„Anya meggyógyítja apát” – feleségétől kapott új szervet a vesebeteg Attila

2022. május 27. |

A megismerkedésük idején derült ki, hogy Attila gyógyíthatatlan vesebetegségben szenved. A férfi állapota egy pillanatra sem riasztotta el Piroskát, és három év együtt járás után 2013-ban összeházasodtak. Mivel az orvosok azt jósolták, hogy Attila veséi akár még évtizedekig is működhetnek, félelem nélkül kezdtek bele új, közös életükbe. Az előrejelzés azonban tévesnek bizonyult: mindössze 6 évvel a diagnózis után Attila veséi egyre közelebb kerültek ahhoz, hogy feladják a szolgálatot. A férfi előtt két lehetőség állt: vagy megkezdik a dialízist, vagy új vesét kap.

Attila 37 éves volt, amikor 2010-ben egy magas vérnyomás miatti, rutin ultrahangvizsgálaton policisztás vesebetegséget állapítottak meg nála. A policisztás vesebetegség egy genetikailag örökölhető, az esetek többségében mindkét vesét érintő kór. A betegség során a vesében több, folyadékkal telt hólyag, úgynevezett ciszta alakul ki, amelyek mérete az évek során folyamatosan nő, ezzel párhuzamosan pedig a veseállomány zsugorodni kezd. A vesék állapota általában 40-50 éves korra romlik le annyira, hogy az érintett dialízisre vagy végleges megoldásként szervátültetésre szoruljon. „Azzal nyugtattak, hogy a veséim várhatóan csak 50 éves korom után okoznak problémát” – meséli Attila.

Piroska már úgy ismerte meg Attilát, hogy tudott a betegségéről. „Természetesen utánaolvastam, hogy mi ez a betegség, mi a várható prognózis az előttünk álló, közösen tervezett életünkre, de mindez egyáltalán nem befolyásolta a kapcsolatunkat” – mondja Piroska.

attila-piroska-vese

A diagnózis után Attila felkeresett egy nefrológust, aki szigorú diétát és életmódváltást írt elő számára, hogy így tehermentesítsék a veséit. Naponta mindössze 50-60 gramm fehérjét fogyaszthatott, megtanulta kiértékelni a saját laborleleteit, és rendszeresen, először háromhavonta, majd kéthavonta, végül havonta kontrollvizsgálatra járt. „A vacsorája például úgy nézett ki, hogy leült, először összeszámolta mit evett addig aznap, és az alapján állapította meg, hogy mit fogyaszthat még. Adott esetben ez egy szelet kenyér volt zsírral, az ugyanis elhanyagolható mértékű fehérjét tartalmaz” – meséli Piroska, majd hozzáteszi, hogy kezdetben Attila annyira megijedt a szigorú diétától, hogy alig mert enni valamit – ami természetesen nem volt egészséges.

Attila mindeközben tovább dolgozott, bár az energiája lassan apadni kezdett. 2014-ben bekerült egy amerikai gyógyszerkísérletbe, amely a gyógyíthatatlan veséi romlásának ütemét körülbelül egyharmaddal lassította le. A hatóanyag ugyan csökkentette a ciszták növekedését, azonban járt egy, a mindennapi életet befolyásoló mellékhatással: a szervezete 24 óra alatt 5-6 liter folyadékot dolgozott fel. A kísérleti gyógyszer bevált, de a végső pont így is sokkal hamarabb jött el, mint számítottak rá. 2016-ban, mindössze hat évvel a diagnózis felállítása után az orvosok azt mondták, hogy Attila saját veséi nagyjából másfél év múlva leállhatnak.

„A másfél év sokkolja az embert. Ekkor kezdtem el azon gondolkodni, hogy dialízis helyett mi lehet a másik megoldás. Édesapám a cukorbetegsége miatt 6-7 éven keresztül szorult kétnaponta dialízisre, ami nagyon nagy teher a szervezet, a szív, az érrendszer és nem utolsósorban a család számára is. Azt gondoltam, ez nem lehet opció” – mondja Attila, majd a szót átvéve Piroska hozzáteszi, hogy sem a családi állapotuk, sem az anyagi helyzetük nem engedte volna meg, hogy Attilát hosszú távon dializálják. „Akkor már két kicsi gyerekünk volt, és a dialízis nagy valószínűséggel olyan mértékben terhelte volna a szervezetét, hogy nemigen tudott volna dolgozni vagy részt venni a gyerekek nevelésében, a család életében. Ez a lehetőség számunkra nem lehetett megoldás.”

Attila 2018 végén került fel a transzplantációs, azaz a szervre várók listájára, és a tapasztalatok szerint 3-4 évet kellett volna várnia egy megfelelő vesére. Ugyanebben az időszakban történt, hogy a pár véletlenül találkozott Piroska egy gimnáziumi osztálytársával, Hollós Katával, akiről kiderült, hogy néhány éve nagyjából ugyanolyan helyzetbe kerül, mint Attila: egy betegség miatt vesetranszplantációra volt szüksége, az egészséges szervet pedig végül a saját édesanyja adományozta neki. A sikeres átültetés után Kata néhány sorstársával együtt, a saját történetéből erőt merítve létrehozták az Átszervezés Alapítványt, amin keresztül a munkatársaival felvilágosító munkát végeznek az élődonoros szervátültetés népszerűsítése érdekében. „Nagyon érdekes volt találkozni egy olyan emberrel, aki átesett már egy Attilára váró műtéten, aki ráadásul élő donortól kapott új szervet. A beszélgetés után valahogy mindkettőnk számára egyértelművé vált, hogy nálunk is ez lehet a megoldás: hirtelen annyira természetesnek tűnt, hogy ennek így kell történnie” – idézi fel Piroska.

Piroska tehát eldöntötte, hogy ha lehetőség van rá, fel szeretné ajánlani az egyik veséjét Attilának. A legfontosabb kérdés már csak az volt, hogy vajon alkalmas lehet-e a transzplantációra, a veséje megfelelő lehet-e Attila számára. A folyamat első lépése, hogy egy úgynevezett keresztpróbát hajtanak végre, hogy megállapítsák, a vére „kompatibilis-e” a férjéjével. Az eredmény a legnagyobb örömükre pozitív lett, szabad lett a transzplantációhoz vezető út előttük.

Piroskának még további vizsgálatokon kellett átesnie: tetőtől talpig átnézték, hogy véletlenül se okozzon nála problémát az egyik veséjének eltávolítása. „Persze azt is elmondták, hogy milyen egészségügyi következményei lehetnek számomra annak, ha kiveszik az egyik vesémet. Azon túl, hogy többet kell innom, az átlagnál jobban oda kell figyelnem a felfázás elkerülésére, de azt is elmondták, hogy a donorok általában tovább élnek, mint az átlagemberek. Ezen mindenki csodálkozni szokott, pedig semmi más oka nincs, minthogy a műtét után a donorok is jobban vigyáznak magukra, de az egészségügy is vigyáz rájuk: a beavatkozást követően évente kötelező kontrollvizsgálatokon kell részt venni. Ugyanakkor megnyugtattak, hogy mivel egy páros szervről van szó, egy vese is tökéletesen el tudja látni a szervezetem, ugyanúgy, ahogy majd Attiláét is egy jól működő szolgálja majd.”

A házaspár 2019-ben kezdte el a vizsgálatokat, amelyek 2020 januárjára sikeresen befejeződtek, februárban pedig már az etikai bizottság előtt álltak, hogy az arra illetékesek megállapíthassák, mindketten szabad akaratukból egyeztek bele a donációba. A bizottság engedélyezte a műtétet, nem volt más hátra, Attiláéknak ki kellett jelölniük egy időpontot az operáció elvégzésére. A házaspár 2020 májusa mellett döntött, azonban arra senki sem számított, hogy néhány héten belül mindent felborít a koronavírus-járvány. A magyar kormány március végén az összes betervezett műtétet rendeletben állította le – köztük a transzplantációs beavatkozásokat is. Attiláék ekkor versenyfutásba kezdtek az idővel: a B tervhez, tehát a dialízis előkészítéséhez egy jó fél évre lett volna szükségük, miközben a nefrológus is nagyjából fél évet jósolt Attila veséinek. Az elkövetkező hetek várakozással teltek. Abban reménykedtek, hogy a világjárvány ellenére Attilának még időben lehetősége lesz új vesét kapni. A donorkoordinátoruk május végén jelezte, hogy miniszteri engedéllyel újraindulhatnak a szervbeültető műtétek, tehát júniustól újra lehetőség nyílik élődonoros transzplantáció elvégzésére.

„Nem volt bennem félelem, csak egyetlen pillanatra, amikor elbúcsúztam a szüleimtől. Annyit mondtam, hogy Attila és a családom érdekében ezt meg kell tennem, nincs választásom” – meséli a műtét előtti utolsó időszakról Piroska.

A nagy nap előtt a gyerekeket a nagyszülőkhöz vitték, ahol Piroska nővérével együtt „táborozhattak”, ők ketten pedig befeküdtek a SOTE Transzplantációs Klinikájára. Az összekészített csomagjukban két kis dobozos pezsgőt is magukkal vittek a kórházba. A műtétre három nappal később került sor: reggel fél kilenc körül tolták be Piroskát a műtőbe a nagyjából három órán át tartó beavatkozásra, majd Attila érkezett ugyanoda, akibe egy újabb hosszú operáció során beültették a felesége kivett veséjét.

„Amikor Attilát visszatolták a közös szobánkba, a kettőnk ágya közötti nagy dializáló gépet a nővérek leszerelték a fali csatlakozókról, és kivitték, hogy még közelebb tolhassanak bennünket egymáshoz. Ekkor az ágyról kinyúlva megfogtuk egymás kezét, és azt hiszem, csak annyit mondtam: megcsináltuk.”

attila-piroska-vese

Attilában a transzplantáció után azonnal dolgozni kezdett az egészséges vese, a műtét utáni reggel mindenkinek feltűnt, hogy Attilának jobb lett a színe, és az addigi, a vesebetegekre jellemző karikák is eltűntek a szeme alól. Láthatóan jobban érezte magát: már a másnapi reggelijét is eddig ritkán látott étvággyal tudta elfogyasztani. Mindeközben Piroskával éppen az ellenkezője történt: a szervezetének időbe telt megszoknia, hogy a veséje egyedül maradt, ami miatt eleinte sokkal fáradékonyabb vált. Piroskát a műtét utáni negyedik, Attilát a nyolcadik napon engedték haza, a gyerekek hazaérkezésével pedig egy héttel később lett teljes a család.

A napi rutin a lábadozásuk idején egyáltalán nem volt könnyű, de mint mondják, a négy- és hatéves gyerekeik is megértették, hogy ez egy olyan időszak, amikor anyának és apának több pihenésre van szüksége.

„Nem titkoltunk előttük semmit. Tudták, hogy milyen vizsgálatokra megyünk, tudták, hogy mi fog történni. Van egy, a vesetranszplantációról szóló, kifejezetten gyerekeknek írt mesekönyv, ami nagyon sokat segített. A műtét előtt naponta legalább háromszor kellett elolvasni nekik. Sokáig egyébként azt gondolták, hogy azért kísérem be Attilát a kórházba, hogy simogassam a fejét. A kezdetektől így mondták: »anya meggyógyítja apát«. Amiben végül igazuk lett.”

A veseátültetésre két évvel ezelőtt került sor, azóta Piroska és Attila is az egyedül maradt, de egészséges veséivel éli az életét. „Abszolút megérte megtenni, hiszen ez a beavatkozás nemcsak Attila testét, de a kettőnk kapcsolatát is megerősítette” – meséli mosolyogva Piroska.

Az élődonoros veseátültetésekkel kapcsolatban még ma is rengeteg tévhit él a köztudatban. Sokan ijesztőnek vagy éppen misztikusnak tartják ezeket a beavatkozásokat, a hiteles információk hiánya pedig akár a felajánlástól is elriaszthatja a lehetséges donorokat. A többi között ezeken a rossz beidegződéseken is szeretne működésével változtatni az Átszervezés Alapítvány.

Olvass tovább!

Szólj hozzá te is!

Még több Riporter