Milyen történések, benyomások alapján döntött úgy, hogy az újszülött-, csecsemő- és gyermekgyógyász szakorvosi pályát választja?
Valójában nem gyermekgyógyász szerettem volna lenni, hanem fül-orr-gégész vagy fogorvos, mert nagyon érdekelt a manualitás. Ugyanakkor arra gondoltam, hogy ha fül-orr-gégész vagy fogorvos leszek, akkor nem hallgathatok szívhangokat – ez pedig nagyon fontossá vált számomra. Ezért döntöttem úgy az egyetemi évek alatt, hogy inkább valamilyen belgyógyászati ágat választok. Sokan mondták, hogy a gyerekek mennyire aranyosak és kedvesek, viszont nem úgy kommunikálnak, mint a felnőttek. Számomra a kezdetektől fogva alapvető volt, hogy megértsem a gyermekek különböző jelzéseit. Sok év után jutottam el odáig, hogy immár újszülöttekkel is beszélgetek. Vallom, hogy az újszülötteknek, csecsemőknek és gyermekeknek minden képességük megvan ahhoz, hogy kapcsolatot teremtsenek, kortól függetlenül.
Nem azért választottam ezt a területet, mert annyira szeretem a gyerekeket, persze ez is benne van, de nem ez az első. Sokkal fontosabb a kapcsolatteremtési képesség, a személyes kontaktus lehetősége, a partneri viszony kialakítása a pácienseimmel, valamint a diagnózis megtalálásából és a terápia meghatározásából adódó kihívás. Szeretem, hogy elmondhatom, átadhatom a gyerekeknek és a szüleiknek azt, hogyan tudnak ők is és én is 100%-ot nyújtani ahhoz, hogy az általuk várt eredmény bekövetkezzen, vagy legalábbis abba az irányba haladjunk.
Ahhoz, hogy a szülők 100%-ot nyújtsanak, hozzátartozik a prevenció is, amit úgy tudom, Ön kiemelten kezel.
Igen, nagyon-nagyon fontosnak tartom a prevenciót. Évekig vezettem prevenciós programokat egy genetikai tanácsadóban, ahol a szív- és érrendszeri betegségek és az allergia volt fókuszban. Egyértelműen megmutatkozott, hogy akkor kell beavatkozni, amikor még nincsen semmi baj. Minden a hajlamoktól függ – a genetikai hajlamok egyre inkább epigenetikai hajlamokká alakulnak. Továbbá egyre fontosabbá válik az életmód, a tudatosság a megelőzésben is.
Hogyan tud szólni a felnőttekhez, hogyan tudja őket edukálni, milyen lehetőségei vannak ezen a téren?
Sokkal több lehetőségem lenne ezen a téren akkor, ha találkozhatnék a szülőkkel akár már a várandósság előtt is, akár együttműködve szülészekkel, védőnőkkel. Ez régen működött, mármint a várandósság előtti kapcsolatfelvétel vagy gondozás, de most a védőnőkhöz már a várandósok mennek – a közös orvos-védőnői tanácsadás pedig nem kötelező, illetve megszűnt. Ami ezt felkarolhatná, az a magánorvoslás, az állami ellátásban nem látok reményt a változásra ezen a téren. A védőnőkre sok adminisztratív és egyéb teendő hárul az állami ellátásban, leterheltek. Nagyon fontos lenne pedig foglalkozni a várandósság előtti három hónapban azzal, hogy felkészítsék magukat a szülők – testileg, lelkileg, szellemileg.
Nagyon bezavart az is, hogy nem lehet az az orvos a szülészorvos, aki végigkíséri a várandósságot. Ez egy nagyon intim dolog, nekem is van két gyerekem, tudom, hogy mennyire lehet kötődni az orvosunkhoz. Ez nem a pénzről kellene, hogy szóljon, hanem az emberi kapcsolatokról, a korrekt információátadásról, a szimpátiaalapú együttműködésről.
Vannak ugyan anya-magzat kommunikációs csoportok és egyéb, fizikai felkészítő foglalkozások, a kismamák a védőnőtől, nőgyógyásztól, táplálkozási szakembertől egyaránt kapnak információkat, de így nehezen áll össze a kép. Ezt elősegítendő hoztuk létre edukációs célú podcastsorozatunkat, amelyben az adott témák szakértőivel (pszichológus, endokrinológus stb.) jártuk körbe a különböző kérdéseket, összefüggéseket, egy nagy egészbe fűzve az egyes problémaköröket. Sok visszajelzést kaptunk a podcasttel kapcsolatban, hogy nagyon hasznos. Ugyanakkor, sokan gondolják úgy, hogy a személyre szabott tanácsadást választják, amivel a saját gyerekük konkrét problémáira kapnak megoldást a szülők.
A gyerekekhez pedig nemcsak a praxisában, de meséken keresztül is tud szólni. Miért tartotta fontosnak a meseterápiai program létrehozását és hogyan valósult meg ez a kezdeményezés?
Boldizsár Ildikó a középiskola óta barátnőm, ő a Metamorphoses Meseterápiás Módszer alapítója. Sokat beszélgettünk a meseterápiáról és a mesékről, és meg is találtam minden korszakomban a saját mesémet. Nagyon megérintett az a felismerés, hogy mennyire benne vannak az élet kódjai a mesék kódjaiban.
Egy izgalmas kihívás volt az, hogy tudunk-e csinálni olyan hanganyagot, amivel a szeparációs szorongás oldását elősegíthetjük a mesék által? Amikor a gyerek nem akar óvodába menni, mert nem szeretne elválni a szüleitől, akkor az oviba menet az autóban, vagy otthon, elalvás előtt a mese CD-n hallottak megnyugtatják őt annyira, hogy egy jobb, oldottabb állapotba kerül. A visszajelzések szerint ez működik, a gyerekek otthon is kérik a meséinket, amelyeket az apa- és anyaminta miatt női és férfihangon egyaránt rögzítettünk (a női hang az enyém, a férfihang pedig Rónai Róbert jógaoktatóé). A mesék 0-100 éves korig mindenkinek ajánlottak, hiszen a szeparációs szorongás nemcsak a gyermekeket érinti. A mese nyelve univerzális.
Térjünk vissza egy kicsit az orvosláshoz! Mi a véleménye az alternatív gyógyászatról? Ön szerint hogyan tudják a nyugati tudományos alapvetéseket kiegészíteni, támogatni ezek a módszerek?
Én homeopátiával foglalkoztam. Ez a terület nagyon megosztó volt anno, ma pedig főleg az, de nekem egy hatalmas AHA-élmény volt. 2000-ben kaptam meg a francia klinikai homeopátiás diplomámat, előtte egy klasszikus, német vonalú homeopátiás képzésben vettem részt. A képzések alatt ért a megvilágosodás, hogy a lokális és általános testi tünetek, valamint a mentális, emocionális tünetek nagymértékben összefüggenek.
Az integratív szemléletet is fontosnak tartom. Lehetetlen csak tankönyvből gyógyítani, muszáj kitekinteni más gyógymódok felé is.
Azt olvastam, hogy külföldön élő magyaroknak is tart konzultációkat. Az merült fel bennem, hogy miért dönt valaki úgy, hogy inkább a távgyógyítást választja és magyar orvossal konzultál online külföldről?
Vannak olyan páciensek, akik az én fizikai praxisomban voltak a kiköltözésük előtt, de olyanok is, akiket nem ismertem, de megkerestek. Velük, amikor hazalátogatnak Magyarországra, személyesen is találkozom. Ez egy nagyon erős igény, hogy a virtuális kapcsolatfelvétel mellett legyen személyes kontaktus is. Évekig éltünk Szerbiában a délszláv háború alatt, mert a férjem a Magyar Rádió belgrádi tudósítója volt. Nagyon pici volt még akkor a kisfiam, így minden erőmmel azon voltam, hogy őt védjem a lövöldözések alatt is. Akkor már 5 éve gyermekgyógyász voltam, és megtapasztaltam, hogy milyen az, amikor a patikusok nem tudnak kikeverni egy krémet, vagy amikor nem jól látják el a gyereket a klinikán egy baleset után, vagy, amikor vakcinahiány van. Ekkor elsősorban anya voltam és nem orvos, ezért, amikor beteg lett a gyerekem, felhívtam az orvos barátnőmet, aki segített ellátni őt.
Rájöttem, hogy milyen fontos, hogy van valaki ilyenkor, akivel nem angolul vagy szerbül kell beszélnem, aki úgy gondolkodik, mint én, akivel őszinte lehetek. A technológiának hála ma már meg tudják mutatni a szülők a tüneteket és az anyák arcát is láthatom. Azt érzem, hogy a szaktudásom mellett megnyugtató számukra az, hogy én is átéltem már hasonlót, valamint, hogy igyekszem úgy ellátni a gyermeküket, mintha a sajátom lenne. A visszajelzések alapján azt mondhatom, hogy a mai fejlett országokban, a színvonalasnak gondolt állami egészségügyben is akadnak problémák, feltehetőleg ezért is fordulnak a szülők hozzám.
Hogyan tudnak a szülők még inkább tenni a gyermekeik egészségének fenntartásáért, miket tanácsolna ezzel kapcsolatban?
Hallgassanak a megérzéseikre! A szülők töltik a legtöbb időt a gyerekeikkel, és igenis vannak megérzések, amelyekre hallgatni kell, ugyanis léteznek orvosi eszközökkel láthatatlan és kimutathatatlan jelenségek. Válasszanak továbbá olyan orvost, akivel együtt tudnak működni! Attól még, hogy egy orvos jól képzett, nem biztos, hogy a szülők tudnak kapcsolódni hozzá, ez pedig nagyon lényeges szempont. Ezenfelül érdemes a gyerek jelzéseire is hallgatni – ne akarják ezeket feltétlenül felülírni, mert a gyerek nem ok nélkül üzen. Például, amikor nem akar enni, akkor az nem biztos, hogy a dac miatt van, hanem valami más is állhat mögötte. A megfelelő táplálás szintén nagyon fontos, és itt a szülők étkezésére is oda kell figyelni, ebből a szempontból példát kell mutatni a gyereknek, hiszen ő általában nem arra figyel, amit mondunk neki, hanem arra, amit csinálunk, amit mutatunk neki. Végezetül, merjenek kérdezni és ha azt érzik, hogy veszély van, ne hagyják magukat eltántorítani, lepattintani, mert akkor menni kell tűzön-vízen át addig, amíg nincs megoldás az adott problémára.
Kreatív vizekre evezve, mi adta a NIDA ötletét, hogyan jött létre a márka?
Először óvodáskorú gyermekeknek szerettem volna készíteni olyan ruhadarabokat, amelyeken megjelennek a családtagjaik vagy épp a kiskutyájuk képe, ezzel is segítve a szeparációs szorongás oldását. Ez végül nem valósult meg, vagyis nem úgy, ahogy szerettem volna. Aztán egyszer, amikor csecsemőotthonban dolgoztam, egy színes, mintás, indiai stílusú, puha pamutanyagból készült ruha volt rajtam. Nagyon jól éreztem magam benne, kényelmes és praktikus volt, és a kicsik is felfigyeltek rá annak ellenére, hogy nem kisnyuszi vagy kismaci volt rajta. Ez az érzet adta az első löketet a NIDA-hoz.
Először olyan anyagokból kezdtünk dolgozni, amelyek könnyen elérhetőek voltak, és ekkor főként a praktikusságot tartottuk szem előtt. Később elmozdultunk a színek felé, majd kerestünk tervezőket, akik megalkották a mai mintákat. Az első darabokat én magam viseltem, nagyon tetszett a gyerekeknek és a szülőknek is. Ezt követően már egy csapattal dolgoztam a NIDA darabokon, tervezővel, modellezővel, szabásszal, grafikai stúdióval stb. A varroda kiválasztásánál fontos szempont volt, hogy a vidéket tudjuk támogatni.
A NIDA-t egyébként nemcsak gyermekgyógyászok viselik, hanem például fogorvosok is. Az extravagáns, bátrabb orvosok és a visszafogottabbak is tudnak válogatni, mert igyekeztünk mindenkire gondolni. Természetesen az egészségügy hagyományos színeit, formavilágát is szem előtt tartottuk a tervezés során, de közben egy friss, újító szemléletet csempésztünk a kollekcióba. Amit még kiemelnék, az a funkcionalitás – a ruhákon megvan a megfelelő helye a fonendoszkópnak, mobilnak, tollnak, névkártyának, illetve több zseb is található rajtuk. Mindent alaposan teszteltünk, kipróbáltunk, mielőtt piacra dobtuk volna a darabokat. Úgy gondolom, hogy orvosként azzal, hogy odafigyelünk a megjelenésünkre, megadjuk a tiszteletet a pácienseknek, és ez minket is feltölt emocionálisan, mentálisan.
Vannak még megvalósításra váró tervei?
A NIDA által az egészségügyben dolgozók gondolkodását, szemléletmódját szeretném formálni. Azt gondolom, lényeges, hogy a jelenleg a pályán lévő orvosok és a felnövő, új orvosgeneráció tagjai is tudatosítsák: a ruhájukkal, megjelenésükkel is üzeneteket küldenek a páciensek és egymás felé egyaránt. Erre sokan nem gondolnak. A gyógyászat és a NIDA esetében is a kihívásokat keresem, és ez az út állandó önreflexiót és tanulási lehetőséget tartogat számomra. Egy tudatos, de érzelmekkel élő lény vagyok, és azon leszek, hogy ezt a jövőben is balanszban tudjam tartani.
Szerző: Zahorján Ivett
