Kata neve ismerős lehet a Marie Claire olvasói számára, korábban mesélt már nekünk szenvedélyéről, a hullámlovaglásról. Akkor éppen Hawaiiról jelentkezett. Ami azóta sem változott, Kata ott érzi igazán otthon magát, ahol szörfdeszkára állhat.
Bátor döntés volt, hogy az akkor még óvodás kislányoddal Ázsiába költözz. Miért pont Balira esett a választásod?
Indonézia mindig is a szívem csücske volt. 12 évvel ezelőtt, amikor először utaztam a férjemmel a szigetre, én már a reptéren elsírtam magam. Megcsapott a füstölő, keveredve a meleg, ragacsos párával és a főtt rizs illatával. Látva a hullámzó óceánt, azt éreztem, ez itt az én helyem. Abban biztos voltam, hogy egyszer ide még vissza kell térnem. Sajnos pár évvel később elveszítettem egy balesetben a férjem, a gyermekem édesapját, a szerelmem. Minkával kettesben maradtunk, ő oviba járt Budapesten, én pedig megpróbáltam minden erőmmel a helyzet magaslatán maradni. Elképzelhetetlen, milyen az, amikor az ember ilyen helyzetbe kerül, és az addigi, csodálatosnak megélt élete egy pillanat alatt megváltozik. 21 éves koromtól szörfözöm, teljesen függő vagyok. Pont a Covid előtt utaztunk vissza Balira, éreztem, hogy az óceán mellett a helyem, így a járványhelyzet nagy részét szerencsére kint töltöttük.
Könnyen találtál munkát? Hogy boldogultatok az első időben?
A korábbi években sokkal könnyebb volt, mint most. Rengeteg ukrán és orosz költözött az elmúlt időszakban Balira. Az ingatlanárak az egekben. Kilencedik hónapja egy resortban lakunk Bali déli részén, Uluwatuban, de ennek is megvan a maga csodálatos története. Kiköltözésünk előtt fél évvel elkezdtem lakhatás után nézni , de a Covidhoz képest triplájára emelkedtek az árak ingatlanbérlés terén. Így végül egy hétre foglaltam Airbnb-t, gondoltam, biztos elég idő lesz találni valamit. A hatodik napon jutottam el arra a pontra, hogy a 6 éves kislányom kezébe adtam az irányítást, biztatva arra, hogy a megérzései alapján „vezessen” valahova, hátha szerencsével járunk. Egy számomra teljesen ismeretlen helyen, a dzsungel közepén egy építkezés mellett kiáltott, hogy „Állj!”. Ez volt az akkor még épülő resort. Nem csak szállásunk lett, de munkát is itt kaptam. A tulajdonos hálás volt, mert megterveztem a belső tereket, a dekorációt, az arculatot. Később pedig a hely menedzsmentjéért is én lettem a felelős.
Közben tanultam szorgalmasan az indonéz nyelvet. Most pedig már eljutottam oda, hogy a saját építkezésemet menedzselem. Emellett egyre több megkeresést kapok külföldi befektetőktől, akik itt szeretnének építkezni. Minka ovisból iskolás lett, ő is sokkal több figyelmet igényel. Nemzetközi suliba jár, angolul megy az oktatás, de tanul mandarinul és indonéz nyelven is, magyarul írni és olvasni én tanítom. Más itt egy iskolai nap, természetközelben vannak a gyerekek. Minka kedvence az a tanóra, amikor biológiai kísérleteket végeznek. Amióta itt élünk, úgy nyílik ki a sok új impulzustól, mint egy kis virág. Reggel 7:30 kor kezdődik az oktatás, előtte felpattanunk a robogóra. Gyerek, bukósisak, szörfdeszka. Vicces látvány. A legtöbb ember robogóval jár, jól megpakolva holmival. A közlekedési kultúrát nem tudom, európaiként meg lehet e szokni. Szinte olyan, mint egy felgyorsított számítógépes játék.
Úton az iskolába
Van segítséged?
Alapvetően nincs. Minka nagyon érzékeny kislány. Amióta nem él az apukája, megszokta, hogy ketten vagyunk, egymásra vagyunk utalva, mindent együtt, összefogva kell megcsinálnunk. Nem is igazán fogadna el bébiszittert. Ritka, nagyon indokolt alkalom, amikor másra bízom, szörfözni is akkor megyek, miután őt elviszem az iskolába. Ahol lakunk, a szállodában nagyon kedves a személyzet, mint egy nagy család. Kiegyensúlyozott, nyugodt emberek a balinézek. Mindennap többször imádkoznak, nemcsak a maguk, hanem minden ember jólétéért, az egész univerzumért. Hiszem, hogy azért ilyen erős itt az energia a szigeten. Egyfolytában mosolyognak, mintha születéstől fogva tanították volna nekik. Magyar emberként is nagy szeretet vesz körbe minket. Egyszerű levenni a lábukról az itt élőket, ha már tudsz pár szót a nyelvükön. Minka kezdetben nem is értette, hogy miért kérdezi meg bevásárlás közben a boltos néni tőle, hogy van, hogy érzi magát, amikor nem is ismeri. A gyerekek iránti figyelem és tisztelet itt százszázalékos. Jól elvagyunk ketten, de talán már egy új párkapcsolatra is készen állok. Balira az emberek többnyire azért jönnek, hogy bulizzanak, szórakozzanak, nem könnyű itt ismerkedni. Nehéz megértetni a férfiakkal, hogy én nem egy rossz házasságból léptem ki és azért maradtam egyedül a gyermekemmel. Mi nagyon szerettük egymást a férjemmel.
Erős, bátor, csodálatos édesanya vagy. Van amitől félsz?
Nyilván a szörfözés veszélyes sport, de nekem szükségem van az ilyesfajta adrenalinra, hogy normálisan tudjak működni. Az óceánban általában biztonságban érzem magam, ennek ellenére volt már halálközeli élményem, mikor a partra érve a homokot csókolgattam és hálát adtam a sorsnak, hogy túléltem. A kislányom születése óta azért óvatosabb vagyok. Ha jön egy váratlan, nehéz szituáció, megpróbálom nem belehelyezni magam a félelembe. Olyankor mondom magamnak, „nyugi, először érjünk oda a folyóhoz és majd ott ráérünk eldönteni, hogy menjünk át rajta”.
Mondhatom, hogy bevállalósak vagyunk a kislányommal. Nemrég egy 4 napos hajóútról tértünk vissza (Lombok-Sumbawa-Komodo-Flores). Az minden volt, csak nem luxus, ajtó nem volt a kabinfülkén, a néhány főből álló személyzet főzött, de nem volt ám válogatnivaló, gyereknek, felnőttnek, mindenkinek egyfajta étel járt. A társaság többsége fiatal, hátizsákos túrázó volt, akik a fedélzeten aludtak a szabad ég alatt, és csodálatos volt látni, hogy Minka mindenkivel megtalálta a közös hangot, velünk együtt úszott a cetcápákkal, napozott, rajzolt, táncolt a fedélzeten, eszébe sem jutott filmet nézni vagy telefonon játszani.
A múltkori 7-es erősségű földrengésnél azért megijedtem. Egy bevásárlóközpont második emeletén voltunk, kétségbeesett, üvöltő emberek. 30-40 másodpercig tartott. Egy fix dolog van a lábad alatt, az a talaj, és ha az kicsúszik, borzalmasan ijesztő érzés. A királykobráktól is tartok, rengeteg él itt, ahol lakunk. Már három állatunkat elpusztították.
És a majmok?
A majmoktól nem kell félni, de tartani kell a tisztes távolságot. Sokszor mosolyogtam, hogy a turistáktól ellopkodnak napszemüveget, ezt-azt, de az már nem volt annyira vicces, amikor az egyik a robogón lévő hátizsákomból vette ki a telefonomat. Felmászott vele a fára és csak fentről méregetett. Próbáltam szépen visszakérni angolul, magyarul, indonézül, majmot utánzó hangon, mutogatva, mindenhogy. Egy kedves, helyi embernek hála, a nála lévő marék banánért cserében a majom ledobta a telefonom, ami 5-6 métert zuhant. Az eset óta óvatosabb vagyok velük.
Meddig terveztek Indonéziában élni? Nincs honvágyad?
Néhány évet biztosan tervezünk még Balin az iskola és az építkezés miatt. Szeretünk itt élni. Az emberek kedvessége, ösztönözve a természeti adottságokkal, mindennap lenyűgöz. Honvágyam talán azért nincs, mert megszoktam, hogy egyetemista korom óta járom a világot. Minkának amikor elkezdődik az öthetes nyári iskolaszünet, néhány hétre hazamegyünk Magyarországra. Meglátogatjuk a barátokat, nagyszülőket. Az, hogy később hol lesz az otthonunk, egyelőre nem tudom. Nekem az otthont az jelenti, ahol biztonságban vagyok, ott, ahol azt csinálhatom, amit szeretek. Huzamosabb ideig nem bírom az óceán hullámai nélkül. Az mindig jó, ha a család vagy a barátok meglátogatnak minket. Sokan utaznak ide magyarok is, van, hogy elviszem őket magammal szörfözni.
Bárki képes megállni a szörfdeszkán?
Bárki! Igaz nem biztos, hogy elsőre sikerül, de nem szabad feladni a próbálkozást, mert ha végre sikerül, az örökre emlékezetes marad. Hihetetlenül katartikus érzés! Nem csoda, hogy oly sok ember a függője ennek a sportágnak. Ami fontos, a gyakorlás és a nettó vízben eltöltött idő, itt a tudást nem lehet pénzzel megvenni. Illetve az alázat és hogy fel tudjuk mérni a saját képességünket. Sokszor ezen múlik a szörfözés kimenetele. Sajnos mostanában sok olyan esetet látok, amikor kezdő szörfösök jönnek be olyan kondíciókban, ami számukra nem megfelelő, veszélyeztetve ezzel mások, illetve saját maguk testi épségét. A szörfözésnek vannak írott és íratlan szabályai, és sajnos egyre ritkábban találkozom olyan szörfösökkel, akik ezeket be is tartják. Ez inkább az idősebb generáció szokott lenni általában. Szerencsére a hullámlovaglás nem korhoz kötött, így ha idősebb leszek, majd áttérek a longboardozáshoz.
Minka is szörfös lesz?
Tetszik neki, már próbálta. De ő más típus, légi akrobatikázik, zongorázik. Sokkal csajosabb, finomabb dolgok érdeklik. Erőltetni semmiképp nem fogom. Hálás vagyok neki azért, hogy megérti és elfogadja az én szenvedélyem.
Szöveg: Turbék Ildikó Fotó: Gerő Kata sajátja
