- Sok területen még mindig nehezen fogadják el a női vezetőket, és bár az elmúlt években sok szó esett emancipációs törekvésekről, a láthatatlan üvegplafon rengeteg helyen ott van a nők feje felett.
- Bár a civil szféra sok szempontból védett helyzetet jelent, az anyai szerep még itt is megosztó kérdés tud lenni.
- Dés Julcsi, a Gyökerek és Szárnyak Alapítvány igazgatója, és Martók Aliz, a szentesi ifjúságsegítő program alapítója meséltek a vezetői lét genderspecifikus kihívásairól.
A civil szektor ma Magyarországon kifejezetten nők által dominált területnek számít, aminek két fő oka is van. Egyrészt a macsó kultúránkban még mindig leginkább a nőkhöz társítunk olyan értékeket, amelyek a társadalmilag érzékeny munka kapcsán relevánsak – ilyen például az empátia, a gondoskodás, a peremhelyzeten lévők felé fordulás.
Másrészt egy szakma elnőiesedése mindig az adott terület társadalmi presztízsének és gazdasági „értékének” csökkenését jelzi. A nemcsak rosszul fizetett, de jó ideje a kormány célkeresztjében is álló civil szféra nem meglepő módon ilyen terület.
Ennek ellenére a női vezetők pozíciója bizonyos szempontból itt is speciális szerep. Noha általában nem ütköznek olyan kemény akadályokba, mint a for profit bizonyos területein dolgozó nők, még itt is gyakran téma például a családon belüli egyensúly kérdése, és nekik is gyakran okoz gondot, hogy a férfiak szükségleteihez és napirendjéhez igazított világban kell működniük.
Dés Julcsival, a közösségfejlesztéssel foglalkozó Gyökerek és Szárnyak Alapítvány igazgatójával, és egyik támogatottjukkal, a szentesi ifjúságsegítő programot koordináló Martók Alizzal beszélgettünk.
Apa céget vezet, anya civil szervezetet
„Ha be kell csuknom a szemem és el kell képzelnem egy vezetőt, akkor egy nagyvállalat vezetőjét látom magam előtt – egy férfit” – kezdi Martók Aliz. „Ha viszont egy közösség vezetőjét kell elképzelnem, én sokkal inkább egy nőt látok.”
Ez a képzettársítás, ami valószínűleg a legtöbb ember fejében ugyanígy van, máris jól leírja, hogy a for profit szektor hangzatos területei – a pénzügy vagy éppen a politika – többnyire a férfiak világát jelentik, míg főleg kis közösségekkel dolgozó civil szervezetekkel gyakran inkább a nők foglalkoznak.
Dés Julcsi szerint ez leginkább még mindig a társadalmi elvárásoknak köszönhető, hiszen a lányoktól általában azt várja el a társadalom, hogy csendesek, együttműködőek, alkalmazkodóak legyenek. „„Márpedig ezek nem feltétlenül azok a kvalitások, amiket egy vezetőhöz társítunk, akit sokkal inkább határozott, irányadó, a konfliktusokat is felvállaló karakterként képzelünk el.”
Julcsi szerint ezzel együtt ironikus módon egy civil szervezet vezetése nagyban hasonlít egy céges vezetői pozícióhoz. „A férjem középvezető egy nagyvállalatnál, és szinte mindig meg tudjuk vitatni a hasonló munkahelyi kihívásainkat” – teszi hozzá.
Ahogy Aliz hangsúlyozza, ha ezekben a sztereotípiákban gondolkodunk, nem igazán támogatjuk, hogy több férfi kerüljön a civil szférába, hiszen számukra épp ezt a szerepet lehet nehezebb egyeztetni a társadalmi elvárásokkal. „A civil munkára sokszor szokták mondani – megjegyzem, nagyon helytelenül –, hogy nem is valódi munka, inkább csak olyan önkénteskedés. Mivel a férfiaktól még mindig elvárják, hogy ők legyenek az elsődleges kenyérkeresők, őket inkább afelé toljuk, hogy a for profit szektorban vállaljanak munkát.” Aliz hozzáteszi, egyébként sem érdemes a sztereotípiák mentén gondolkodnunk: a valóságban egyáltalán nem minden női vezető empatikus, és nem minden férfi keménykezű.
Martók Aliz munka közben
De nemcsak a szocializáció tartja távol a nőket a vezető pozícióktól, hanem a világ férfiakra szabott működése is. Számos felmérésből és kutatásból kiderült már, hogy a nők az anyaság miatt több szempontból is jelentős hátrányba kerülnek a munkaerőpiacon – ezeket gyakran az egész karrierjük során nem tudják „ledolgozni”.
Kényszerpihenő
Bár az elmúlt években valamelyest javult a helyzet, Magyarországon még mindig túlnyomórészt a nők maradnak otthon a gyerekekkel a CSED-tól GYES-ig tartó időszakban. Vagyis a nők azok, akik a gyerek születésével kiesnek a munkaerőpiacról, és ezzel szinte azonnal visszacsúsznak a karrierranglétrán.
De azoknak a nőknek sem sokkal könnyebb a helyzete, akik gyerek mellett szeretnének dolgozni. Sok nő számol be róla, hogy a fontos munkahelyi meetingek és protokollvacsorák gyakran kerülnek olyan idősávba, amikor a nők gyakran a gyerekekről való gondoskodással vannak elfoglalva. Persze egyből felmerül a kérdés, hogy miért kizárólag a nők végzik ezeket a feladatokat…
„Miért kellene mindig a nőnek fürdetnie, altatnia? Én azt gondolom, hogy a szülésen és a szoptatáson kívül nincs olyan feladat a gyerekek körül, amit ne tudna egy férfi is elvégezni” – magyarázza Julcsi. „A gyerekvállalás normális esetben két ember közös projektje – persze én is jól tudom, hogy ennek működését sokszor éppen a társadalmi berendezkedés nem teszi lehetővé. A férjemnek például rendszeresen tesznek be esti megbeszéléseket, és senkiben fel sem merül, hogy neki egyébként gyerekei vannak. Ha én el akarok menni egy háromnapos tréningre, mindig megkérdezik, hogy mi lesz a gyerekekkel, biztosan meg tudom-e oldani… A férjemnek senki nem teszi fel ezt a kérdést, amikor két hétre elküldik Amerikába.”
Julcsi megjegyzi, az olyan skandináv országokban, ahol létezik a kötelező apasági szabadság, egyértelműen látszik, hogy mennyivel egyenlőbb ez a modell. Ilyenkor nemcsak a nők tudnak könnyebben visszatérni a munkaerőpiacra, de az apák és a gyerekek kapcsolata is szorosabb lehet.
Aliz szerint ezzel együtt a civil szférában fokozottan nehéz kérdés, hogy egy nő hogyan képes határokat tartani a munka és a család között – épp azért, mert ez a munka gyakran mélyebb személyes bevonódást követel. „Úgy érzem, állandó mérleghintázásban vagyok, próbálok határokat tartani, de ez nagyon nehéz. A civil szféra egyik nagy mézesmadzagja a rugalmasság… valójában talán ez az egyik legnagyobb hátulütője is. Itt nincs olyan, hogy délután négykor leteszed a munkát, és mész haza, ez a munka sokkal mélyebben átszövi az életedet.”
Julcsi a második gyereke születése előtt már egészen tudatosan készült erre az egyensúlyozásra: azt találta ki, hogy amikor a baba nagyjából 8 hónapos lesz, két napot dolgozik majd, és három napot tölt a babával. „Tudtam, hogy én akkor tudok jó anyuka lenni, ha a gyerek mellett valami mást is csinálok. De amikor elmondtam a munkahelyemen – egy másik alapítványnál –, hogy szeretnék majd két napot dolgozni, rögtön megkaptam, hogy ez biztosan nem fog így menni. És bár ezt nem mondták ki, azt sugallták, hogy biztos rájövök majd, hogy 2-3 évig csak babázni szeretnék… Végül valóban úgy csináltam, ahogy terveztem, és nagyon jó két évem volt.”
Dés Julcsi, a Gyökerek és Szárnyak Alapítvány rendezvényén
Az anyák munkahelyi nehézségeihez Julcsi szerint nagyban hozzájárul az a téves koncepció, ami a hazai GYES-modell köré épült, vagyis, hogy a gyerekek fejlődéséhez elengedhetetlen az anyával otthon töltött három év. Erre valójában nincs semmiféle tudományos bizonyíték, ellenben rengeteg nőre helyez felesleges nyomást. „Márpedig az biztos, hogy egy gyereknek sokkal rosszabb egy depressziós, boldogtalan anya, mint egy bölcsőde. Ráadásul a GYES már évtizedek óta nem is biztosítja azt az anyagi biztonságot, hogy egy családtag valóban három évig ne dolgozzon, tehát csak a nagyon jó anyagi helyzetű családok tehetik meg, hogy egy családtag három évig otthon maradjon a gyerekkel.”
Civilek ellenszélben
A kifejezetten nőket érintő nehézségek mellett Magyarországon tovább bonyolítja a képet, hogy a „civil” – legalábbis a kormány nyelvezetében – szinte már szitokszónak számít. Ettől függetlenül Aliz és Julcsi is azt érzik, nincsen más, amit szívesebben csinálnának. Még akkor is, ha a civil szférában dolgozó nők nagyon gyakran épp azokat a lyukakat próbálják betömni, amiket az országot vezető férfiak kreálnak az állami ellátórendszerekben.
Még ideálisabb lenne persze, ha a nők a döntéshozói székekben is ott ülhetnének. Rengeteg kutatás bizonyította már, hogy azokban az országokban, ahol több a magas pozíciójú női képviselő az ország vezetésében, látványosan javulnak az olyan kulcsfontosságú területek, mint az egészségügy és az oktatás (erről Caroline Criado Perez is részletesen írt Láthatatlan nők című könyvében. Azt valószínűleg nem kell nagyon ecsetelni, hogy mekkora szükség volna erre Magyarországon is.
Addig is maradnak az áldozatos civil szervezetek bennük, és nem ritkán élükön a nőkkel, akik mindent megtesznek azért, hogy jó vezetők legyenek.
A cikk a Gyökerek és Szárnyak Alapítvánnyal együttműködésben készült
