Lehet, hogy furcsának (vagy egyenesen perverznek) tűnik ez a kijelentés egy 16 hónapos gyerek kapcsán, dehát nincsenek illúzióim, tudom, hogy ő is felnő majd, és jó eséllyel lesznek szexuális kapcsolatai. Férfiakkal vagy nőkkel. Esetleg mindkettővel. Vagy egyikkel se.
Mindenesetre, ha úgy dönt, hogy felfedezi a szexualitását, akkor én csak azt kívánom neki, hogy élvezze. Persze, tudjon a védekezés fontosságáról, a nemi betegségekről, a nem kívánt terhesség megelőzéséről, és arról, milyen lehetőségei vannak akkor, ha mégis teherbe esik, de szeretné megszakítani a terhességét. De ne ezek álljanak a szexuális felvilágosítása középpontjában, ne ezek jelentsenek egyet a szexszel. Velem vagy a barátnőivel, vagy az iskolában beszélgessen inkább arról, hogy miért tud fantasztikus dolog lenni a szex, hogy mennyiféle lehet a szexualitás, és hogy milyen szép, hogy a szerelem, a vágy, az izgalom elsöprő érzései képesek megnyilvánulni és felfokozódni egy fizikai cselekvésben. Tanulja meg szeretni a testét, és magabiztosan beleengedni magát a szexuális élményeibe, megfeledkezve a társadalmi elvárásokról, a pornó képmutatásáról, a férfitekintetről. Legyen fesztelen, nevessen a kamaszos bénázásokon, a bokánál elakadó bugyin, nézze el a túl nyálas csókokat, és pihenjen mosollyal az arcán az orgazmus után.
A szexuális felvilágosítása szóljon arról, hogy miért jó a szex, és hogy mennyi felfedeznivaló vár rá a szexualitás területén. És kívánom, hogy ha úgy érzi, a saját neméhez vonzódik, akkor egy pillanatig se kelljen emiatt szégyenkeznie, és ugyanolyan természetességgel élje át az az első csókot és az első szerelmet egy lánnyal, mint egy fiúval. Nyilvánvalóan tudom, hogy a kamaszkor a hormonális viharral megspékelt identitáskrízisével nem igazán tud nem gyötrelmes lenni, és hogy a szexuális ébredés is nehéz, bonyolult folyamat. Megbarátkozni a szédítő tempóban változó testtel, lebegni valahol a gyerekkor és a felnőttkor között, megtanulni a szociális játékszabályokat, baromi kegyetlen feladatok tudnak lenni. Azt gondolom, szülőként, pedagógusként, felnőtt emberekként az a feladatunk, hogy segítsük ebben őket, vagy legalább semmiképpen ne próbáljuk még nehezebbé tenni számukra ezt az időszakot.
Szeretném, hogy a lányom azt érezze, a nemi identitása és a szexuális orientációja (legyen bármi) a normalitás része. Ha hallana hozzá hasonló művészekről, felfedezné magát a tanult szövegekben, látná magát az őt körülvevő képeken. Ha nem érezné úgy, hogy egyedül van vagy bujkálnia kell. És azt hiszem, tényleg meghasadna a szívem, ha valamiért úgy kellene éreznie, hogy valami baj van vele.
Nem gondolom, hogy bizonygatnom kellene, hogy azt szeretném, ha a lányom soha nem esne pedofil bűncselekmény áldozatául. Hogy mindent megtennék, hogy megóvjam őt a pedofiloktól, a szexuális erőszaktól, bántalmazástól. Nem gondolom, hogy erről kéne beszélnem egy olyan szövegben, amiben alapvetően a jó szexről és a szexuális felvilágosításról van szó. Zavarba ejtő egymás mellé tenni a kettőt, bizonygatni, hogy miközben bármi áron védeném a gyerekemet a szexuális ragadozóktól, teljes szívemmel elfogadom őt, akárkit is akar majd szeretni. Méltatlan. Nem kimondottan nekem, hanem úgy általában (tudom, nagy szavak) az emberiségnek. Nem tudom, hogy fogom majd elmagyarázni neki, hogy azért nem hallhat melegekről, transzneműekről, mert a pedofiloktól akarjuk védeni őket. Hogy mit mondok, amikor erre értetlenül néz, és azt mondja, hogy ez baromság. És ha megkérdezi, hogy ezt miért hagytuk annak idején? Hogy miért néztük tétlenül, ahogy a gyerekeinket megfosztják az alapvető jogaiktól, ahogy kiszolgáltatott kisebbségeket még lejjebb tiporunk, a perifériáról a teljes láthatatlanságba taszítunk. Fogalmam sincs, mit fogok mondani, mert egyelőre még magamnak sem tudok választ adni erre.
Fotó: Unsplash.com
