A ’90-es évek végén egy Alana nevű nő azért indította el az incel mozgalmat, hogy egy elfogadó és támogató netes közösséget hozzon létre minden olyan embernek – legyen az nő vagy férfi –, aki kényszerből, tehát nem a saját elhatározásából él párkapcsolat és szex nélkül. Alana valószínűleg álmában sem gondolta volna, hogy ez az ártalmatlan és jóhiszemű kezdeményezése néhány év múlva egy szélsőséges, nőgyűlölő férfimozgalommá fog alakulni.
Az incelekre először 2014-ben figyelt fel a világ, miután egy Elliot Rodger nevű 22 éves férfi hat embert megölt, és további 14-et megsebesített a University of California területén, az ámokfutásáért pedig egy YouTube-ra feltöltött videóban azokat a nőket okolta, akik korábban visszautasították a közeledését. A férfi a 6 perces monológjában bevallotta, hogy még mindig szűz, és még csak nem is csókolózott senkivel. Nem értette, hogy miért utasítják vissza a nők, miközben a nála rosszabbnak tartott férfiakkal hajlandók voltak összejönni. Azt gondolta, hogy ha megöli őket, akkor majd megmutatja a többieknek, hogy mégis ő volt az erősebb. A mészárlás után Roger öngyilkos lett. Az internet legsötétebb zugaiban szerveződő incel csoportok az elmúlt években több hasonló gyűlöletbűncselekménynek is táptalajt adtak.
Az incelek nyomorultnak érzik magukat a sikertelenségeik miatt, pedig valójában nincsenek egyedül a problémájukkal: ebben a modern világban a nők is ugyanúgy szenvednek a társtalanságtól, vagy a szexuális élet hiányától. Nők is vannak, akik saját bevallásuk szerint képtelenek romantikus vagy szexuális kapcsolatot létesíteni a másik nemmel. Ők az úgynevezett femcelek, akik szintén kényszerű cölibátusban élnek. Az incelekhez hasonlóan a femcelek is interneten szerveződő közösségeket hoztak létre, hogy a névtelenség homályába burkolózva őszintén, ítélkezés nélkül beszélhessenek a nehézségikéről.
Nagy különbség azonban, hogy incelekkel ellentétben a femcelek mozgalma száz százalékosan erőszakmentes. Ahelyett, hogy az ellenkező nemet hibáztatnák a boldogtalanságukért – ahogyan azt az incelek teszik –, a femcelek hajlamosak azt gondolni, hogy saját „csúnyaságuk” az oka a magányuknak. Úgy érzik, hogy ebben a szépségközpontú és nőgyűlölő kultúrában egyszerűen láthatatlanná váltak a férfiak számára. Nekik is jócskán vannak önbecsülési problémáik, és a harag is munkálkodik bennük, viszont nem éreznek szélsőséges gyűlöletet a másik nem iránt, és nincs bennük túláradó jogosultságérzet sem.
Az interneten közösséget kereső femcelek száma még meglehetősen csekély, a valóságban viszont nagyon is sok nő át tudja érezni a problémájukat. Ők azok, akik a netes csoportoknak ugyan nem tagjaik, a napjaikat azonban akaratlanul is cölibátusban élik.
Ilyen például a 39 éves Caitlin. Noha Caitlin nem nevezi magát femcelnek, de közel nyolc éve nem szexelt senkivel, és úgy gondolja, ezután már soha nem is fog szexuális partnert találni. „Nem vagyok hagyományos értelemben vonzó, ezért soha nem is érdeklődnek irántam a férfiak. Rám sem néznek. Jártam már terápiára is, hogy megpróbáljam oldani a szorongásaimat, de számomra a társkeresés leginkább egy kietlen pusztasághoz hasonlít. És ahogy öregszem, úgy lesz egyre rosszabb. Már túl jutottam azon a koron, amikor férjhez tudtam volna menni és családot alapítani.”
Caitlin a környezetében mindenki előtt titkolja, hogy cölibátusban él, fél, hogy csak megbélyegeznék miatta. „Sok bennem a fájdalom és a harag amiatt, hogy így végződött az életem. Nagyon nehezen tudok megbirkózni a ténnyel, hogy soha nem lesz már senkim. Egy bizonyos kor után mindenki társra talál, miközben az egyedülállók egyre jobban elszigetelődnek és magányossá válnak.” Bár Caitlinnek erkölcsi kifogásai nem lennének az alkalmi szexszel szemben, ő maga ilyen élményekre nem kifejezetten vágyik. Két rövid távú kapcsolata is volt a múltban, de végül mindkét esetben az ő szívét törték össze.
Az incelek körében – sőt valójában a tágabb társadalomban is – sokan gondolják azt, hogy a nők valamiféle kiváltságos helyzetben vannak, ami azzal is együtt jár, hogy gyakorlatilag bármikor lehetőségük van szexelni. Ez az elgondolás persze már önmagában is hamis, ráadásul, ahogy Caitlin is rámutat, a nők valóságát sem veszi egyáltalán figyelembe. Az inceleknek meglepő lehet, de önmagában a szex a nők számára nem feltétlenül élvezetes. „Egy futó kaland általában nem is törekszik arra, hogy neked jó legyen. Pedig nőként arra vágynál, hogy a te igényeidet is kielégítsék, és ne csak egy darab húsként kezeljenek.”
Caitlin tisztában van vele, hogy a férfiaknak sem könnyű, ők is küzdenek önértékelési problémákkal a kinézetük miatt, ám úgy véli, a nőkre sokkal nagyobb nyomás nehezedik. „Engem nem kifejezetten érdekel a partnerem külseje vagy magassága. Inkább megismerkedek valakivel, aki iránt aztán elkezdek vonzódni. De úgy érzem, a férfiaknál ez nem működik. Ha nem talál rögtön vonzónak, akkor meg sem akar ismerni, és nem fog tőlem semmit akarni. Sok gyönyörű nőt látok nem kifejezetten jóképű férfivel randizni, de fordítva ez csak ritkán fordul elő. A társadalom szemében a férfiaknak nem kizárólag a külsejük a legfontosabb tulajdonságuk. Nekik több lehetőségük van a hódításra.”
De nem csak a kultúránkban uralkodó szépségkultusz nehezíti meg a nők dolgát – sokan vannak, akik a szexuális bántalmazás kockázata miatt vonakodnak a randizástól. A randizás és ismerkedés a nők számára valamilyen szinten mindig is kockázatos volt, ám a randiappok elterjedésével a veszélyek csak még inkább felerősödtek.
A 49 éves Jane nyolc éve egyedülálló, és öt éve él cölibátusban. Bár nagyon is szívesen élne szexuális életet, nem hajlandó kompromisszumot kötni és szembe menni az elveivel – a netes ismerkedés számára nem éri meg a kockázatot. „Nem akarok olyan embert meghívni az otthonomba, akit nem ismerek, mivel sosem tudhatod, hogy mik a valódi szándékai.” Mint mondja, korábban előfordult már vele, hogy egy férfi a randijuk után hazáig követte. „Láttam magam mögött az autóját, utána meg azt mondta, hogy kíváncsi volt rá, hol lakom. Nagyon kényelmetlenül éreztem magam.” Mióta letörölte a randiappokat, Jane különféle sportklubokban próbált szerencsét. „Sok nagyszerű nővel találkozom, de egyedülálló férfiakkal gyakorlatilag soha. Nehéz olyan férfiakkal találkozni, akiknek hasonló az érdeklődési köre.”
Mary tapasztalata is hasonló. 53 éves, és öt éve él cölibátusban. Jane-hez hasonlóan Maryt sem érdeklik az alkalmi kalandok, a fizikai intimitás viszont nagyon hiányzik neki. Még az is eszébe jutott, hogy igénybe vegye egy escort szólalgatásait. Persze ez is nagyon messze állna attól a fajta kapcsolattól, amire igazán vágyna, de kényelmesebben és biztonságosabban érezné magát egy olyan kötöttségek nélküli szexuális kapcsolatban, ahol bizonyos szabályok le vanna fektetve. „Nem vagyok biztos abban, hogy léteznek teljesen biztonságos escort szolgáltatások, de bizonyos szempontból még mindig jobb lenne, mint egy egyéjszakás kaland. Legalább egy előre leegyeztetett tranzakcióról lenne szó, amiben mindkét fél pontosan tudja, hogy mire vállalkozik, az esőszak, érzelmi sérülések vagy éppen nemi betegségek kockázata nélkül.”
Silva Neves, pszichoszexuális és párkapcsolati pszichoterapeuta is azt tapasztalja, hogy rengeteg – főleg idősebb – nő számára jelent problémát a társkeresés. „A társadalom szinte kizárólag a nők szépségét értékeli. Ezt a fajta nőgyűlöletet mostanra a nők és férfiak egyaránt internalizálták sőt a nők sokszor még kritikusabbak is a saját nemükkel szemben. Az életkor előrehaladtával a nők sokkal jobban küzdenek azért, hogy megőrizzék a szépségüket, mint mi férfiak. Nekik egész életükben azt tanították, hogy csak az számít, amit a férfiak gondolnak róluk. Mindeközben rengeteg olyan nő van, akik már nem tudnak a párjukhoz vonzódni, mert azok elengedték magukat.”
De míg a férfiak a szépséget értéknek tekintik egy nőkben, azt már fenyegetőnek gondolják, ha ugyanez a nő például a karrierjében sikereket ér el. Felmérések szerint az Egyesült Államok egyetemi hallgatóinak mindössze 40 százalékát teszik ki a férfiak. A nők mostanra elérték, hogy tanulmányi szempontból felülmúlják férfitársaikat, és bár ez társadalmi szempontból egy nagyon is pozitív előrelépés, Neves azt mondja, párkeresés során akár még hátrányt is jelenthet.
A 37 éves Elaine öt éve él cölibátusban és úgy érzi, a sikeres karrierje is szerepet játszott társkeresési nehézségeiben. „A férfiaknak nem tetszik, hogy nem főzök és nem takarítok, holott fizetek azért, hogy valaki mindkét munkát elvégezze.” Más nőkhöz hasonlóan ő is olyan partnert szeretne, akivel intellektuálisan egyenlő tudna lenni, arra viszont nem vágyik, hogy gondoskodjanak róla. „Néhány férfi számára nagyon felkavaró tud lenni, ha olyan nővel találkoznak, akit nem lehet a konyhába zárni.”
Silva Neves szerint a társkeresési nehézségekkel küszködő férfiak és nők között a legnagyobb különbég, hogy a férfiakban nagyon erősen dolgozik a jogosultságtudat. Úgy gondolják, hogy csak azért, mert férfiak, nekik igenis joguk van a szexhez és a kapcsolatokhoz. Ha pedig sikertelenek lesznek, minden bajukért a nőket kezdik el okolni. Ezzel szemben a nők saját magukban fogják keresni a hibát, és saját magukat kezdik okolni minden bajukért.
Bár a szakember szerint a nőgyűlölet és a férfigyűlölet egyaránt elfogadhatatlan, mint mondja, fontos lenne látni, hogy a gyökereik nagyon eltérőek. „A nőgyűlölet egy olyan ideológia, amely azt diktálja, hogy a nőket tárgynak kell tekinteni, valamint azt, hogy a nők nem rendelkeznek azonos jogokkal, mint a férfiak. Ezzel szemben a férfigyűlölet többnyire a nőgyűlöletre adott reakció, tehát valamilyen szinten megalapozott. Nem szabad minden férfit ugyanolyannak tekinteni, de meg lehet érteni azokat a nőket, akiknek negatív tapasztalataik voltak.”
Neves próbálja elkerülni a femcel kifejezés használatát, már csak annak tartalma miatt is. Véleménye szerint fontos lenne, hogy a nők felhagyjanak végre saját maguk értéketelenítésével. „Amikor a nők hibásnak bélyegzik magukat, az teljesen eggyé válik a személyiségükkel, és nem úgy fognak rá tekinteni, mint ami igenis leküzdhető lenne.” Silva Neves szerint a nőknek a jövőben arra kellene koncentrálniuk, hogy egy egészségesebb, kevésbé öndestruktív viselkedéssel próbáljanak harcolni az őket érő társadalmi igazságtalanságok ellen.
Forrás: The Guardian Fotó: Getty Images
