2018-ban a Miskolci Törvényszék megállapította, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyek kórház jogsértően viselkedett, amikor csak pénz ellenében volt hajlandó biztosítani az egyszer használatos higiénés öltözetet (úgynevezett zsilipruhát) a szülészetre érkező hátrányos helyzetű roma kismamák kísérőinek. A magyar törvények értelmében „a szülő nőnek joga van arra, hogy az általa megjelölt nagykorú személy a vajúdás és a szülés alatt folyamatosan vele lehessen”, ezt az alapvető jogot pedig nem lehet anyagi feltételekhez kötni. Ennek a jognak a gyakorlása egyébként nemcsak az etikai vetülete miatt fontos, de gyakorlati jelentősége is van, hiszen ma már számos kutatás bizonyítja, hogy a választott kísérő jelenléte kedvezően befolyásolja a szülés menetét és a szülésélmény alakulását.
A miskolci Regina Alapítvány már 2016-ban felhívta rá a figyelmet, hogy a B.-A.-Z. megyében élő családok jó részének súlyos anyagi terhet jelent a zsilipruhák beszerzése, ezért még akkor adománygyűjtést is szerveztek, hogy ingyen biztosíthassák a védőöltözetet a rászoruló várandósok családjainak. Ennek a rendszerszintű diszkriminációs gyakorlatnak a feltárása állította fókuszba az Észak-Kelet-Magyarországon élő roma nők szülőszobai élményeit és hívta életre az Alsózsolcán működő közösségi dúlaszolgálatot, amit ma már az Emma Egyesület üzemeltet.
A projekt koordinátora, Kishonty-Kardos Rita és a szolgálatban dúlaként dolgozó Vadász Viktória nemrég a Roma nők a szülőszobán kerekasztal beszélgetésen mutatták be a hiánypótló és izgalmas projektet. „Közösségi dúlaszolgálatok a világ minden táján működnek, mi elsősorban amerikai példákat ismerünk, ahol az afroamerikai közösségekben szerveződtek hasonló kezdeményezések – magyarázza Kishonty-Kardos Rita. – A dúlaszolgálat mögötti alapvető motiváció tulajdonképpen annyi, hogy a választott kísérő lehetősége ne legyen privilégium a szülő nők számára. Fontos tehát, hogy ez egy ingyenes szolgáltatás olyan alacsony jövedelmű nőknek, akik nem tudnának önerőből dúlát fogadni, illetve nincs mellettük olyan személy, aki elkísérni őket a szülőszobára. Szintén fontos, hogy a – 40 órás dúlaképzés segítségével felkészített – dúlák a szülő nők saját közösségéből érkeznek, vagyis ismerik a jellemző tabukat, hiedelmeket, kulturális hátteret, így hatékonyabban tudják támogatni a kismamákat.” Az Emma Egyesületnél dolgozó koordinátor hozzáteszi, amikor az Amerikában működő dúlaszolgálatokat kutatták, kiderült, hogy sok afroamerikai nő azért nem szülne szívesen fehér dúlával, mert úgy érzik, a fehér nők gyakran „lefelé” beszélnek hozzájuk, úgy kommunikálnak, mintha jobban tudnák, mit érez a szülő nő. „A közösségi dúlának szintén szerepe, hogy a rendszer igazságtalanságainak tanúja legyen és ilyen módon enyhíteni tudja ezeket. A közösségből érkező dúlák ráadásul a szociális segítségnyújtásban is hatékonyabbak lehetnek: segíthetnek például a kórházba szállításban, beszerezni a babaruhákat” – teszi hozzá Rita.
A saját nyelvükön
2020 decembere óta, vagyis nagyjából két és fél éve működik a zsolcai közösségi dúlaszolgálat, ez idő alatt több mint 40 szülésen voltak jelen a dúlák. A szülések nagyjából felét egyetlen dúla, Vadász Viktória kísérte – Viki annyi szülésnél volt ott, hogy a kórház egyik dolgozója rá is akasztotta a „szuperdúla” becenevet, ami azóta rajta is ragadt. Viki négy gyerek anyukája, de az első általa kísért szülése előtt meg volt győződve, hogy elájul majd a vér látványától. „Nagyon meg voltam rémülve, amikor először megkértek, hogy kísérjek szülést. De amikor bementem a kismamával és elindult a szülés… hát az leírhatatlan volt – idézi fel Viki. – Gyerekként sokat voltam kórházban, sok rossz élményt szereztem, szóval eléggé féltem a kórházaktól. Most már késsel sem lehetne elzavarni a kismamáim mellől. 34 éves vagyok, négyszer szültem, de nem tudom elmondani, hogy bármelyik szülésem olyan jó élmény lett volna. Ha most, a mai fejemmel szülhetnék, azt hiszem, már én is képes lennék végig magamra és a babámra figyelni, és mindenképp lenne velem valaki, akit én választok magam mellé.”
Viki szerint dúlaként az érzelmi támogatáson túl az egyik legfontosabb feladatuk, hogy segítsék a szülő nők és az orvosok közti kommunikációt. Azt mondja, az orvosok gyakran „nem az ő nyelvükön” szólnak hozzájuk, már ha egyáltalán szólnak hozzájuk – az is gyakran előfordul, hogy egyszerűen figyelmen kívül hagyják a vajúdó kismamák kérdéseit. Viki ezekben a helyzetekben már nem futamodik meg, még akkor is bátran fordul az orvosokhoz, amikor kérdései hallatán azzal teremtik le őt, hogy „nem ő a beteg”. Viki erre csak vállat von: „Dehát itt senki nem beteg, ez egy szülés, nem betegség.”
Szerinte a vajúdás során általában már olyan jól megértik egymást a kismamával, hogy még szavakra sincsen szükség. Ha mégis úgy alakul, hogy valamit magyarázni kell, Viki türelmesen, a kismama „saját nyelvére fordítva” mesél a szükséges beavatkozásokról, például a gátmetszésről. Hozzáteszi, annak idején, a saját szülésénél ő sem tudta, hogyan zajlik a gátmetszés, akkor csak passzívan várta, hogy valahogy túl legyen az egészen és minél előbb hazamehessen. Ez az információhiány szerinte részben a roma kultúrából fakad: „A roma nők elég szégyenlősek, gyakran a saját testvérüktől, anyjuktól sem kérdeznek intim dolgokat, nem mutatják meg másnak a testüket. A mi településünkön szerencsére már eléggé sikerült levetni ezt a szégyenlősséget, aminek nagyon örülök. És annak is, hogy olyan szakemberekkel vagyok körülvéve, akiktől én is bátran tudok kérdezni.”
A közösségi dúlaszolgálathoz már a terhesség egészen korai időszakában fordulhatnak a kismamák. Az első találkozás alkalmával van egy interjú, aminek része egyfajta igényfelmérés, hogy az adott kismama hogyan képzeli el a várandósságát és a szülését. A szolgáltatásnak az is része, hogy hat héttel a szülés után a kismama és a dúla együtt átbeszélik a szülésélményt. „A dúla és a kismama közti közös megegyezés dönti el, hogy milyen gyakorisággal találkoznak a terhesség alatt. A dúláink Vikinek, a mentoruknak referálnak a szülésekről, Viki pedig velem beszéli át az eseteit – magyarázza Rita. – A dúlaszolgálat új, szintén fontos eleme, hogy a szülés utáni fogamzásgátlással kapcsolatban is segítünk a kismamáknak. Viki ebben is tájékoztatást nyújt, akár a vizsgálatokra való eljutást is segíti. Praktikusan egyébként a spirál a leggyakrabban igénybe vett fogamzásgátló eszköz.”
Támogató férjek
Amikor szóba kerül, hogy mit szóltak a közösségben élő férfiak a közösségi dúlaszolgálat megalakulásához, Viki hitetlenkedve rázza a fejét. Szinte biztos volt benne, hogy a férfiaknak nem tetszik majd az ötlet, ennek ellenére – bár valóban vannak ellenvetéseik – szinte mindenki támogatta a feleségét az új hivatásban. A roma családok hagyományai szerint a nőnek otthon, a család és a háztartás mellett van a helye. Ehhez képest dúlaként gyakori, hogy éjszaka is autóba kell ülni és bemenni a kórházba kísérni a szülést. „Az én férjem egyébként már egészen kikupálódott” – mondja nevetve Viki. „Előfordult, hogy vajúdás közben felhívott, és miközben beszéltünk, hallotta a háttérben a kismama hangjait, a kihangosított szívhangot, majd egy ponton megjegyezte, hallja, már kezd beindulni a dolog, úgyhogy inkább visszahív később!”
Persze az, hogy a gyakran több gyereket nevelő, háztartást vezető nők hivatást vállalnak, szül néha konfliktusokat, feszültségeket a párok között, de megértik, hogy a nőknek fontos az új feladatuk. Viki férjét leginkább a kórházzal való kapcsolat zavarja – ott ugyanis előfordul, hogy felesége és a többi dúla ugyanazzal a bánásmóddal kénytelen szembesülni, ami ellen a dúlaszolgálat létrehozásával fellépnek.
Embere válogatja
Kishonty-Kardos Rita leszögezi, nem lehet általánosságokat állítani, amikor a kórházzal való kapcsolatról van szó: többnyire az adott orvos, nővér vagy más egészségügyi dolgozó hozzáállásától függ, hogyan fogadják a kismamákat és dúláikat. Persze éppen ez az, ami olyan kiszámíthatatlanná teszi az ellátást. Amikor 2020-ban elindult a dúlaszolgálat, egy a kezdeményezéssel szimpatizáló főnővér révén jutottak be a kórházba – így lett például a szülőszobai látogatás is része a dúlaképzésnek. Azóta már sok kórházi dolgozó messziről megismeri a dúlákat, és sokan vannak köztük olyanok is, akik egyúttal lelkesen üdvözlik is őket. Rita szerint az egyik legnagyobb probléma, hogy nincs folyamatos kommunikáció a kórházzal, nem tudnak közvetlen visszajelzést adni és így közösen formálni a szemléletmódot. „Előfordulnak olyan epés megjegyzések, hogy ‘minek magának dúla, mikor a hatodikat szüli’ – ezekről fontos lenne beszélni. Mi azt kérjük a kórházi dolgozóktól, hogy mindig részletesen magyarázzák el, hogy mikor mi fog történni a nőkkel, hogy vegyék figyelembe, hogy a roma nők esetében ez épp a korábban említett tabuk és szégyenlősség miatt kiemelten fontos. Hogy válaszoljanak, ha kérdezik őket, hogy ítélkezés helyett nyitottsággal fogadják ezeket a nőket. Hogy ismerjék fel:
Ha egy fiatalkorú szülő nő kitépi a kezéből az infúziót és bebújik az ágy alá, akkor nem palotaforradalmat akar kirobbantani, hanem egyszerűen csak fél.
Most szeretnék más környező, vagy akár távolabbi roma közösségekbe is elvinni a programot, hogy még több közösségi dúlát képezhessenek. Ezzel pedig mellékesen nem csak a közösségek járnának jól: a dúlák jelenléte csökkentheti az egészségügyi beavatkozások számát (és így a költségeket is), tehermentesítheti az orvosokat, szabályozhatja az egészségügyi dolgozók és a szülő nők közti kommunikációt és viszonyokat. Az Emma Egyesület oldalán így fogalmaznak: „A közösségi dúla laikus segítő. Elsődleges feladata, hogy a vajúdó-szülő nőt testileg megtámassza, lelkileg bátorítsa. A dúla jelenléte támogathatja a szülő nő és az egészségügyi dolgozók közötti kommunikációt, ugyanakkor a dúla nem egészségügyi mediátor, nem feladata, hogy az egészségügyi intézmény és a szülő nő között közvetítsen, és az esetleges konfliktusok megoldásában sem helyettesíti az érintett személyeket. A dúla nem egészségügyi szakember, egészségügyi-orvosi kérdésekben nem foglal állást, és nem ad tanácsot, jelenlétével nem akadályozza a vajúdó-szülő nő ellátását.” Mindez azonban távolról sem jelenti azt, hogy a dúlák jelenlétének fontossága elhanyagolható lenne. Az elmúlt években szinte sokkoló mennyiségben ömlöttek a magyar közbeszédbe a traumákról, szülészeti erőszakról, nem megfelelő bánásmódról szóló beszámolók – fővárosban élő, fehér, középosztálybeli nőktől. Gondoljunk bele, mennyire kiszolgáltatott helyzetben vannak az előítéleteknek is kitett roma nők a szülőszobán. Az, hogy van-e mellettük egy támogató társ ebben a helyzetben – túlzás nélkül – sorsfordító lehet.
Fotó: Getty Images
