Feldmár András – nők, akik őt inspirálják

2019. október 19. |

Pszichoterapeuta, a Kanadai Pszichológusok Egyesületének örökös tagja. 16 évesen szökött meg Magyarországról, azóta Kanadában él, számos nemzetközi pszichoterápiás kutatás vezetője és részese. A Feldmár Intézet szervezésében szeptembertől februárig havonta egyszer, hétfő este kivetítőn, online beszélget aktuális vendégével a MEMO-ban. Cikkünk az októberi Marie Claire-ben jelent meg.

Fekete Imréné Bogyánszki Hermina, a nagymamám

Ő volt az én cinkosom. Vele mindent meg tudtam beszélni, mindent el tudtam intézni. Feltétel nélkül adott nekem szeretet és oltalmat, szívesen hamisította az anyám aláírását bármire, amire nekem kellett, például, ha el akartam adni könyveket, mert kellett egy kis zsebpénz. Vekerdy beszél arról, hogy a szülőnek egyetlen dolga van, hogy a gyereke cinkosa legyen. Az anyám és az apám nem volt a cinkosom, de a nagyanyám igen.

Igaz Irén, a bújtatóm

Három és fél éves voltam, amikor jöttek a nyilasok, és elvitték anyámat Auschwitzba, apámat munkaszolgálatba, a nagyanyámat gettóba. Engem is elvittek volna, de az utolsó pillanatban az anyám pénzt adott a nyomozónak, és otthagytak a házmesternél. Később apám elintézte, hogy egy fiatal katolikus nő, Igaz Irén eljöjjön értem, aki aztán másfél évig bújtatott. Ez neki is életveszélyes volt, és volt olyan pillanat, amikor valós veszélyben volt: vagy engem visznek el, vagy őt fogják bántani. Mégis kiállt mellettem, és tulajdonképpen megmentette az életemet. Szeretett, mintha a saját fia lettem volna, és tőle tanultam meg zsigerileg, hogy néha az idegenek kedvesek tudnak lenni. Szerintem ő inspirált engem arra, hogy én legyek az az idegen sok ember életében, aki megmenti őket. Lehet, hogy ezért lettem pszichoterapeuta.

Joyce Frazee, a mentorom

Amikor pszichológusként kezdtem dolgozni Vancouverben, ő már egy elismert Gestalt-terapeuta volt, és meghívott, hogy dolgozzak vele. Álmokkal foglalkoztunk, rengeteg csoportot csináltunk együtt. Egy idő után elváltak útjaink, mert én a Gestalt-terápia egy bizonyos részével nem értettem egyet, de az, hogy ő bízott bennem és meglátott bennem valamit, az segített önmagam elfogadásában és abban, hogy ne kételkedjek magamban.

Meredith Feldmár, a gyermekeim anyja

Amikor 1969-ben találkoztunk, akkor nem is álmodtam arról, hogy lesz házam, családom, gyerekem. Valószínűleg, ha nem találkoztam volna vele, akkor soha nem lettem volna apa. Két hónappal az első találkozásunk után bejelentette, hogy állapotos, én pedig körülbelül három hónapig gondolkoztam azon, hogy menjek-e vagy maradjak. Ő azt mondta, hogy mehetek, ő megtartja a gyereket, nem kell vállalnom semmit. Végül maradtam, és nagyon örülök, hogy van egy fiam és egy lányom is. Meredith megbízott bennem akkor is, amikor jött a lehetőség, hogy Ronald Lainggel dolgozhatok. Eladtunk mindent, felpakoltuk a gyerekeket, és Londonba költöztünk. Meredith nélkül ez sem történt volna meg.

Büky Dorottya, a Feldmár Intézet igazgatója

Neki köszönhetem, hogy egyáltalán beszélgetünk, én ugyanis 1992-ig teljesen elhanyagoltam Magyarországot. Előbb Bagdy Emőke meghívására egy évet tanítottam a Debreceni Egyetemen, majd később, 2001-ben Fliegauf Benedek forgatott rólam egy portréfilmet Van élet a halál előtt? címmel. Dorottya látta ezt a filmet, tetszett neki, amiket mondtam, felvette velem a kapcsolatot, és azóta dolgozunk együtt. Segített elindítani a Feldmár Intézetet, a beszélgetéseinkből sok könyv született. Hála neki ismernek Magyarországon.

Szólj hozzá te is!

Még több Kultúra

Molnár Emese: “A várakozás fontos része annak, hogy megkapjuk, amire vágyunk” jamese

Molnár Emese: “A várakozás fontos része annak, hogy megkapjuk, amire vágyunk”