Az utóbbi években egyre több magyar pár kér külföldön segítséget a családalapításhoz. A hazai egészségügyi rendszer korlátai, a hosszú várólista és a kezelések alacsonyabb sikerességi arányai több és több nőt kényszerítenek olyan alternatív megoldásokra, mint az úgynevezett lombikturizmus. Csehország, Szlovákia és Ausztria pedig egyre népszerűbb célpontokká váltak, hiszen ezekben az országokban nemcsak olcsóbbak a lombikprogramok, de a legális petesejt-donációnak köszönhetően sokkal nagyobb esély van a teherbe esésre is. Bár ez jól hangzik, valójában egy Canossa-járás, egy hosszú és rögös út tele bizonytalanságokkal. Mit élnek át azok a magyar nők, akik végül a külföldi lombik mellett döntenek? Egy őszinte vallomás következik Katától (a nevét kérésére megváltoztattuk), aki többéves próbálkozás után végre Csehországban mondhatta először: anya lettem.
„Az anyaság iránti vágy mindent felülírt”
Amikor megkeresem Katát, bár látja az üzenetemet, sokáig nem válaszol, aztán egy regény hosszúságú üzenetet ír. Kiderül, több mint fél év telt el a beültetés óta, de még mindig csak a szűk baráti körben mesél a részletekről. Most viszont kivételt tett, mint mondja, tisztában van azzal, hogy a története nem egyedi, sok más magyar nő megjárta már ezt az utat, és még többen vannak, akik erre készülnek. Hogy segítsen eloszlatni a tévhiteket, nyíltan mesél a lombikturizmus első lépésétől a várandósságig vezető útig. „A vágy, hogy anya legyek, egész életemben ott élt bennem, mindig is tudtam, hogy gyermeket szeretnék. De az évek nagyon gyorsan elrepültek, és a harmincas éveim közepén jutottam el arra a pontra, hogy már biztonsággal tudtam gondolni a családalapításra. Megtaláltam azt a támogató férfit, akivel kész voltam a gyermekvállalásra, megteremtettem az anyagi feltételeket, még egy nagyobb lakást is vettem, hogy tényleg a lehető legjobb helyre érkezzen a kicsi. Most 42 éves vagyok, és közel nyolc éves próbálkozás után elmondhatom, hogy teherbe estem” – kezdi a történetét a kismama, aki kezdetben úgy gondolta, hogy természetes úton is sikerülhet a fogantatás, hiszen semmi jel nem utalt arra, hogy probléma lenne. Rendszeresen sportolt, tudatosan evett és a munkahelyi stresszt sem vette magára, mégsem jött a baba. „Amikor elkezdődtek a meddőséggel kapcsolatos kivizsgálások, még mindig reménykedtem, hogy csak egy kis időre lesz szükség, majd a dolgok egyre bonyolultabbá váltak. Kiderült, hogy a petesejtjeim száma és minősége a korom miatt már nem megfelelő, ezért az orvosok a lombikprogramot javasolták, én pedig rábólintottam. Rábólintottam a gyógyszeres kezelésekre, abba a rengeteg tűszúrásra, mindenre, ami a lombikkal járt. Az anyaság iránti vágy mindent felülírt.”
Tabuk nélkül: a magyar nő, aki külföldre ment, hogy teherbe essen
Két sikertelen beavatkozás után jött a siker
Az első két próbálkozás itthon történt, de egyik sem járt sikerrel. Az orvosok nem tudtak konkrét okot mondani, hogy miért nem működtek a kezelések, és Kata egyre nehezebben viselte az érzelmi hullámvölgyeket. Minden egyes sikertelen kísérlet után egyre távolabb került attól, hogy valaha is anya lehet, ez pedig a munkájára – marketing területen dolgozik – is rányomta a bélyeget. „Egyre rosszabbul teljesítettem a munkahelyemen, még a felettesem is behívott egy elbeszélgetésre. A második vetélés után úgy éreztem, hogy kezd kicsúszni a lábam alól a talaj. Éjszakánként azon gondolkodtam, vajon miért épp velem történik ez, és talán sosem fogom megérni azt, hogy gyermekem legyen. Közben pedig folyton a lombikos csoportokat, cikkeket bújtam, és talán ennek köszönhető, hogy felerősödött bennem a hang: miért ne próbálhatnám meg egy külföldi klinikán. Ekkor már úgy éreztem, hogy úgysincs veszíteni valóm” – meséli a kismama, aki néhány hét kutatás után talált egy csehországi kórházat, majd a férjével együtt felvette a kapcsolatot a klinikával. Hamar kiderült, hogy ott megengedett az anonim petesejt-donáció (itthon csak egyenes ági női rokon lehet petesejtdonor), ami egyből növelte Katáék esélyeit. „Amikor Csehországba utaztunk az első személyes konzultáció miatt, éreztem, hogy itt végre tényleg megértik a helyzetemet. Az orvosok alaposan elmagyarázták, hogy miért lehet náluk jobb esélyem, és én már ettől biztonságban éreztem magam. Nem éreztem azt a feszültséget és kapkodást, amit korábban. Az volt a legjobb, hogy nem kellett várnom hónapokat a donorra. Minden gyorsan történt, a második út során pedig megtörtént a beavatkozás. Két hét várakozás után ismét a klinikán voltam, újabb vizsgálat következett, ami után mosolyogva mondta nekünk a kezelőorvos: a beültetés sikeres volt. Sosem voltam olyan boldog, mint akkor.”
Úton az anyaság felé
A harmadik útról hazatérve Kata azonnal vett egy terhességi tesztet, viszont ez negatív lett. Ekkor jött az újabb pánik, de mint kiderült, a terhesség annyira korai szakaszban volt, hogy a terhességi teszt még nem tudta kimutatni az eredményt. Újabb egy hét múlva már két csík volt a teszten, és Kata elmondása szerint ekkor kezdte elhinni, hogy ő tényleg anya lehet. Az első trimeszterben alig hagyta el a lakást, csak a kötelező terhességi vizsgálatokra és a védőnőhöz ment el – a várandósgondozás már itthon történt. Mindent megtett annak érdekében, hogy csökkentse a vetélés esélyét, és végül a második trimeszter elején felsóhajtott: már csak fél év és megszületik a gyermekem. „Most a terhességem utolsó heteiben járok, és már csak napok kérdése, hogy a karomban tartsam a kislányunkat. Minden egyes ultrahangon megnyugszom, hogy a baba jól van. Évekig éltem bizonytalanságban, így nehéz teljesen átadni magam a boldogságnak, de próbálok minden egyes pillanatot élvezni. A férjemmel mindketten nagyon izgatottak vagyunk, és most már biztosan tudom, hogy minden küzdelem megérte” – mondja a kismama, és azonnal hozzáteszi, hogy másokat is bátorítani szeretne arra, hogy tegyenek meg mindent a cél érdekében, és ne törődjenek bele abba, ha elsőre nem sikerül.
Tabuk nélkül
Kata története sok magyar nő történetével rezonál, akik külföldi lombikprogramok mellett döntöttek. A meddőség és a lombikprogram sajnos máig tabutémák Magyarországon, sokan félnek beszélni róla, mert attól tartanak, hogy elítélik őket. Itthon a lombikprogrammal kapcsolatos beszélgetések mindig suttogva zajlanak. Pedig vannak helyzetek, amikor csak ez a hosszú, nehéz, és érzelmileg kimerítő folyamat az egyetlen esély arra, hogy család szülessen ott, ahol természetes úton nem jön a baba.
Fotó: Getty Images
