„Egyik mesénk sem bátorítja arra a gyerekeket, hogy legyenek transzneműnek” – interjú a Meseország mindenkié szerkesztőjével

2020. szeptember 30. |

Dúró Dóra, A Mi Hazánk Mozgalom politikusa nemes egyszerűséggel ledarálta, miközben a CitizenGO aktivistái online petícióval követelik a betiltását – a Meseország mindenkié című meseantológia kétségtelenül felkavarta az elmúlt napokban az állóvizet. De vajon tényleg meleg Hamupipőkével és transzszexuális Bambival akarja a könyvet kiadó Labrisz Leszbikus Egyesület beleverni az LMBTQ-propagandát a gyerekek fejébe? A könyv felelős szerkesztőjével, Nagy Boldizsárral beszélgettünk.

A Meseország mindenkié című mesekötet szeptember 20-án jelent meg, nem sokra rá pedig már a támadások kereszttüzében is állt. A kötetben jól ismert mesék újraírt változatai kaptak helyet olyan szereplőkkel és hősökkel, akik valamilyen stigmatizált vagy kisebbségi csoporthoz tartoznak – így például a gyerekek találkozhatnak a történetekben többek között meleg, leszbikus, transznemű, roma, örökbe fogadott, bántalmazott, szegénységben élő és idős szereplőkkel is. A túlságosan sokszínű szereplőgárda a CitizenGo konzervatív petíciókat gyűjtő nemzetközi platform aktivistáinál szinte rögtön kiverte a biztosítékot. A megjelenés után pár nappal már aláírásgyűjtésbe is kezdtek azzal a céllal, hogy vonják vissza a kötet árusítását. Kicsit később pedig a Mi Hazánk politikusa, Dúró Dóra is szembetalálkozott a mesekönyvvel, ám ahelyett, hogy elolvasta volna, úgy látta a legjobbnak, ha inkább rituálisan ledarálja azt.

Ilyen nem mindennapi történésekkel a hátunk mögött ültünk le beszélgetni Nagy Boldizsárral, a könyv felelős szerkesztőjével.

nagy-boldizsar

Mivel az utolsó pillanatban jutottam hozzá a könyvhöz, még csak az első öt mesét volt időm elolvasni, olvasás közben pedig kíváncsian vártam, hogy vajon mikor kezdődik el az a bizonyos LMBTQ-ideológiai agymosás, amiről az elmúlt napokban a könyv támadói folyamatosan beszéltek… De eddig semmi ilyesmivel nem találkoztam.

Mivel nincs is benne ilyen. Természetesen egyik mesénk sem bátorítja arra a gyerekeket, hogy óvodásként vallják magukat transzneműnek, és követeljék a szüleiktől, hogy vigyék őket hormonkezelésre. Nem erről van szó.

Két olyan mese szerepel benne, aminek a témája meglephet néhány szülőt, mivel magyar nyelven megjelent mesekönyvben eddig nem szerepelt ilyen. Az egyik egy Bambi-átirat, egy mese egy őzsutáról, aki arra vágyik, hogy neki is szép agancsa legyen. Szóba kerül, hogy nem érzi jól magát a testében, fiúnevet szeretne magának, és úgy szeretne élni, mint bármelyik bak. Arról szól a történet, hogy a társai hogyan segítenek neki abban, hogy elfogadja saját magát, megértse, hogy még ha nem is nő soha igazi agancsa, attól még ő is ugyanolyan értékes tagja a közösségnek. A másik mese egy cigány fiúról szól, akinek a tündér-keresztapja segít abban, hogy a családja akarata ellenére elmenjen a bálba, és ott énekelhessen. A bálban aztán megtetszik neki egy fiú, akivel végül szerelmesek lesznek egymásba.

A kötetben egyébként nagyon kevés mese szól a szerelemről vagy a párválasztásról. A történetek lényege sokkal inkább az, hogy a mesehősök próbálják önmagukat, a helyüket megtalálni. Mint a népmesékben, ők is elindulnak egy úton, kiállják a próbáikat, a jó győzedelmeskedik a gonosz felett. Csak itt mások kicsit a szerepek, másfélék a feladatok.

LMBTQ-mesekönyvként hivatkoznak erre a kötetre, miközben én egyik mesében sem találkoztam még ezzel a témával.

Valójában a kötetben szereplő mesék alig egynegyedében van csak LMBTQ-téma. Kifejezetten figyeltünk rá a válogatásnál, hogy egy minél sokszínűbb kötetet állítsunk össze. A könyv alapötletét Kövesi Györgyi, a Labrisz munkatársa és az EJHA tagja adta, a projekt vezetője pedig Rédai Dorottya volt, a Labrisz egyik ügyvivője, az olvasószerkesztő Borgos Anna, a pedagógiai szakértő Lőrincz Noémi. Együtt válogattuk a történeteket, azt szerettük volna, hogy olyan szereplők legyenek a kötetben, akik ma Magyarországon marginalizált helyzetben vannak. Ide tartoznak a többségtől különböző bőrszínű emberek, a különböző vallású vagy kultúrájú emberek, az örökbefogadottak, azok, akiket bántalmaznak otthon, és akiknek a családjában van bántalmazás, vagy egyszerűen azok, akik nem felelnek meg a hagyományos nemi szerepeknek. Olyan heteroszexuális hős is szerepel benne, aki nem akar például mindenáron anyuka lenni. Szóval ez inkább egy metszetszemléletű feminista kötetnek mondható.

Miért gondolják szerinted azt bizonyos emberek, hogy félni kell ettől a könyvtől, hogy a gyerekeket félteni kell tőle?

Szerintem onnantól kezdve, hogy a könyv kritikusai megtudták, hogy a Labrisz Leszbikus Egyesület adta ki – aminek a nevében benne van a leszbikus szó –, már eldöntötték, hogy ez csak rossz lehet. Nekik teljesen mindegy, hogy a mesék valójában miről szólnak, vagy hogy kik írták ezeket, az első reakció az volt, hogy ez LMBTQ-propaganda. Ezt a témát sajnos sikeresen lehet politikai célokra használni, mert sokakban él előítélet az LMBTQ-emberekkel szemben, és az ellenszenv megerősítésével, kihangosításával félelemben lehet tartani gyerekeket és felnőtteket egyaránt. Mi talán nevetni tudunk a darálós mémeken, de rengeteg olyan gyerek él az országban, akik a gyűlölködő kommunikáció miatt most még nagyobb félelemben fognak élni – főleg, ha például a szüleik is hasonló stílusban beszélnek otthon a témáról, mint a Mi Hazánk országgyűlési képviselője. Hiszen már egész kis korában, akár 4-5 évesen is eljuthat odáig egy gyerek, hogy felfedezi: nem heteroszexuális vagy nem cisznemű.

Amikor belekezdtetek a könyvbe, úgy gondoltátok, hogy a magyar társadalom felkészült már ezekre a történetekre? Vagy egyszerűen fontosnak gondoltátok a témát, és lesz, ami lesz alapon belevágtatok?

Én személy szerint kezdetben meg voltam róla győződve, hogy nagyon kis érdeklődés lesz a könyv iránt, és hogy majd csak az a nagyon kevés, bátor, progresszív szülő fogja megvenni, vagy az a nagyon kevés szivárványcsalád, aki Magyarországon él. Épp a szerkesztés fázisában tartottunk, amikor  megjelent itthon egy feminista népmesegyűjtemény, amit az év gyerekkönyvének választottak, és akkor egy kicsit felbátorodtunk. Láttuk, hogy ez a téma itthon mégiscsak megy, úgyhogy eldöntöttük, hogy bátrak leszünk, és nyomtatunk 1500 példányt. Eszünkbe nem jutott, hogy akkora érdeklődés lesz iránta, hogy ennek a többszörösét kell majd kérnünk a nyomdától.

meseorszag_mindenkie

A Book24 online könyváruház sikerlistáján az első helyen áll jelenleg.

Igen, a Book24-en az általános listán, a Lírán pedig az előrendelési listának áll az első helyén. Őszintén meglepett, hogy ilyen nagy kereslet van rá, és hihetetlen, hogy ennyien felkarolták az ügyet. Úgy érzem, hogy a Meseország mindenkié egyfajta ellenállási jelképpé vált, az intézményes kirekesztés elleni kiállás szimbólumává.

A lejárató kampányok – a könyv ledarálása és a petíció – mintha visszafelé sültek volna el, és inkább csak népszerűbbé tették a kötetet. Számítottatok egyébként ilyen támadásokra?

A Labrisz több mint 20 éve működik civil egyesületként, ők már megszokták azt – már amennyire meg lehet ezt szokni –, hogy bármit is csinálnak, abba bele fognak kötni. Bármilyen jótékony megmozdulásról vagy művészeti projektről van szó, borítékolható, hogy szóban és tettlegesen is fellépnek ellenük. Ők is, és én is gondoltuk, hogy lesznek támadások, emiatt főleg az érintetteket, a kisebbségben élőket féltettük, és amikor jött a Mi Hazánk akciója, bevallom, sokunk megrémült. Vártuk, mi lesz majd a reakció, és tervezgettük, hogyan reagáljunk rá, majd nagy meglepetésünkre nagyon sok véleményvezér és fontos szervezet kiállt mellettünk nyilvánosan. Nem számítottunk ilyen összefogásra, meghatódtunk ettől, és megerősített bennünket abban, hogy fontos dolgot csináltunk.

A CitizenGO petícióját is láttátok?

Persze, de ismerve a petíció elindítójának múltját (rendszeresen indít petíciót hol az LMBTQ-közösség, hol az abortusz ellen), ez annyira nem ért váratlanul bennünket. Az annál inkább, hogy a petíció után a CitizenGO önkéntesei még a könyvesboltokat is elkezdték járni, és megpróbálták rábeszélni az eladókat, hogy vegyék le a könyvet a polcaikról. De mivel az akciójuk nem volt sikeres, végül ezt nem is kommunikálták.

Mindig el szoktam ilyenkor gondolkodni azon, hogy vajon a petíció aláírói mit csinálnának, ha a saját gyerekük állna eléjük, hogy anya, meleg vagyok.

Nyilván úgy gondolják, hogy ők egy másik dimenzióban léteznek, ahova ez nem férkőzik be, vagy nem is tudom… Szerintem nagyon veszélyes, amikor úgy viselkednek, mintha mi egy külön világban léteznénk. Pedig valójában mi is itt vagyunk, egy levegőt szívunk, heteroszexuálisak a szüleink, a barátaink, a munkatársaink, a gyerekeink. Nincs nagy meglepetés: mi is egyszerű emberek vagyunk.

Ráadásul a lejártató cikkek nagy többsége úgy jelent meg, hogy az írójuk valószínűleg el sem olvasott egy mesét sem a könyvből.

Igen, és az a nagyon szomorú, hogy több híroldal konkrét hazugságokat hozott le a könyvről. Több olyan történetet mutattak be elrettentő példaként, amelyek nem is szerepelnek a könyvben, összemosták külföldön megjelent LMBTQ-mesék történeteivel, amelyekről pár éve egyébként hasonló stílusban már hírt adtak.

Ezt olvastad már?

A mesék egy részét már befutott írók írták, a másik részét pedig kezdők, akiket egy pályázat segítségével választottatok ki. Ti mennyire szóltatok bele a történetekbe?

Az volt a pályázati felhívásunk, és arra kértük meg az ismert írókat is, hogy gondolják újra a klasszikus meséket és gyerekeknek szóló történeteket. Annyit kértünk, hogy jelenjenek meg a történetekben mai társadalmi problémák, helyzetek, és lehetőség szerint legyen benne olyan szereplő, aki marginalizált helyzetűnek számít ma Magyarországon. Az lett volna a könyv célja, hogy olyanokhoz szóljunk, akiket ritkán szólítanak meg, és hangot adjunk olyanoknak, akiknek nem halljuk a hangját.

Akkor nem volt kiadva, hogy kizárólag meleg királyfikról és transz kisgyerekekről szabad írniuk.

Nem, abszolút. A kötetben egyébként öt esküvő van, ebből három heteroszexuális és két meleg páré. De például ott van a háromfülű nyúlról szóló mese, aminek az az egyszerű üzenete, hogy bárhogy is nézel ki, attól még a közösség tagja lehetsz.

Nem nehéz ilyen témákról írni?

De. Voltak írók, akiket megkerestünk, de inkább nem vállalták, mert úgy érezték, hogy nem találnák meg az egyensúlyt szépirodalom és didaxis között. Hiszen nemcsak az a lényeg, hogy beletegyék azokat a témákat, amiket mi kértünk, hanem az is, hogy irodalmilag színvonalas legyen. De szerintem kérésre nehezebb is ilyet írni, sokkal jobb, ha valakinek van személyes története.

A negatív kritikákat mindenki láthatta és olvashatta – milyen pozitív visszajelzések jutottak el hozzátok?

Nagyon sok pozitív visszajelzést kaptunk, volt olyan is, amikor leírták, hogy még meg sem szerezték a könyvet, de már imádják. Ezeknek azért örülök, mert látni legalább, hogy van igény egy ilyen mesekönyvre, aztán, hogy majd csalódnak-e benne vagy sem, az más kérdés lesz. Nagyon sok szülőtől és nagyszülőtől kaptunk pozitív szavakat, sok sajtómegkeresésünk is jött, sőt a Magyar Könyvkiadók Egyesülete, a Magyar Gyerekkönyv Fórum és a Pagony Kiadó is kiállt egy-egy állásfoglalással a könyv mellett. Ez még engem is meglepett, nem gondoltam volna, hogy kiállnak ilyen ügyek mellett. Hiszen 3-4 éve a hazai kiadók még nem feltétlenül voltak nyitottak például egy meleg mesekönyvre.

Ennyit változott a hozzáállás az elmúlt néhány évben?

Igen, nagyon sokat változott. A feminizmus szinte szitokszó volt három-négy évvel ezelőtt: egyszerűen azért, mert a fogalom is ismeretlen volt a többség számára. Szerencsére azóta nagyon szépen beágyazódott a mainstream gondolkodásba is a feminizmus, sokak számára meglepő volt, hogy ez csak annyit jelent: minden ember egyenjogú, a nemétől függetlenül. Aztán jött az Esti ​mesék lázadó lányoknak című könyv ami feminista hősöket mutatott be gyerekeknek szórakoztató formában, és hatalmas siker lett itthon is. Ezután rájöttek a kiadók, hogy erre is van kereslet, jöttek is sorban a feminista gyerekkönyvek, magyar szerzőktől is. Bán Zsófia Vagánybagoly és a harmadik Á, avagy mindenki lehet más című könyvét például idén a diákzsűri az Év Gyerekkönyvének választotta.

Külföldön, nyugaton mennyire elterjedtek az LMBTQ témájú mesekönyvek?

Ilyen témájú könyvek már a ’80-as évek óta jelen vannak több országban, a színvonaluk persze változó, de vannak köztük irodalmilag is értékes alkotások. A skandináv országokban nagyon nagy sikere volt például Pija Lindenbaum Ken és a Barbie babák (Kenta och barbisarna, magyarul nem jelent meg) című könyvének. A főszereplő egy kisfiú, aki szeretne babázni a lányokkal az óvodában. 12 évvel ezelőtt az Év Gyerekkönyvének választották.

Kiknek ajánlanád a Meseország mindenkié könyvet?

Egyrészt azoknak a gyerekeknek, akik valamilyen értelemben kisebbségi helyzetben vannak, de nyilván fontos lenne, ha azokat is elérné, akik nem tartoznak ezekbe a csoportokba, hogy jobban megértsék a világot. Szerintem igazából minden gyerek számára fontos lenne, hogy olyan történetekkel találkozzon, amiben többféle ember szerepel, és lássa, hogy a különbözőségek ellenére valójában mind ugyanúgy emberek vagyunk.

Van kifejezett korosztály, akiknek szólnak ezek a mesék?

Nem írtunk rá ajánlást. Eleinte azt szerettük volna, hogy 5-8 éves gyerekeknek szóljanak, de ahogy jöttek be a szövegek, úgy éreztük, hogy vannak, amik inkább 9-10 éveseknek valók. Nem jelöltük a meséknél, hogy melyik milyen korosztálynak szól, mert úgy gondoltuk, hogy a szülők, vagy akik felolvassák, majd eldöntik, hogy a gyerek elég érett-e egy-egy történethez. Van benne néhány ovisoknak való mese, de a legtöbb inkább alsósoknak szól. A könyvhöz az EJHA pedagógusai készítettek egy foglalkozástervet, ez elérhető a Labrisz és az EJHA honlapjáról, ebben jelölték azt is, melyiket hány éves gyereknek ajánlják.

Most, hogy ekkora érdeklődés lett a könyv iránt, lesz folytatása?

Egyelőre nem tervezzük, várjuk még, mi lesz hosszú távon a könyv hatása. Ami engem sokkal jobban érdekel, hogy vajon más magyar kiadók jelentkeznek-e majd LMBTQ témájú mesékkel, vagy több lesz-e például a roma és fogyatékossággal élő szereplő, tehát színesebbé válik-e a paletta. Ez lenne az igazi siker.

Olvass tovább!

Apa és Apu: egy meleg pár szülővé válása

Apa és Apu: egy meleg pár szülővé válása

Meleg pár örökbe fogadott kisgyerekkel - boldogan árulják el, hogyan váltak szülőkké, és az is, hogy sehol senki nem nézett rájuk csúnyán, se a kollégák, se a szomszédok, se az ügyintézők, akikkel kapcsolatba kerültek.

Szólj hozzá te is!

Még több Riporter