Ki az igazi Anna Sorokin, akiről a Netflix sikersorozata szól?

2022. március 05.
Az elmúlt hetekben, az igaz történeten alapuló, Az örökösnő álarca mögött (Inventing Anna) című Netflix-sorozat tartja lázban a nézőket, akik közül sokan kíváncsiak, ki is az igazi Anna Sorokin, és mi lett vele. Ennek jártunk utána!

Anna Delvey, akit igazából Anna Sorokinnak hívnak, mindössze 25 éves volt, amikor rafinált tervet kovácsolt, hogy pénzt csaljon ki New York tehetős lakóitól. Hogy tőrbe csalja őket, milliárdos német örökösnőnek adta ki magát, és 2016-ban több százezer dollárral károsította meg azokat, akik elhitték a meséjét. 

az igazi Anna Sorokin, akiről a Netflix sikersorozata szól

Ezt a jól felépített csalást dolgozta fel a Netflix legújabb minisorozata, amiért a valódi Anna Sorokin busás bevételre (nagyjából 100 millió forintra!) tett szert. Az új széria hatalmas népszerűségnek örvend, a sikerdíjból pedig a károsultaknak is jut: Anna a pénz több mint felét adósságai rendezésére költötte, csaknem negyedét pedig állami bírságok befizetésére fordította. 

Az igazi Anna Sorokin, aki mindössze 31 éves, a The New York Times újságíróinak megbánását fejezte ki a közelmúltban: Sajnálom, ami történt – mondta, majd némi magyarázatot is fűzött hozzá: – Mikor egy BBC-nek adott interjúban azt kérdezték tőlem, hogy kifizetődő-e a bűnözés, kénytelen voltam igent mondani, hiszen a Netflixtől pénzt kaptam azért, amit csináltam.” 

 

A fiatal lány úgy határozott, hogy több évre Anna Delvey bőrébe bújik, és gazdag német örökösnőnek adja ki magát. 2013 és 2017 között nemcsak sok pénzzel rendelkező embereket vezetett az orruknál fogva, hanem bankokat, szállodákat és pénzügyi szakértőket is megkárosított. Elérte, hogy luxusutazásokat fizessenek neki, előkelő éttermekben étkezett és mesés ajándékokban részesült. 

2017-ben azonban letartóztatták, 2019-ben pedig nyolc vádpontban bűnösnek találták, és börtönre ítélték. 2021 februárjában szabadlábra került, mindössze 6 héttel később azonban ismét meggyűlt a baja a törvénnyel, ugyanis lejárt a vízuma. 

Bár közvetlenül az ítélethirdetés után azt mondta, hogy egyáltalán nem bánja, hogy pénzt csalt ki az emberektől, most, néhány évvel később belátta, hogy hibázott. „Biztos vagyok benne, hogy rosszabb hely lenne a világ, ha az emberek elkezdenék követni a példámat. Ugyanakkor a börtönbüntetésnek nem sok hasznát látom, szerintem csak időpazarlás volt. Amíg bent voltam, részt vettem egy főzőkurzuson, szerintem ez sok mindent elárul arról, milyen bánásmódban volt részem” – fejtette ki bővebben.

Sokakat foglalkoztat a kérdés, hogy mit gondol a róla szóló sorozatról: Az én valós történetem jóval több annál, ami képernyőre került, és szeretném, ha ezt az emberek is tudnák, és ezen már most kitartóan dolgozom: készülőben van egy újabb dokumentumfilm, egy könyv és egy podcast. Természetesen nem az a célom, hogy bűnözésre ösztönözzem az embereket, inkább azt szeretném megmutatni, mire tanítottak engem a történtek – anélkül, hogy jó színben tüntetném fel a csalást és mások kijátszását.

Anna barátját a sorozatban a Chase fantázianévvel illették, valódi személyét azonban homály fedi. Az igazi Anna nem zárkózott el azelől, hogy felfedje a férfi kilétét, ezért azonban 10 000 dollárt kér cserébe. Míg ezt az összeget nem kapja meg, be kell érnünk annyival, hogy szerelme rendszeresen tart előadásokat TED-konferenciákon és jövőkutatással foglalkozik. Kapcsolatuk 2 évig tartott, azután szakítottak, hogy a férfi az Egyesült Arab Emirátusokba költözött.

Fotó: Getty Images

Ezt láttad már?