Karrierje érdekében sokáig rejtegette szexualitását a Bridgerton sztárja

2022. március 10.
Annak idején egy kollégája tanácsolta neki, hogy a siker érdekében inkább titkolja el a melegségét.

Jonathan Baileyt valószínűleg senkinek nem kell bemutatni, ő játssza a legidősebb fivért, Anthonyt, a hamarosan második évaddal debütáló Bridgerton című sorozatban. Bailey ma már nyíltan vállalja, hogy a saját neméhez vonzódik, de mint a GQ UK-nak adott friss interjújából kiderült, a karrierje kezdetén inkább eltitkolta a másságát.

Jonathan-Bailey

Bailey annak idején egy színésztársa tanácsára kezdett el titkolózni: „Egy barátom azt mondta, hogy a filmiparban két dolgot kell titokban tartani, azt, hogy alkoholista, vagy meleg vagy. Ha ugyanis egy hatalmi pozícióban lévő ember megtudja ezeket az infókat, akkor az azonnal el fog terjedni. Ezek a szavak nagyon megragadtak a fejemben, és sokáig azt gondoltam, hogy ahhoz, hogy boldog lehessek, heteronak kell lennem” – mesélte a színész, majd hozzátette, hogy mostanra szerencsére megértette, hogy akkor jár a legjobban, akkor lehet igazán boldog, ha nem rejtőzködik, hanem száz szálakéban önmagát adja.

„Eljutottam arra a pontra, amikor azt gondoltam, a fenébe is, ha meg akarom fogni a barátom kezét nyilvánosan, vagy fel akarok rakni egy fotót magamról a Tinderre, akkor igenis ezt fogom csinálni, és nem törődőm vele, mit mondanak.”

Fotó: Imdb

Olvass tovább!