A 34 éves Anna (nevezzük most így) sosem gondolta volna, hogy problémái lennének az alkoholfogyasztással. Kamaszként persze sokat ivott, de nem többet, mint minden osztálytársa, aztán az egyetemi évekig nyújtózó buli-időszakot romantikus borozgatásokká szelídítette a stabil párkapcsolat. Amikor 31 évesen teherbe esett, gond nélkül lerakta az italt – olyan kismama volt, aki biztos, ami biztos, még azt az egy pohár vörösbort sem itta meg egészen a harmadik trimeszterig. Amikor megszületett a kisfia, szerencsére simán ment a szoptatás, és mivel igény szerint szoptatott, hosszú hónapokon keresztül fel sem merült benne az alkoholfogyasztás lehetősége. Persze akkor már gyakran ábrándozott egy pohár borról vagy nyáron egy jeges gin-tonicról, de ez még mindig nem volt igazán erős késztetés. Azért amikor sikerült elhagyni az éjjeli szoptatást, Anna és férje értelemszerűen egy esti koccintással ünnepeltek, aztán rövidesen úgy alakult, hogy minden hosszú és fárasztó nap jó alkalomnak bizonyult az ünneplésre. A gondok mégsem ekkor kezdődtek, hanem akkor, amikor Anna férjének több munkát kellett vállalnia és Anna idős anyukájának is megromlott az egészsége, így segítségből hirtelen újabb „gondoskodási feladat“ lett belőle. Anna először csak a „mamabarátnőkkel“ rendszeresített heti fix iszogatós estéket, ilyenkor végre azt érezhette, hogy felszabadul egy kicsit a kisgyerekes élet terhei alól. Az a pár pohár bor, pezsgő vagy koktél olyan örömélménnyel járt, hogy Anna egy idő után nem elégedett meg a heti néhány alkalom közösségi italozással: bevásárolt otthonra is, korábban soha nem kóstolt koktélokat kevert vagy kinyitott egy üveg bort az impozáns alibi-sajttál mellé. Mindig minőséget vásárolt és sosem részegedett le, így végül is senki sem talált kivetnivalót a dologban. És hát a kisfia nem volt könnyű eset, szegénynek alig jutott segítség, érthető, ha szeretne egy kicsit lazítani néha. Aztán egy napon beléhasított, hogy valami nincs rendben.
„Egy orvosi kezelés űrlapján kérdeztek rá az alkoholfogyasztásra. Ott döbbentem rá, hogy az elmúlt hetekben nem volt olyan nap, amikor ne ittam volna. Nem feltétlenül mindig sokat – bár az is előfordult – de mindennap fogyasztottam alkoholt. Nem gondoltam magamra alkoholistaként, hiszen normális életet éltem… De azt azért éreztem, hogy a mindennapos alkoholfogyasztás nagyon nincs rendben.”
A legtöbb egészségügyi irányelv szerint heti nyolc vagy annál több ital fogyasztása már erős alkoholfogyasztásnak számít a nők esetében. De nem kizárólag a mennyiség a döntő: sokkal kevésbé nyilvánvaló, mégis nagyon fontos alarmírozó jel lehet, ha az illető az alkoholfogyasztás köré szervezi az életét, ha rendszeresen érez vágyódást az ital iránt, ha iváskor nem tudja megfelelően kontrollálni a mennyiséget vagy ha az alkoholfogyasztás miatt nem képes ellátni mindennapi feladatait. Anna számára is leginkább az volt az ijesztő, amikor rádöbbent, mennyire fontosak számára ezek az esti szeánszok. „Sokszor azon kaptam magam, hogy délután a játszótéren már azon gondolkodom, mit is igyak este, vagy volt, hogy viccesen megjegyeztem a hisztiző gyerek láttán a férjemnek, hogy mindjárt ki is nyitok egy üveg bort. Végig azt éreztem, hogy az ital stresszoldás, ami jár nekem, és sokáig nem láttam ebben semmi kivetnivalót.“
Mama kicsi segítője
Anna esete egyáltalán nem egyedülálló. A jelenség olyan sokakat érint, hogy a „wine moms“, vagyis a „boros anyukák” már saját szubkultúrát alkotnak. A hivatalos meghatározás szerint a „wine mom” olyan – jellemzően középosztálybeli – kisgyerekes édesanya, aki alkoholfogyasztással igyekszik megbirkózni a gyereknevelés által okozott stresszel. A jelenség jól láthatóvá válik a közösségi médiában, ahol vicces videók, mémek ezrei mutatják meg, hogyan veszik elő a fáradt mamák esténként vagy egy-egy húzósabb játszóházazás után a borosüveget. Csonka Fanni, az EMMA Egyesület munkatársa szociális munkásként foglalkozik szerhasználati problémákkal küszködő édesanyákkal. Szerinte az, hogy az anyák alkoholfogyasztása humorforrásként jelent meg a közösségi médiában, nagyon súlyos segélykiáltás, ami jól mutatja, mennyire nagy a baj. „Amikor azt látjuk, hogy a nők azzal viccelnek, hogy altatás után előkerül a borosüveg, az szerintem sokkal inkább tünet, mint a jelenség legitimálása. Tény persze, hogy ennek a reprezentációja egyúttal zöld utat is adhat más nőknek, akik azt érezhetik, hogy ha más anyák is ezt csinálják, akkor biztosan rendben van a dolog. De én alapvetően úgy látom, hogy a közösségi média olyan szelep, ami előbb-utóbb kiengedi az igazán erős társadalmi jelenségeket, így ezek fontos jelzések lehetnek. Ezek a mémek és videók nem azt üzenik, hogy minden szuper, nézzétek, ahogyan az anyukák jókedvűen koccintanak egyet, hanem azt mutatják meg, hogy az anyukák elképesztően kimerültek és a nap végén hullafáradtan az alkohol után nyúlnak.”
A jelenség bizonyos szempontból analóg az 50-es évek Amerikájában virágzó nyugtatókultusszal, melyben ezeket a gyógyszereket csak mother’s little helpernek, vagyis mama kicsi segítőjének nevezték. A nyugtatók lelkes osztogatásával tulajdonképpen leszedálhatták a túlterhelt édesanyákat, így strukturális változtatások helyett néhány recepttel megoldhatták a problémát. Az más kérdés, hogy a nyugtatófüggőség korunk Magyarországán is súlyos probléma: rengeteg nő használja nem megfelelő módon ezeket a készítményeket, hiszen háziorvos által felírt, könnyen elérhető, pár száz forintért kiváltható gyógyszerekről van szó.
Oberth Bettina, a Józan Babák Egyesület vezetője azért hozzáteszi, bár általánosságban véve valóban a gyógyszerezés és az alkoholfogyasztás dominál a nők körében, a szegregátumokban, leszakadtabb régiókban ugyanúgy a nők is fogyasztanak herbált, kristályt és más dizájnerdrogokat. Fontos megjegyezni, súlyos szenvedélybetegség a nők esetében jellemzően akkor alakul ki, amikor a személy valamilyen traumatikus életeseményt (például szexuális zaklatást, párkapcsolati erőszakot) szenvedett el – bár Csonka hozzáteszi, a szülés és maga a gyerekvállalás, különösen a hazai egészségügyi ellátórendszerben, nagyon is lehet ilyen. Ugyanígy a kisgyerekes élet hétköznapjai is jelenthetnek olyan mentális megterhelést, hogy a nő valamilyen szerhez fordul, de itt különbséget kell tenni problémás szerhasználat és függőség között. „Amikor a személy életében központi szerepet kap egy szer, tehát az illető azt várja, hogy mikor jut hozzá, esetleg szorong attól, hogy nem kaphatja meg, a szer köré szervezi az életét, az már mindenképpen súlyos problémát jelent. Ennek egy következő okozata az, amikor az illető már nem képes ellátni a mindennapi feladatait a szerhasználat miatt. És persze előbb-utóbb fiziológiai tünetek is megjelenhetnek” – magyarázza Csonka.
Az anyák esetében azonban van valami, ami tovább súlyosbítja a szerhasználattal járó negatív érzéseket, sőt, még egy kártékony ördögi kört is eredményez – és az egész férfiközpontú társadalmunk kettős mércéjéből fakad.
Szégyen a négyzeten
A szenvedélybetegséggel küzdő nők alapvetően is jóval stigmatizáltabbak a férfiaknál, ez pedig hatványozottan igaz az édesanyákra. Ahogyan Csonka Fanni rámutat, ez látványos lehet például az alkoholfogyasztásnál, hiszen miközben a magyar társadalom rendre legitimálja az ivást, amikor egy anya fogyaszt alkoholt, gyakran szembesül ferde tekintetekkel. „A társadalom olyasmiket követel a nőktől, amiknek egyszerűen emberileg lehetetlen eleget tenni. Elvárjuk, hogy az anyák lássanak el minden feladatot a gyerekek körül, majd amikor egy anya eljut szórakozni, kikapcsolódni, gyakran megkapja, hogy ez nem felelős magatartás” – magyarázza az EMMA munkatársa.
Ilyenkor „dupla szégyenérzet“ alakul ki az anyában: egyrészt szégyenkezik azért, mert „nem működik az élete” és ezért szert kell használnia, másrészt szégyenkezik azért is, mert anyaként nyúl szerhez, miközben „ott a gyereke”. Ennek a szerhasználatot fenntartó szégyenspirálnak egyik legnagyobb kockázata, hogy a nők jóval kisebb eséllyel keresnek segítséget – nem mintha erre olyan sok lehetőségük volna, de erről még később.
„Gyakran látjuk, hogy a szerhasználati problémákkal küzdő nők nagyon hosszan funkcionálnak az életükben, amíg végül segítséget kérnek. Volt egy heroinhasználó kliensünk, aki meg tudta oldani, hogy minden reggel bevigye a gyerekét 9 órára az óvodába, majd amíg a gyerek oviban volt, ő prostituáltként pénzt keresett, mire menni kellett az oviba, kijózanodott, aztán este, mikor a gyereke elaludt, újra szúrt” – meséli Oberth. „Ugyanígy jellemző a nőknél a zugivás: ezek mind azt mutatják, hogy a nők sokáig képesek úgy szervezni a szerhasználatot, hogy képesek legyenek ellátni a feladataikat, hiszen óriási rajtuk a nyomás, hogy a család alapkövei legyenek.” A szakember hozzáteszi, ezek az édesanyák rengeteg bűntudatot élnek meg és nagyon sokszor beszélnek arról, hogy rossz anyák, ezt a szorongató, elkeserítő érzést pedig újfent szerhasználattal igyekeznek oldani.
Szintén nehezíti a helyzetet, hogy az anyák sokszor nehezebben ismerik fel, hogy szerhasználatuk már problémás, hiszen a szerhasználat bizonyos tünetei – mint a motiválatlanság, fáradtság – a kisgyerekes élet természetes velejárói, arról nem is beszélve, hogy a feladatok folyamatos körforgásában szinte nem is jut idejük saját magukkal foglalkozni. Az anyák ráadásul gyakran izolálódnak ebben az életszakaszban, így a környezetük sem igazán figyel oda rájuk – pedig abban mindkét szakember egyet ért, hogy a támogató közegen nagyon sok múlna. De persze akkor sincs könnyű dolga egy anyának, ha végül mégis úgy határoz, hogy az ellátórendszer segítségét kéri.
Gyerekmentes zóna
A Józan Babák annak idején épp azért jött létre, hogy megoldást kínáljon az egészségügyi ellátórendszer súlyos hiányosságaira. A szenvedélybeteg édesanyák számára ugyanis szinte alig van olyan ellátási forma, ahol a gyereküket is figyelembe veszik. „A gyereket nevelő nők – pláne azok, akik egyedülálló szülők – még az akut ellátásokat is nehezebben veszik igénybe, a befekvős ellátási formák szinte szóba sem jöhetnek” – magyarázza Oberth. Sok anya tart attól is, hogy ha vállalják problémájukat és segítséget kérnek, akkor a gyermekvédelem elveszi tőlük a gyereket, ami sok szempontból jogos félelem – Csonka Fanni is megjegyzi, hogy a gyermekvédelem gyakran csak további elvárásokkal, betartandó magatartási szabályokkal terheli az anyát, miközben nem kínál valódi segítséget a családnak.
„Muszáj lenne holisztikusan hozzáállni a nők ellátásához” – szögezi le Oberth. „A lakhatás problémája az egyik legsúlyosabb, hiszen a nők gyakran azért nem tudnak egy kártékony családi helyzetből, környezetből kiszakadni, mert nem léteznek számukra támogatott lakhatási formák, gyerekkel pedig sokkal kevésbé mobilisak. De azok a bentlakásos rehabilitációs intézmények is hiányoznak, ahol gyerekkel együtt lehetne költözni.” A Józan Babák foglalkozásain épp ezért mindig gyerekfelügyeletet is kínálnak, de akkor is segítenek, ha egy édesanya nem tudja kire bízni a gyerekét, amíg valamilyen egészségügyi ellátást vesz igénybe. Nemrégiben egyébként a Fővárosi Szolidaritási Alap támogatásával három új szenvedélybeteg nőkkel foglalkozó csoportot indítottak el, ahol traumafókuszú ellátással segítik a klienseket.
Az anyabarát egészségügyön túl az is fontos lenne, hogy eleve ne terheljük ennyire túl a nőket. „Az oktatás és a szociális ellátórendszer megfelelő működése rengeteg terhet levehetne a nők válláról” – magyarázza Csonka. „De ugyanilyen fontos lenne az is, hogy időről-időre egyszerűen megkérdezzük a gyereket nevelő nőket, hogy mire lenne szükségük, hogy érzik magukat. A kisgyerekes anyák gyakran kiszorulnak a társasági és társadalmi életből, ezért lenne fontos, hogy fokozottan odafigyeljünk a mentális állapotukra.”
Fotó: Getty Images
