A Lyme-kór 5 tünete: erre figyelj, ha megcsípett egy kullancs!

2022. május 14.
Itt a jó idő, egyre gyakrabban kirándulunk és ellenállhatatlan vágyat érzünk arra, hogy belegázoljunk az illatos fűbe. Ám a természettel együtt a kullancsok is felébredtek, és nem árt tudatosan felkészülnünk arra az esetre is, ha megcsípne egy. A Lyme-kór a leggyakoribb kullancs által terjesztett betegség az emberek között, mely antibiotikummal kezelhető. Ám ha hagyjuk dolgozni a betegséget a szervezetünkben, súlyos szövődményeket okozhat.

Magyarországon a felismert Lyme-kóros esetek csak töredékei a fertőződéseknek, amit évente nagyjából 10 ezer új betegre becsülnek. A kór elsősorban kullancscsípéssel terjed, melyet a Borrelia burgdoferi baktériummal fertőzött példányok adhatnak át az embernek. 

A Lyme-kór diagnózisát megnehezíti, hogy a tünetek nagyon hasonlók lehetnek más fertőzésekhez. Ilyenkor az orvos kikérdezhet az életmódunkról, jártunk-e olyan helyen, ahol nagy eséllyel csípett meg minket kullancs még úgy is, hogy az fel sem tűnt nekünk. Magyarországon a leggyakrabban a Budai-hegységben, a Balaton-felvidéken és a Nyugat-Dunántúlon jelentenek Lyme-kórral fertőzött kullancsokat, és itt észlelik a legtöbb beteget is. Mutatjuk, mi az az öt tünet, mely azt jelezheti, hogy a Lyme-kór baktériumával fertőzött kullanccsal találkozhattunk.

lyme-kor-kullancs

A kokárda szerű kiütés

A köztudatban a Lyme-kór neve összeforrt a kokárda szerű kiütéssel. Ez azonban nem jelentkezik mindig, csak az esetek 70-90 százalékában alakul ki a megfertőződés után. A kiütés általában pici piros pöttyként indul, majd napok, esetleg hetek alatt fokozatosan húzódik egyre nagyobbra úgy, hogy a közepén tiszta, koncentrikus sáv marad, ami a kokárda szerű kinézetet adja. A kiütés tapintásra melegebbnek tűnhet, de nem viszket vagy fáj nagyon. A szakemberek szerint nem szabad sokáig várni a tünetek megjelenése után, ha azt gyanítjuk, hogy kullancscsípés állhat a hátterében, a kezelés mielőbbi elkezdése nagyon fontos Lyme-kór esetén.

Láz és hidegrázás

A Lyme-kór további tünete lehet a láz, hidegrázás, fájdalomérzet a testünkben. Nagyon hasonló a Covid–19 vagy influenza tüneteihez, ezért fontos, hogy az orvos segítségével kizárjunk minden más fertőzést, mert a Lyme-kór antitestjei nem feltétlenül mutathatók még ki a megfertőződés utáni hetekben. Ha a kokárda alakú kiütés is megjelenik, akkor egyértelművé válhat, hogy nem influenzáról vagy Covidról van szó.

Ízületi fájdalom hetekkel a csípés után

Az a legnehezebb a Lyme-kór diagnózisában, hogy a tünetek akkor kezdenek jelentkezni, amikor már el is feledkezünk a kullacscsípésről, így a korai antibiotikumos kezelés sok esetben marad el. Azon fertőzöttek hatvan százalékánál, akik nem kapnak gyógyszeres kezelést, nagy valószínűséggel alakulnak ki ízületi fájdalmak hetekkel később. 

Ez úgy tűnhet, mintha a kullancscsípéstől teljesen független probléma lenne, különösen a nagyobb ízületeket érinti, mint például a térd. A Lyme-kórban szenvedők mintegy negyedénél alakul ki artritisz, ami maradandó károsodást okozhat az ízületekben. A betegeknél emellett időszakosan jelentkezhet izom-, csont- és ínszalag-fájdalom is.

Erős fej- vagy nyakfájás

Ha nem kezelik, a Lyme-kórt okozó baktérium szétterjedhet a testben, változatos tüneteket okozva. Ezek között gyakori a fáradtság, fejfájás, fényérzékenység, merev, fájó nyak. Ha a kórokozó az idegrendszerbe kerül, a Lyme-betegek súlyos tüneteket tapasztalhatnak. Százból kilenc esetben átmeneti arcidegbénulás, százból négy esetben idegfájdalom, a kéz vagy a láb érzékkiesése tapasztalható. Az esetek egy kis részében a Lyme-kór odáig fajulhat, hogy súlyos gyulladást okoz az agyban vagy a gerincvelőben (3 százalék), esetleg a szívben (1 százalék).

Nem lehet eleget aludni

A krónikus fáradtság talán a másik legismertebb tünete a Lyme-kórnak a kokárda alakú kiütésen kívül. Ehhez társulhat memóriazavar, koncentrációs problémák és hangulati ingadozások, az alvási szokások megváltozása is. Ez az évek alatt folyamatosan romolhat, ha a Lyme-kór diagnosztizálatlan és kezeletlen marad.

Forrás: Insider Fotó: Getty Images

Olvass tovább!