A férj volt a tettes? Máig rejtély a nászútján meggyilkolt fiatal nő esete

2022. november 25.
November 25. a nők elleni erőszak felszámolásának világnapja! Anni Dewanit a nászútján gyilkolták meg Dél-Afrikában 12 évvel ezelőtt. Vajon egyszerűen csak rosszkor volt rossz helyen, és egy félresikerült rablás áldozata lett? Vagy a kettős életet élő férjének is köze volt a bűntényhez?

Anni Hindocha három hónapot töltött Indiában, hogy megtervezze pazar esküvőjét a Bristol egyik legkapósabb agglegényének számító Shrien Dewanival. Az egész olyan volt, akár egy tündérmese. Anni minden részletre odafigyelt, és a nagy napra a világ minden tájáról Mumbaiba repültek a barátok, illetve családtagok, hogy osztozzanak a fiatal pár örömében.

Két héttel később, a dél-afrikai luxusnászútjukon Annit brutálisan meggyilkolták. A nő látszólag egy félresikerült rablás áldozata lett, miközben a férje, Shrien szerencsésen túlélte az incidenst. Anni rejtélyes halálát a hosszú éveken át húzódó bírósági tárgyalás sem tudta felgöngyölíteni. Az ügy lezártával a Hindocha családnak továbbra is több a kérdése, mint válasza.

De mégis miért kellett meghalnia az ifjú feleségnek azon a fülledt dél-afrikai nyári éjszakán?


Tündérmesének indult

A Hindocha család az 1970-es évek elején emigrált Ugandából Svédországba, és telepedett le Mariestad városában. Az apa, Vinod Hindocha sikeres karriert futott be villamosmérnökként, míg felesége, Nilam háztartásbeli maradt, és a családjáról gondoskodott. Hindocháék kisebbik lánya, Anni Ninna 1982. március 12-én született. Anni intelligens, mindig vidám és társaságkedvelő lány volt, aki az évek során egy kifejezetten dekoratív fiatal nővé cseperedett.

Shrien Dewaninra, a sikeres üzletemberre Anni egyik Egyesült Királyságban élő nagynénje figyelt fel, és a közvetítő szerepet játszva össze is hozott a két fiatal között egy randevút 2009 májusában. Bár Annit az első találkozás nem nyűgözte le túlságosan, végül mégis beleegyezett egy második randiba. Mire észbe kapott, Shrien mézes-mázos szavai és megnyerő mosolya teljesen levette a lábáról. Amikor Anni visszatért Svédországba, a pár egy ideig távkapcsolatban élt, de mivel hamarosan komolyra fordultak köztük a dolgok, Anni 2010 márciusában felmondott a munkahelyén, és az Egyesült Királyságba költözött Shrienhez. Két hónappal később a férfi megkérte szerelme kezét.

shrien_anni_dewani

Shrien Dewani és Anni Hindocha

Shrien és Anni szerelme meseszerűnek, már-már túl tökéletesnek látszott – pedig a színfalak mögött egyáltalán nem volt felhőtlen a kapcsolatuk. Az első repedések az esküvő előtti időszakban kezdtek megmutatkozni, ekkor vallotta be Anni a családjának, hogy Shrien túlságosan maximalista és kontrollmániás, és egyre többször érzi úgy, hogy megfullad a férfi irányítása alatt. Anni unokatestvére később azt nyilatkozta a Sunday Mirrornak, hogy napokkal a ceremónia előtt az egyik vitájuk során Anni Shrienhez vágta a jegygyűrűjét. „Sírt, és teljesen komolyan gondolta, hogy lemondja az esküvőt. Azt tanácsoltam neki, hogy beszéljen Shriennek az érzéseiről, és ha megértőnek bizonyul, csak akkor menjen hozzá.”

Ám ekkor már sok minden forgott kockán: a Mumbaiba szervezett tradicionális indiai menyegzőjük előkészületei nagyban folytak, és a világ minden tájáról érkező vendégek is lefoglalták az utazásukat. A köztük lévő feszültségek ellenére Anni nem mondta le az esküvőt. Úgy érezte, kötelessége végigcsinálni.

Gyilkosság a nászúton

2010. október 29-én 300 vendég előtt Anni és Shrien kimondta egymásnak a boldogító igent. A nászutat Shrien szervezte meg, és mivel meg akarta lepni a feleségét, senkinek nem mondta el, hová fognak utazni – maga Anni is csak a repülőn ülve tudta meg, hogy Dél-Afrika lesz az úti céljuk. Az ifjú pár 2010. november 7-én érkezett meg afrikai nászútjuk első állomására, egy négyéjszakás szafarira a Kruger Nemzeti Parkba, majd november 12-én továbbrepültek Fokvárosba. A repülőről leszállva találkoztak a 31 éves Zola Tongo taxisofőrrel, aki gyakorlatilag a pár idegenvezetőjeként funkcionált a következő napokban. A Cape Grace Hotel térfigyelő kameráinak felvételei szerint Anni és Shrien kifejezetten jó viszonyban voltak az érkezésük idején. A róluk készült videókon szerelmesnek tűntek, sokat nevettek és csókolóztak. A családjának és barátainak írt SMS-ekben Anni is egy kicsit bizakodóbbnak tűnt, próbált pozitívan állni a házasságához.

Az első fokvárosi estéjüket a pár egy előkelő tengerparti étteremben töltötte, ám a vacsora nem teljesen úgy telt, ahogy azt Anni várta. A személyzet visszaemlékezése szerint Shrien szinte folyamatosan a mobiltelefonján lógott. Vagy üzeneteket küldött, vagy telefonált, egyedül hagyva az asztalnál újdonsült feleségét. Másnap, november 13-án Zola Tongo felvette a párt a Cape Grace Hotelben, és elvitte őket egy 45 pernyi távolságra lévő étterembe. Míg Shrien és Anni megvacsorázott, a taxis a parkolóban várakozott. Mikor hazafelé indultak, Tongo valamiért úgy döntött, hogy nem a jól ismert útvonalon mennek vissza a hotelbe – helyette egy kitérőt tesznek a rendkívül veszélyes környéknek számító Gugulethu városrészen keresztül. Gugulethuban mindennapos a bűnözés: bandák uralják az utcákat, rendszeresen követnek el gyilkosságokat, rablást és nemi erőszakot. Fokváros már önmagában is a világ egyik legveszélyesebb városának számít, ahol érdemes elővigyázatosnak lenni, Gugulethuban azonban végképp nincs helye a turistáknak.

Amint beértek Gugulethu utcáira, az események borzalmas fordulatot vettek. A taxit két fegyveres férfi eltérítette, és kényszerítették a sofőrt, Zola Tongát, hogy hagyja el az autót. Az eltérítők beugrottak a kocsiba, és elhajtottak, miközben a nászutasok még mindig a hátsó ülésen ültek. Shrien Dewanitól ezután elvették a pénztárcáját, dizájneróráját, illetve mobiltelefonját, majd kilökték a járműből. A férfi ott állt tehetetlenül az út szélén, és nézte, amint a rablók elhajtanak a felségével a hátsó ülésen. Shrienre egy helyi lakos talált rá, aki rögtön a segítségére sietett, és kihívta a rendőrséget. A rendőrök a helyszínre érkezve felvették a férfi vallomását, majd elkísérték a Cape Grace Hotelbe. A térfigyelő kamerák felvételein jól látható, amint Shrien a rendőrökkel együtt érkezik, sokkos állapotban, zaklatottan és sírva. A síró Shrien ekkor hívta fel Anni apját Svédországban, és bocsánatot kért tőle, amiért tudta megvédeni a lányát.

Másnap reggel 7:50-kor Anni Dewanit megtalálták a taxi hátsó ülésén, körülbelül 15 kilométerre a támadás helyszínétől. A nő már halott volt, egyetlen nyakát ért lövés végzett vele. A méregdrága arany és gyémánt karkötőinek, a Giorgio Armani karórájának és a Blackberry telefonjának nyoma veszett, valószínűleg a rablók vihették ezeket magukkal.

Anni testét néhány nap múlva az Egyesült Királyságba szállították, özvegye, Shrien Dewani kíséretében. A temetésére november 21-én került sor Londonban. Két héttel korábban a barátai és családja még Anni esküvőjére voltak hivatalosak – soha nem gondolták volna, hogy a nő életének legboldogabb napja ilyen borzalmas történések láncolatát fogja elindítani. A hamvasztás után Anni maradványait egy hindu szertartás keretében a nő egyik kedvenc helyén, a svédországi Vänern-tó fölött szórták szét.

Anni-Dewani

Váratlan fordulat

Miközben a családtagok megpróbálták valahogy feldolgozni a fájdalmas valóságot, Fokvárosban már javában folyt a gyilkossági nyomozás. A rendőrök kezdetben nem tudták hova tenni ezt a meglehetősen furcsa ügyet, már a gyilkosság elkövetésének a módja is fejtörést okozott nekik. Igaz ugyan, hogy a városban gyakran fordulnak elő hasonló autóeltérítések, ezek túlnyomó többsége azonban nem szokott gyilkossággal végződni. A turistákat általában fegyverekkel kényszerítik ki a járművükből, elveszik az értékeiket, és ha ellenállni próbálnak, bántalmazzák őket, de ennyi. Egyáltalán nem volt megszokott, hogy valakit autóeltérítés közben meg is gyilkoljanak.

Az autó átvizsgálása során az igazságügyi orvosszakértők találtak egy tenyérlenyomatot, ami hamar az egyik elkövető, a kisstílű bűnöző, Xolile Mngeni letartóztatásához vezetett. Miután Mngenit bevitték, a férfi beismerte tettét: elmondta, hogy részt vett Anni és Shrien Dewani eltérítésében, a fegyveres rablásában és elrablásban. De azt állította, hogy egy Mziwamadoda Qwabe nevű férfi volt az, aki leadta a lövést, és ezzel megölte Annit. Néhány nappal később Qwabét is letartóztatták. A férfi kezdetben tagadta a vádakat, ám később ő is elismerte a tettét. A rendőrök legnagyobb meglepetésére Qwabe vallomása egy meglepő csavart tartogatott: a férfi állítása szerint Shrien Dewani volt az, aki felbérelte őket a felesége, Anni megölésére.

Qwabe egy harmadik bűntársukat is bemártotta, bizonyos Monde Mbolombót, a Cape Grace Hotel egyik recepciósát. Mbolombo a kihallgatása során szintén beismerő vallomást tett. Ő volt az, aki megszervezte az emberrablást és a fegyveres rablást. A Mbolombo által elmesélt történet rendkívül hasonlított Qwabe sztorijához: ő is rendületlenül állította, hogy Shrien Dewani volt a gyilkosság megrendelője. A taxisofőr, Zola Tongo, akit kezdetben az emberrablás egyik áldozataként kezeltek, egy héttel Anni meggyilkolása után feladta magát a rendőrségen. Tongo családja és barátai rendkívül megdöbbentek a hír hallatán, nem értették, hogy ez az egyébként büntetlen előéletű, becsületes és keményen dolgozó ember miért és hogyan keveredhetett bele egy gyilkosságba.

A másik két vádlotthoz hasonlóan Tongo is azt mesélte a rendőrségnek, hogy Shrien megrendelésére állították be úgy az eseményeket, mintha egy véletlenszerű, félresikerült autóeltérítés történt volna. Állítása szerint Shrien Dewani 15 000 rúpiát ajánlott neki, hogy megölje a feleségét. Tongo belement az üzletbe, és felvette a kapcsolatot a két bűnözővel, Xolile Mngenivel és Mziwamadoda Qwabével.

Shrien Dewani másik élete

2010 decemberében elkezdődött Anni gyilkossági pere a négy korábban letartóztatott vádlottal – miközben a szintén gyanúba keveredett férj, Shrien Dewani az Egyesült Királyságból követte a fejleményeket. Bár Shrient december 8-án a dél-afrikai hatóságok kérésére letartóztatták, és a dél-afrikai igazságügyi minisztérium elindította a kiadatási eljárását, Shrien kijelentette, hogy nem járul hozzá a kiadatáshoz, és nem szándékozik Dél-Afrikába utazni. Anni családja hiába erősködött, hogy menjen, álljon bíróság elé, és egyszer s mindenkorra mondja el az igazságot, a férfi hajthatatlan volt.

Ezután egy hosszú, majd négy évig tartó huzavona következett. Shrian ügyvédjeinek számtalan alkalommal sikerült megakadályozniuk a férfi kiadatását, különböző okokra, például a mentális állapotára hivatkozva. Mindeközben Anni családja petíciók benyújtásával követelte a brit belügyminisztériumtól, hogy szolgáltassák ki a vejüket Dél-Afrikának. „Az hittem, a brit igazságszolgáltatás a legjobb a világon, ezért nagyon nehéz megérteni, miért tartunk még mindig itt. Egy meggyilkolt lány édesanyja vagyok. Meddig kell még várnom?” – nyilatkozta akkoriban Anni édesanyja. 2014 januárjában végül megtörtént, amire Anniék családja évek óta várt: a brit Legfelsőbb Bíróság úgy döntött, Shrien Dewanit kiadják Dél-Afrikának. Bár a férfi jogi csapata újabb fellebbezéssel próbálta megakadályozni a kiadatást, a bíróság elutasította a kérvényeiket. Nem volt más hátra: Shrien Dewaninak Dél-Afrikába kellett utaznia.

shrien_dewani

Shrien Dewani megérkezik a fokvárosi bíróság épületéhez

Shrien 2014. április 7-én érkezett meg Fokvárosba, ahol a rendőrség nyomban letartóztatta. A férfit emberrablásra és gyilkosságra irányuló összeesküvéssel, valamint az igazságszolgáltatás akadályozásával vádolták meg és állították a bíróság elé ugyanezen év októberében. Shrien minden vádpontban ártatlannak vallotta magát. Zola Tongo taxisofőr, Monde Mbolombo szállodai recepciós és Mziwamadoda Qwabe, a gyilkosság elkövetője is Shrien ellen vallott, mindannyian azt állították, hogy a férfi rendelte meg a bűncselekmény. A probléma csak azt volt, hogy a három férfi tanúvallomása nem igazán volt hiteles. Beszámolójukban gyakran ellentmondtak még saját állításaiknak is, valamint az ügyet övező fontos tényeknek.

Anni unokatestvére és legjobb barátnője, Sneha Mashru is a tanúk padjára lépett és több meglepő információt is felfedett Shriennel kapcsolatban. Elmondta, hogy Anni mennyire habozott az esküvővel kapcsolatban, és rögtön utána meg is bánta, hogy hozzáment a férfihoz. Sneha beszámolója szerint Shrien még a nászéjszakát sem volt hajlandó együtt tölteni a feleségével, ezért Anni végül az unokatestvérével osztozott a szobán. Elmondása szerint az ifjú feleség röviddel a ceremónia után már a váláson gondolkozott, és a nászútra is csak azért ment el, mert Shrien rábeszélte. Arra a kérdésre, hogy hogyan viszonyult Anni a dél-afrikai nászúthoz, Sneha állítása szerint Anni a következőt mondta neki: „Nem arról van szó, hogy nem akarok Dél-Afrikába menni. Hanem arról, hogy nem akarok sehova sem menni Shriennel.” Anni a nászút alatt is rendszeresen chatelt az unokatestvérével, a halála előtti napokban a következő üzenetet küldte neki: „Mit tegyek? Eltelt egy nap, és pontosan ugyanúgy érzem magam, mint korábban. Tényleg próbálkozom. Minden szempontból egy nagyon kedves ember, de egyáltalán nem érzem magam boldognak.”

Sneha arra is felhívta a bíróság figyelmét, mennyire rideg és irányító volt Shrien viselkedése a felesége halála után. Anni családjának egyáltalán nem lehetett beleszólása a nő temetésének intézésébe, Shrian semmilyen információt nem osztott meg velük, ehelyett egy Facebook-eseményt készített, amire aztán meghívta őket. Ezen keresztül tudták meg, mikor és hol fognak tudni elbúcsúzni Annitől. Anni édesapja végül Shrian testvérétől mégis csak tudomást szerzett arról, hogy a lánya teste a hamvasztás előtt egy londoni ravatalozóban lesz, így hát fogták magukat, odamentek, hogy a hindu hagyomány szerint felöltöztethessék Anni testét a szertartásra. Shrian azonban váratlanul betoppant, és hatalmas dührohamot kapott. Odalépett felesége testéhez, és olyan erővel akarta a testvéreket eltávolítani mellőle, hogy Anni kezét gyakorlatilag leszakította. A jelenet óriási traumát okozott a családnak. A gyászoló özvegy nem sokkal ezután továbbállt, estére ugyanis egy pizzapartit szervezett a barátaival.

shrien_dewani

Shrien Dewani a bíróságon

A legnagyobb meglepetést a bírósági tárgyalás során végül az okozta, mikor a tanúk padjára szólítottak Shrien meleg szeretőjét, egy Leipold Leisser nevű férfit. A férfi elmondta, hogy egy meleg társkereső oldalon ismerte meg Shrient az esküvőt megelőző időszakban. Az ügyészségnek arra is volt bizonyítéka, hogy közvetlenül Anni holtesttétnek megtalálása után, Shrien ismét bejelentkezett több kifejezetten melegeknek létrehozott randi oldalra. A tragédia után rendszeresen látogatta a Gaydar nevű társkeresőt, valamint a Recon nevű meleg fétisoldalt. Shrien laptopját átvizsgálva pedig olyan levelezésre lettek figyelmesek, amelyekben a férfi azon morfondírozott, hogy megházasodjon-e vagy inkább coming outoljon.

A vád teóriája szerint a férfi titokban kettős életet élt, a házasságából viszont a szigorú hindu hagyományok miatt nem léphetett volna ki. A válás ugyanis nem megengedett. Egy hindu férfinek mindenképpen feleséget kell keresnie, ez alól csak az özvegyek képezhetnek kivételt. Az ügyészek szerint Anninek azért kellett meghalnia, mert így Shrienre nem nehezedett többé a családi nyomás, és szabadon élhette az életét úgy, ahogy valójában szerette volna. A vád teóriáját alátámasztó bizonyítékokat a bíróság végül elutasította.

Sosem tett vallomást

Alig egy hónappal a per kezdete után Shrien Dewani szabadon távozhatott a fokvárosi Legfelsőbb Bíróságról. Az ügy valójában csak egyetlen ember állításain alapult: Zola Tongo taxisofőrén. Ő volt az egyetlen tanú, aki azt állította, hogy Dewani közvetlenül kapcsolatba lépett vele, és azt akarta, hogy a feleségét egy megrendezett autórablás során meggyilkolják. „Tongo az a pillér, amelyen ez az ügy nyugszik. Ha ez a pillér kidől, akkor az egész ügy összeomlik” – mondta Dewani védője, Francois van Zyl a bíróságnak. A védőügyvédnek pedig igaza is lett. Tongo a tanúk padján egyáltalán nem volt képes összeszedett és hiteles válaszokat adni az ügyvéd keresztkérdéseire, ezzel pedig az egész ügy sorsát megpecsételte. De a többi tanú, a gépeltérítő Mziwamadoda Qwabe és az közvetítő Monde Mbolombo sem teljesítettek jobban, elbeszélésükkel gyakorlatilag egymás vallomásait gyengítették. „Nem szabad elfelejtenünk, hogy négy év telt el, és a tanúk gyakran arra sem emlékeznek, hogy mi történt egy évvel ezelőtt. Az egyik tanú, Xolile Mngeni időközben meg is halt. Ha ez az ügy azonnal a bíróság elé került volna, talán egészen másképp alakult volna. Tongo története sokkal világosabb lett volna, és a három tanú története is jobban egyezett volna” – nyilatkozta az ügyről James Grant professzor, a johannesburgi Wits Egyetem jogi karának munkatársa.

Anni Dewani

Anni Dewani édesapja és nővére a bíróságon

Anni családjának legnagyobb megrökönyödésére Jeanette Traverso bíró minden vádpont alól felmentette Shrien Dewanit – anélkül, hogy a férfinek tanúvallomást kellett volna tennie.

Mziwamadoda Qwabe, Zola Tongo és Monde Mbolombo számára vádalkut ajánlottak: csökkentették büntetésük mértékét cserébe a bűnösségük beismeréséért, valamint a Shrien Dewani elleni tanúvallomásért. Tongót 18, Qwabét 25 év börtönre ítélték. Mbolombo teljes mentességet kapott a vallomásáért cserébe.

Nincsenek válaszok

„Úgy érezzük, hogy az igazságszolgáltatási rendszer cserbenhagyott minket, és mélységesen csalódottak vagyunk. Válaszokat kerestünk, az igazságot kerestük, de csak még több kérdést kaptunk. Négy évig vártunk türelmesen, hogy megtudjuk, mi történt valójában Annivel, hogy megtudjuk végre a teljes történetet arról, hogy mi történt a legkedvesebb kishúgunkkal. Csak hallani szerettük volna Shrien vallomását. Az a remény tartotta bennünk a lelket, hogy végre megtudjuk, mi történ azon az estén. Úgy érezzük, hogy ezt a lezárást elvették tőlünk” – mondta az bíró ítélete és Shrien szabadon engedése után Anni nővére.

Shrien Dewani a tárgyalás után hazautazott Nagy-Britanniába, ahol jelenleg is él. A felesége halála után nyíltan felvállalta homoszexualitását, és évek óta boldog párkapcsolatban él Gledison Lopez Martins brazil fotóssal.

Fotó: Youtube, Getty Images

Olvass tovább!


Kapcsolódó