Úgy tudom, karriered első fontos állomása Budapest volt, és többféle területen is kipróbálhattad magad. Mesélj ezekről!
Mindig is vonzott a pezsgő kulturális élet és a nagyváros nyújtotta lehetőségek, ezért az egyetem utolsó éveiben a fővárosban kerestem állást, majd odaköltöztem. Különféle területeken helyezkedtem el; például az IT-szektorban, 3D animációs filmstúdióban, múzeumban mint kommunikációs munkatárs, de segédkeztem divatrendezvényeken és írtam divatmagazinnak is. A divatipar és a kulturális közeg vonzott, mindig ebben a szférában találtam meg az érdeklődésemnek megfelelő témákat és azokat az embereket, akikkel inspiráló együtt dolgozni.
Kezdetben a Rebellive nevű divatblog révén több emlékezetes projektben vettem részt. Cikkeket írtam, interjúkat készítettem fiatal tehetségekkel, tudósítottam divathetekről, szerveztem fotózásokat, amelyeket elejétől a végéig én menedzseltem. Borzasztóan izgalmas időszak volt! Később a Ludwig Múzeum kommunikációs osztályán kaptam lehetőséget, illetve segédkeztem többek között az akkoriban Abodi Dóra által szervezett Fashion Video Festivalon is. Nagyon szerettem ezeket a projekteket, rengeteget tanultam általuk.
Aztán jött Berlin. A városról annak is él egy kép a fejében, aki még soha nem járt ott: sokszínű, előremutató, nyitott. Te miért pont Berlint választottad, és milyennek látod a berlini közeget saját szemszögedből?
Amikor először jártam Berlinben, azonnal otthon éreztem magam. Az a szabadságérzés, kulturális pezsgés, nemzetközi közeg és progresszív légkör, amit ez a város nyújt, páratlan. Többször visszalátogattam és mindig ábrándoztam róla, hogy egyszer ideköltözöm, viszont a nyelvtudás hiánya miatt (angolul jól beszéltem, németül egyáltalán nem) nem tűnt reális opciónak. A barátaim bátorítottak, majd találtam is egy állást egy nemzetközi ügyfelekkel foglalkozó digitális reklámügynökségnél. Szemléletileg elképesztően nyitott, liberális, sokszínű, kulturálisan mozgalmas város Berlin. Erőteljes a színház, kortárstánc, performanszművészet, klasszikus kortársművészet, zenei élet, film jelenléte. Rengeteg kritikai kerekasztal-beszélgetés, könyvklub, kiállításmegnyitó, magazin launch party látogatható, ezzel együtt a művészeti szcéna kutatásalapú, nem az Instagramra készül. A művek és projektek sokszor a társadalmi-politikai viszonyokra, aktuális kulturális diskurzusokra reflektálnak, máskor a jövővel kapcsolatos teóriák es technológiák kerülnek előtérbe. Néha pedig DIY, hiszen erőteljes a kezdő alkotók jelenléte, ezzel együtt rengeteg az ötletes, felfedezésre érdemes alkotás. A mindennapok divatjában leginkább a skandináv hatás érvényesül, a klubkultúrában pedig a fétis- és kinkszcéna által inspirált szettek, illetve a Balenciaga által népszerűvé tett posztszovjet vonal.
Siker határokon túl: Molnár Veronika, kurátor New Yorkban
Már évekkel ezelőtt, amikor együtt dolgoztunk, feltűnt, hogy fiatal kora ellenére nagyon elhivatott és ambiciózus. Jelenleg New Yorkban él, és a The Museum of Modern Art (MoMA) gyakornoka. Molnár Veronika, interjúsorozatunk következő főszereplője ösztöndíjáról, munkájáról és az USA-t érintő társadalmi helyzetekről mesélt nekünk.Mennyire volt nehéz vagy könnyű elhelyezkedni és beilleszkedni?
Mint minden életvitel-, és környezeti változás az elején nehéz volt, viszont az újdonság varázsa és a város nyújtotta lehetőségek, random találkozások, rácsodálkozások folyamatosan izgalomban tartanak. Rengeteg nem várt élmény hullik az ember ölébe ebben a városban. Például gyerekkoromban egy rövid ideig fuvoláztam, a mai napig csodálom a hangszert, de azóta nem találkoztam vele, míg egy kiállításmegnyitón egy srác a kezembe nyomta a saját hangszerét, hogy játsszak rajta. Varázslatos élmény volt. Ha hosszú távon képzeli el magát az ember egy új helyen, fontos a rutin kialakítása, a stabil élethelyzet megteremtése a lakás-munka-barátok tengelyen. Nekem szerencsém volt, mivel voltak már ismerősök a városban, és az akkori barátom is már több éve Berlinben élt, így könnyebb volt beilleszkedni. A munkahelyem szintén nemzetközi. Többnyire ambiciózus, nyitott, a világ minden tájáról származó fiatalok dolgoznak itt, akik szintén más országokból költöztek Berlinbe.
Azt hiszem, fontos megemlítenem, hogy a cégnek, ahol dolgozom, az alapítója és CEO-ja nő, illetve sok nő van vezető pozícióban. A hivatalos nyelv az angol, így inkább a proaktív és pozitív szemléletű amerikai munkakultúra jellemző, amit szerencsére az európai work-life-balance-szel vegyítenek. A stabil, megbízható barátságok kialakítása is nagyon fontos. Ez minden új helyen hosszabb időbe telik, de úgy gondolom, emberi kapcsolatokba mindig érdemes invesztálni.
Mivel foglalkozol pontosan az említett ügynökségnél?
Egy luxusdivat ügyfél digitális kampányain, weboldalain és e-commerce-én dolgozom. Az ügynökségen belül korábban beauty területen is tevékenykedtem nemzetközi ügyfelek számára. Ezt megelőzően több más projektben is részt vettem. Az egyik legmaradandóbb élményem a Studio183 concept store által szervezett Maison Martin Margiela popup eseményhez kapcsolódik, ahol eredeti 1990-es és 2000-es évekbeli Maison Martin Margiela darabokat állítottunk ki, amelyeket meg is lehetett vásárolni. Ebben a mérhetetlenül izgalmas időszakban még valóban Margiela volt a divatház tervezője, ekkor alakította ki a ház ikonikus megjelenését és vizuális kódjait, illetve szembe ment az akkoriban aktuális, a fő tervezőt a középpontba helyező és sztárként ünneplő trendekkel. Az eseményen a ruhákon és kiegészítőkön kívül limitált példányszámú értékes magazinok, lookbookok, VHS videókazetták, fotók, show-meghívók és mindenféle dokumentáció is kiállításra került. A Studio183 concept store-nál ekkoriban marketing és PR feladatokat láttam el. Elsősorban az eseményeik szervezésében és lebonyolításában, illetve a digitális megjelenésük kialakításában, blog és közösségimédia-menedzsmentben, új tervezők keresésében vettem részt.
A Margiela esemény fotói
Amíg létezett, a Berlin Alternative Fashion Week eseményein is dolgoztam több szezonon keresztül. A konvencionálisabb Berlin Fashion Week alternatívájaként itt igazi underground, többnyire berlini székhelyű vagy a városhoz kapcsolódó márkák jelentek meg. Nemcsak divatshow-k, de alternatív zenei performanszok is helyet kaptak az eseményeken, például olyan drag művészek fellépéseit lehetett megnézni, mint Hungry, Christeene vagy az ikonikus transzgender klubdíva, Amanda Lepore. Az egyik alkalommal a kultikus Berghain klubban valósult meg az esemény, szóval mondhatom, hogy dolgoztam a Berghainban. A Covid–19 kitörése főleg a kreatívok életét nehezítette meg, ezt az űrt töltötte be a berlini székhelyű, nők által alapított, divat és beauty vonalon mozgó kreatív ügynökség, a Peach Berlin specifikusan női kreatívokra fókuszáló Mentorship programja, amiben huszadmagammal én is helyet kaptam. Rettenetesen örültem, amikor megtudtam, hogy beválogattak. A programban a kreatívipari karrierépítésről volt szó, mindenféle hasznos dolgot tanulhattunk mi fiatal nők már stabil kreatívipari karrierrel rendelkező nőktől. Viszont a program többet nyújtott, mint amire eredetileg számítottunk, az online tér őszinte beszélgetések, kapcsolódások helyszínévé vált. Az egymással versengés helyett egy egymást támogató női közeg jött létre. (Vicces, hogy Eperjesi Rita kreatív technológust a program kapcsán ismertem meg, aki egyébként szintén Debrecenből származik. Mi ketten voltunk csak magyarok.) A legutóbbi kedves projektem pedig a bécsi székhelyű Terrible magazine januári számában megjelent print lapszámában olvasható interjúmhoz kapcsolódik. A híres londoni divatújságíró, kritikus és megszállott vintage designer divat gyűjtő, Alexander Fury elsősorban a több mint 3000 darabos divatarchívumáról mesélt nekem, amiben többek között Prada, Vivienne Westwood, Christian Lacroix és John Galliano által tervezett darabok kaptak helyet. A magazin a fenntartható divatra helyezi a hangsúlyt, érdekes az archív divatot és a vintage ruhákat ebből a szempontból értelmezni. A cikkhez kapcsolódó editorial képeket egy Londonban élő barátom, Ho Hai Tran készítette, a modell a dizájner archívum darabjait viseli.
Az Alexander Fury interjúhoz készült editorial
Szerinted mik a divatmarketing legaktuálisabb kérdései napjainkban?
Azt tapasztalom, hogy a kulturális diskurzusban az utóbbi években leginkább az ökotudatosság, a fenntarthatóság, valamint a race és gender körüli kérdések kerültek előtérbe. Örömmel vettem a transzparencia irányába való elmozdulást a médiában és a marketingben ezekkel a témákkal kapcsolatban is, amit viszont hiányolok, az egy hasonlóan nehéz kérdéskör: a társadalmi osztályokkal kapcsolatban folytatott párbeszéd. Az ökotudatosság és fenntarthatóság kérdésköre a divatban, valamint a beauty/lifestyle területeken kiterjed az egész ellátási lánc minden szereplőjére, illetve a teljes folyamatra: az alapanyagok, textilek forrására és beszerzésére, a gyártás helyére és módjára, a munkaviszonyokra és munkajogokra, a reklámban való megjelenítésre, az új fogyasztói viselkedésekre. Viszont sajnos egyúttal sok esetben magával hozza a „greenwashing” jelenségét is – amikor a cégek a marketingkommunikációjukban kihangsúlyozzák egy részfolyamat fenntarthatóságát, jelezve mennyire odafigyelnek a környezetvédelemre, viszont a folyamat többi aspektusában a fenntarthatóság nem valósul meg, és a hivatkozott részfolyamatban sem feltétlenül úgy, ahogyan azt közreadják. Sok multicég fókuszált az elmúlt években erre a témára, a szépségiparban főleg a lebomló csomagolások és naturális termékek összetevőinek tekintetében. A divatban ez leginkább a különböző részfolyamatbeli újításokkal összefüggésben lett kiemelve: például új technológiával feldolgozott vegán alapanyagok, természetes textilek, dead stock anyagok használata, a gyártás közelebb hozása a tervezési lokációhoz, kisebb mennyiségben, jobb minőségben való gyártás, stb.
Siker határokon túl: Szász Eszter márkamenedzser és fenntarthatóság-kutató
Dizájn, divat, film, fenntarthatóság, társadalmi projektek, brand management – mindez Düsseldorfból. Szász Eszter ma már Németországban él, de továbbra is számos ponton kapcsolódik Budapesthez. Cikksorozatunk új részében Eszter többek között szociális érzékenységről, fenntarthatóságról és a német viszonyokról is mesélt nekünk.Az ökotudatosság a divatiparban egy nagyon komplex téma és nehéz hivatalos mutatók és országokon átívelő jogi, törvényi szabályzás, valamint rendszeresen vizsgált számadatok nélkül megmondani, mi számít fenntarthatónak, főleg, ha a fenntarthatóság a folyamatok egy részében kerül csak implementálásra. (Például az összetevők egy beauty terméknél tartalmaznak natúrkozmetikai alapanyagokat, viszont az alapanyagok beszerzése nem fenntartható forrásból származik.) Ha a divatipart vesszük, az anyagok lehetnek modernek, természetesek, lebomlóak, viszont logisztikai szempontból nem valósul meg a fenntarthatóság, mert a Kínában, Bangladesben vagy a világ másik végén gyártott termékek szállítása rengeteg energiát kíván. Nem beszélve arról, hogy például a farmer előállításához rengeteg vízre van szükség. Ha jól tudom, Magyarországon is többen aktívan részt vesznek a Fashion Revolution kampányban (egy eseményükön én is önkénteskedtem Berlinben) – mindenképp jó iránynak tartom a kérdéssel való foglalkozást, viszont úgy érzem, van még hova fejlődni, és ez a téma előtérben lesz a jövőben továbbra is. Az identitáspolitika mainstreambe való betörésével a marketingben is megjelentek a brandek részéről a race és gender kérdésekre adott válaszok. Egyetértek azzal a nézőponttal, hogy ezek a törekvések csak akkor tudnak valódi változást előhívni, ha nem csak jelképesen jelennek meg a stratégiában, mint például a női egyenjogúsággal, feminizmussal kapcsolatos témák felszínes megjelenítése (ki ne emlékezne a Dior „We should all be feminists” feliratú méregdrága pólójára?), vagy a színes bőrű és különféle hátterű, származású modellek alkalmazása. Valódi, strukturális változást akkor érhetünk el, ha többek között a vállalatokban betöltött pozíciók összetétele megváltozik, ha cisz fehér férfiakon kívül mások is döntéshozói helyzetbe kerülnek a cégstruktúrában.
Az Alexander Fury-interjúhoz készült editorial
Amit hiányolok, az a társadalmi osztályok és network párbeszédbe illesztése, vagyis az ismeretségek általi előnyökhöz jutással kapcsolatos kérdéskör, valamint az alkalmazásbeli és munkajogi körülmények megvitatása. Fontos lenne hangsúlyozni a társadalmi egyenlőtlenségeket ebből a szempontból is (nem csak race és gender megközelítésből), legfőképp a divatiparon belül. A divat a fogyasztó számára a különleges, a luxus, az elit illúzióján alapul, viszont az iparágat a valóságban sok esetben rabszolgamunka, rengeteg ingyen dolgozó gyakornok és alulfizetett asszisztens tartja fent. Jó volna, ha a társadalmi diskurzusba bekerülne minden szégyen nélkül a fizetésekkel kapcsolatos transzparencia is, főleg a gyakornokságokra vonatkozólag és a szabadúszók alternatív versus kereskedelmi projektjeinek arányára. Úgy gondolom, a társadalmi osztály alapú megközelítés a divatiparban való elhelyezkedéssel kapcsolatban, illetve a divatipar alulfizetett dolgozóinak munkakörülményeiről szóló vita hiányzik a diskurzusból. Remélem, hamarosan megtörténik a mítoszok ledöntése ezeken a területeken is. Melegen ajánlom a Recho Omondi által életre hívott The cutting room floor podcastet, ahol előtérbe kerülnek többek között ilyen kérdések is. Jelenleg úgy látom, a megoldást az interszekcionális gondolkodás nyújthatja, amiben minden korábban felsorolt aspektust figyelembe veszünk egy márkastratégia tervezésénél, vagy egy kommunikációs kampány kialakításánál.
A társadalmi, politikai kérdéseknél maradva, a migrációval, BLM-törekvésekkel, LMBTQ+ mozgalmakkal, átalakuló politikai erőterekkel kapcsolatban miket tapasztaltál Berlinben, hogyan állnak az emberek ezekhez a témákhoz?
Ahogy említettem korábban, Berlin radikálisan progresszív, liberális szemléletű város, a társadalmi kérdések a lakosság nagy része által egy ilyen megközelítés alapján kerülnek megítélésre. A Berlinben élők roppant aktívak politikailag és nyomatékosan hangot is adnak véleményüknek. Akár tüntetéseken (például a Putyin által kirobbantott, Ukrajnát támadó háború ellen több mint 100 ezren vonultak utcára az elmúlt héten), akár kétkezi segítséggel a rászorulók részére (korábban a szír menekültek, gyerekek oktatásában, jelenleg az ukránok befogadásában) stb. A BLM kapcsán is rengeteg tüntetés, cikk, social media poszt került nyilvánosságra, további irodalommal és aktivizmussal kapcsolatos lehetőségekről, forrásokról. A zenei és klubszcéna is aktívan megszólalt, el is bocsájtottak embereket rasszista megnyilvánulások miatt. Több platform helyi német kontextusba helyezte a témát, ahol a helyi legnagyobb kisebbségekkel, a török és arab bevándorlók leszármazottjaira fordították le a kérdést. Főleg a többgenerációs török és arab származású, már németként felnőtt és szocializálódott emberek a többségi társadalom általi negatív megkülönböztetésére hívták fel a figyelmet. A divatszcénában is megszólaltak helyi, befolyással bíró személyek. Tehát aktív témák ezek a berlini napi életben.
Az Alexander Fury interjúhoz készült editorial
A genderrel kapcsolatos kérdések már évek óta előtérben vannak, sokan Instagramon is kiírják a társadalmi nemi névmásaikat. Rengeteg LMBTQI+ fókuszú esemény, hely, beszélgetés, edukációs forrás, queer klub/party stb. van jelen a város kulturális életében. Ez egy nagyvárosban normális, az átlagos napi élet sajátja. Sokszor nehéz elvonatkoztatni és belátni, hogy a világ többi részén ez nem feltétlenül az. A női egyenjogúságra való törekvés alapvető fontosságú, és úgy érzem, meg is valósul a berlini társadalomban, legalábbis a közegben, ahol mozgom mindenképpen. Itt nem érzem nőként negatívan megkülönböztetve magam. Egy ilyen progresszív attitűdnek viszont megvan az a veszélye, hogy magával hozhat – főleg a közösségi médiában előtörő – túlkapásokat is, és egymás folyamatos kijavítása, a saját szemszögünk mások felé helyezése kerül előtérbe. Ezt az aktuálisan trendi témák kritikus figyelésével és megkérdőjelezésével, szellemi nyitottságunk megtartásával, más nézőpontok érdeklődéssel figyelésével kerülhetjük el, illetve úgy, hogy a problémaköröket a maguk komplexitásában kezeljük. Ezzel kapcsolatban ajánlom Lou Drago (nembináris író, kurátor, zenész es rádiós producer) interjúját, melyben többek között a cancel culture-ről beszél, továbbá a „calling out”, azaz egymás nyilvános kijavítása és kritizálása helyett inkább „calling in”-t, vagyis egyfajta empatikusabb párbeszédet javasol.
Végezetül, mit tanácsolnál azoknak, akik azt tervezik, hogy a jövőben Berlinben telepednek le?
Maradjatok nyitottak, és csak vágjatok bele!
Szöveg: Zahorján Ivett Fotó: Tóth Pál Attila (portré), Ho Hai Tran (editorial), Mark Hunt és Kocsis Lilla (Margiela esemény)
Olvass tovább!
