„Ha Biden még egy hónapot vár, azzal megmenthette volna Afganisztánt” – mondja az első női afgán alelnök

2021. augusztus 23.
A tálibokkal való egyeztetésért felelős női politikus, Fawiza Koofi szerint Biden gyors kivonulása mindenféle tárgyalási alaptól megfosztotta az afgánokat, ezzel pedig lehetetlen helyzetbe hozta az ország lakóit.

Elég lett volna még egy hónapot várni az amerikai seregek kivonásával ahhoz, hogy Afganisztán ne kerüljön a jelenlegi, lehetetlen helyzetbe – mondta a The Guardiannek Fawiza Koofi, az első alelnöki pozíciót beöltő afgán politikusnő, aki politikai karrierje mellett nőjogi aktivistaként dolgozik, és a tálibokkal való egyeztetésért is felelős. Koofi szerint Biden döntése minden tárgyalási alaptól megfosztotta a békéért harcoló afgánokat, ami most – ahogyan a nemzetközi híradásokból is jól látszik – emberéletekbe kerül.

afgan-nok-biden-fawiza-koofi-politikusno

„Biden elnök úr megvárhatta volna, hogy a politikusok valamiféle megegyezésre juthassanak – akár csak még egy hónapot adhatott volna a megegyezésnek” – mondta, hozzátéve, hogy az afgánok is pártolták az amerikai katonák távozását, hiszen ők sem tartják logikusnak vagy fenntarthatónak, hogy idegen erők védjék az országukat. Ugyanakkor nagyon balszerencsésnek tartja, hogy az amerikai fegyveresek épp a belső tárgyalások közepén hagyták el az országot.

Koofi azt mondja, továbbra is bízik az afgán nők erejében, akik szerinte ellenállóak, és képesek változást hozni az országban. „Tegnap Kabulban tüntetés volt: csak 6-7 nő vett részt rajta, de mindez bizonyítja, hogy a nők képesek hallatni a hangjukat. És bízom benne, hogy képesek lesznek a világ figyelmét az őket érő igazságtalanságokra fordítani. A nők nem akarnak mást, csak egyenlő jogokat és tiszteletet.” Bár korábban már két merényletben is megpróbáltak életére törni, a politikus nem akarja elhagyni hazáját. Azt mondja, tartozik az embereknek azzal, hogy ott végzi a munkáját, ahol szükség van rá, bár ő is belátja, hogy a jelenlegi helyzetben komoly veszélyben van az élete. „Tavaly augusztusban eltalálták a karomat, a golyók épp csak elkerülték a mellkasomat. A lányaim is Kabulban vannak, a nővérem házát már meg is támadták, ő és az unokahúgom is veszélyben van. Az összes családtagom – legyenek férfiak vagy nők – veszélyben van.” A politikus hozzáteszi, jelenleg nagyon nehéz megjósolni a jövőt, és nagyon sok a bizonytalanság: a legjobb forgatókönyv, hogy képesek egy inkluzív, a nőket és más kisebbségeket is elfogadó kormányzatot felállítani, a legrosszabb eshetőség pedig, hogy Afganisztán visszazuhan a tálibok sötét iszlamista uralmába. Akárhogy is alakul, Koofi határozottan állítja, hogy otthon marad, és amíg csak bír, harcolni fog a népéért.

Forrás: The Guardian Fotó: GettyImages

Olvass tovább!