Modellként a világ több pontján jártál, éltél Tokióban is. Melyek azok az életre szóló leckék, amiket a modellszakmától és Ázsiától kaptál?
A legnagyobb dolog, amit a modellkedéstől kaptam, az talán az egyedüllét megtapasztalása volt. Majdnem 10 évig utaztam a világban fix bázis nélkül, ilyenkor az ember megtanul a saját fejében otthon lenni. Ez a legfontosabb dolog, aminek még ma is érzem a hatását, igaz, nagyon szociális ember vagyok, de az alapállapotom mindig a magamhoz való visszatérés. Először 15 évesen mentem ki Tokióba, és a kultúrsokknak, amit átéltem, nagy szerepe volt abban, hogy végül a kreatív szakmában kötöttem ki. Emlékszem, leszálltam a repülőről és minden fordítva működött, vagy csak teljesen máshogy, mint ahogy azt otthon megszoktam. Fordítva nyíltak a magazinok, bal oldali közlekedés volt, volt vagy 100 gomb a wc-n és mindenhol italautomaták voltak. Talán akkor ivódott belém az, hogy megkérdőjelezzem a dolgok működését és nyitott legyek a kreatív megoldásokra és az új nézőpontokra.
A nemzetközi szemléletedet, a kreatív területek és a különböző társadalmi ügyek iránti elkötelezettségedet, a divattal kapcsolatos rendhagyó nézőpontodat a Philosophy Magazine is tükrözte. Melyek számodra a magazin legemlékezetesebb anyagai?
Köszönöm, hogy felhoztad ezt! Nemrég találtam egy példányt a Holiday Studióban és szembesültem azzal, hogy milyen fantasztikus emberekkel dolgozhattam együtt, köztük veled is. Szerintem az egyik legjobb anyagunk a Feldmár Andrással készült interjúnk volt, amit Luca Orsi és Limfer Dóra készítettek, Déri Enikő és Demeczky Nóra grafikáival. A másik a Tommy Cashsel készült címlapunk volt. Tommy eljött a fotózás miatt Budapestre, felmászott az összes létező villanyoszlopra és besétált pózolni egy random kisállat-kereskedésbe. Az akkoriban feltörekvő Arnold Daniellel készült interjúra is nagyon büszke vagyok, szerintem én férfit nem stalkingoltam még annyit, mint őt, de 14 DM és 38 e-mail után végül válaszolt.
Szerinted lenne igény egy hasonló nyomtatott magazinra a mai Magyarországon?
Hogy nyomtatottra van-e, azt nem tudom, abban viszont biztos vagyok, hogy rengeteg olyan alkotó van Magyarországon, akiknek reprezentációt kell biztosítani valamilyen formában és annak ellenére, hogy már nincs a Philo, engem még mindig nagyon izgat ez a téma.
Mesélj az egyetemi évekről és az Eszterkhanról!
A londoni UAL-en (University of the Arts London) végeztem reklám szakon. Ez a szak magában foglalja azokat a dolgokat, amikben szerettem volna még jobban elmerülni, de itthon nem volt olyan egyetem akkoriban, ami hasonló ismeretanyagot kínált volna. Szerepelt a curriculumban stratégia, kreatív írás, art direction, fotózás, film. Így kiköltöztem az egyetem miatt hosszú távra Londonba. A UAL-t anyagi támogatással, Európai Uniós diákhitellel tudtam elvégezni. Akkoriban bárki, akinek még nem volt BA diplomája, megkaphatta ezt a kölcsönt, amit később, egy bizonyos fizetési határ felett a havi fizetésből kell visszatörleszteni (részben emiatt hagytam abba az ELTE-n a tanulmányaimat, mondhatni beáldoztam egy diplomát annak érdekében, hogy felvehessem ezt a kölcsönt). Aki az Egyesült Királyságban szeretne tanulni, annak ajánlom, hogy nézzen utána, hogy most, a Brexit után milyen szponzorációs lehetőségek vannak, mert akkor engem nagy meglepetésként ért, hogy milyen egyszerű volt felvenni ezt a diákhitelt.
A UAL-re való jelentkezés előtt sokáig kerestem a modellkedést követő utamat, a magazin is ennek egy állomása volt. Akkoriban nem is tudtam, hogy az a munka, amit most csinálok, létezik. Erre egy szerencsés találkozás alkalmával jöttem rá. Egy srác, akinek a mai napig nem tudom a nevét, beállt mellém egy kapualjba, amikor zuhogott az eső, és elkezdtünk beszélgetni. A magyar reklámszakmában volt copywriter, elmesélte, hogy miből áll a munkája, és akkor azt mondtam, hogy na ez az. Ezt kerestem.
Eszter és kreatív partnere, Armna Khan
Az egyetem második évében találkoztam partneremmel, Armna Khannal, akivel csoportos munkák alkalmával szoktunk össze, és ma már nem tudnám nélküle elképzelni az életemet, vagy azt, hogy egyedül dolgozzak. Közösen építettük fel a portfóliónkat, csináltuk végig a gyakornokságokat, majd a diplománk megszerzése után 2 évvel együtt szereztük meg az első állandó (álom)munkánkat a The&partnershipnél, ahol most is tevékenykedünk. Itt minden napunk úgy telik, mint Peggy Olsonnak a Mad Menben, leszámítva persze a kor nőgyűlölő szemléletét (open bar nálunk is van).
Mivel foglalkoztok pontosan?
A munkám hivatalos megnevezése copywriter, de a kreatív igazgatónk „nem-tradicionális kreatív gondolkodók” -ként szokott bemutatni minket (his words, not mine). Ez azt jelenti, hogy a márkáktól kapott briefeket, azaz üzleti igényeket és problémákat szokatlanabb hozzáállással próbáljuk megoldani, szóval egy TV-film vagy egy reklámplakát helyett létrehozunk egy svéd apukákat áruló webshopot, ami annyira abszurd, hogy felkapják a social felületeken, vagy szervezünk egy tüntetést mérges szülőkkel, akik most jöttek rá, hogy a gyerekeik mire használják a barack emojit a neten, és így reklámozunk egy barackos italt. Ezeknek a briefeknek a megoldása gyakran olyan élmény, mintha rejtvényt fejtenénk. Van, hogy egész nap csak ülünk csöndben és nézzük a briefet, amíg el nem jön az AHA-pillanat, de gyakran csak viccelődünk és ebből jönnek a legjobb ötletek, mint például a barackos Tango kampány, amit említettem. Ezt a napokban a Campaign Media Awards a legjobb kreatív ötlet és étel-ital kategóriában is jelölte, szorítsatok nekünk!
Uniqlo USA kampány
Emellett nagyon érdekel az AI és a VR, XR technológiák kreatív folyamatokban való szereplése, azok etikus használata. Személyiségemnek és érdeklődési körömnek mindig nagyon fontos részét képezte a jövőorientáltság, az innovatív problémamegoldások keresése, a jövő absztrakt elképzelése. Úgy érzem, hogy ilyenkor előjön egy gyermeki énem, akinek az a dolga, hogy játsszon, tanuljon és megismerje a körülötte lévő világot. Nagyon motiváló és frissítő ilyen innovatív közegekben dolgozni, és remélem, hogy életem során mindig lesz szerencsém legalább az agyamat megtartani ebben a gyermeki állapotban.
L’officiel Italia
Milyen London a Brexit óta, érzékelsz változást bármivel kapcsolatban? Mit szeretsz a leginkább és a legkevésbé a városban?
Természetesen Londonban is érződik a gazdasági bizonytalanság, ami otthon is, drágábbak az élelmiszerek és mindenki nyugtalanabb a pénzügyeit illetően, de ez egyformán van a Brexit és a Covid miatt. Nagyon szerencsésnek mondhatom magam, mert a cégünk figyelembe veszi ezeket a gazdasági tényezőket, de a közhangulat itt is egyértelműen feszültebb. Szintén a Brexit és a Covid hatása, hogy kialakult egy ’talent crisis’, azaz a nemzetközi kreatívok hiánya a kreatív szakmákban, mivel sokan a hazaköltözést választották. A partneremnek és nekem nagyon nehéz volt a Covid alatt a munkakeresés, mivel mindketten hazamentünk egy kis időre, így az ügynökségek rizikósabbnak láttak olyan embereket felvenni, akik éppen nem voltak az országban, aminek az volt az oka, hogy nem volt épp munkájuk. Az ország egyik legjobb reklámügynöksége ajánlott nekünk egy gyakornoki pozíciót, amit végül azért mondtak vissza, mert rájöttek, hogy a partneremnek vízumra van szüksége. Még nem voltak teljesen biztosak az új, Brexit utáni szabályozásokban, illetve meg akarták várni, hogy a többi ügynökség hogyan navigálja ezeket. Szerintem ez a példa sokat elmond arról, hogy hogyan alakult ki ez a munkaerőhiány, a diverzitás elvesztésének veszélyéről pedig szerintem nem kell beszélnem. Egyébként ez a kedvencem itt Londonban. Imádom ezt a (magyarhoz képest) befogadó közeget, az emberek nyitottságát az újdonságokra és a haladásra, a pozitív közhangulatot, azt, hogy milyen komolyan foglalkoznak a maguk és mások mentális egészségével. 50%-ban emiatt vagyok itt, 50%-ban pedig azért, mert nagyon jó a kaja.
Chaumet Paris kampány
Mit tanácsolsz azoknak, akik külföldi karrierről álmodnak?
Talán azt, hogy legyen valamilyen közösségük, egy baráti körük a városban, ahová költöznek. Igaz, hogy az interjúnk elején egyedüllétpárti voltam, de mindenkinek szüksége van egy támogató hálózatra, főleg egy idegen országban, ahol nincs ott a család. A másik dolog, amit megtapasztaltam, az az, hogy miután elköltöztem, már soha nem ugyanarra a Magyarországra érkeztem haza. Ezt nehéz volt megélni, de el kellett fogadnom, hogy a családom és barátaim élete megy tovább nélkülem is, sok dolog történik, aminek nem vagyok a része, és mikor hazaköltözöm, már nem az fog várni, amit itt hagytam, amikor elköltöztem. Ezt nem negatívumként mondom, csak erre jó felkészülni.
Szöveg: Zahorján Ivett, Fotó: az alany sajátjai
