„Körülbelül 25 éves koromban realizáltam, hogy transznemű vagyok. Előtte is az voltam, csak nem tudtam, hogy tehetek is valamit az ügy érdekében, ezért inkább elnyomtam magamban” – kezdi történetét a harmincas éveiben járó Antónia, a kampány egyik résztvevője. Ő 2013 óta dolgozik jelenlegi munkahelyén, ahova még férfiként jelentkezett. Akkor kezdett el nőiesebben öltözködni és sminkelni, amikor rájött, hogy tranzicionálni szeretne. A változásról csak a közvetlen munkahelyi barátaival beszélgetett, a többiek pedig azt gondolták róla, hogy meleg – gyakran ki is beszélték őt a háta mögött és a szeme előtt is.
„Amikor a csoportvezetőmnek elmondtam, hogy mi a vágyam és szeretnék pár év múlva nevet változtatni, akkor azt mondta, hogy munkahelyet kell váltanom, mert ennyi itt töltött idő után már nem fognak elfogadni. A baráti társaságom kiközösített, idővel fel is mondtak, ezért nagyon elszigetelt vagyok. Részben otthonról dolgozom, az irodában töltött munkaidőm alatt is nagyrészt egyedül vagyok.” – meséli Antónia.
Amikor úgy döntött, hogy beszél a HR-vezetővel a tranzíciójáról, ő azt javasolta neki, hogy használja a női mosdót. Ez egy ideig működött is, mert a járvány miatt mindenki más otthonról dolgozott, de néha mégis voltak bent mások rajta kívül, akik jelezték a feletteseiknek, hogy nem értenek egyet a döntéssel. Ezután arra is volt példa, hogy Antónia csoportvezetője egy „gendersemleges” feliratú papírlapot ragasztott a férfi mosdó ajtajára. Antónia végül arra kérte a vezetőséget, hogy az emeleten található férfi mosdó legyen uniszex, ahová csupa női kolléga révén egyedül jár – itt a táblát kicserélték egy uniszex változatra.
Antóniának a jelenlegi pozíciójában nemcsak szellemi, hanem fizikai munkát is kell végeznie, ami azzal jár, hogy keresztül kell mennie egy üzemcsarnokon, ahol a futószalag mellett álló munkások fütyülnek neki, utánaszólnak. Arra is volt példa, hogy egy munkahelyi konfliktusban a transzneműsége miatt sértegették őt: „Nagyon leterhelt a munka, ide-oda kellett szaladgálnom mindenféle papír miatt, egy idősebb nő pedig nekem esett az irodában, hogy miért nem az általa kiszabott feladattal foglalkoztam. Amikor elmondtam, hogy más dolgom volt, akkor a többiek előtt fennhangon arra terelte a szót, hogy »azt sem tudom, fiú vagyok-e, vagy lány?«.”
Végül egy érintettek számára szervezett panelbeszélgetés adta meg számára a kezdőlökést ahhoz, hogy a vezetőség előtt is kiálljon magáért. Itt talált rá egy kiadványra, ami arról szól, hogyan lehet egy munkahelyen kezelni a transznemű munkavállalókat, milyen jogaik és kötelezettségeik vannak a feleknek ezzel kapcsolatban, mit tehetnek és mit nem. Időközben lecserélődött a cég vezérigazgatója, az új vezető pedig kinyilvánította, hogy olyan munkahelyet szeretne irányítani, ahol mindenki szabadon, félelmek nélkül lehet önmaga. Amikor ezt Antónia meglátta, egy e-mailben kérvényezte a HR-nél, hogy írják át a nevét a céges adatbázisban. Ennek megvalósítására végül két hónapot kellett várnia. Azt is felajánlotta, hogy költséges közjegyzői okiratot csináltat a névhasználatról, ugyanis ez volt a feltétele annak, hogy átírják a céges e-mail címét, levelezőben megjelenő nevével együtt.
A levelezésről azonban tudatosan hagyta le csoportvezetőjét, aki korábban munkahelyváltást tanácsolt neki, mert Antónia sejtette, hogy nem támogatná őt. A megérzése valós volt: felettese megsértődött, próbált keresztbe tenni neki, plusz munkákkal terhelte és egy online meetingen is megalázta őt. Antónia végül elküldte neki a vezérigazgató nyilatkozatát és a kiadványt, amelyben leírták, hogy amit főnöke elkövet ellene, azt megtorlásnak nevezik.
Bár Antónia szerint vannak olyan transznemű munkavállalók, akik valóban rákényszerülnek a munkahelyváltásra a tranzíció alatt, ezzel is magas kockázatot vállalnak: „Nem tudhatod, hogy milyen emberek közé keveredsz, vagy felvesznek-e egyáltalán. Az emberek nem tudják, mit jelent az, hogy valaki transznemű. Azt hiszik, hogy homoszexuális, esetleg szexmániás vagy. Ha tisztában lennének azzal, hogy ez mennyire komoly dolog, akkor könnyebb lenne. Az is jó lenne, ha néha céges rendezvényeken szerveznének tréner által vezetett rövid érzékenyítő foglalkozást.”
Az álláskeresést sok sorstársához hasonlóan Antónia számára is megnehezíti, hogy nem tudhatja, hogyan fogják őt fogadni a következő munkahelyén. Ő saját bevallása szerint gátlásos, ezért kizárólag olyan pozíciót mer megpályázni, amit a barátain vagy az ismerősein keresztül talál, hogy biztos lehessen abban, elfogadják majd. Úgy látja, hogy a legnyitottabb munkahelyek azok a multinacionális vállalatok, amelyeket külföldről irányít a vezetőség, az itthoni légkör pedig azt eredményezi, hogy az elfogadó magyarok külföldre költöznek – ha Antónia nem talál jobb munkát, akkor lehet, hogy ő is ezt fogja tenni idővel.
Itthon a transzneműek nemének jogi elismerését ellehetetlenítő törvényjavaslat elfogadása óta az érintetteknek esélyük sincs arra, hogy ne szembesüljenek nap mint nap az emberek előítéleteivel. „Személyi igazolvány nélkül kiszolgáltatott az ember, mások jóindulatára van utalva, például a covid oltásnál, bankban, szolgáltatóknál, szerződéseknél, a postán és egy igazoltatásnál is. Azt is joggal hihetik, hogy lopott az irat, nem beszélve arról, hogy kiadja őt olyanoknak, akiknek semmi közük hozzá, hogy transznemű. Állami okmányok nélkül hiteltelen az ember” – mondja Antónia.
Március 31. a transznemű láthatóság napja. Ez egy nemzetközi kezdeményezés, melynek célja felhívni a figyelmet a transz közösségre, és megerősíteni ezen a napon is, hogy a transz emberek a társadalom egyenjogú tagjai. Sokak számára a társadalmi hasznosság mértékegysége a munka, éppen ezért a Transvanilla Egyesület kampányának is ez áll a középpontjában. A kezdeményezés alapja egy címke, olyan produktumokat fémjelezve, amelyek nem jöhettek volna létre egy transznemű személy közreműködése nélkül. A MADE BY A TRANS címkék első lépésként egy fotósorozaton mutatkoznak be, de hosszú távon az a cél, hogy ezek minél több produktumon megjelenjenek fizikai formában is. A címkékkel jelzett termékek, tárgyak elfogadása jelképesen a készítő személyek elfogadását is jelenti.
Magyarországon jelenleg becslések szerint 100-200 ezer transznemű ember él, akik ugyanúgy próbálnak helyt állni a munka világában, mint bárki más. Ahogy a társadalom többi szereplője, úgy ők is a legkülönbözőbb ágazatokban tevékenykednek, a negatív munkahelyi megkülönböztetés azonban jóval gyakoribb esetükben, mint más kisebbségeknél. Egy 2019-es kutatás szerint a megkérdezettek 42%-át érte már munkahelyi diszkrimináció nemi identitása miatt.
A transz munkavállalók érvényesülését nagyban befolyásolja a láthatóság, vagyis hogy mennyire merik felvállalni magukat a munkahelyükön, karrierjük mely pontján kezdik el a tranzíciót, és persze a gazdasági-társadalmi helyzet, hiszen ha valakinek vannak anyagi forrásai és társadalmi kapcsolatai, az előnyt élvez önmaga felvállalásakor is. De talán a legmeghatározóbb tényező a név és nemi státusz, hiszen sok transznemű munkanélküliségének oka, munkahelyi problémáinak forrása vagy éppen munkahelyváltásának akadálya az, hogy olyan iratokkal rendelkezik, amelyek nem felelnek meg annak a nemnek, amelyben él.
A transznemű emberek munkavállalásában a leggyakoribb út, hogy nem kapnak támogatást az előbújás során a munkáltatótól, az új név és nem használatának kezdetekor, ezért új munkahelyet keresnek, így egy teljesen új fejezetet nyitnak. Sokan viszont nem merik, vagy nem tudják ezt megtenni. A biztos megélhetés érdekében előfordul, hogy ott kéri valaki, hogy fogadják el nőként, ahol korábban férfiként alkalmazták, vagy fordítva – ez pedig sok esetben nehéz helyzeteket eredményez. A név nem megfelelő használata, a mosdó- vagy öltözőhasználat mind konfliktusforrás lehet, ahogyan a kimondott vagy kimondatlanul érzékeltetett homofóbia és transzfóbia is.
Szerencsére vannak pozitív példák is: médiaintézmény, ahol az előbújást nemcsak elfogadás, de pozitív megerősítés és támogatás kísérte, klasszikus gyártósorral működő létesítmény, ahol a fizikai munkások is elfogadták munkatársuk nemi identitását, vagy éppen pénzügyi intézmény, ahol az éves teljesítményértékelés része volt a felettes pozitív visszajelzése és gratulációja a transz munkavállaló önfelvállalásával kapcsolatban. A tapasztalat azt mutatja, hogy egyre több olyan munkáltató van, aki nemcsak tudomásul veszi vagy elfogadja a transznemű munkavállalókat, de lépéseket is tesz annak érdekében, hogy a munkakörnyezetet alakítsa, a dolgozóit pedig érzékenyítse és támogassa az elfogadásban. Nekik igyekszik segítséget nyújtani a Transvanilla Egyesület egy kiadvánnyal is, gyakorlati tippek, példák, listák és tanácsok formájában.
A MADE BY A TRANS címkét fizikai formában bármilyen olyan munkáltató igényelheti a Transvanilla Egyesületen keresztül, aki alkalmaz transz munkavállalót, és munkavállalójával egyeztetve ezzel a lépéssel nyíltan is szeretne kiállni a transzközösség láthatósága és támogatása mellett. Az egyesület bízik abban, hogy a kezdeményezéshez sokan csatlakoznak.
Fotó: Transvanilla
Olvass tovább!
