Szabadul a börtönből Anna Sorokin, a kamu örökösnő

2022. október 06.
Az amerikai bevándorlási hivatallal való összetűzése után most úgy tűnik, szabadulhat Anna Sorokin, a csaló örökösnő. A bíróság a szabadlábra helyezése feltételei között azt is kikötötte, hogy Sorokin nem posztolhat semmilyen közösségi felületre.

Anna Delvey, valódi nevén Anna Sorokin mindössze 25 éves volt, amikor ravasz tervet kovácsolt, hogy pénzt csaljon ki New York tehetős lakóitól. Milliárdos német örökösnőnek adta ki magát, és 2016-ban több százezer dollárral károsította meg azokat, akik elhitték a meséjét.

az igazi Anna Sorokin, akiről a Netflix sikersorozata szól

Ezt a jól felépített csalást dolgozta fel a Netflix minisorozata, Az örökösnő álarca mögött (Inventing Anna), aminek bevételéből még Anna Sorokin károsultjai is profitáltak: Anna a pénz több mint felét adósságai rendezésére költötte, csaknem negyedét pedig állami bírságok befizetésére fordította.

Anna Sorokint 2017-ben tartóztatták le, 2019-ben pedig nyolc vádpontban is bűnösnek találták, és börtönre ítélték. 2021 februárjában szabadlábra került, mindössze 6 héttel később azonban ismét meggyűlt a baja a törvénnyel, ugyanis lejárt a vízuma.

Most 18 hónap után az ICE (Immigration and Customs Enforcement) bevándorlásügyi intézményből is szabadulhat: ügyvédei a napokban árulták el a The Daily Beastnek, hogy a bíróság 10 000 dolláros óvadékot ítélt Sorokinnak, aki így elhagyhatja az intézményt, ugyanakkor bevándorlásügyi procedúrája végéig még megfigyelés alatt áll.

Szabadlábra helyezésének még egy nem mindennapi feltétele is volt: a kamu örökösnőt eltiltották a közösségi média használatától is, így ő maga nem posztolhat semmilyen felületre. 2021 áprilisában még nem akarták elengedni Sorokint az ICE börtönéből, mivel a bíróság szerint „veszélyt jelent a társadalomra”, Sorokin Insider oldalán publikált esszéje azonban úgy tűnik, megváltoztatta a véleményüket.

Forrás: Insider Fotó: Getty Images

Olvass tovább!