5 módszer, amivel életben tarthatod a tüzet a távkapcsolatban

2022. augusztus 18.
Majdnem mindenki átéli egyszer az életében, milyen a távkapcsolat. De vajon hányan képesek együtt is élni ezzel az állapottal? Az is fontos tényező, hogy a kapcsolat maga már régi, és élt-e együtt egy pár, mielőtt a munka vagy tanulás miatt külön kellett volna válniuk egy időre, esetleg úgy indul a szerelem, hogy akár országok választanak el minket. A tüzet életben tartani azonban mindkét esetben kemény feladat lehet. A szakértők ehhez próbálnak meg hasznos tippeket adni.

„Komoly munkára van szükség ahhoz, hogy egy távkapcsolat tartós legyen, egészséges és megmaradjon a tűz – jelentette ki Alix Fox párkapcsolati terapeuta. – Tételezzük fel, hogy illünk egymáshoz, reálisak a céljaink, egyetértünk a jövővel kapcsolatban és mindketten akarjuk, hogy a köztünk lévő távolság ellenére működjön a kapcsolat. Még így sem megy magától.”

„Sok olyan párral találkoztam ugyanakkor, akik azt mondták, hogy rengeteget fejlődött az egymás közötti kommunikációjuk, az egymás felé való elköteleződésük és a lelki erejük az alatt az idő alatt, míg a távolság rájuk kényszerítette, hogy így tartsák életben a szerelmüket.” Hogyan működtethetünk egy távkapcsolatot? A kommunikáció legfontosabb elemeitől a szexjátékokig, az alábbi 5 tipp segíthet, hogy megmaradjon a tűz közöttünk.

tavkapcsolat-szerelem

A távkapcsolatban is mutassuk be a barátainkat

Ha a párunkkal már korábban együtt voltunk, mielőtt a kapcsolat távkapcsolattá vált volna, valószínűleg ismerjük a barátait és a családját. Ám az, hogy fizikailag nem egy helyen élünk, nem jelenti azt, hogy nem találkozhatunk az újonnan megismert emberekkel. „Mutassuk be a videóhívásokban, hívjuk meg konferenciabeszélgetésre az újdonsült barátokat, ismerősöket, játsszunk valamilyen kvízjátékot, virtuális szabadulószobát vagy tartsunk internetes pókerestet” – javasolta Fox. Ezáltal sokkal valóságosabbnak érezhetjük a kapcsolatot. 

Az egyik oka annak, ha egy távkapcsolat nem működik, hogy túl könnyű a saját buborékunkban ragadni, amiben egyre több olyan dolog lesz, aminek nem része a párunk. A szerelmünk így leválik az életünk többi részéről. Ha a távol lévő kedvesünk a baráti társaságunknak is része, a párkapcsolat sokkal biztosabbnak, a világunk részének érezhető.”

Egy távkapcsolatban még fontosabb kimondani, mit érzünk

A másik felünknek nincs lehetősége rá, hogy a testbeszédünket leolvassa vagy a tekintetünkből kitalálja, hogy érezzük magunkat, különösen ha főként szöveges üzenetekben kommunikálunk. Emiatt különösen fontos, hogy még pontosabban megosszuk az érzéseinket a másik emberrel ahelyett, hogy elengedjük a problémákat. „Az egészséges határok nagyon fontosak a távkapcsolatban is. Ezek elengedhetetlenek az önértékelésünkhöz és boldogságunkhoz. Beszélni kell róla, tudnunk kell, hogy hallanak minket és együtt kell dolgozni a megoldáson, ha egy probléma felmerül vagy valami bánt minket” – jelentette ki Fox. 

„Nem könnyű megbeszélni a nézeteltérést telefonon, a hanglejtés és az apró részletek könnyen félreérthetők, ha csak üzeneteket váltunk és idegőrlő a kényes témát videóhíváson átbeszélni, ahol nem foghatjuk közben a másik kezét vagy ölelhetjük át egymást. Könnyebbnek tűnhet várni addig ezekkel, míg nem találkozunk személyesen újra.”

„Másrészről viszont, ha a látogatások ritkák, az értékes, rövid együtt töltött idő drága, ezért nem akarhatjuk egy vitával lerombolni. Ha a találkozás előtt nem tisztázzuk a nézeteltéréseket azon melegében, amikor felmerülnek, a várva várt látogatás alatt nem akarjuk előhozni, a tüske bennünk marad, egy idő után robban vagy lassan mérgezi a kapcsolatot.

A cyberszex a távkapcsolatok sava-borsa

A szex fontos része a romantikus kapcsolatoknak, és a közkeletű nézettel szemben akkor is lehet tüzes szexuális életünk, ha egy óceán választ el minket egymástól. A Discovery+ közvéleménykutatásából az derült ki, hogy az emberek 78 százaléka nem lenne hajlandó telefonszexben vagy videószexben részt venni. „Ennek hátterében az állhat, hogy az emberek rettegnek attól, hogy nem néznek ki jól a képernyőn, vagy fura a hangjuk, esetleg nem tudják, hogyan is álljanak neki – vélekedik Fox. – Ha szeretnénk és mindketten benne vagyunk, jó kiindulási alap a sexting, azaz a szexuális jellegű üzenetek váltása, ahonnan felépíthetjük az online szexuális életünket, ha távkapcsolatban élünk.”

Így használjuk a szexjátékokat távkapcsolatban

A modern technológiának köszönhetően már nem csak a szóló szexben használhatók a szexjátékok. Rengetegféle távirányítható szexuális segédeszköz létezik, melyet akár egy másik kontinensről is irányíthat a párunk. „Vannak olyan vibrátorok és stimulátorok, melyek a partnerünk mozgását másolják egy hozzá tartozó készlet segítségével, így olyan érzés lehet, mintha együtt mozogna a testünk” – mondta Fox. 

Esti mese a távkapcsolatban

Ha inkább a szavakban tudjuk kifejezni magunkat és imádunk a képzelet szárnyán, az erotikus novellákat nekünk találták ki. „Legyen a közös esti rituálénk, hogy felolvasunk egymásnak néhány oldalt egy-egy ilyen történetből – javasolta a párkapcsolati tanácsadó. – Ha különböző időzónában élünk, vegyük fel, hogy a távollévő párunk bármikor lejátszhassa magának. Ezekkel a történetekkel sokkal spontánabbá és természetesebbé válhat a párkapcsolatban a szexuális igényeinkről való kommunikáció is, így ha a távkapcsolatból ismét (vagy végre) fizikailag is együttélés lesz, már sokkal közelebb érezhetjük magunkat egymáshoz.”

Forrás: Popsugar Fotó: Getty Images

Olvass tovább!