Thomas Erikson kommunikációs szakértő, nemzetközi hírű előadó és író. Az elmúlt húsz évben több mint ötezer ügyfélnek nyújtott tréningekkel segített abban, hogy fejlesszék vezetői képességeiket és mélyebb önismeretre tegyenek szert. Az első könyve, az Idiótákkal körülvéve megjelenése óta nemzetközi siker, folyamatosan szerepel a bestsellerlistákon. A könyvet eddig 55 nyelven adták ki, ezáltal jelenleg Thomas a legtöbb nyelvre fordított, élő svéd író.
Rendszeresen tart előadásokat Európa-szerte, idén májusban először látogatott el Magyarországra. Május 12-én lépett fel a Margó Fesztiválon, ahol elmagyarázta, hogy miért érezzük magunkat idiótákkal körülvéve. Volt szerencsénk a fővárosunkban beszélgetni vele és megtudni: az önismeret sokkal fontosabb, mint azt gondolnánk.
Milyen volt az út a sikeres előadóvá válás felé?
Nagyon lassan indultam el, 14 éven át a banki szektorban dolgoztam, bármilyen terv és valós cél nélkül. Szerettem volna írni, mert Stephen King-rajongó vagyok, és engem is, mint megannyi írót, megihletett. 20 évig írtam úgy, hogy egy munkám sem publikálták, tehát nem vagyok egy született tehetség. Azonban akárhányszor utasították el kézirataimat, sosem adtam fel.
Ajánlották, hogy kérjek segítséget valakitől, aki ért is az íráshoz. Megfogadtam a tanácsot, és egy évvel később aláírtam egy négy könyv megírására és publikálására szóló szerződést. A négy könyv alapötlete egy előadótól jött, aki egy négy színre épülő technikával dolgozott. Az első könyv tulajdonképpen vele kezdődik. Az említett előadó felmegy a színpadra, és azt mondja: „Néha úgy érzem, idiótákkal vagyok körülvéve.”
Az embereknek tetszett, többet akartak tudni a módszerről, amelyet az előadó használt. Miután elegem lett abból, hogy nem tudtam válaszolni ezekre a kérdésekre, eldöntöttem, hogy majd megírom én a könyvet.
Számítottál arra, hogy az Idiótákkal körülvéve sikerlistás könyv lesz?
Igen is, meg nem is. Tudtam, hogy rezonálni fog egy csomó emberrel. 1,3 millió példányt adtunk el csak Svédországban, és talán 4 milliót az egész világon. Őszintén, nem számítottam nemzetközi sikerre. Az embereket mindig érdekelte a kommunikáció és a viselkedési formák: minél többet tudsz, annál jobban kiigazodsz az emberek érzésein. Ebből a szempontból érthető, hogy miért lett ilyen sikeres a könyv.
Eleinte senki nem hitt benne. Bemutattam a kiadómnak az ötletem, hogy miről fog szólni, hogyan néz ki az általam tervezett borító. Azonban ők rémülettel a tekintetükben mondták, hogy ez egy borzalmas ötlet és tegyek le róla, menjek vissza krimiket írni.
Sosem voltam jó tanácsok megfogadásában, tehát megírtam a könyvet. Szinte minden kiadó nemet mondott, lényegében én voltam az idióta.
Mi az a DISC-modell?
A DISC-modell a viselkedésminták meghatározásának egy módja, melynek alapja a célorientáció, a kapcsolatorientáció, az introverzió és az extroverzió. Ezek határozzák meg a négy kategóriát: piros, sárga, zöld és kék. A 4 alaptulajdonság a következő:
Ábra az Idiótákkal körülvéve című könyvből
Nagyon könnyű így megjegyezni, mert például dominancia, stabilitás helyett azt mondod, hogy ez piros viselkedési forma. Léteznek kombinációk, lehet valaki piros és sárga, sárga és zöld, teljesen mindegy. Neked az alapokat kell értened, hogy olvasni tudj a sorok között. Például, ha valaki ráncolja a homlokát, és ő piros, akkor az nem jelent jót, egy kék esetében remek, mert azt jelenti, hogy nagyon koncentrál.
Ez pont olyan, mint amikor tortát sütsz: tudnod kell, hogy mit tesz a tej, a tojás, értened kell az alapokhoz, hogy összeálljon az egész. Ugyanígy meg kell értened saját magad is, mert te vagy minden beszélgetés kezdőpontja.
Te milyen színű vagy?
Leginkább piros, jó adag kékkel meg sárgával. Már sok éve foglalkozom önismerettel, így tisztában vagyok gyengeségeimmel és erősségeimmel. Megfigyelem az emberek viselkedését, és ahhoz igazítom a sajátom.
Általában teljesen sárgaként viselkedem, mert az emberek szeretnek szórakozni. Amikor találkozom egy kékkel, akkor én is kékké változom. Komolyabb lesz a hangvételem, úgy beszélek, hogy „értem, tudnál még információval, részletekkel, bizonyítékokkal szolgálni?” Ha egy pirossal találkozom, akkor összecsapom a tenyerem, és megkérdem, hogy végeztünk-e, mert ezt akarják hallani. Néha neked kell diktálnod a tempót.
Ha valaki ennyi ideje önismerettel foglalkozik, akarata ellenére is folyamatosan elemzi a környezetét?
Ezt nem lehet kikapcsolni. Ha tudsz angolul, és ott ül melletted két ember, akik angolul beszélgetnek, tudnád nem érteni őket? Az emberek elemzése is olyan, mint egy nyelv, nem lehet kikapcsolni. Nem zavar, mert segít nekem, hogy megértsem a körülöttem lévőket.
Emberekkel dolgozni sokszor nehéz és mentálisan megterhelő. Téged mi motivál?
Szeretnék hatni az emberekre, azt akarom, hogy reagáljanak. Hozzájuk akarok érni, természetesen nem fizikailag, azt akarom, hogy felkiáltsanak: „aha, értem!” Az a misszióm, hogy az emberek meglássák azt, ami eddig is ott volt az orruk előtt, hogy könnyebbé tegyem a hétköznapi beszélgetéseket.
Például Svédország és Magyarország között rengeteg kulturális különbség van. De egy sárga mindenhol sárga, éljen akár Svédországban, akár itt, akár Mexikóban, Kanadában. Ezt nem tudtam, amikor elkezdtem, de most minden kontinensről kapom az e-maileket (még az Anktartiszról is!), a válaszok mindig ugyanazok: nahát, én ezért vagyok ilyen, ő ezért viselkedik úgy, most már értem.
Mindannyian ugyanolyan emberek vagyunk, félre kell tenni a kulturális különbségeket.
Thomas Erikson és szerzőnk, Balogh Sarolta
Érintett-e valaha negatívan, hogy magadról is írsz könyveidben?
Nem, hiszek a személyességben. Nekem nem okoz gondot, hogy anekdotákban, történetekben használjam magam, ez teljesen rendben van. A privát életem nem mutatnám meg a nyilvánosságnak, az csak a család és a közeli barátok számára elérhető.
Ismerem az összes alanyt, akit megemlítek a könyvekben. Sokszor használom a feleségem példaként, és ő ennek nem kerít nagy feneket. Mivel 91%-ban piros, ezért nem igazán érdekli. „Tégy, ahogy jónak látod, ezek úgyis csak példák”.
Leginkább olyan példákkal magyarázol egyes eseteket, amelyek veled történtek meg. Hogyan fogadják az emberek, amikor magukra ismernek a sorok között?
Sokaknak még mindig nem esett le, mert megváltoztattam a nemet, vagy valamilyen más részletet. Van egy norvég kollégám, aki piros, párszor felhoztam a könyvben, neki ez volt a reakciója: „Igen, igen, értem, miért velem példáztál, nagyon helyesen tetted!”
Senki nem kérte még számon, hogy miért szerepeltettem őket a könyvben, mert nem használom az igazi neveiket. Az emberek néha még akkor sem ismernek magukra, ha az utalás világosabb a napnál is. Édesanyám nem jött rá, hogy vele magyaráztam el a zöld viselkedést, mert nem volt jó az önismerete. A húgom észrevette, édesanyám nem, és ez azzal magyarázható, hogy az emberek nem vizsgálják olyan gyakran önmagukat.
Hogyan lehet megértetni valakivel, hogy fontos dolgoznia az önismeretén?
Tegnap sütött a nap. Ha valaki esernyőket árult volna, akkor biztosan rá se hederítünk. Ma viszont kint állunk a zuhogó esőben, így egyből vennénk egy esernyőt, akár még az eredeti ár duplájáért is. Ugyanígy működik az önismeret is. Ameddig valaki nem segít rájönni, hogy problémánk van, addig mi sem akarunk változást. A legtöbb ember ezért nem változik meg önként, mert nem segít nekik ebben senki.
Megkérdezhetünk bárkit, hogy érdekli-e az önismeret, habozás nélkül igennel válaszol. De ha megnézzük közelebbről, akkor senki sem dolgozik igazán önmagán. Ha pirosak vagyunk, rászólunk az emberekre, hallatjuk a hangunk, és mivel ezért senki nem szólít meg, továbbra is így fogunk viselkedni.
Amint rájövünk, hogy elhagytak barátaink, és magunkra maradtunk, akkor elkezdünk gondolkodni. „Lehet, hogy velem van a baj.” Valaki úgyis meg fogja mondani, hogy mi a gond viselkedésünkkel, s így már akarunk dolgozni önismeretünkön. Csak kellett egy probléma hozzá.
Nehéznek találod, hogy mindig a másik személy viselkedéséhez igazítsd a sajátod?
Most már egyáltalán nem, ösztönösen jön. Az egész tempóról és vezetésről szól. Próbálod megtalálni az ő tempóját, és ahhoz igazodni, majd közelebb vezetni őt a sajátodhoz. Egy zöldnek nem fogok átkiáltani a termen, hanem odamegyek hozzá, és úgy mondom el, amit szeretnék. Ha azt akarom, hogy egy pirossal megértessem magam, akkor odamegyek és pirosként viselkedem.
El kell vinni az embereket kicsit a sárga felé. Szükség van az érzésekre, mosolyogni kell, jobban figyelni. Minden esetben nekem kell kezdeményeznem, és felismerni a ritmust. Ha kialakul a kölcsönös tisztelet, csak akkor fogunk igazán egymásra figyelni, és egy hullámhosszra kerülni. Könnyűnek hangzik, de ez is egy tudomány.
Mindenkivel szemben egyfajta hozzáállást kell tanúsítanunk: ő tud valamit, amit én nem.
Éppen ezért figyelni kell, az első pár percben mindig teljesen zöld vagyok, és csak hallgatok, hogy legyen mit elemeznem.
Milyen üzenetet szeretnél átadni az embereknek a Margó Fesztiválon?
Természetesen az önismeretről beszéltem. Fontos tudatosítani, hogy mindig szükségünk lesz a többi emberre. Ehhez szóba kell állni velük, és ha ennek nem teszünk eleget, akkor túl sokat fogunk küzdeni. Nem számít, hogy üzleti, értékesítési, újságírói vagy bármilyen egyéb területen dolgozunk, meg kell értenünk a többieket, kezdeményeznünk kell, hogy meghallgassanak és mi is meghallgathassuk őket. Ha jók vagyunk ebben, akkor az életünk is sokkal könnyebb lesz.
Ha mindezt tudtam volna huszonéves koromban, akkor mennyivel könnyebb lett volna az életem! Ezért is szeretek egyetemen előadni. Elmondhatok fiataloknak olyan dolgokat, amelyekből előnyöm lett volna, ha nekem fiatalon valaki elmondja.
Hallgattál volna az illetőre?
Ez egy remek kérdés. A megfelelő emberre biztosan, szeretem, ha más inspirál. De senki nem tett így, inkább azt mondták, hogy üljek le, és végezzem a dolgom.
Hogy tetszik Magyarországon?
Sokat nem láttam még a városból, csak az Országházat és az Operát. Nálunk Svédországban nincsenek ilyen épületek. Rengeteg szép dolgunk van, de mégsem így néz ki. Kelet-Európának van egy sajátos hangulata. A történelmi épületeket másképp lehet látni, nálunk ilyenek nincsenek, és ezért le vagyok nyűgözve. No meg mindenki nagyon nyitott és szuper barátságos, kedvelem a magyarokat.
Szerző: Balogh Sarolta Fotó: szerző sajátja, Maria Ostling
