„Hiányzik a családom, de nem mennék haza” – hazacsábítja-e a fiatalokat a kormányváltás?

A legtöbben a 25-35 éves korosztályból távoztak, elsősorban Ausztriába és Németországba. Megugrott a kisgyermekkel kivándorló családok száma is: csak 2025 második negyedévében közel 1500 kiskorú hagyta el az országot.

A kormányváltásra készülve viszont sokan nyilatkoztak úgy, hogy ha megdől a NER, már csomagolnak is. A visszavándorlók száma ez év első negyedévben ténylegesen meg is ugrott – de ez még nem tekinthető tendenciának, ahogy az is kérdés, vajon hazajönnek-e a fiatalok most, a kormányváltás után.

A kormány változott, nem a helyzet

Magyarország korrupciós indexe – vagyis az a mutató, amely jelzi, hogy milyen egy adott országban a korrupció mértéke – évről évre romlik. A 2025-ös negyven pont már csak a nyolcvannegyedik helyre volt elég, Magyarország ezzel Bulgáriával, Burkina Fasóval, Kubával, Guyanával, Észak-Macedóniával és Tanzániával került azonos szintre. . Ez a „világhelyezés” egyben azt is jelenti, hogy Unióban egyértelműen sereghajtónak számítunk.

Az új kormány kommunikációs gesztusai – a fapados utazások, a vonatozás, a miniszteri munka hétköznapibb részleteinek megmutatása – láthatóan azt kívánják jelezni, hogy csökken a távolság a politikai vezetők és az állampolgárok között. Ezek a szimbolikus lépések éles váltást jelenthetnek a korábbi hatalmi reprezentációhoz képest. Az azonban csak később derülhet ki, hogy az elérhetőség látszatát követi-e az intézmények átláthatóbb működése és a valódi elszámoltathatóság.

Ugyanakkor mire elég mindez, ha a kassza üres és a közvéleménynek elege van a helikopterrel munkába járó választott vezetőkből? Ha már az is sikernek számít, hogy az államháztartási hiány a tervezett 3,7 százalék helyett a kormányváltást követő korrekció következtében „csak” 7,5 százalékra várható?

Szélsőséges helyzetben van az egészségügy és az oktatás is, hiszen a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara tavalyi nyilatkozata szerint 14 ezer szakápoló hiányzott csak a felnőttápolási rendszerből – és a helyzet azóta romlott; a Pedagógusok Szakszervezete pedig már három éve megkongatta a vészharangot.

Akkor 34 ezer szakember hiányzott a közoktatásból, akiknek a pótlására azóta sem került sor. Így aztán a  skandináv oktatási rendszer elemeit is alkalmazni kívánó Lannert-féle javaslatcsomag megvalósításához vélhetően nemcsak az erőforrások, hanem a pedagógusok sem állnak rendelkezésre.

A lakhatási válság, a megélhetési költségek emelkedése és a közszolgáltatások bizonytalan működése már a középosztály biztonságérzetét is kikezdte. Ezek a problémák nem oldódnak meg egy választással. Érthető tehát, ha azok közül is sokan kivárnak, akik korábban a politikai fordulathoz kötötték a hazatérésüket.

Április 12-e este, a magyar parlamenti választások napja

Marad, kivár, hazajön?

A cikkhez áttekintett Reddit-hozzászólásokban többen is arról írtak, hogy a kiköltözéssel járó kihívások utáni talpraállás után nem szívesen mondanának le már felépített egzisztenciájukról. Mint mondják, a hazaköltözés nem puszta lakhelyváltás: éppúgy el kell hagyniuk az otthonunkat, a barátaikat, a munkájukat, a megszokott rutinjaikat és életminőségüket, mint amikor a hazájukat hagyták el – hazaköltözve azonban a biztosat cserélik bizonytalanra, nem pedig fordítva.

„Aki már kiépítette az életet máshol, annak könnyebb ott maradnia, mint Magyarországra visszaköltöznie” – mondja az egyik kommentelő. – „Egy hazaköltözési hullám elindításához nem elég Magyarországot kevésbé rossz szintre hozni, hanem kimondottan jobb otthonná kéne tenni, mint ahol jelenleg laknak a kivándorolt magyarok. Ez alapján én arra tippelnék, hogy főleg a kivándorlást tudja a Tisza valamennyire lassítani. A hazaköltözésnél sokkal magasabb a léc.”

A kommentelők  nagy része egyetért abban, hogy az ország jelenlegi állapotának helyreállításához évekre, de akár évtizedekre is szükség lehet. Ezért aztán a hazaköltözést sem tartják észszerű ötletnek.

„Attól még, hogy rendszert váltottunk, társadalmat nem. Az ország helyzete nem fog egyik napról a másikra változni. A közszolgáltatások továbbra is romokban vannak, a fizetések szarok. Ezen évek munkája változtatni” – vélekedik az egy másik kommentelő.

Péter, aki szociális munkásként és gyermekgondozóként hosszú éveket töltött a rendszerben extrém túlterhelés és alacsony fizetés mellett, igencsak egyetért vele. Azt mondja, esze ágában sincs visszaköltözni, hiszen szerinte csak a kormány változott, a rendszer és a közgondolkodás viszont alig.

„Itt Írországban hat és fél óra a munkaidőm. Ha nem jön a váltás, mert valaki késik vagy megbetegedett, megoldják. Ha mégis túlóráznom kell, kifizetik és még elnézést is kérnek. Hiányzik a családom, a barátaim, de nem mennék haza” – mondja és hozzáteszi, imádta a munkáját, de rendszeresen került konfliktusba a kollégáival azért, mert neki nem volt elég a minimum és valódi változásokat akart elérni. – „Ha megdupláznák a fizetéseket és csökkentenék a munkaidőt, ha tehetnénk azt, ami helyes, ahelyett, ami kényelmes és ha lenne valamiféle minőségbiztosítás a szociális dolgozók kiválasztása során, megfontolnám, hogy itt hagyom ezt az új életem, mert nekem Magyarország a hazám. Így viszont maradok.”

Attila a harmincas évei végén jár és régóta szeretne saját családot. Bár magyar partnerre vágyik, az igazi várat egy ideje magára – ennek pedig ahhoz is lehet köze, hogy Attila évek óta Németországban dolgozik. Bár a kormányváltás hírére azonban komolyan fontolgatni kezdte, hogy visszatér a családjához, lépni még nem akar.

„Jó lenne újra a családom, barátaim közelében élni. Egyelőre azonban kivárok: ez egy fiatal kormány, egy új rendszer és még nem lehet tudni, hogyan alakulnak a családtámogatások, változik-e az adózási rendszer, lehet-e életet lehelni a jelenleg igencsak pénzalapú egészségügybe” – mondja, és nem titkolja, a családja inkább arra bátorítja, maradjon Németországban és teremtsen magának biztosabb jövőt, mint amilyenre itthon lehetősége volna, hiszen itthon alacsonyabb a bérsávban, magasabb napi költségek mellett tudna dolgozni.

Réka viszont már meghozta a saját döntését: négy évnyi Malaga után tért haza Budapestre alig néhány héttel ezelőtt. Eredetileg azért költözött, mert a politikai és közéleti események ellehetetlenítették az életét, vissza pedig azért jött, mert hiszi, hogy a kormányváltás minőségi változást hoz a mindennapokba.

„Az első fecskék között jöttem haza a kormányváltás után, hiszen én elmenni sem akartam soha. Ami miatt mégis a lakhelyváltás miatt döntöttem, az volt, hogy a KATA radikális átalakítása és a lengyel-magyar üzleti kapcsolatok ellehetetlenülése miatt egyre nehezebben tudtam dolgozni, ezáltal megélni” – osztja meg történetét Réka, aki a spanyol évek alatt elsajátította a fogadó ország nyelvét és elkezdte felkészíteni magát a végleges letelepedésre. Igaz, odakint is tagja volt a helyi Tisza-szigetnek és abban reménykedett, hogy egyszer még hazajöhet.

„Természetes volt számomra, hogy hazajövök szavazni. A végeredmény ismeretében pedig az is, hogy élni is. Két hónapig tartott, míg felszámoltam a kinti életem, és most újra itthon élek” – meséli, és boldog, hogy újra a lengyel-magyar kulturális és gazdasági kapcsolatok fellendítésén dolgozhat.

A kérdés az, mi lesz ezután

A kormányváltás megtörtént, a hazaköltözés azonban bizalmi alapú gazdasági és érzelmi döntés. Vagyis ha valaki már éveket töltött azzal, hogy idegen nyelven, ismeretlen rendszerben építsen fel egy új életet, aligha számolja fel mindezt néhány politikai gesztus vagy ígéret hatására. Azt kell látnia, hogy a változás nemcsak látványos, hanem tartós is: működnek az intézmények, kiszámíthatók a szabályok, megbecsülik a munkáját, és nem rosszabb jövőt választ a gyerekének azzal, hogy hazahozza.

Talán ezért egyelőre nem is az a legfontosabb kérdés, hányan térnek vissza a kormányváltás után. Sokkal többet mond majd az új rendszer működéséről, ha kevesebb fiatal indul el, kevesebb pedagógus, ápoló és szociális munkás érzi úgy, hogy külföldön kell megtalálnia a szakmai méltóságát, és a már kint élők szótárában a „soha” helyét lassan átveszi a „talán”.

Fotó: Getty Images

Olvass tovább

Miért lett minden politikusból influenszer? A politika új szabályait már az algoritmusok írják

A közösségi média használatának elterjedésével az állampolgár és a politikus közötti útvonal lerövidült, a kommunikáció pedig már messze nem annyira egyirányú, mint korábban.