Éppen egy tüzépről ért nemrég haza, ahol az egyik fajta tetőcserépre kellett rábólintania, mikor hívtuk az interjú végett.
Épül az új ház a Pilisben?
Igen, épp tetőcserép -robléma volt, el kellett rohannom rábólintani, mert kedden már teszik is fel. Ez most egy gigaprojekt, egyszerre építjük a házat, és közben minden mozzanatát blogoljuk is szeptember óta. A házépítés minden lépését felvesszük, hogy létrehozzunk egy oktatófilmet fiataloknak. Szakértőkkel együtt csináljuk, de az egész hangulata könnyed, kb. 8-12 perces videókat csinálunk a YouTube-ra. Zseniális az egész, de közben 24 óra helyett 48-ból áll egy nap.
A kiköltözés mennyire változtatta meg az életed/életeteket?
Igen is, meg nem is. Tulajdonképpen abszolút párhuzamba tehető a városi és a vidéki lét. Ugyanaz az ember él ott, ugyanazokat az érzéseket éli meg, ugyanaz a belső turbulenciája. A városnak is megvan a varázsa az elképesztő nyüzsgés és az emberek közelsége miatt. Én nagyon szeretek nagyvárosokban lakni, éltem Londonban, New Yorkban, Barcelonában, Madridban. Egy rövid ideig São Paulóban is, úgyhogy tényleg rengeteg helyen. Amikor gyerek voltam, akkor pedig tanyákon éltünk, és csodálatos volt. Én leginkább a szélsőségek embere vagyok. Kisvárosban nem annyira tudnék élni, inkább legyen teljesen káosz vagy a legnagyobb nyugalom a világon. Most a környezetem nagyon más, mint eddig, és imádom. Az a fejezet jön most az életemben, amikor beleburkolózom a természet közelségébe.
A természetközeliség hatással volt a zenealkotásra?
Nagyon. A most megjelent album, az Adj király katonát! az elmúlt három év összefoglalása. Nagyon színes album lett. A világ is fenekestül a fejére állt az elmúlt időszakban, a legmélyebb félelmeink legalsó bugyrából jelentkeztünk be, és leírtuk a világ állását. Viszont az alagút végén fény van, ugyanis az albumnak rendkívül pozitív üzenete van, nagyon popos, sőt, konkrétan cukinak neveznék egy-két számot. Ez eddig nem volt jellemző ránk. Hihetetlen távolságok vannak a dalok mondanivalójában és hangvételében, de talán ilyesmi volt az elmúlt 3 év is.
Mindebben a költözés ott játszik szerepet, hogy ettől lett pozitív végkifejlete az őrületes kavarnak, ami a világgal történt. Az Álmodjunk magunknak világot! (az egyik dal az Adj király katonát című albumról – a szerk. ) az, amiben most létezem, számomra ez az egyik legszebb, legkedvesebb dal. Ez egy feat. dal, Papp Szabi, Lábas Viki, Sena Dagadu, Busa Pista, Agócs Márton is énekelnek benne. Egy picit világmegmentő szám.
Visszatérve a környezetváltozásra, ezért is ajánlom mindenkinek a természet közelségét, mert akkor gyökeret tud ereszteni a lelke, és onnantól kezdve bármilyen félelem, szél fúj a világban, stabil tud maradni.
A koncertjeitek viszont mindig végtelenül energikusak, és egy hatalmas partyt csináltok. Te is sokszor ki vagy sminkelve, maszkolva. Mit jelent számodra ez az átalakulás?
Minden embernek sokféle színe van, amíg a külvilág el nem fojtja őket. A gyerekek egymillió színnel születnek. Sajnos már egészen korán elkezdi a külvilág mondani a gyerekeknek, hogy téged Annának hívnak, téged meg Tibinek, te fiú vagy, te lány vagy, te kicsi vagy, te nagy vagy, te rajztanár vagy, te meg rocker vagy, és ezáltal az identitás egyre jobban beszorul. Egy kisgyerek megszületik, és csillagász, traktoros, világmegmentő, katona és vadakat terelő juhász akar lenni. Majd egy idő után egy nagyon picike kis kockában találja magát, amire rá van írva, hogy ez, és nem több vagy te. A színpad azért jó, mert minden színemet felfesthetem az arcomra, a hajamra, magamra kaphatok akármit. Ez az átalakulás fantasztikus arra, hogy elhiggyek magamról bármit, és a színpadon pedig bárki lehessek. Ezáltal mondhatom a világnak is, hogy sokkal többek vagyunk, mint amit engednek nekünk, mindenki bátran próbálgassa a színeit.
Nemsokára húszéves lesz a zenekar. Hogyan fogjátok ünnepelni ezt az évfordulót?
Némi letisztulás látható rajtam és a zenekaron is. Zeneileg is sokkal érettebbek, gyakorlottabbak és profibbak lettünk. A szövegek is egészen mélyek, mégis kristálytiszták, és ez meglátszik majd a színpadon is. Viszont nem szeretném elengedni az elmúlt húsz év színkavalkádját, őrült tornádóját, úgyhogy én nagyon szeretnék egy nagyszabású és színes bulit. Remélem, az élet segít összeállítani egy olyan másfél-két órás műsort, amiben végigmegyünk azokon a ruhákon, jelmezeken, sminkeken, eseményeken, történéseken, számokon, zenei stílusokon, amik minket jellemeztek az utóbbi két évtizedben – és ez igen széles spektrum.
Egy nagyon érdekes, szürreális show-t szeretnék. Ha valakit kell mondanom a nagyok közül, akkor picit Lady Gaga irányultságú lesz, de nyilvánvalóan sokkal pásztorannásabb, úgyhogy én egy punk–pop–glam őrületet szeretnék az elmúlt húsz év tiszteletére összerakni, ami egy kicsit a huszonegyedik század köntösében van megforgatva.
Pásztor Anna
A zene mellett most egy különleges tévéműsorban, az Ide süss! – Húsvéti kihívásban is szerepelsz a VIASAT3 csatornán. Hogyan érezted magad cukrászsapkában?
Nekem a gasztronómia – bár hívjuk csak főzésnek – viszonylag későn köszöntött be az életembe. Alapszinten nyilván mindenki kotyvaszt otthon, főz a gyerekeinek. Aztán öt évvel ezelőtt meghívtak egy műsorba, a MasterChefbe. Nagy nevetve elmentem, fogadásokat is kötött a család, hogy mikor esek ki. De hihetetlenül beleszerettem a főzésbe mint művészeti ágba. Ezt Mizsei Jánosnak és Nyíri Szásának köszönhetem, akik a műsor mentorai voltak. Úgy beszéltek a főzésről, a főzés tudományáról, szenvedélyéről, az ételekről, az ízekről, hogy egyszerűen teljesen belebolondultam. Minden előzetes találgatások ellenére harmadik helyen végeztem a műsorban.
Időközben elmentem egy vendéglőbe tanulni, képeztem magam, hihetetlen gyorstalpalót vettem gasztronómiából. Majd a műsor után elmentem egy szakácsiskolába is, szóval még séfdiplomám is van! Ezek után Mizsei Jánossal otthonról főztünk a Covid alatt, amikor nekem nem volt munkám, neki pedig vendéglője. A projektnek a Zúzda nevet adtuk. Négy-öt órákat interaktívan főztünk, én fordítottam séfről magyarra, ő pedig a főzés tudományát oktatta ingyen és bérmentve a hallgatóságnak. Az egy zseniális időszak volt. Azóta is nagyon nagy elánnal megyek mindenfelé, ahol gasztronómiát lehet tanulni. Le szoktam járni a Mák nevű fine dining bisztróba, ahol Mizsei János a mesterséf, és be szoktam állni hozzájuk a konyhába segíteni.
Aztán nem olyan régen kaptam a felkérést az Ide süss! műsortól. De hát ez nem főzés, hanem cukrászat, ahhoz meg már megint nem értettem! Ez egy egészen más terep, mint a főzés. Természetesen elmentem a műsorba, és borzasztóan izgalmas volt. A végeredménye az lett, hogy beleszerettem a cukrászatba is mint művészeti ágba. Nyilván 1000%-kal csináltam ezt is. Az érdeklődés meghozta az eredményét, mert nagyon izgalmas dolgokat állítottam elő a kreatív feladatokban. A technikai feladatok nehezebben mentek, mert tűpontossággal kellett követni a receptet, ez egy kicsikét elvett az én precizitásomból. Összességében borzasztóan izgalmas volt, és nagyon hálás vagyok, hogy részt vehettem benne.
Otthon mennyire alkalmazod a tanultakat? A gyerekekkel szoktatok együtt főzni?
Szoktunk főzni, de a főzés tudományának semmi köze a gyerektápláláshoz, mert nagyon kevés fajta ételt szeretnek enni, ezért nem is szoktam őket bolygatni nagyon különleges ételekkel. Ezeket a kalandos fűszerezésű ételeket még a haverjaim közül is csak páran szeretik, szóval inkább saját magam szórakoztatására szoktam néha ilyesmiket készíteni, vagy ha jön egy nagyobb vendégsereg. Ahol most lakunk, ott olyan minimálisan picike a konyha, hogy alig lehet szétpakolni. Mondjuk ez nem veszi el a kedvemet a főzéstől, de ha majd lesz egy nagyobb konyhám, akkor mindenképpen szeretnék nekilátni a különlegesebb dolgoknak. Mizsei Jánossal pedig óriási terveink vannak a jövőre nézve!
A gyerekekkel mennyire hallgattok Anna and the Barbiest?
Nem erőltetem rájuk a zenémet, de olyan aranyosak, hogy maguktól bekövették a zenekar YouTube-csatornáját. Persze vannak olyan számok, amiket kifejezetten szeretnek. Nagyon jó érzéssel választanak egyébként számokat, de nem feltétlen Anna and the Barbiest hallgatunk, főleg én nem. Elég egész nap ezekkel a zenékkel foglalkozni, véletlenül se szeretném otthon is hallgatni őket. Úgyhogy néha. Most éppen a YouTube Shorts sodorta a kislányom elé az egyik élő koncertfelvételünket. Felkiáltott, hogy „Jé, Anya, itt vagy!”
Természetesen voltak már akusztikus és rockkoncertjeinken is. Volt, hogy feljöttek a színpadra, illetve, amikor picik voltak, és szopiztak, akkor vittem őket külön kocsival a fellépésekre. De ha csak tehetem, akkor nem töröm őket azzal, hogy utaztatom őket, azért ez fárasztó, gyereknek főleg.
Mit szólnál, hogyha tizenöt év múlva eléd állnának, és azt mondanák, hogy ők zenével akarnak foglalkozni?
Bármiben támogatom őket, amit szeretnének, vagy csak legyenek boldogok, hogyha nem akarnak semmit, én abban is segítem őket. Hogyha váltanak pár nap múlva, azzal sincs semmi baj. Ha ez a zene lesz, az csodálatos, mert csodálatos élet zenélni.
Mik a jövőbeli terveid/terveitek? Mondjuk, egy öt év múlva hogyan képzeled el magad és a zenekart?
A zenekarral szerintem jóval elegánsabbak leszünk. Ez a folyamat már elindult, letisztultabb, minimalistább lesz a zene és a színpadi megszólalás, jelenlét. El tudom képzelni, hogy a színház, az akusztikus koncertek, akár a szimfonikus koncertek irányába induljunk el. De a szélsőségeket továbbra is szeretném megtartani. Tehát, hogyha elegáns a téma, akkor például Hugo Boss öltönyben és szebbnél szebb sminkekben képzelem el magam. Mélyről méltósággal és gyönyörűen lehet énekelni. Persze megvan annak is az időszaka, hogy vért öntsenek a fejemre koncert közben, és nem azt mondom, hogy ez a vehemencia eltűnt volna belőlem. De nagyon érdekes az, amikor méltóságteljesen és elegánsan tudsz jelen lenni a színpadon, és a zenéddel is ezt közvetíted.
A legnagyobb személyes tervem öt év múlvára – és ez már szintén folyamatban van –, az a személyes, lelki egyensúly. Nem is a teljes egyensúly elérése, mert az egy egész élet alatt is nehéz, de a kiegyensúlyozottság egy hihetetlen boldogságforrás tud lenni. Emellett nagyon szeretnék létrehozni egy olyan közösségi teret a Pilisben, ami alkalmas minifesztiváloknak, akusztikus koncerteknek, előadásoknak, elvonulásoknak, jógaóráknak, meditációknak, erdei iskolának és óvodának stb. Talán egy öt év múlva ez nemcsak, hogy meglesz, de helyet fog kapni benne a gasztronómia. Egy ilyen picike ékszerdoboz lesz, tudományoknak és művészeteknek.
Pásztor Anna
Téged mi tölt fel leginkább energiával? Hova nyúlsz, ha ki akarsz szakadni a hétköznapokból?
Szerintem alapvetően bármelyik pillanatban ki lehet szakadni a hétköznapokból, tehát akár autóvezetés, tányérmosás, gyereknevelés, igazából bármi közben lehet aktívan pihenni. Ez folyamatos lelki munka, és leginkább úgy működik, ha képesek vagyunk kívülállóként figyelni a történéseket. Meg kell próbálni rácsodálkozni arra, hogy milyen gyönyörű ez a játék, amit életnek hívnak.
Én általában, hogyha csöndesebb pillanataim vannak, akkor podcasteket hallgatok. Rengeteg jó podcast van fent az interneten, amelyek megtanítanak az élet különböző dolgaira. Nem muszáj mindig az Instagramot és a Facebookot pörgetni. Persze, én is szoktam, sőt, néha még a TikTokot is legyezem, de ezekkel rengeteg idő elmegy, és kimerül az agy. Olyan hozzáférésünk van a világ titkaihoz, tudományához és tanítóihoz, ami még sehol, soha nem volt. Például Peruból meg tudok hallgatni egy megfejtő embert, aztán egy japán mágust, aztán egy asztrológust a világ sokadik feléből.
Szerintem körülbelül tíz különböző podcastet követek, és ha valamit tudok ajánlani az embereknek, az az, hogy autóvezetés közben és házimunka közben így tanuljanak. Számomra teljesen átváltozott a házimunka, a sütés, a főzés, a takarítás. Egyszerűen bedugom a fülembe a fülhallgatót, és dolgozom. Minden munka szépen megy magától, miközben érdekesebbnél érdekesebb dolgokat hallgatok, és szinte repül az idő. Én azóta már várom, hogy mikor tudok valamit otthon csinálni, amihez meg tudom hallgatni a következő epizódot.
A podcastek mellett milyen zenéket szeretsz hallgatni?
Mindennap meg szoktam csinálni egy speciális tornát, ami kb. tizenöt-harminc perc, ahhoz szoktam meditációs zenét hallgatni. Sokféle zenei stílust is hallgatok, de nagyon függ attól, hogy éppen mit csinálok. Nagyon szeretem Nora Jonest és John Mayert. Azt mondják, hogy főzéshez jazzt kell hallgatni, mert ha vadabb zenét hallgatunk, akkor túlfűszerezhetjük az ételt. Tényleg hangulatfüggő. Például nagy Bruno Mars-rajongó vagyok bizonyos esetekben.
Legtöbbször mégis a természet zörejeit szeretem hallgatni, az is egy hihetetlen zene. Felénk vannak tücskök, bogarak, még szarvasbőgés is idehallatszik, de vannak madarak és szélfújás is. Kint a természetben nem is csend van, a fentiek együtt csodálatos szimfóniát alkotnak. A természet zenéje valójában borzasztó izgalmas.
Szerző: Bognár Anna, Fotó: VIASAT3 / Labancz Viktória
