Mit jelent pontosan, hogy a bolygóegészség kommunikációjával foglalkozol?
A bolygóegészség számomra azt jelenti, hogy a fenntarthatóságot úgy keretezzük, hogy megnézzük, mi az a plusz, amit meg tudunk tenni azért, hogy az emberek, állatok és növények bőségben és egészségben éljenek a Földön. A közelgő katasztrófák helyett a pozitivitásokra fókuszálok és arra, hogy mit tehet az ember a bolygóért. Ezzel foglalkozom a kutatásomban, és ezt próbálom átültetni a gyakorlatban a kommunikációs iparágba is.
Ez a szemlélet a svédországi tanulmányaid alatt ragadt rád?
Igaz, Svédországban tanultam fenntarthatósági kommunikáció mesterszakon, de egy amszterdami téli egyetemnek köszönhetem, hogy a fenntarthatóság bolygóegészségügyi ágával kezdtem foglalkozni. Az egyik ottani oktatótól hallottam, hogy szerinte sokkal jobban meg lehet fogni az embereket azzal, ha bolygóegészségről beszélünk, mint klímaváltozásról.
Az utazás iránti szereteted akkor kezdődött, amikor középiskolás korodban lehetőséged volt részt venni egy külföldi úton. De mikor kezdtél a fenntarthatóság iránt érdeklődni?
A fenntarthatóság már az általános iskola végén érdekelni kezdett. Nagyon piciben kezdődött, a szobámban gyűjtöttem a papírt, hogy el tudjam majd vinni papírgyűjtésre. Szakmailag viszont az alapszak végén kezdtem komolyabban foglalkozni vele, az első szakdolgozatomban már pedzegettem a témát. A Corvinus mesterképzése után szerettem volna elvégezni egy külföldi mesterképzést is, így esett a választásom a fenntarthatósági kommunikációra. Ezzel párhuzamosan lett része a rendszeres utazás is az életemnek – amit szintén szerettem volna minél fenntarthatóbbá tenni –, a kalandjaimról YouTube videókat gyártottam, és Instagramon is posztolni kezdtem róluk.
A közösségi oldaladon a fenntartható utazást is népszerűsíted. Tudnál arról mesélni, hogy mit is takar ez a fogalom?
Számomra azt jelenti a fenntartható utazás, hogy olyan helyre megyünk, ahová egyébként is nagyon szeretnénk eljutni, és ezt próbáljuk a lehető legfenntarthatóbb módon kivitelezni. Környezetbarát közlekedési módot választunk, átgondoljuk, hogy kit támogatunk az ott elköltött pénzünkkel, megválogatjuk, hogy milyen ajándékokat hozunk haza onnan és milyen szervezett utakra megyünk el, meglátogatunk egy kis családi vállalkozást vagy éttermet, esetleg növényi alapú ételeket választunk. De az is ide tartozhat, hogy fenntarthatósági szempontok szerint választod ki az úti célodat: például vannak emberek, akik nem ülnek repülőre, vagy kifejezetten környékbeli országokba utaznak, esetleg nem is utaznak külföldre, csak belföldre. Én ezt viszont picit korlátozónak érzem.
Megjártad az El Caminót, a 432 kilométeres Magyar Zarándokutat, megtetted a 440 kilométeres svéd Kungsleden túrát is, most pedig végigjártad a 2550 kilométeres Országos Kékkört. Mi vonz téged a hosszú távú túrázásban?
Több nap után mind az agyad, mind a tested átkapcsol túraüzemmódba, és nagyon jól megismerheted a saját határaidat. Testileg azt, hogy mennyit bírsz gyalogolni és hogyan tudod leküzdeni a fizikai kihívásokat, ami pedig az agyadat illeti, ilyenkor sok idő van gondolkodni, teljesen más formában, mint amikor csak egy helyben ülsz. Van egy harmadik összetevője is: gyönyörű helyeken jársz, és a testednek is jót tesz, ha a természetben vagy, miközben megismerhetsz új embereket, kultúrákat.
A svédországi Kungsleden túrán ráadásul egy nemes cél érdekében meneteltél.
A természetvédelemre hívtam fel a figyelmet, azt hiszem, körülbelül 50.000 forintot sikerült összegyűjtenem. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesületet támogattam, 100%-ban ők kapták az adományt azoktól, akik követték az utamat. Hamarosan ismét szervezünk egy adományalapú túrázós workshopot a Jane Goodall Intézettel közösen. (A becsületkasszás workshopon Anilla abban ad tanácsot a résztvevőknek, hogyan túrázzanak egyedül nőként. A teljes bevétellel egy állami gondozásból nevelőszülőkhöz került gyermekeknek szervezett kirándulást támogatnak – a szerk.) A Kéktúra óta pedig megkeresett egy szervezet, akiknek van egy kampányuk, amelynek keretein belül el lehet adni a megtett kilométereket egy jó ügy érdekében. Lehet, hogy a következő túrám ilyen lesz.
Azért fiatal nőként egyedül, vegánként pedig boltok hiányában tényleg nem mindig lehetett egyszerű végigmenni az úton. Milyen kihívásokkal találkoztál a Kékkörön és hogyan tudtad ezeket megugrani?
A korábbi túráimon attól is féltem, hogy mi van, ha esetleg nem sikerül, nem bírom mentálisan vagy fizikailag. Igazából akkor sem lett volna semmi baj, mégis megcsináltam. Mivel egyre többet gyakoroltam, egy rövidebb túránál már fel sem merül bennem, hogy nem fog menni. A Kékkör nyilván hosszabb, szóval volt rá esély, hogy nem fog menni. A vegán étkezéssel kapcsolatban is csak azt tudom mondani, hogy minél jobban haladok egy túrán, annál magabiztosabb vagyok. Az elején felkészültem, tettem el kabalakaját, hogy akkor is tudjak mit enni, ha esetleg nem találok boltot. A Kéktúrán nem is az volt a nehézség, hogy vegánként legyen mit ennem, hanem hogy egyáltalán találjak egy boltot vagy éttermet. Persze, néha voltak olyan szakaszok, például a vasárnap délutánok, amikre előre kellett készülni. Ilyen az egyedüllét és a sátrazás is, de volt nálam paprikaspray és igyekeztem úgy alakítani a napot, hogy ne maradjak kint a sötétben, főleg azokon a helyeken, ahol sok volt a vadállat. Amikor először sátoroztam egyedül, annyira álmos voltam, hogy rögtön elaludtam, úgyhogy nem is nagyon volt időm félni.
A Kékkörön megtett utadról egy dokumentumfilm is készül, 2550 címmel. Mesélsz róla egy kicsit?
Ez a film egy barátom, Mándi Ferenc ötlete volt, aki készített már filmeket, de dokumentumfilmet még soha. Ez nem egy klasszikus útifilm, amelyben végigvesszük, hogy mely településeken, fontosabb helyeken mi a látnivaló. Főleg a mentális utazásomról szól és arról, hogyan éreztem magam és miket éltem meg a Kékkörön. Ha minden jól megy, akkor november 25-én lesz a bemutató, és szeretnénk egy kis közönségtalálkozót is szervezni mellé.
Hogy érzed, mennyit változtatott rajtad az út? Miben különbözik az az Anilla, aki elindult, attól, aki megérkezett?
Az elején az is homályos volt, hogy egyáltalán sikerül-e, lesz-e mélypont, vagy egyáltalán hogyan fogom viselni az egészet. Két és fél hónapig kitartottam, ami számomra is meglepetés volt. Megismertem a fizikai és mentális határaimat. Volt olyan napom, amikor 56 kilométert tettem meg pont egy 150 km-es szakaszon belül, és meglepetésemre ez mentálisan sokkal megterhelőbb volt, mint fizikailag. Most már tudom, hogy mennyire szeretem az életemet, hiszen 2,5 hónapig otthagytam. Nagyon hiányzott a végére. Az pedig, hogy minden egyes nap felkeltem és ugyanazt csináltam, fegyelmezettségre tanított. Rájöttem, hogy Magyarország nagyon szép. Rengeteg különleges hely van itt, és mindenünk megvan.
Svédországban mesterképzést csináltál, Finnországban pedig egy Erasmus-szemesztert töltöttél. Mit adott számodra az északi szemléletmód?
Egyszer elutaztam Norvégiába is és nagyon tetszett, hogy szimbiózisban élnek a természettel. Természetközpontú életszemléletük van, ami nyilván nem tökéletes. Az egész életemet megváltoztatta. Azóta is dolgozom ezekkel az országokkal, több nemzetközi kutatócsoportnak is tagja vagyok.
Sokan mondják, hogy már úgysincs értelme változtatni a szokásainkon, hiszen a klímaváltozás nem visszafordítható. Te hogy látod ezt a kérdést?
Szerintem sem visszafordítható már ez a folyamat, valahol mégis igazat kell adnom azoknak, akik azt mondják, hogy joguk van kocsiba ülni, egyedül vezetni, és szeretnék ezt a kényelmet az életükbe. Ezzel szerintem nem is kell vitába szállni, mert hosszabb távon sokkal hatékonyabb, ha valakiben belülről jön a változás érzése. Minél inkább nyomást helyezünk valakire és próbáljuk szűkíteni a lehetőségeit, annál visszásabb lesz az eredmény. Inspirációval többet érhetünk el, mint kemény szabályozásokkal. Ez nem azt jelenti, hogy nem hozhatunk természetvédelmi törvényeket. Ezek kellenek is, és talán a lakosságnak is javára válik, hogy néha picit kényelmetlen helyzetbe hozzuk őket.
Hogy látod, mennyit tudnak hozzátenni az apró egyéni törekvések a teljes egészhez?
Az, hogy a klímaváltozás nem visszafordítható, nem jelenti azt, hogy minden mindegy. Korábban globálisan az átlaghőmérséklet felmelegedésének másfél fok alatt tartását tűzték ki célul, a legfrissebb kutatások alapján viszont ezt nem fogjuk elérni, hanem 2,4-2,6 fokos melegedést várhatunk. Világszinten ez a pár tized fok is sokat számít, így most még fontosabbak az egyéni törekvések. Már csak olyan szempontból is, hogy akit ez érdekel, az lehet, hogy az életének egyre több területén fog tenni a fenntarthatóságért: például tanul róla, vagy figyelembe veszi ezt a szempontot a legközelebbi szavazásnál. Nem kell aszkéta életet élni, de lehet apró változtatásokat tenni az étrendünkben, vásárlásnál, utazásnál.
Nagyon sokszor hallhatjuk, hogy a környezetvédelmi témákat tekintve fontos nyomást helyezni a döntéshozókra. Szerinted ezt hogyan lehet jól csinálni?
Szerintem ennek többféle megközelítése lehet. Vannak olyan emberek, akik szívesen változtatnak a saját életükön, de nem feltétlenül erőltetik ezt másoknál. Én nem vagyok olyan aktivista, aki győzködi az embereket, de mások szívesen hallatják a hangjukat, szállnak vitába és mennek tüntetésre, és szerintem ez is nagyon fontos. Úgy gondolom, mindkét hozzáállással lehet nyomást helyezni a döntéshozókra, sőt már önmagában az is lehet nyomás, ha sokan változtatnak a szokásaikon.
A közösségi oldalaidon nagyon átláthatóan kommunikálsz, az életmódod bemutatásán keresztül igyekszel inspirálni az embereket. Szerinted van olyan területe az életednek, ahol változtatnod kell, vagy esetleg tűztél ki magad elé olyan környezettudatossággal kapcsolatos célt, amit el szeretnél érni?
Természetesen. Ilyen például a csomagolásmentes életmód, ami néha elérhető – most például éppen 20 percre lakom egy csomagolásmentes bolttól – , és van, amikor olyan városban lakom, ahol nincs ilyen. Azt gondolom, hogy mindig van hova fejlődni és mindig van mit tanulni. Erdélyben például medvelesre akartam menni, és ott tudtam meg, hogy ez nem jó a medvéknek, mert etetik őket. Én jó szándékból mentem volna, hiszen azt gondoltam, hogy ezt egyébként is a természetes élőhelyükön tesszük és nem árthatunk nekik. Sokszor előfordul, hogy valamit nem rossz szándékból tennék, egyszerűen csak nem tudok róla eleget. Az is nagyon fontos, hogy ha valaki valamit jobban ismer másoknál, akkor kedvesen adja a másik tudtára, és ne menjen neki azzal, hogy ő nem is környezetvédő, ha még ezzel sincsen tisztában.
A Marie Claire idei Mindfulness különszámához Körvonal kártyákat is mellékeltünk. Arra szeretnélek kérni, hogy húzz egyet közülük és válaszold meg a kérdést, hogy az olvasók jobban megismerhessenek. Mi viszi el a legtöbb energiádat?
Az élet! Az viszi el a legtöbb energiámat, ha nem haladok azzal, amivel szeretnék, de nem is pihenek. Sokkal jobban elfáradok így, mint túrázás közben. A Kékkör óta változtattam is ezen: ha tudom, hogy valamit úgysem fogok megcsinálni, akkor inkább pihenek még két órát és olvasok egy könyvet.
