A kis szigetországoknak drasztikus lépésekre van szükségük, mivel a tengerszint emelkedése miatt polgáraik hontalanná válhatnak – írja a Guardian. A helyiek a menekülés helyett inkább felvennék a harcot, de az emelkedő tengerszint miatt kirobbant jogi viták – hogy egy állam továbbra is államnak számít-e, ha földje eltűnik a hullámok alatt – folyamatosan akadályozzák őket.
Az emberek mobilisak, de egy állam nem
A helyzet odáig fajult, hogy a legsebezhetőbb csendes-óceáni szigeteket képviselő Pacific Islands Forum nemzetközi jogi szakértőket kért fel és diplomáciai kampányba kezdett annak biztosítására, hogy egy államot akkor is elismerjenek, ha víz alá kerül. Az óceánok ugyanis még minimum egy évszázadon keresztül emelkedni fognak, miközben a leginkább érintett emberek a legkevésbé felelősek az éghajlati válságért, hiszen a globális szén-dioxid-kibocsátás nagyobb része a globális északi országokból származik.
A tengerszint emelkedése jelenleg is zajló folyamat, a század második felében pedig még jobban fel fog gyorsulni. A szigetek évtizedeken belül elveszíthetik a földrajzi határaikat meghatározó külső atollokat. Egy évszázad múlva – ha nem hamarabb – egész államok válhatnak lakhatatlanná, ami igazán kétségbeejtő, ha arra gondolunk, hogy a jövőben mi lesz a polgáraikkal, kormányaikkal és erőforrásaikkal.
„Mi lesz a szuverenitásunkkal, a földünkkel, címeinkkel, otthonainkkal? Mi lesz az alkotmányunk és az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata által biztosított alapvető jogainkkal, a szabadságunkkal? Hogyan valósíthatjuk meg közös elképzeléseinket, amikor megkérdőjelezik az állami státuszunkat? Hogyan teljesíthetjük felelősségünket népeink iránt, ha elveszik tőlük otthonukat és megélhetésüket?” – adott hangot aggodalmának a Cook-szigetek miniszterelnöke, Jim Marurai egy idei Fidzsi-szigeteki konferencián.
Robert E. Kopp, a New Jersey-i Rutgers Egyetem földtudományi professzora és az IPCC globális tengerszint-emelkedésről szóló jelentésének egyik vezető szerzője szerint az olyan országok, mint Tuvalu – amelynek átlagos tengerszint feletti magassága 2 méter – valószínűleg a század végéig teljesen víz alá kerülnek. A főbb kockázatot a viharok által okozott áradások jelentik, amelyek teljesen ellehetetlenítik a part mentén lakók életét. Az érintett szigetországok már megkezdték partvonalaik betonakadályokkal való megerősítését, de ezek csak részleges védelmet jelentenek, hiszen folyamatosan ki vannak téve a szökőáraknak, a nagyobb áradásoknak és a felszín alatti vizeknek.
Az sem segít a helyzeten, hogy egy állam nemzetközi jog szerinti meghatározását négy kritérium alapján fogalmazták meg a montevideói egyezményben: ez a fizikai terület, a lakosság, a kormány és a más országokkal való kapcsolatfelvétel képessége. Ha ezt a meghatározást alkalmaznánk, több szigetország elveszíthetné államelismerését. Tuvalu ezt megelőzendő, már digitalizálja kormányát, hogy megkönnyítse az áttelepülést, amikor majd szükség lesz rá.
Elárasztotta a víz Funafutit, Tuvalu legnépesebb atollját
A történelem során már láthattunk példát arra, hogy háborúk idején is működhettek a száműzetésben lévő kormányok, ahogy arra is, hogy áthelyezték a Szentszéket és a Máltai Lovagrendet. Azonban ezek átmeneti helyváltoztatások voltak, és a hivatalos székhelyek fizikailag sértetlenek maradtak. Viszont egy olyan állam, amit az éghajlatváltozás miatt evakuálnak, már nehezebben tudja bizonyítani hosszú távú életképességét, ha otthona víz alá kerül, hiszen a gazdasági erőforrások elvesztése megnehezítheti az állampolgárok vagyonának védelmét, a nagykövetségek fenntartását és a globális szervezetekben való tagság kifizetésére vonatkozó nemzetközi kötelezettségek teljesítését is.
A víz elmossa a kulturális örökséget
A másik nagy kérdés, ami még megoldásra vár, hogy vajon egy nemzet meg tudja-e tartani törvényes jogait és kulturális kohézióját állandó diaszpóraként, miközben a nemzetközi jognak nincs külön kategóriája a klímamenekültekre vagy a tengerszint emelkedése által érintett emberekre vonatkozóan – pláne, ha a menekültek egy olyan országba kerülnek, ahol nem engedélyezik számukra a kettős állampolgárságot.
Az alacsonyan fekvő csendes-óceáni szigetek számára azonban nemcsak az emelkedő tengerszint jelent egzisztenciális veszélyt, hanem az őshonos nyelvek megőrzésének kihívásai is, hiszen ha a lakosság kénytelen elhagyni földjeit, és új közösségbe költözik – egy szomszédos faluba, menekülttáborba, városi központba –, a bennszülött nyelvet is egyre nehezebb fenntartani.
Tovább rontja a helyzetet, hogy a nyelvválság már azelőtt elkezdődött, hogy a globális hőmérséklet emelkedni kezdett volna. A legpesszimistább becslések szerint a világ nyelveinek 90%-a már most is veszélyeztetettnek számít. Persze a felmelegedésen kívül még sok más dolog hozzájárult ehhez a statisztikához: például a nyelvtörvények, a nyelvi kisebbségek üldözése, a világnyelvek térnyerése vagy a kisebbségi nyelveken való oktatáshoz szükséges médiumok és források hiánya.
Míg az élelemhez, vízhez, menedékhez és biztonsághoz való hozzáférés a legalapvetőbb emberi szükségletek közé tartozik, a nyelvi sokszínűség korántsem ennyire triviális, pedig a nyelvek átszövik a kultúrát és az identitást: elmesélik egy nép történelmét, embereket határoznak meg és mindent katalogizálnak, ami körülvesz bennünket.
Egyelőre még kérdés, hogy mi jelentene biztos megoldást. Mindenekelőtt azt a sürgető feladatot kellene megoldani, hogy a nagy kibocsátókat – például az Egyesült Államokat, Európát, Kínát és Indiát – rávegyék az üvegházhatású gázok csökkentésére, hiszen az éghajlatváltozás elleni küzdelem jelentheti a legnagyobb esélyt a kis szigetországok túlélésére.
Fotó: Getty Images, Forrás: Guardian
