Ted Bundyt, az USA egyik leghírhedtebb sorozatgyilkosát senkinek nem kell bemutatni. Bundy a letartóztatása után több mint 30 nő meggyilkolását vallotta be, az áldozatainak valós száma pedig még ennél is magasabb lehet. Ámokfutását az elmúlt években több hollywoodi filmben és sorozatban is bemutatták, ám életének egyik szegletéről, egészen pontosan a gyerekkoráról, a mai napig kevés szó esik. Valószínűleg kevesen tudják, de Bundy már gyerekként is problémás volt: előszeretettel ásott például rejtett lyukakat a talajba, amikbe aztán a mit sem sejtő járókelők beleeshettek. Ted Bundy nemcsak az áldozatainak okozott fájdalmat, hanem a környezetének is, és gyakorlatilag minden embernek akivel élete során találkozott. Hazudott, manipulált egészen halála pillanatáig.
De vajon mi lett volna, ha a környezete ideje korán észre veszi, hogy Ted Bundyval valami nincs rendben, és már gyerekként megpróbálták volna kezelni a magatartásproblémáit? Vajon meg lehetett volna akadályozni, hogy felnőve egy pszichopata gyilkos váljon belőle?
Ki az a pszichopata?
A hétköznapi szóhasználatban gyakran keverjük vagy tévesen használjuk a pszichopata, szociopata, valamint az antiszociális személyiségzavar kifejezéseket, ami már csak azért sem meglepő, mert ezek az állapotok tényleg összefüggésben, vagy éppen átfedésben állnak egymással. Aki antiszociális személyiségzavartól szenved, az hajlamos mások jogait figyelmen kívül hagyni, illetve megsérteni, valamint jellemző rá az impulzivitás, az ingerlékenység, az álnokság és a lelkiismeret-furdalás hiánya. Ezek a vonások mind megvannak a pszichopatákban is, ám ők, ha kell, egy tökéletes álarcot is magukra tudnak húzni: ha arra van szükségük, elragadóak, bájosak tudnak lenni, miközben manipulatívak és érzelemmentesek. Gyakorlatilag minden pszichopata személy kimeríti az antiszociális személyiségzavar diagnózisát, viszont ez fordítva nem feltétlenül igaz, tehát az antiszociális személyiségzavarban szenvedők többsége nem pszichopata. És ott vannak még a szociopaták, akik nem képesek különféle érzelmi helyzetekbe beleélni, vagy mások helyébe beleképzelni magukat. A pszichopatákhoz hasonlóan, ha kell, ők is tudnak sima modorúak lenni, gyakran vonzó, spontán személyiségek.
A szakemberek szerint a szociopátia a környezeti hatások miatt alakul ki, például gyerekkori abúzus következtében. A szociopaták tehát nem születnek ezzel a személyiségzavarral, később alakul ki náluk, válaszul az őket ért traumákra. Ezzel szemben vizsgálatok azt mutatják, hogy a pszichopátia biológiai, genetikai alapú.
A pszichopátia az Egyesült Államok lakosságának körülbelül 1 százalékát érinti, az amerikai börtönökben pedig az elítéltek 30 százaléka szenved ettől a személyiségzavartól.
Lehet egy gyerek pszichopata?
Az állapotot övező stigmatizáció miatt a pszichopátia szigorúan felnőttkori diagnózis, gyerekeknél egyáltalán nem használják. Még akkor sem, ha egyébként az érintettnél jól megfigyelhetők a fiatalkori figyelmeztető jelek – például, ha tendenciózusan megsérti a normákat és mások jogait, hajlamos a csalásra, a rongálásra, az erőszakra, az agresszióra, illetve a lopásra. Ezeknél a problémás fiataloknál pszichopátia helyett viselkedészavart szoktak megállapítani. A különféle viselkedészavarok nagy részét a gyerekek felnőttkorukra jó eséllyel kinövik – kivéve, ha a magatartási problémák egy speciális fajtájáról, az úgynevezett rideg-érzéketlen személyiségjegyerők van szó. Kutatások szerint azok a gyerekek, akik rideg-érzéketlen személyiségjegyeket hordoznak magukon, felnőve jóval nagyobb valószínűséggel válnak pszichopatákká.
Ezek a bizonyos rideg-érzéketlen személyiségjegyek már meglepően korán, 3-4 éves korban is megnyilvánulhatnak: például ha egy gyerek hajlamos az agresszióra, valamint a manipulációra, hiányzik belőle az empátia, ha semmilyen helyzetben nem ismeri el a saját felelősségét és látszólag képtelen az érzelemteli kötődésre. Sőt, a londoni King’s College kutatása ennél jóval fiatalabb korban is képes volt kimutatni az intő jeleket: megvizsgáltak 200, öthetes kisbabát, és azt figyelték, hogy a kicsik az emberi arcokat vagy egy piros labdát követnek inkább a tekintetükkel. A kutatás eredménye szerint azok a gyerekek, akik inkább a labdát figyelték, két és fél évvel később magasabb esetszámban mutattak érzéketlen jegyeket.
Az érzéketlen gyerekek persze a szakértők szerint sem lesznek automatikusan pszichopaták: ötből négy nagy valószínűséggel nem válik azzá. A fennmaradó egy viszont igen súlyos problémákat okozhat nemcsak magának, hanem a társadalomnak is, amelyben él.
Lehetne kezelni, de mégsem tesszük
Jó ideig úgy gondolták, a pszichopátiás személyiségzavarban szenvedőket nem lehet kezelni, az egyetlen megoldás, ha börtönbe zárjuk őket, és reméljük, hogy sosem fognak kiszabadulni. Az elmúlt években azonban egészen másképp kezdtek el gondolkozni a szakemberek a problémáról: kutatók ma már azt gondolják, hogy sokkal több figyelmet kellene szentelnünk a pszichopátia gyerekkorban és serdőlükorban jelentkező jeleire, ha ugyanis időben észlelnénk ezeket, megakadályozhatnánk, hogy a személyiségzavar felnőttkorban állandósuljon.
Ez azonban azt is jelentené, hogy az érintett szülőknek be kellene vállalni a felmerülő terápiákat, miközben azzal a lehetőséggel is szembe kellene nézniük, hogy a gyerekük felnőve pszichopatává fog válni. Ez utóbbi már önmagában sem könnyű feladat, még úgy se, ha tudjuk, hogy a probléma korai felismerése számtalan életet menthetne meg.
A helyzetet pedig csak tovább bonyolítja a nem mindig megfelelő szakmai hozzáállás is. A legtöbb pszichológus ma még attól is vonakodik, hogy akár csak szóba hozza a pszichopátiát a gyerekek esetében. A félelmet keltő diagnózis helyett a problémás gyerekekre rámondják, hogy ADHD-sek, esetleg szorongók, és a kezelést ez alapján kezdik el – ami sok esetben még ronthat is az állapotukon.
Egy intézmény, ahol kifejezetten pszichopata fiatalokat kezelnek
Az amerikai Mendota Juvenile Treatment Centert 1995-ben nyitották meg azzal a céllal, hogy egy újfajta módszerrel próbálják meg a pszichopátia felé haladó kamaszokat kezelni. A Mendota nem egyfajta alternatív fiatalkorúak börtöneként működik: börtönőrök helyett itt kizárólag pszichológusok és pszichiátriai szakemberek dolgoznak. 12 és 17 év közötti, kezelhetetlennek ítélt fiúkat küldenek ide az állam különböző javítóintézeteiből – veszélyes, erőszakos, ijesztő fiatalokat. Az intézetnek nem célja kigyógyítani őket a pszichopátiából (ami jelenlegi tudásunkkal lehetetlen vállalkozásnak tűnik), helyette arra törekednek, hogy amennyire lehet „megszelídítsék” őket.
A Mendotába – a legtöbb javítóintézettel és börtönnel ellentétben – nem a büntetésre, hanem a jutalmazásra helyezik a hangsúlyt. Minél jobban viselkednek a fiúk, annál nagyobb jutalomban részesülhetnek, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a gyerekek a magatartásukkal pontokat gyűjthetnek, amivel egyre több privilégiummal járó szintekre juthatnak. Ha például az intézménybe kerülő fiatalok jól viselkednek, akkor egy hét múlva már akár filmeket is nézhetnek a szobájukban, ha viszont valami helytelent tesznek, például megütik az egyik társukat, akkor veszítenek a pontjaikból, és visszalépnek egyet a lépcsőfokon. A jutalmazás mellett természetesen rendszeresen részt kell venniük pszichiáterek által tartott kognitív viselkedésterápián, csoportos haragkezelő terápián, és ha szükség van rá, elvonókúrán is.
A módszer elsőre talán furcsának tűnhet, de ezek az olykor elképesztően brutális cselekedeteket elkövető fiatalok megdöbbentően intenzíven reagálnak a jutalmazásra. A statisztikák is az intézményt igazolják: egy néhány éve végzett felmérés szerint míg az egyéb javítóintézetből szabaduló fiatalok 98 százalékát négy éven belül letartóztatták, addig a Mendotából kikerülőknek csak 64 százaléka jutott erre sorsra. A Mendotából szabaduló fiatalok 50 százalékkal kisebb eséllyel követtek el két év éven belül erőszakos bűncselekményt, mint más javítóintézetek lakói, és általánosságban is 34 százalékkal csökkent a visszaesésük esélye. Ami pedig talán a legjelentősebb: míg a másik csoport tagjai összesen 16 embert megöltek a szabadulásuk utáni időszakban, a mendotás fiúk egyet sem.
Dr. Kent Kiehl amerikai neurológus a The Psychopath Whisperer című könyvében több volt mendotás fiatal esettanulmányát is bemutatta, köztük Ericét, akit 13 éves korára már több bűncselekménnyel is megvádoltak. A fiút tettlegesség, gyújtogatás, autólopás és különféle fegyveres bűncselekmények miatt előbb hagyományos javítóintézetekbe zárták, majd áthelyezték a Mendotába. Ericen itt elvégezték a dr. Robert Hare által az 1970-es években kidolgozott kifejezetten pszichopaták azonosítására szolgáló tesztnek (PCL-R) a fiatalokra vonatkozó változatát, amin a fiú a maximum 40 pontból 34-et ért el. Eric meglehetősen magas pontszáma azt bizonyította, hogy a fiú valóban a pszichopátia korai jegyeit hordozta magán.
A mendotás módszer azonban még így is hatékony tudott lenni: Kiehl a könyvében azt írja, hogy a fiú a szabadulását követően iskolába kezdett járni, és egy tiszta, bűncselekményektől mentes élet alakított ki. Az orvos szerint Eric esete a bizonyíték rá, hogy egy jól végrehajtott kezelési program az érintettek egész életét megváltoztathatja – még a magas PCL-R pontszámú gyerekek esetében is.
A probléma csak annyi, hogy a pszichopatikus tulajdonságokkal rendelkező fiatalok kezelése a korral egyre nehezebbé válik: egy 16 éves fiatalnál akár egy hat hónapos viselkedésterápia is hatásos lehet, míg 22 éves korban az eredményhez már két évre van szükség. Nem lehetetlen idősebb korban eredményt elérni, de sokkal nagyobb munka. A legfontosabb a szakemberek szerint éppen ezért az lenne, ha minél előbb, minél fiatalabb korban felismernénk a baljós jeleket, és minél gyorsabban elkezdenénk a megfelel kezelést.
Ted Bundy mindössze hároméves volt, amikor az alvó nagynénje arra ébredt, hogy a kisfiú egy kést szegez a torkához. Valószínűleg az ő és a környezete élete is egészen másképp alakul, ha ez után az eset után komolyan foglalkozni kezdtek volna a fiú viselkedési problémáival.
Forrás: Vice Fotó: Getty Images
