Zara 32 éves volt, amikor először csalta meg a párját, és ami után furcsa módon, semmit nem érzett. Se bűntudatot, se szégyent, se megbánást. Egy pillanatig sem gondolta, hogy bármi rosszat tett. Mintha a lelkiismeretét egy gombnyomással kikapcsolta volna. Sokat ivott azon az estén, ezért hát eleinte azt hitte, biztosan csak az alkohol tompítja el az érzéseit. Másnap reggel szinte várta, hogy a józansággal együtt a bűntudat is úrrá legyen rajta – de mégsem jött semmi. Csak a lüktető fejfájás, és a különös üresség, ami akkor már nem is tűnt annyira idegennek.
Így hát megtette újra. Aztán újra. És újra. Egy hónapon át, hetente több éjszakát is titokban a szeretőjével, Mateoval töltött. Mindeközben a párja, Joshua semmit sem sejtett.
„Hat éve voltunk egy pár, de mivel nem éltünk együtt, rengeteg időm volt, amiről nem kellett számot adnom” – meséli Zara az ausztrál Marie Claire-nek. „Amikor írtam neki, hogy vacsorázni megyek, ő sosem kérdezte, kivel és mikor, vagy hogy egyáltalán utána hazamentem-e.”
Mateóval minden annyira egyszerű volt – a szex és a logisztika is. A bűntudat hiánya azonban csak nem hagyta nyugodni a nőt. Egy idő után komolyan aggasztani kezdte:
vajon miért nem kapcsolt be még mindig a lelkiismerete?
„Először meg voltam róla győződve, hogy valami baj van velem. Aztán arra jutottam, hogy az egyetlen magyarázat az lehet, hogy engem is megcsalt korábban egy exem, és most rajtam a sor. Talán az univerzum könnyíti ezt meg most nekem, mert évekkel ezelőtt én is sokat szenvedtem. Elég beteg logika, tudom.”
Zara végül szakított Joshuával, anélkül, hogy valaha is elmondta volna neki az igazat. Még egy évig folytatta a kapcsolatát Mateóval – egészen addig, amíg ismét félre nem lépett. Ezúttal az egykori szeretőjét csalta meg egy közös ismerősükkel.
„Még akkor sem éreztem bűntudatot, de már tudtam, hogy valami tényleg nagyon nincs rendben velem” – vallja be. „Korábban soha nem csaltam meg senkit, most meg kétszer egymás után? Tényleg börtönben kéne ülnöm” – teszi hozzá keserű iróniával.
A férfi és női hűtlenség
A hűtlenséget hajlamosak vagyunk valamiféle tipikusan férfias dologként kezelni – mintha a vágy és a kísértés kizárólag az ő természetük része volna. Ha egy férfi lép félre, azt szinte természetesnek tekintjük – a férfiak már csak ilyenek – gondoljuk -, nem várható el tőlük, hogy nemet mondjanak egy felkínálkozó lehetőségre. A világ a férfiakkal szemben mindig is elnézőbb volt. De ők maguk is sokkal nyíltabban beszélnek a viszonyaikról egymás között.
Ezzel szemben a nőkről még ma is gyakran úgy beszélünk, mint passzív lényekről, akiknek az életében a szex nem játszik kifejezetten fontos szerepet. Úgy gondoljuk, hogy a nők boldogságához sokkal inkább érzelmi kapocsra és megszokott légkörre van szükség, semmint rendszeres és élvezetes szexre.
Ebből kifolyólag a nők hűtlenségét is sokkal szigorúbban ítéljük meg. Ha egy nő lép félre, neki gyakrabban kell megvetéssel, ítélkezéssel vagy akár gúnyolódással szembenéznie. Talán ezért van az, hogy a férfiakkal ellentétben a nők inkább magukban tartják hűtlenségüket. Nem beszélnek róla – sokszor még a legjobb barátnőikkel sem. Helyette Zarához hasonlóan magukba fordulva kezdenek el azon töprengeni, vajon mi baj lehet velük.
Bezárult a hűtlenségi szakadék
A patriarchális társadalom évszázadok óta ugyanazt a szexista narratívát veri az emberek fejébe: e szerint a nők szexuálisan passzív lények, akik romantikára és házasságra lettek teremtve, arra, hogy várják a fehér lovon érkező herceget, aki mellett örök hűségben élhetik le az életüket. A nőktől a társadalom elvárja, hogy képesek legyenek kordában tartani a vágyaikat – úgy, ahogy azt a kultúránk szerint a férfiak soha nem tudnák. Hiszen a férfiakat még ma is hajlamosak vagyunk a saját zabolázatlan ösztöneik áldozatainak tekinteni: vadászoknak, akiket a beléjük kódolt szexuális étvágy űz egyik nőről a másikra.
Ám miközben ez a sztereotípia kitörölhetetlenül tovább él az emberek fejében, a valóság lassan megfordul: a heteroszexuális kapcsolatokban ma már egyre csak nő a hűtlen nők aránya, míg a félrelépő férfiak száma változatlan marad.
A világhírű pszichoterapeuta, Esther Perel egyik könyvében is idézett kutatás szerint 1990 és 2017 között 40 százalékkal nőtt a párkapcsolatukon kívüli viszonyt folytató nők száma. Tavaly pedig egy másik tanulmány jutott arra a megállapításra, hogy
a két nem közötti hűtlenségi szakadék mostanra bezárult.
„A nők igenis vágynak a szexuális változatosságra, az újdonságokra és a kalandra, ez bele van programozva a génjeinkbe. A nők minden társadalomban megcsalják partnereiket, még azokban is, ahol ezért halálbüntetés jár” – mondja Wednesday Martin, New York-i kutató, társadalomkritikus és az Untrue: Why Nearly Everything We Believe About Women, Lust, and Adultery Is Wrong című könyv szerzője „Ideje elfogadnunk, hogy akármi is a személyes véleményünk, a hűtlenség nem egy kizárólagos férfi viselkedésforma, hanem a női szexualitás természetes velejárója is.”
Miért lép félre a nő?
Bár a hűtlenség terén bezárult a nemek közötti szakadék, arról továbbra sem tudunk sokat, milyen okokból lépnek vajon félre a nők. Azt már tudjuk, hogy a férfiak gyakran az elismerés vagy figyelem hiányát próbálják pótolni, amikor más karjaiban keresnek megerősítést – de a nők motivációi ennél jóval összetettebbek. A kutatók évtizedekig nem tudtak egyetérteni abban, mi késztetheti a nőket a félrelépésre.
Az Evolution and Human Behaviour című folyóiratban 2024-ben megjelent tanulmányban 254 olyan heteroszexuális férfit és nőt interjúvoltak meg szerte a világból, akiknek jelenleg vagy korábban viszonyuk volt. A kutatók célja az volt, hogy pontosan kiderítsék a nők hűtlenségének okait.
Az eredmények meglepőek voltak: az interjúk során több nő is úgy fogalmazott, hogy vonzóbbnak találta ugyan a szeretőjét, ám kevésbé tartotta volna „jó apának” vagy jobb embernek, mint az állandó partnerét. Ez pedig megcáfolta azt a feltételezést, miszerint a nők elsősorban azért lépnek félre, hogy „párkapcsolatot váltsanak” – vagyis, hogy idővel egy társadalmilag, illetve anyagilag előnyösebb férfi mellett kössenek ki, elkerülve az egyedüllétet egy olyan világban, ahol még mindig azt tanítják nekik, hogy a túléléshez mindenképpen szükségük van a férfiak erőforrásaira.
Ha tehát nem új kapcsolatot kerestek, akkor mégis mit?
Az egyik megkérdezett például arról számolt be, hogy neki egyszerűen több segítségre volt szüksége a gyerekeivel. Mások bosszút szerettek volna állni hűtlen párjukon. Többen azért léptek félre, mert újra vonzónak akarták érezni magukat – és akadt, aki egyszerűen csak unatkozott. A tanulmány arra is rámutatott, hogy a nők nagyobb valószínűséggel lépnek félre, ha a partnerük közönyössé válik irántuk – vagy ha valaki másba szeretnek bele.
Zara, aki ma már 42 éves, mindkét helyzetet jól ismeri. A Mateóval folytatott viszonyát azért is érezte annyira könnyűnek, mert a párja, Joshua, addigra már szinte alig foglalkozott vele. „Nem kérdezte, mit csinálok, milyen volt a napom – és ezt akkoriban bizalomnak és szabadságnak hittem” – mondja. „Most már tudom, hogy ez valójában közöny volt. Ami köztem és Mateo között kialakult, pontosan abban az űrben nőtt ki, ahol Joshua érdeklődése irántam elhalt.”
És hogy miként jött a képbe Ben?
„Mateóval soha nem lett igazán komoly köztünk – nem mutattam be senkinek a barátaim közül, ő inkább egy titok maradt. Addig tartottam magam mellett, amíg nem találtam valakit, akivel tényleg el tudtam volna képzelni az életemet. Túlságosan féltem egyedül maradni, és amikor beleszerettem Benbe, nem volt elég bátorságom ahhoz, hogy rögtön lezárjam a másik kapcsolatot” – meséli Zara.
A hűtlenség nem mindig a vágyból vagy a szerelemből fakad
Apa nem „segít”, anya inkább továbbáll
Ám a hűtlenség nem mindig a vágyból vagy a szerelemből fakad. Kutatások szerint a nők sokszor egészen más okból lesznek elégedetlenek a házasságukkal: az otthoni egyenlőtlen munkamegosztás, a láthatatlan terhek súlya lassan, de biztosan alá tudja ásni a felek közötti kapcsolatot.
A heteroszexuális párkapcsolatokban a háztartási és gondoskodási feladatok döntő része még mindig a nők vállát nyomja. A legtöbb nő a munkahelyi nap végén hazatérve újabb műszakot kezd – miközben a férfiak gyakran inkább pihenéssel, tévézéssel vagy szundikálással töltik az estét. Ha egy férj rutinszerűen igyekszik kerülni bármiféle otthoni és gyerek körüli feladatot, és kivonja magát a közös terhek elvégzése alól, számíthat rá, hogy a felesége idővel egyre inkább neheztelni fog rá. Ez a csalódottság és frusztráció is egyenes úton vezethet a megcsaláshoz.
Amikor egy nőnek egyszerre kell gondoskodni a gyerekéről, a partneréről, és az egész háztartásról, talán nem csoda, ha időnként szeretne kizárólag magával foglalkozni.
Lisa története
Pontosan erre vágyott a negyvenéves kétgyermekes anya, Lisa is, amikor belépett az életébe David, a jóképű és kifejezetten flörtölős kollégája. „Évek óta a felelősségteljes és gondoskodó feleség és anya szerepében éltem, miközben az én igényeimmel gyakorlatilag senki nem törődött a családban” – mondja. „Otthon észrevétlenül egy lecsupaszított verziója lettem önmagamnak.”
Mind mondja, férjével, Michaellel valójában sosem volt rossz a házasságuk, csak egyre üresebbé vált. „Nem volt mérgező, csak csendes, kötelességteljes és kiszámítható. Egy idő után már nem nőnek, hanem egy háztartás-menedzsernek éreztem magam mellette.”
Aztán jött David – a mindig ápolt és mosolygós új munkatárs, és Lisa egyszerűen nem tudott ellenállni a vonzerejének. „Megvolt köztünk a kémia, de sokáig próbáltam figyelmen kívül hagyni. Mivel nap mint nap találkoztunk, a kapcsolatunk lassan, dráma nélkül alakult ki. Ő újra eszembe juttatta, milyen érzés kívánatosnak lenni – nem hasznosnak, nem szükségesnek, hanem vágyottnak. Úgy nézett rám, ahogy a férjem már régen nem. Rájöttem, hogy igenis még bennem is megvan a szenvedély, csak eddig nem volt, aki előhozza.”
Lisa tisztán emlékszik a pillanatra, amikor Daviddel átlépték a kollegiális kapcsolat határát – és annak semmi köze nem volt a szexhez. „Akkor tudtam, hogy megtörtént, amikor töröltem az egyik üzenetét, amit nem akartam, hogy a férjem lásson. Innen már nem volt visszaút. Egyszerre éreztem hányingert és eufóriát – hihetetlen, hogy ugyanaz a pillanat képes felemelni és teljesen kiüresíteni.”
Mi kell a nőnek? És mi a férfinak?
Dr. Tammy Nelson szexuálterapeuta és pszichoterapeuta, több hűtlenségről szóló könyv szerzője, illetve a kifejezetten házasembereket megcélzó hírhedt társkereső oldal, az Ashley Madison egykori tanácsadója. Pályafutása során számtalanszor volt alkalma megfigyelni, mennyire eltérnek egymástól a férfiak és a nők félrelépései.
Az év elején például lehetősége volt egy nagyon érdekes kísérletet elvégezni: a platform üzemeltetői engedélyezték neki, hogy létrehozzon két profilt az Ashley Madison oldalán: az egyiket egy kitalált férfi, a másikat egy kitalált nő nevében. Mindkét profilnál csak minimálisan töltötte ki az adatokat – fotót sem csatolt magáról, csak a nevét, hajszínét és magasságát adta meg. Üzenetekre nem válaszolt, csak figyelte, mi történik.
„Amikor nőként regisztráltam, a férfiak sorra küldték a leveleket: »Nem fogom elhagyni a feleségem, de nem is egyéjszakás kalandot keresek. Olyan nőt szeretnék, akivel érzelmileg is kapcsolódhatok, akinek minden nap írhatok, és nem akarom, hogy közben másokkal is találkozz.”
– meséli. – „Szinte mindegyikük egyfajta párkapcsolatot akart.”
Amikor viszont férfiként hozott létre profilt, teljesen más üzenetek érkeztek. „A nők fehérneműs képeket, mellfotókat küldtek, és egyértelműen leírták, mit akarnak: »Nem érdekelnek a problémáid. Ne mesélj a napodról. Csak szenvedélyes, vad szexet akarok, amíg a gyerekeim iskolában vannak«.”
Nelson szerint a két nem hozzáállása közti különbség döbbenetes volt. „A nők fáradtak. Szabadulni akarnak a mindennapok mókuskerekéből. A férfiaknak már van kapcsolatuk, mégis keresnek egy másodikat – a nők viszont nem kapcsolatot akarnak, hanem menekülést.”
Bár általánosításnak tűnik, Nelson azt mondja, a férfiak jellemzően azért csalják meg a párjukat, mert érzelmileg elhagyatottnak érzik magukat a kapcsolatukban. A feleségeik annyira elvesznek a mindennapi teendőikben (a munkájuk mellett a háztartás vezetésében és a gyerekek nevelésében), hogy a férjeikre már se idejük, sem energiájuk nem marad. Ám ahelyett, hogy – látva feleségeik leterheltségét – ezek a férjek elszánnák magukat és végre kivennék a részüket az otthoni teendőkből, remélve, hogy így majd ismét több idejük lesz egymásra egy párként – inkább továbbállnak, és máshol keresnek vigaszt.
„A feleségük vagy a partnerük annyira túlterhelt a női szerepekben – anya, dolgozó, gondoskodó –, hogy a férfi többé nem érzi magát első helyen. Ilyenkor máshol keresi a vágyott figyelmet.”
A nők viszont gyakran éppen az ellenkezőjét keresik: nem érzelmet, hanem testi felszabadulást.
„Ő már mindenkiről gondoskodik. A szeretőjével csak élvezni akarja az életet.”
Nelson szerint ezek a különbségek azt is bizonyítják, hogy minden, amit a női szexualitásról tanítottak nekünk, téves. Kutatások sora is igazolja, hogy a hosszú távú, heteroszexuális kapcsolatokban valójában a nők azok, akik hamarabb belefáradnak az unalmas szexbe.
„A házas férfiak akkor is folytatják a szexet, ha már unalmas. A nők viszont elveszítik az érdeklődésüket, vagy egyszerűen nem érzik kielégítőnek – és inkább leállnak vele ” – magyarázza Nelson. „Ekkor jelenik meg a csend a hálószobában, és a kapcsolatba befészkeli magát a kimondatlan neheztelés. Mindkét fél azt hiszi, a nőnek már egyáltalán nincs kedve a szexhez.”
A nő is vágyik a szexre, csak nem az unalmasra
Az Untrue című könyvének megírása közben Wednesday Martin arra jött rá, hogy a nyugati világban valóságos járvánnyá vált a jelenség:
házasságban élő heteroszexuális nők tömegei unnak rá a férjükkel való szexelésre.
„Közel húsz éve éltem boldog házasságban, amikor rájöttem, hogy továbbra is vonzódást és szexuális kíváncsiságot érzek más emberek iránt. Azt hittem, valami baj van velem” – meséli.
Martin azt szeretné, ha a nők – és a férfiak – megértenék: „Nem arról van szó, hogy a nő már nem akar szexet. Csak nem unalmas szexet akar nem ugyanazzal az emberrel, ugyanúgy, újra és újra.”
Tammy Nelson is egyetért vele: „Nem gondolom, hogy kóros lenne, ha valaki nem vágyik a szexre, ha az unalmas” – mondja ironikusan.
„A nőket hagyományosan arra nevelték, hogy ne adjanak hangot vágyaiknak – emiatt sokszor azt se tudják, mit akarnak valójában. Ilyenkor könnyebb egyszerűen leállni a szexszel… vagy máshol megkeresni azt, ami hiányzik.”
„Sokszor könnyebb egy idegennel kimondani, amit otthon nem merünk, mert az ismeretlenben nincs kockázat – otthon viszont minden szónak súlya van” – teszi hozzá Nelson.
Martin szerint mindenkinek jót tenne, ha végre elfogadnánk: a nők a változatosságtól, az újdonságtól és a felfedezés izgalmától élnek és virágoznak.
„Ha ezt megtagadják maguktól, szexuálisan lassan elsorvadnak” – mondja. Ahogy keserű iróniával hozzáteszi: a nők, akik nem mernek beszélni a vágyaikról, végül nem másokat, hanem saját magukat csapják be.
Egy hűtlenség évtizedes története
Margot, aki ma már hetvenéves nagymama, annak idején azért kezdte el megcsalni a férjét, hogy benne tudjon maradni a házasságában.
A hetvenes évek végén ment hozzá Christopherhez, mindössze huszonkét évesen. Alig néhány hónapja voltak házasok, amikor először megcsalta a fréfit.
„Már akkor megbántam, hogy férjhez mentem” – emlékszik vissza. „Mindenki azt mondta, hogy ő a tökéletes választás, én pedig egyszerűen azt tettem, amit mindenki elvárt tőlem. Amikor megpróbáltam kilépni, anyám leültetett, és azt mondta: »maradj a férjed mellett«. Így hát maradtam. De soha nem voltam igazán elkötelezett.”
Margot-nak rengeteg viszonya volt az évtizedek során, a férjét azonban sosem gyűlölte. „Nem utáltam őt. Jó ember volt, rendes, stabil munkája volt, papíron minden stimmelt. Csak épp én láthatatlan voltam mellette. Ő dolgozott, én otthon voltam a gyerekekkel, és lassan teljesen eltávolodtunk egymástól. Én viszont vágytam kapcsolódásra, szabadságra, nevetésre. Arra, hogy újra kívánjanak – és hogy valaki megértsen. A viszonyaim ezt adták meg, ha csak ideiglenesen is.”
Ezek a titkos találkozások erőt adtak az asszonynak, hogy tovább élje azt a házasságot, amelyből soha nem tudott igazán kilépni. A válás akkoriban még mindig tabunak számított. „Minden alkalommal, amikor már majdnem elmentem, ránéztem a gyerekeimre, és azt mondtam magamnak: még nem most. Így aztán, amikor a gyerekek iskolában voltak, a férjem pedig dolgozott, találkoztam más férfiakkal.”
Volt, hogy egy hajszálon múlt, hogy nem bukott le. „Emlékszem, egyszer az egyik anyuka beugrott valamiért, miközben a szeretőm a hálószobában rejtőzött. Majdnem lebuktam, de valahogy mindig megúsztam.”
Margot titkai évtizedekig rejtve maradtak. Csak amikor negyvenévesen találkozott Paullal, akibe végre valóban beleszeretett, döntött úgy, hogy elmondja az igazat Christophernek. „A következmény borzalmas volt, életem legnehezebb időszaka” – mondja. „Hirtelen én lettem a romlott asszony. A legtöbb barátom elfordult tőlem, és sokan azt hitték, elhagytam a gyerekeimet – pedig nem így volt. Fájdalmas volt, de szükséges. Nem bántam meg.”
Margot ma már úgy érzi, pont a megfelelő pillanatban lépett ki a házasságából: „Akkor mentem el, amikor megtaláltam a lelki társam – azt a férfit, akivel immár harminc éve együtt vagyok. Ő az életem szerelme. Mióta vele vagyok, soha nem csaltam meg, mert végre nem hiányzik semmi. Megtaláltam a boldogságot, így már nincs szükségem arra, ami a házasságon kívül van.”
A hűtlenség, mint az önfelfedezés egyik formája
Sok nő – és férfi – esetében a hűtlenségnek valójában semmi köze nincs ahhoz, ami a házasságukban hiányzik. Sokkal inkább ahhoz, ami bennük magukban üres vagy elveszett.
Az utóbbi években az új generációs terapeuták és kutatók – köztük Esther Perel, Wednesday Martin és Tammy Nelson – egészen más szemszögből közelítik meg a témát. Szerintük a viszonyok nem mindig arról szólnak, hogy valaki nem elégedett a partnerével, és mást keres. Gyakran inkább arról, hogy önmagának egy másik oldalát szeretné felfedezni.
„Nem gondolom, hogy az emberek feltétlenül másik személyt keresnek” – mondja Nelson. „Inkább azt érzem, hogy önmaguk másik változatát próbálják megtalálni.”
Bár elsőre bizarrnak hangozhat, a szakértők szerint ebben az értelemben
a hűtlenség akár az önfelfedezés egyik formája is lehet.
Lisa számára például a viszonya azt jelentette, hogy újra kapcsolatba került azzal a részével, aki még tud vágyakozni, és akire más is vágyik.
Margot-nak a szeretők a fiatalkori szabadság érzését hozták vissza – azt, amit a hagyományos, kényszerű házassága elvett tőle.
Fontos a kapcsolat elején tisztázni a határokat
Nelson szerint még ha meg is értjük, miért lépnek félre az emberek, a hűtlenséget százszázalékosan sosem lehet megelőzni.
„Amit viszont meg lehet előzni, az a hazugság” – mondja. „A fájdalmat nem maga a megcsalás okozza, hanem az, hogy megszegjük az ígéretet.”
A terapeuta azt javasolja, hogy a párok már a kapcsolatuk elején beszéljenek arról, mit jelent számukra a monogámia, és később is térjenek vissza erre a kérdésre időről időre. „Ha ötven vagy hatvan évig élünk házasságban, el kell fogadnunk, hogy ez idő alatt más emberekhez is vonzódhatunk. De ez nem jelenti azt, hogy cserélni kell a partnert.”
Nelson szerint érdemes inkább beépíteni vagy visszahozni a vágyat a kapcsolatba, hogy ne kelljen a feleknek hazudni róla.
„Ez az úgynevezett biztonságos félrelépés” – magyarázza. „El lehet menni együtt egy szexklubba, vagy akár csak beszélni egy hármasról – a lényeg az őszinteség. Mondhatod azt: nem akarok hazudni, nem akarlak megcsalni, nem akarok elválni – veled szeretném megélni mindezt.”
És akkor talán már nem is kell többé másik embert keresni – csak önmagunkat.
Forrás: Marie Claire Australia/Alexandra English Fotó: Getty Images
