Hogy jött a kertészmérnöki pálya? Hol tanultad ez, majd hol és meddig dolgoztál a pályán?
Valóban kertészmérnök végzettségem van, gyógynövénytermesztés szakon végeztem a Kertészeti Egyetemen. Azonban nagy karriert nem sikerült ezen a pályán befutnom. Sajnos, amikor a gimnázium után szakmát választottam, nem volt fontos szempont, hogy az mennyire lesz majd piacképes. 2002-ben, az iskola elvégzése után, friss diplomával a zsebemben sehol nem tudtam elhelyezkedni kertészmérnökként. Mindössze másfél évig dolgoztam egy bioboltban üzletvezetőként. Aztán egy nagy fordulattal jelentkeztem közbeszerzési pályázatírónak egy német multinacionális céghez. Így valójában közbeszerzési pályázatíróból lettem kozmetikumtervező- és készítő. Tulajdonképpen dupla karrierváltónak számítok.
Mi volt a legjobb és a legnehezebb a közbeszerzési pályázatíró munkakörben?
Közbeszerzési pályázatíróként szinte rögtön bedobtak a mélyvízbe. Ebben a pozícióban abban az évben én voltam az ötödik, előttem mindenki elment, otthagyta, feladta. Az első fél év rettenetesen nehéz volt: megszokni a jogi nyelvezetet, megtanulni a közbeszerzési eljárások menetét, a pályázatok felépítését, eligazodni a paragrafusok között, figyelni a bejárásokra, leadási határidőkre, igazolásokra, referenciákra… Ez egy teljesen új világ volt számomra a gyógynövények után! Emlékszem, sokszor még éjszaka is a pályázatokkal álmodtam. De szerettem csinálni, számomra izgalmas és sokoldalú feladat volt, viszont rendkívül felelősségteljes munka, és hatalmas stresszel járt. Akár egyetlen hiányzó oldal vagy aláírás is kizárhatta a céget egy több tízmilliós pályázatból.
Szerettem ezt a világot, a munka fontosságát és felelősségét – közben még a közbeszerzési referens képesítést is megszereztem –, de a munkakörrel járó nagy stresszt nem tudtam jól kezelni. Valószínűleg ez is közrejátszott abban, hogy pár év után komolyan megbetegedtem, súlyos asztmás lettem. A betegség azóta is napi szinten jelen van az életemben, nehéz vele együtt élni, viszont folyamatosan fókuszban tart, ráirányítva a figyelmet a valóban fontos dolgokra.
Mikor kezdted azt érezni, hogy mégsem pályázatírással szeretnél foglalkozni életed végéig?
A mérföldkő az én életemben is, mint sok más nőnél, a családalapítással kezdődött, amikor megszületett az első kisfiunk. Óriási váltás volt ez a stresszes és pörgős mindennapok után otthon lenni egy pici csecsemővel. De hatalmas kihívás is! Nagyon nehezen szoktunk össze a kisfiammal, komoly feladat volt számomra egy kétemberes, állandóan sírós babával megtalálni az egyensúlyt.
Tulajdonképpen a karrierváltást több szempontból is a gyereknek köszönhetem. Először is maga a családos lét, az anyaság helyezte át erősen a fókuszt. A napi 8-9 órás, stresszes irodai munka már nem volt szimpatikus perspektíva számomra. Jelen akartam lenni a gyerek életében legalább én, mivel a férjem már akkor is rengeteget dolgozott.
Másodszor közvetlenül annak köszönhetően váltottam szakmát, hogy Barnabás kisfiam ekcémás lett – jómagam is kamaszkorom óta szenvedek tőle. Az ő ekcémás bőrére készítettem az első krémemet. Döbbenten láttam, hogy a krém működik, a gyerek keze pedig néhány nap után egyre szebb lett. Akkor felébredt bennem a kíváncsiság, elkezdtem a témáról olvasni.
Soha életemben nem volt hobbim, mindig irigykedve figyeltem azokat, akik el tudtak mélyülni valamilyen tevékenységben. Már maga a fizikai alkotás is nagy örömmel töltött el, hogy a kezem közül kikerült valami nagyszerű! Egyre többféle krémet készítettem, akkor még a saját konyhámban. Előfordult, hogy a gyerek boldogan beszaladt a konyhába valami finomságot keresve, de csak egy nagy adag shea vajas testápolót talált. Bevallom, krémet készíteni sokkal jobban szeretek, mint főzni! (nevet)
Mennyi idő volt, amíg a (második) karrierváltás gondolatából elhatározás lett?
Ez a szenvedélyes hobbi fokozatosan váltott át hivatásba. A gyes alatt minden szabadidőmet kozmetikumkészítéssel töltöttem, fűnek-fának krémeket csináltam. Egy két évnek azért el kellett telnie, amíg ki tudtam mondani, hogy nem akarok mással foglalkozni, csak ezzel. Mégis a konkrét elhatározás számomra azt a pillanat volt, amikor nevet adtam neki: ez lett a Pure & Personal Cosmetics. Onnantól már nem volt visszaút. Akkor már tudtam, hogy minden időmet és energiámat ebbe akarom fektetni.
Nehezen élted meg a váltást, az átmeneti időszakot?
A váltás valójában egy folyamat volt, nem egyik napról a másikra történt. Közben megszületett a második gyermekünk is. Nehéznek nem nevezném, a gyereknevelés például sokkal nagyobb kihívás számomra. A nehézséget inkább az okozza a mai napig is, hogy egyedül vagyok, nincs társam a vállalkozásban, akivel az elképzeléseimet megbeszélhetném és a feladatokat megoszthatnám. Mivel nem vagyok nagyon határozott személyiség, ezért sokszor az ötlettől a megvalósításig sok idő telik el, és nehéz egyedül mindent kézben tartani. A személyes céljaim meghatározása is hosszú idő volt, ha újrakezdeném biztosan már az elején igénybe vennék egy coach vagy mentor segítségét.
A családod, barátaid hogy fogadták az új vállalkozás ötletét?
A férjem 100 %-ig támogatott az első perctől kezdve, és ez volt a legfontosabb. A családom idősebb generációja kicsit nehezen fogadta be, hogy olyan munkát csinálok, amihez nem kell reggel hétkor elmenni otthonról. A barátaim közül sokan akkor váltak szkeptikusból támogatóvá, amikor először kipróbálták a krémjeimet. De bevallom, nincs túl sok ember körülöttem, akinek a véleménye nagyon erősen számítana. Az a kevés viszont végig mellettem állt.
Szerinted nőként nehezebb egy ilyen döntést meghozni?
Az én esetemben ez nem volt nehéz. Sok olyan anyukát ismerek magam körül, akik a gyerek születése után nem tértek vissza az eredeti szakmájukhoz, hanem elkezdek vállalkozni, és valami egészen mást csinálni. Tagja vagyok egy helyi női támogatói csoportnak is, ez egy olyan közösség, ami kisgyerekes anyukák vállalkozói kibontakozását segíti. 20-30 karrierváltó nő segíti egymást emberileg is, és egymás vállalkozását is minden szempontból. Persze nem mondom, hogy mindenkinek sikerül, de sokan megpróbálják.
Milyen szaktudás megszerzésére volt szükség ahhoz, hogy kozmetikumkészítéssel foglalkozhass?
A kertészmérnöki diplomámat gyógynövénytermesztés szakon szereztem, ezért az alapanyagok botanikai ismerete, a növényi hatóanyagok vagy a gyógynövények fitoterápiás alkalmazásának ismerete nem volt újdonság számomra. A professzionális kozmetikumkészítés és -tervezés elsajátításához aztán 2015-ben beiratkoztam egy magyar kozmetikumkészítő iskola egyéves képzésére, amit egy vegyész doktor vezetett szakmailag. Itt az alapvető kémiai ismereteken túl megtanultuk a bőr felépítésétől kezdve, a bőrtípusok elemzésen és kezelésén át, a pH-beállításig és az alapanyag-beszerzésig mindent a kozmetikumkészítésről.
Hogy áll a vállalkozásod most?
A kozmetikumkészítés egy rendkívül összetett szakma, egy kicsit kozmetikusnak, bőrgyógyásznak, vegyésznek, fitoterapeutának, aromaterapeutának és hatóanyagszakértőnek is lenni kell hozzá. A kozmetikai alapanyagok piaca is hihetetlen gyorsan változik, havonta fedeznek fel új hatóanyagokat, így a folyamatosan kell képeznem magam. Gyakran részt veszek szakmai workshopokon, és bújom a tudományos folyóiratokat is. A következő lépés most egy aromaterapeuta képzés lesz, mivel egyre többet dolgozom illóolajokkal, és egy üzleti menedzsment kurzuson is gondolkozom.
Milyen pluszt ad neked a pályázatírói léthez képest a kozmetikumkészítés?
Azt hiszem, ég és föld a kettő. Közbeszerzési pályázatíróként nagyon szigorú szabályok mentén dolgoztam, a mostani munkámban viszont megjelenik az alkotás szabadsága. Nem előre gyártott krémeket árulok, hanem egyedi megrendelésre dolgozom, így amikor egy problémával hozzám fordul valaki, nagy perspektívából közelíthetek hozzá. Általában kezelési tervet szoktam készíteni, amiben én találom ki, hogy milyen hatóanyagot fogok használni és milyen típusú kozmetikumba helyezem azt. Ez nagy szabadságot ad – persze bizonyos keretek között.
Csodás érzés az is, hogy fizikailag létrehozok valamit. Ha elkészültem egy megrendeléssel és ránézek az üvegekre és tégelyekre, amiben az általam készített krémek vannak, mindig egy kis büszkeség tölt el.
Bár már hét éve csinálok krémeket, még mindig izgulok, amikor új megrendelőnek készítek valamit. Ilyenkor alig várom a visszajelzést, és nagyszerű érzés, mikor azt írják, működnek a krémek!
Pluszt jelent még számomra, hogy a munkámban is meg tudom jeleníteni a saját értékrendemet, az általam fontosnak tartott szempontokat, úgy mint például a környezetvédelem. Amennyire lehet, fair trade kereskedelemből származó alapanyagokat használok, visszagyűjtöm és újrahasznosítom a flakonokat, tégelyeket. A rugalmas munkaidőnek köszönhetően társadalmi munkában is részt tudok venni, egy héten egy napot önkéntesként dolgozom az Élelmiszerbank Egyesületnél.
Az én életemben a prioritási sorban az első helyen jelenleg a családom, a gyerekeim állnak. A karrierem csak a második, és az elkövetkező néhány évben még biztosan így lesz. A karrierváltással a munkámat hozzá tudtam igazítani az életemhez – és nem pedig fordítva.
Van „megérkezésélményed”?
Egy évvel ezelőtt meghívtak egy kis, helyi közösség rendezvényére. A rólam szóló, bemutatkozó poszthoz rengetegen írtak, sok kedves és dicsérő kommentet kaptam a már meglévő vásárlóimtól és nagyon sok új megkeresés is érkezett. Akkor úgy éreztem, tényleg a helyemen vagyok, szükség van rám.
Mit üzennél azoknak a nőknek, akik úgy érzik, nincsenek szakmai téren jó helyen?
Azt üzenem, legyenek bátrak, és vágjanak bele, próbálják ki magukat. Albert Schweitzert idézve: „Nem a siker a kulcs a boldogsághoz. A boldogság a kulcs a sikerhez. Ha szereted azt, amit csinálsz, sikeres leszel.”
