Úgy követtük végig Gabby Petito tragédiáját, mintha csak egy bűnügyi drámát néznénk a Netflixen

2021. szeptember 28.
Egy 22 éves nőt meggyilkoltak, erre a nyilvánosság egy show-műsort csinál a tragédiájából.
gabbie-petito

Három héttel ezelőtt még fogalmunk sem volt róla, hogy ki az a Gabby Petito, ma már az egész világon ismerik a történetét. A Google több mint 27 millió találatod ad ki a nevére, és az Instagram-oldalát is millian kezdték bekövetni. A 22 éves youtuber rejtélyes eltűnéséből és tragikus halálából világszenzáció lett, a fejleményeket követve pedig az emberek úgy érezték magukat, mintha csak egy izgalmas Netfllix true crime sztorit néznének.

A 22 éves Gabby Petito és 23 éves vőlegénye, Brian Laundrie július 2-án indultak útnak Floridából a lány átalakított fehér furgonjával, hogy – keresztül vágva Amerikán – sorra bejárják az ország lenyűgöző nemzeti parkjait. Az utazásukat és kalandos mindennapjaikat Instagramon, TikTokon és Nomadic Statik elnevezésű Youtube-csatornájukon is dokumentálták – káprázatos képeket és videókat töltöttek fel, miközben ők maguk egy igazán boldog fiatal párnak tűntek. Nem zavarta őket az eső, vagy a forró napsütés, lelkesen meséltek új nomád életmódjukról, a tájakról és közös élményeikről.

Az utazásuk eredetileg novemberig tartott volna, úgy tervezték, hogy a halloweent az oregoni Portlandben töltik a barátaikkal. Szeptember elsején azonban Brian Laundrie egyszer csak megjelent a floridai North Portban lévő otthonánál, ahol a szülei laknak, és ahol a barátnőjével együtt élt. Gabby nem volt vele, egyedül ő érkezett vissza a lány fehér Ford Tranzitjával.

Valamilyen okból kifolyólag Brian a visszaérkezése után nem vette fel a kapcsolatot Gabby szüleivel, és arra sem reagált, amikor ők próbálták elérni. A lányt utoljára augusztus 24-én látták, amint kilépett egy Salt Lake Cityben található szállodából, augusztus 25-én még Facetime-ozott a családjával a Grand Teton Nemzeti Parkból, és másnap közzétette az utolsó Instagram-posztját. (Bár ez utóbbiról a netezők úgy gondolják, hogy nem Gabby, hanem a barátja posztolhatta.) Augusztus 30-án az édesanyja ugyan kapott tőle egy SMS-t, amiben mindössze annyi állt hogy „Nincs térerő a Yosemite-ban”, az asszony nem volt meggyőződve róla, hogy a szöveget valóban a lánya küldte. Két nap múlva Brian Laundrie a barátnője furgonjával megérkezett a Floridába, Gabby azonban sehol nem volt. Mivel a szülők napok óta nem tudták már elérni a lányukat, és Brian sem adott magyarázatot Gabby hollétére, szeptember 11-én jelentették a rendőrségen az eltűnését.

A floridai rendőrség Briant az ügyben „érintett személynek” minősítette, mivel ő volt az utolsó, aki eltűnése előtt kapcsolatban volt Gabbyval, ám bizonyíték híján semmilyen bűncselekménnyel nem vádolták meg. Az viszont meglehetősen rossz színben tüntette fel a fiút, hogy nemcsak a barátnője szüleivel, de a rendőrséggel sem volt hajlandó leülni beszélni. Nem működött közre Gabby Petito keresésében, csak az ügyvédjén keresztül kommunikált mind a hatóságokkal, mind a nyilvánossággal.

Napokkal később aztán jött az újabb fordulta: Brian is köddé vált, és a családja azt állította, hogy utoljára szeptember 14-én találkoztak vele. Az FBI ezt követően bűnügyi helyszínként kezdte vizsgálni a család otthonát.

A Gabby eltűnése óta eltelt hetekben a lány tragédiájából világszenzáció lett – nemcsak az online és nyomtatott sajtó kezdett el napi szinten foglalkozni az ügyével, de a legtöbb közösségi média oldalon is központi téma lett. TikTokon a #GabbyPetito hashtagnek mostanra több mint 634 millió megtekintése lett, Redditen pedig fórumok százaiban próbálták a felhasználók az ügy részleteinek aprólékos elemzésével megfejteni a lány rejtélyes esetét. Eltűnése előtt Gabby Petito Instagram-oldalának kevesebb mint 1000 követője volt, majd, amikor a rendőrség éppen a lány holttestének boncolási eredményét várta, a szám már egymillióra duzzadt. Egészen bizarr, de több mint egymillióan kezdtek el követni egy olyan közösségi oldalt, ahova soha többé nem fog kikerülni új poszt.

 

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

Gabby (@gabspetito) által megosztott bejegyzés

Adja magát a kérdés, hogy – miközben az USA-ban az adatok szerint évente több mint 600 ezernek tűnnek el – miért pont Gabby Petito esetét övezte és övezi ekkora online érdeklődés? Az okok szerteágazóak lehetnek, de talán az is közrejátszhatott, hogy

Gabby tragédiája kegyetlenül rámutatott a közösségi média álságos kirakatvilágának hazugságaira.

Ha megnézzük Gabby Petito és Brian Laundrie Instagram-oldalát, egy idilli, irigylésre méltó élet és párkapcsolat tárul elénk. Fiatalok voltak és szépek, ők voltak a tökéletes pár, akik látszólag imádták egymást, és kéz a kézben indultak el életük egyik legizgalmasabb kalandjára. Ám a közös történetük tragikus vége mégis csak azt sugallja, hogy a valóságban közel sem volt minden annyira rózsás a két fiatal között.

Az esetük egyrészt elgondolkodásra késztette az embereket, másrészt magára vonta egy rakás képernyő előtt unatkozó „online detektív” figyelmét is. Emberek tömegei kezdtek bele a netes nyomozásban: részletekbe menően kielemezték a rendőrség által közétett információkat, jeleket illetve összefüggéseket kezdtek el keresni Gabby és Brian közösségimédia-bejegyzéseiben, majd mindezt összegyúrva a legkülönfélébb elméletekkel rukkoltak elő. Ahogy azt a North Port-i rendőrség a BuzzFeednek nyilatkozva elmondta: bár a közösségi média szerepe többnyire hasznos lehet a nyomozásban, időnként azért meg is zavarhatja a rendőrök munkáját, hiszen a hasznos tippek mellett a rendőröknek a különböző fals információkat és képtelen összeesküvés-elméleteket is meg kell vizsgálniuk, amik sok esetben csak a valódi nyomozástól veszik el az időt.

Gabby Petito esetében ez a tömeges érdeklődés végül mégis csak hasznos volt. Ezeknek a közösségi médiás posztoknak a hatására nézte át a saját felvételeit és fedezett fel rajtuk egy kulcsfontosságú nyomot az travel blogger, akinek az információja segített végül a rendőrségnek megtalálni a lány holttestét.

 

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

Jenn & Kyle Fulltime RV Family (@redwhiteandbethune) által megosztott bejegyzés

Jen Bethune augusztus 27-én, éppen a wyomingi Grand Teton Nemzeti Parkban található Spread Creek kempingben forgatott a blogjára anyagot, ahol teljesen véletlenül levideózta Gabby és Brian fehér Ford Transit furgonját. Miután a dolgot jelentették az FBI-nak, a nyomozók megtalálták Gabby Petito maradványait, és megállapították, hogy a lányt meggyilkolták.

A true crime sztorik az elmúlt években lettek igazán népszerűek, köszönhetően nagyrészt a Netflixnek, ahol egymás után mutatják be az izgalmassabbnál izgalmasabb megtörtént bűnügyeket feldolgozó sorozatokat és filmeket. Ezeknek a műsoroknak van egy közös jellemzőük: általában évekkel, vagy inkább évtizedekkel a megtörtént tragédiák után készítik el őket, akkor, amikor az esetekkel kapcsolatos érzelmek már jó eséllyel leülepedtek.

Gabby Petito eltűnésesében minden megvolt, ami egy bűnügyi sztorit igazán izgalmassá tud tenni – azzal a lényegi különbséggel, hogy az ő esete a valós időben játszódott le.

Gabby szülei most, ezekben a pillanatokban is gyászolnak. Előbb a lányuk eltűnését kellett megemészteniük, most pedig azt kell feldolgozniuk, hogy Gabby már nincs többé. Borzalmasan nehéz időszak lehet ez nekik, amin valószínűleg nem segített, hogy mindeközben a jó szándékú online bámészkodók és kanapényomozók apró darabokra cincálták az ügy minden egyes részletét, és közösségi médiás posztjaikkal kétségbeesetten próbáltak a rejtély végére járni.

Bármennyire is izgalmas detektívesdit játszani, az embereknek nem szabadna elfelejteni, hogy itt és most valódi életekről van szó – Gabby Petito tényleg meghalt. Hiába oldják meg az ügyet, az ő történetének sosem lesz happy end a vége.

Fotó: Getty Images