Sminkelj a szemszínedhez!

2018. március 12.

Jolly jokerek

A földszínek, a barnák, a khakik és a fémes színek olyan árnyalatok, melyek minden szemszínhez bátran alkalmazhatóak. A fémes színeket azonban érdemes egy kicsit nagyobb körültekintéssel használni, és a bőrárnyalatot és az életkort is érdemes figyelembe venni a színválasztáskor. Vigyázat, az ezüst nagyon könnyen öregíti az arcot!

Döntéshelyzetben az is megkönnyítheti a dolgunkat, ha a boltban az arcunk elé rakjuk a sminkterméket. Ezzel a módszerrel nem kell felkennünk a tesztert az arcunkra, mégis egy pillanat alatt megmutatja, hogy melyik az az árnyalat, ami felderíti a tekintetünket, és melyik az, amit egyszerűen „ledob” az arcunk.

Barna szem

A barna szeműek abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy szinte bármit választhatnak a színpalettáról a sötét bordótól, a nude árnyalatokon át a feketéig. Azonban azt érdemes szem előtt tartani, hogy ha egy hangsúlyosabb színnel készítenénk sminket, akkor mindenképpen puhítsuk, dolgozzuk össze neutrálisabb árnyalatokkal is.

Kék szem

A kék szemhez a feketék és a földszínek mellett a korall, terrakotta, mályva árnyalatok a tuti befutók. Örök tévhit viszont, hogy a kék szemhez a kék smink nem áll jól. Csak egy szabályt érdemes követnünk: hogy a szemszínünknél sötétebb, vibráló árnyalatot használjunk a szemhéjra.

Zöld szem

A zöld szemet csupán a lakosság 2%-a birtokolja. Nekik a sötétebb barnák, a padlizsán-mályva és az arany árnyalatok a legjobbak. A grafitszürke, a fekete és a smaragdzöld szintén tuti választás lehet. Utóbbit egyébként a barna szeműeknek sem ajánlatos elkerülni, hiszen különösen vibrálóvá varázsolja a tekintetet.