A kötés és horgolás generációkon átívelő örökségként jelent meg Kremmer Sarolta és Andor Júlia életében, hiszen, sokakhoz hasonlóan, ők is még kisgyerekként, a nagymamáiktól sajátították el ezt a tudást. Nagymamáik valószínűleg nem is sejtették, hogy ezzel nemcsak a kézimunka szeretetét és hasznos gyakorlati tudást adnak át, hanem egy vállalkozást is megalapoznak, ami azon túl, hogy fonalakat forgalmaz, a hazai gyapjúipar megreformálásáért – bár pontosabb, ha azt mondjuk, újraélesztéséért – munkálkodik, hogy a gyapjú visszatérjen az emberek szekrényeibe.
Az interjúra Júliáéknál kerül sor, és ahogy átvágunk a kerten, azonnal feltűnnek a hatalmas fehér zsákok. Elég egy röpke pillantás, és egyértelmű: gyapjú van bennük. Beszélgetés közben aztán Sári és Júlia felidézte, mikor tavaly nyáron belevágtak a saját gyapjúfonal készítésébe, ugyanígy az udvaron állt a több száz kiló gyapjú, de még fogalmuk sem volt, mi lesz a sorsa, egyáltalán el tudják-e majd adni az árut, vagy nagymamakorukig el lesznek látva fehér fonallal, ahogy Júlia fogalmaz nevetve. Az idő aztán választ adott minden félelemre és bizonytalanságra, az eltelt majd háromnegyed évben 300 kiló gyapjút dolgoztak fel, és épp a megelőző nap voltak a Hortobágyon, hogy személyesen válogassák le a felvásárolandó gyapjút – ennek eredményét láthattuk a kertben.
Kremmer Sarolta huszonévesen, angliai tartózkodása során talált vissza a kötéshez mint meditatív tevékenységhez, és azután sem mondott le a hobbijáról, hogy hazaköltözött Magyarországra, ám a bőséges szigetországi választék után itthon igencsak gyérnek bizonyult a fonalkínálat. A Kis kost 2020-ban hozta létre, hogy jó minőségű gyári fonalakat forgalmazzon, a saját fonal ötlete pedig tavaly fogalmazódott meg, ekkor történt, hogy Andor Júlia betársulásával duóvá nőtt a vállalkozás. Júlia szintén a nagymamájától sajátította el a horgolást, majd a kötést, és ahogy meséli, már az iskolában folyamatosan horgolt a pad alatt órák közben, és szerencsére a tanárai is elfogadták idővel ezt – a beszélgetés közben is dolgozik egy megkezdett munkán. „Igazán akkor kaptam rá a kötésre, amikor terhes lettem az első gyerekemmel, mert szerettem volna rá jó minőségű ruhákat adni, amiben nincs műanyag. Azonban itthon lehetetlenség gyerek gyapjúruhákat találni, egy-kettő van vagyonokért, így külföldről kellene rendelni. Teljesen máshogy kezelem azokat a ruhadarabokat, amikről tudom, hogy én kötöttem, tudom, hogy egy hónapig dolgoztam rajta. Sokkal jobban vigyázok rájuk, és azt sem érzem tehernek, hogy megjavítsam, ha kiszakad.”
A fonal kilométerlábnyoma
Sári a kezdetektől figyelt a Kis kos által árusított fonalak minőségére, de idővel egyre jobban kezdett azzal foglalkozni, hogy honnan is jönnek a fonalak és milyen körülmények között tartják az állatokat. Miért nem vásároltak magyar fonalat? Egész egyszerűen, mert nem nagyon van, Taliándörögdön működik egy cég, ami a saját juhai gyapját dolgozza fel limitált mennyiségben. Hiába a rengeteg birka Magyarországon, a gyapjúk nagy részét vagy eladják külföldre feldolgozásra, így Kínába és Olaszországba, vagy egész egyszerűen elégetik. Ennek oka rendkívül egyszerű, ugyanis teljesen hiányzik itthon az infrastruktúra, a rendszerváltás után fokozatosan eltűntek a gyapjúmosó és kártolóüzemek, fonodák, szövödék, amik a gyapjú feldolgozásához kellenének.
A gyapjú megmunkálása több lépésből áll. Miután tavasszal lenyírják a birkákat, a gyapjúmosodába kerül a bundájuk, hogy az egész évben rárakódott szennyeződéseket eltávolítsák belőlük. Azonban a kisebb mosodáknál, tehát ahol nem tonnás mennyiségről van szó, csak akkor tud foglalkozni a gyapjúval, ha megfelelően tartják és nyírják az állatokat, mivel például a beleragadt növényi darabokat csak nagy üzemek képesek eltávolítani egy karbonizációs savas eljárással. „Egy normál méretű mosoda vagy fonoda nem képes akármilyen gyapjat feldolgozni, ezért innentől nehéz jó minőségű fonalat előállítani, ha nem tud az ember megfelelő alapanyagot szerezni” – mondja Júlia. Az sem mindegy, hogyan etetik az állatokat, mert ha jászolból kapják, akkor föntről is potyog a juhok bundájára a széna, ha viszont a földre teszik, hogy ezt kiküszöböljék, akkor az állatok összetapossák, beszennyeződik és egy jelentős mennyiség kárba megy. Nyírásnál számít, mennyire tiszta a hely, ahol ezt a műveletet végzik, és figyelnek-e arra, hogy a lenyírt gyapjat véletlenül ne forgassák bele mondjuk faforgácsba. Ez a tudás és hagyomány régen hazánkban is megvolt, mostanra azonban elsikkadt, hiszen az állatok húsa vált értékké, a gyapjú pedig egyfajta elkerülhetetlen rossz, amivel foglalkozni kell.
A műszál versus gyapjú kérdésben azonban nem csak a gyártási folyamat nyom a latba. „A végfelhasználó szempontjából is egyszerűbb és olcsóbb egy akrilpulcsit felvenni, hiszen a gyapjút kézzel kell mosni, sok fajta szúrós is. Ahogy visszaszorult az igény a gyapjú iránt, úgy a feldolgozóipar is eltűnt, a rendszerváltás óta egymás után zártak be az üzemek. A 2000-es évek eleje óta nincs gyapjúmosó Magyarországon, két-három hely van, ahol kisipari körülmények között, véges kapacitással kártolást és fonást tudnak végezni” – mondja Sári.
Ők végül egy 200 éves csehországi családi üzemet találtak, ez volt a legközelebbi, ahol az összes munkafolyamatot el tudják végezi egy helyen, és nem kell ide-oda utaztatni a gyapjút.
Állatjólét vs. természetes anyagok
A vegán mozgalom terjedésével az állati jogok egyre fontosabbá válnak, így a gyapjút is sok kritika éri – még Greta Thunberg is össztűz alá került, mikor tavaly nyáron a fiatal aktivista gyapjúholmikban pózolt a Vogue Scandinavia címlapján. Ahogy azonban arra a Kis kos gyapjúrajgonó duója is felhívja a figyelmet, a legtöbbször az alternatívát szintetikus anyagok jelentik, amelyeknek akkor sincs semmi közük a természetességhez, ha épp banánból vagy bambuszból készültek.
Ahogy azonban a beszélgetésből kiderül, azokon a területeken, ahol az elmúlt ötven évben tettek a gyapjúipar fennmaradásáért, így Angliában, Németországban vagy a skandináv államokban, ott igenis figyelnek arra, hogy ne legyen traumatikus az állatoknak a folyamat. Itthon erre még nem fektetnek akkora hangsúlyt, azonban a nyírás elkerülhetetlen és szükséges eljárás az állat számára is, ugyanis a túl nagy bundától mozogni sem tudnának, végső esetben pedig akár túl is hevülhetnek a nagy gyapjú alatt, amibe bele is halhatnak.
„Magyarországon nincs semmi értéke, ezért úgy tekintenek erre a folyamatra, hogy gyorsan meg kell csinálni. Minél gyorsabban végeznek, annál kevesebbet kell fizetni a nyírónak. Azt gondolom azonban, hogy pont a hozzánk hasonló kezdeményezések tudnak változást hozni hosszú távon. Mi több pénzért vesszük meg a gyapjút, mint a nemzetközi exportra vásárló cég, mert nekünk leválogatják, hogy csak a finomabb bundájú állatok gyapja kerüljön hozzánk. Emiatt idén már megtehettük, hogy személyesen mentünk el válogatni, és ki tudja, később lehet, akár azt is kérhetjük, hogy saját nyírókat alkalmazzunk. Vagy megtanulunk mi nyírni, az az egyetlen, ami még hiányzik a láncolatból” – magyarázza Sári.
„Ördögi kör, amibe belekeveredett a birkatartás”
Sokaknak van ellenérzése a gyapjúval, mert azonnal a nagymama által kötött, és gyerekként rájuk erőltetett, szúrós gyapjúpulcsi és -sál jut az eszükbe. Azonban nem minden gyapjú egyformán szúrós: mikronban mérik a gyapjúszálak átmérőjét, és minél kisebb ez a szám, annál puhább a gyapjú. A merinói gyapjú a legpuhább, annyira jó a tapintása, hogy akár fehérneműt is lehet belőle készíteni, de puhább lehet az a fonal is, amit selyemmel vagy akár teveszőrrel kevernek.
A merinó gyapjúról azonnal a drágaságra asszociálunk, pedig nem valami ritkaságról van szó. Mint kiderül, a merinó juhokat Spanyolországban tenyésztették ki, azonban ahogy elkezdett a gyapjú iránti kereslet csökkenni, elkezdték felhígítani az állományokat, és a húshozam növelése érdekében keresztezni. Ami ennél sokkal meglepőbb, hogy sok helyen Magyarországon is merinó juhok legelésznek, de ezeket is a húsuk miatt tartják, így bár használható a gyapjuk, de nem a legfinomabb. A legpuhább merinó gyapjú Ausztráliából érkezik, ennek finomsága akár 13 mikron is lehet, míg itthon 25 mikronig lehet merinóként törzskönyvezni a juhokat. Utóbbi az a határ, amit még fel lehet venni sapkának vagy pulcsinak, de egy újszülöttre már nem mindenki adna ilyen fonalból készült ruhácskát.
„A hús miatt nem figyelnek oda, hogy milyen finomságú a gyapjú, nem szempont a legtöbb gazdaságban. Alig lehet eladni a gyapjút, sokszor a nyírás ára sem jön vissza, és ha kisebb állománya van valakinek, el sem megy oda a felvásárló. Ördögi kör, amibe belekeveredett a birkatartás” – mondja Sári.
A jövő kilátásai
Az utóbbi években azonban ismét változás állt be, és az emberek kezdenek visszatérni a természetes anyagokhoz, ami a hazai gyapjú számára is jó hír lehet. A Kis kos vásárlói bázisát húszas és harmincas éveikben járó fiatal nők, sőt férfiak teszik ki, tehát a poliészteren felnőtt generáció épp most fedezi fel a természetes anyagokat. Nem is meglepő, hogy gyakran azt is megkérdezik a vásárlóik, hogyan kell a gyapjúfonalból készült ruhákat mosni. Ráadásul Sári arra is felhívja a figyelmet, hogy míg egy kasmírpulóvert nem biztos, hogy megengedhet magának az ember újonnan, de otthon elkészítheti. Ennek kapcsán Júlia elmondta: „Próbálunk közösséget teremteni, és minden segítséget megadni az embereknek, megmutatni, hogy nem lehetetlen a kötés, mindenki képes rá. Igyekszünk terjeszteni a tudatosságot az anyagfelhasználás terén is, például, hogy tudják, milyen környezeti hatásokkal jár a mosógépben mosható gyapjú előállítása.”
Hosszú távon cél lenne egy saját bolt, na és persze örülnének, ha lehetne Magyarországon is gyapjút feldolgozni. De legfontosabb missziójuk Sári szavaival, hogy „terjesszük a tudást, minél tudatosabban válasszák meg az emberek az alapanyagokat. Főként azok tudnak a problémáról, akik foglalkoznak vele, de nincs egy szóvivője.”
Fotó: Czvitkovits Judit
Olvass tovább!
