City-proof bőrápolás maximalistáknak

2019. szeptember 19.
Kávéházak, bevásárlóközpontok, színházak, éjszakai szórakozóhelyek – számtalan izgalmas program teszi vonzóvá a 21. századi urbanista életmódot, ezzel párhuzamosan extra kihívások elé is állítva bőrünk egészségét. Utánajártunk, hogy mi mindennel védhetjük ki a lehetséges veszélyeket.

Városlakónak lenni jó, folyamatos pezsgést, változatosságot jelent. Tudjuk azonban azt is, hogy a nagyvárosi élet rengeteg káros környezeti hatásnak teszi ki a bőrünket. A városi életformával járó stressz, a szennyezett levegő, a kevés alvás, a digitális eszközök használata bizonyítottan felelős a bőrünk állapotáért, a bőröregedés felgyorsulásáért. A nagyvárosokban folyamatosan nő a légszennyezés kipufogógázok, füst és por, az ózonkoncentráció növekedése, szállópor-szennyezettség és nitrogénoxid-kibocsátás formájában. Ezek a szennyező anyagok többségükben a nano mérettartományba esnek, vagyis könnyedén behatolnak a bőrbe, ahol irritációt és a sejtek károsodását okozzák, csökkentve a bőr ellenálló képességét.

A meggyengült bőr nem tudja megfelelően ellátni a feladatait, ezért érzékennyé és problémássá válhat. Szervezetünkben ideális környezet alakul ki a szabadgyökök számára, amelyek elvonják a sejtektől az oxigént. Hatásukra a bőrünk szenved, és akár 10-20%-kal gyorsabban öregszik a kollagén és a keratin károsodásának következtében. A környezeti károk miatt bőrünk fakóvá, dehidratálttá és foltossá válhat. A korszerű bőrápolásnak tehát új kihívásokkal kell szembenéznie: elektroszmoggal, környezetszennyezéssel és a digitális eszközök okozta bőröregedéssel.

Digital aging

A technológiai eszközök – az okostelefonok, tabletek, számítógépek – a bőrt egy úgynevezett kék fénynek teszik ki, elősegítve ezzel is a gyorsabb öregedését. A technikai eszközökkel való folyamatos érintkezés jelentősen fokozza a káros hatású szabadgyökök képződését a bőrükben, ami egy úgynevezett digital aginget hoz létre. A technológiai eszközök által kibocsájtott hő hozzájárul a bőr kiszáradásához, dehidratációjához. Emellett a tabletek, okostelefonok jellemzően napi több órás használatával járó fejtartás a toka létrejöttét és a nyak ráncainak kialakulását okozza – ez az úgynevezett tech-neck hatás. Mindezek a tényezők ráadásul nemcsak egyszerűen összeadódnak, hanem még fel is erősítik egymás hatását, így biztos receptet jelentenek a bőr öregedésére.

A tech-neck-effektust veszi célkeresztbe a Ziaja legújabb, acaibogyó antioxidánsokban dús kivonatát tartalmazó termékcsaládja. Tagjai közt találunk expressz feszesítő szérumot, regeneráló antioxidáns krémet és pakolást arcra és nyakra, valamint szatén testhabot. A Vagheggi Intense Age Care szérum a mai modern kori nők bőrének ápolását segíti abban, hogy kisimultabb, ragyogóbb és védett legyen az elektronikai eszközeink által kibocsájtott nagy dózisú kék fény és a környezetszennyezés okozta káros hatások ellen.

City-proof bőrápolás

Miután világossá vált, hogy a városi életmód igénybe veszi, gyorsabban öregíti a bőrt, a kozmetikai cégek új bőrápolási kategóriát teremtettek: sorra jelennek meg a polcokon az urbanista vagy city-proof, vagyis a városi életmód kivédésére szolgáló bőrápolók. Legfontosabb hatóanyagaik az antioxidánsok, amelyek a természetben legnagyobb koncentrációban két anyagban találhatók meg: az aszkorbinsavban, amelyet C-vitamin néven ismerünk, és a tokoferolban, amely az E-vitaminok csoportjába tartozik. A nagy koncentrációban a bőrbe juttatott antioxidánsok kivédik és semlegesítik a szabadgyökök romboló hatását.

A városban egyszerűen kötelező a bőr tisztítása. A szappan nem elég – mélyreható méregtelenítésre van szükségünk, hetente egyszer ezért ne feledjük el a bőrradírt vagy az arcmaszkot. Kifejezetten erre a célra fejlesztették ki a fehér agyagot és magnóliakivonatot tartalmazó Nivea Urban Detox 1 Perces Méregtelenítő Arcmaszkot, amely képes eltávolítani az igazán mélyen ülő szennyeződéseket is.

A Nu Skin 180°® arclemosó olyan szabadalmaztatott víznélküli készítmény, mely 10 százalék aktív, szabadon áramló C vitamint (L-aszkorbinsavat) juttat a bőrbe. Ezen felül szőlőlevél, ginkgo biloba levél és ginzeng kivonatai minimalizálják a bőrkárosító szabad gyököket.

A nappali bőrápolás a külső behatások elleni védelemről szól. A hipoallergén összetételű Vichy Fresh Shot 10 napos arcápolási kúra 15% C-vitaminnal és az Image Vital C Hydrating anti-aging szérum amellett, hogy a szabadgyököket csapdába csalva küzdenek az oxidatív stressz által kiváltott károsodások ellen, hatékonyak a pigmentáció, valamint a gyulladások leküzdésében. Frissé, üdévé, élettelivé teszik a fakó, sápadt bőrt.

A bőrvédő nappali krémek hosszantartó és hatékony védelmet biztosítanak a környezeti hatásokkal szemben. A The Body Shop Skin Defence Multi Protection Essence nappali arcápolója, a Nivea Urban Skin Defence nappali arckréme és az Estée Lauder DayWear Multi Protection Anti-Oxidant Moisturizer arckréme antioxidáns E- és C-vitaminok mellett növényi kivonatokkal erősítik a bőr védekezőképességét és fényvédőfaktorral védik a bőrt az UV-sugaraktól.

Az oxidatív stressz okozta károk ellensúlyozása, a bőrregenerálás az éjszakai urbanista arcápolók feladata. A gél-balzsam állagú Vichy Idéalia Regeneráló éjszakai arckrém 2% áfonya-polifenol-tartalommal, adenozinnal és 3% kombuchateakivonattal harcol a szabadgyökök, a fáradtság és a stressz ellen. A Mavex La Perla Nera Intenzív Méregtelenítő és Feszesítő fekete krém méregtelenítő növényifaszén-tartalma mélyen megtisztítja a bőrt a káros anyagoktól, hatékonyan eltávolítja a toxinokat, a környezeti szennyezőket, szmogot.

A Vagheggi Intense Sleeping maszk az éjszakai alvás alatt fejti ki hatását, megszünteti a fakó bőrképet és a fáradtság jeleit. Megtisztítja a bőrt a káros anyagoktól, ezáltal a bőr friss és kisimult lesz. Heti 1-2 alkalommal javasolt használni az esti tisztítás után és egész éjszakára fent hagyható.

TIPP:

Vitaminokban gazdag ételek fogyasztásával is elősegíthetjük a bőr védelmét. Már egy pohár C-vitaminban gazdag narancslével egészségesen indíthatjuk a reggelt. A citrusokon kívül antioxidánsokban gazdagok például az erdei gyümölcsök, az áfonya, az eper vagy a málna. Emellett megtalálhatók még a legkülönbözőbb gyümölcsökben és zöldségekben, de a zöld teában és a szőlőlében is. Néhány gyógynövény is tartalmaz antioxidánsokat: fűszerezzük ételeinket rozmaringgal, kakukkfűvel, mentával vagy zsályával.

Urbanista kozmetikai szótár:

Antioxidánsok
Olyan vegyületek, amelyek gátolják vagy késleltetik az oxidációt, és hozzájárulnak a szabadgyökök semlegesítéséhez.

Anti-agresszor
Megvédi a bőrt a környezeti agresszoroktól, például a környezetszennyezéstől, amely különben gyengítené a bőr természetes védekezőképességét.

Anti-pollution
A kozmetikában a termékek környezeti hatásokkal szembeni védelmét jelenti.

Digital aging
Akik folyamatosan érintkezésben állnak a technikai eszközökkel, azoknak több káros hatású szabadgyök képződik a bőrükben, amely úgynevezett digitális bőröregedést eredményez.

Hesperidin
A neo-hesperidin vagy hesperidin methyl chalcone egy jól ismert gyógyszeralapanyag, a hesperidin származékai, melyek széles, szabadgyökök elleni spektrumuk révén gyulladáscsökkentő, allergiaellenes hatásúak, javítják a mikrokeringést, erősítik és védik az érfalakat.

Kék fény
A szórakoztató elektronikai eszközök képernyője a bőrt úgynevezett kék fénynek teszi ki, elősegítve ezzel is a bőr gyorsabb öregedését.

Oxidatív stressz
A levegőszennyezéssel okozta szabadgyökök képződése miatt a bőrben bekövetkező kedvezőtlen változások és folyamatok.

Szmog
A környezetszennyezés miatt kialakuló füstköd, amikor a levegő por- és füsttartalma magasabb. Az emberi egészségre a legnagyobb fenyegetést az igen kicsi, 2,5 mikronnál nem nagyobb átmérőjű porrészecskék jelentik.

Tech-neck hatás
Mobiltelefon vagy más mobileszköz használata közben a fej folyamatos ferdén tartása következtében a nyakon megjelenő ráncok.

Fotó: Profimédia – Red Dot, Unsplash