, hogy a rendszer eleve nem transzparens és sokszor megkérdőjelezhető módon kategorizálja az „alapbetegségeket” – van olyan ismerősöm, akit enyhe ételintoleranciája miatt kapott vakcinát, és olyan is, akit egy közelmúltban eltávolított, jóindulatú cisztának köszönhetően oltottak.
A hétvégén kialakult káoszban állítólag olyan nők is felvették az oltást, akik se nem kismamák, se nem szoptatnak, hiszen az elképesztő tömegben már nem maradt kapacitása az orvosoknak az ellenőrzésre. Nyilván teljesen érthető, hogy mindenki szeretné a védelmet jelentő vakcinát, pláne a harmadik hullám csúcsán, amikor mindennap egyre durvább járványstatisztikákkal sokkolnak. De ebben az ezredjére felrúgott (gondoljunk csak a bolti dolgozók, a bkv-sok vagy a pedagógusok soron kívüli oltására) oltási rendben már nincs semmi igazságos vagy szabályszerű – ugyanannak a balkáni szociáldarwinizmusnak az elvén működik ez is, mint annyi más itt felénk. Vagyis ha élelmes vagy, ha jó kapcsolataid vannak, ha gyors vagy, akkor beoltanak. Ha nem, hát akkor így jártál.
Ebben nagy szerepe van annak is, hogy nincs (valódi) szabad választás a vakcinák között, hiszen a rendszer úgy büntet, hogy ha nem fogadjuk el a kevésbé szimpatikus oltást, akkor a sor végére kerülünk. Márpedig nagyon nem mindegy, hogy milyen vakcináról van szó: a kismamáknak osztogatott Pfizer nem véletlenül volt olyan kelendő, valószínűleg nem kígyóztak volna így a sorok, ha orosz vagy kínai vakcinát lehetett volna soron kívül kapni. A jóból persze mindenki gyorsan akart magának, miközben a Rókus Kórház és a Semmelweis Egyetem oltópontjai előtt idős, krónikus betegeknek kellett várakozniuk. Bár elvileg az időseket másféle vakcinával és külön rendszerben oltották – így zajlott ez azon az oltóponton is, ahol én jártam –, többen is beszámoltak róla, hogy hosszasan várakoztak idős rokonaikkal, mert az oltópontokat megrohamozó kismamák lassították a procedúrát.
De a kismamák közül is sokan rostokoltak hatalmas hassal, dagadt bokával, és még közülük sem mindenki járt szerencsével: egy kispapa nyilvános Facebook-bejegyzésben számolt be a kálváriájukról, amelyben az SE oltópontja előtti reménytelen várakozást feladva rohantak át a Rókus Kórház elé, hogy ott is hosszasan várakozzanak. Egy ponton bejelentették, hogy elfogyott az oltás, és minden várakozót hazaküldtek – azokat is, akik már hosszú órákat álltak sorban. A „rendkívüli napnak” aztán vége lett, úgy tűnik, egyszer volt Budán kutyavásár, és másnap már csak a beutalóval érkezőket oltották. Az egy éven túl szoptató anyukáknak védőnői igazolást kell kérniük a szoptatás tényéről, bár a védőnőmtől úgy tudom, hogy ezzel kapcsolatban ők hétfőn sem kaptak semmiféle hivatalos útmutatót vagy nyomtatványt.
Előbb-utóbb persze mindenki sorra kerül. Csak nagyon nem mindegy, hogy előbb vagy utóbb – ilyen átfertőzöttség mellett tényleg bármikor megbetegedhetünk. A legnagyobb baj az, hogy ez az „erősebbik kutya” rendszer megint a leggyengébbeket, a leginkább rászorulókat hagyja magára: azokat, akiknek nincs internetük vagy okoseszközük, amin értesülhettek volna a percenként változó helyzetről, azokat, akik nem tudják másra bízni a gyereket, amíg oltakoznak, mert nincs mögöttük szociális védőháló, azokat, akik vidéken, kicsi településeken élnek, és eleve bajosan férnek hozzá az egészségügyi ellátáshoz. Miközben – de ez már tényleg mellékes – az is elég megalázó, hogy kisbabás anyukaként olyan érzésekkel kell sorba állni az oltópont előtt, mint amikor kamaszként próbálsz cigit venni: odamész a trafikba, előadod magad, aztán vagy bejön, vagy nem. Ismétlem, nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy megkaphattam az oltást. De még jobb lett volna, ha nem kellett volna a szerencsén múlnia.
Fotó: Getty Images
