Hogyan szabaduljunk meg az önbarnító foltoktól?

2020. január 28. |

Egy árulkodó folt a csuklón, tigriscsíkokra hajazó nyomok az arcon, vagy éppen foltos ujjak, amelyektől úgy festünk, mintha kesztyűt viselnénk? Az önbarnítókrém nem kívánt nyomaitól megszabadulni szinte művészet, amit érdemes mindenkinek megtanulnia, aki az önbarnítás ezen műfajával próbálkozik.

Beszerezted a legdrágább, legjobb terméket, és minden trükköt ismersz, amitől szép egyenletesen tudod felvinni a krémet, az eredmény azonban még így sem száz százalékos? Semmi baj, van megoldás arra, hogy a rosszul kiválasztott árnyalatot, foltos nyomokat eltüntesd a bőrödről, és természetes, napbarnította hatást érj el. Jules Von Hep, az Isle of Paradise alapítója, barnítókrém-specialista a következő trükköket javasolta hasonló helyzetre a Marieclaire.com-nak nyilatkozva.

Hogyan távolíthatod el az önbarnítókrémet?

„Nem megoldás, ha pánikszerűen elkezded magad erősen dörzsölni bőrradírral, mert csak foltok maradnak utána!” – figyelmeztet Jules. Ehelyett válassz inkább egy gyengéd bőrradírt, majd keverd össze egy kevés fürdő-, vagy masszázsolajjal. A keverékkel néhányszor radírozd át a bőrödet, az egyenletes hatást keltő halványításért.

„Alternatívaként választhatsz egy közeli uszodát is…” – mondja a szakértő, hozzátéve, hogy „ persze, csak ha nem bánod, ha meglátnak a rosszul sikerült színnel”. A vízben lévő klór szintén enyhíti ugyanis az önbarnító hatását, ezt pedig tovább fokozhatjuk, ha úszás után a zuhany alatt masszírozó kesztyűt használunk, és körkörös mozdulatokkal áttöröljük a kérdéses bőrrészt.

Bónusz tipp: a gőzfürdő, és a szauna ugyancsak kifakítja a színt.

Mit tehetsz a csíkokkal?

Ha az önbarnítókrém eredménye egy csíktenger, akkor se ess pánikba. A legegyszerűbb módja, hogy elbúcsúzz a bőrödön lévő csíkoktól, ha veszel egy olajos fürdőt, ez ugyanis nagyon szépen felpuhítja a bőrt, és segít kikoptatni a barnító folyadék által megfogott részeket. Fürdés közben használj masszázskesztyűt, körkörösen masszírozd át vele a testeden a makacs foltokat.

Hogyan távolítsd el a nyomokat a kéz-, és lábfejedről?

A legbosszantóbb, ha önbarnítózás után narancsszínű és foltos a kézfej, pecsétes a láb. De szerencsére van minderre egy konyhaszekrényből elővehető megoldás. Tegyél két evőkanál szódabikarbónát egy kevés vízbe, keverd krémes állagúra, majd dörzsöld a kezedre, vagy a lábadra. Hagyd rajta néhány percig, (figyelve, hogy a bőr redőibe is kerüljön) majd mosd le.

Hogyan tudod a ruhádból kimosni a barnítókrém foltját?
Akkor sem kilátástalan a helyzet, ha barnítókrém-folt kerül a kedvenc, mindenhez passzoló fehér ingedre vagy az ágyneműdre. Ha lehet, gyorsan távolítsd el a foltot, amíg még nedves. Fordítsd ki az anyagot, és folyass rá hideg vizet, ez segít meglágyítani a krémet. Vigyázz, hogy ne dörzsöld, mert akkor csak elmaszatolod, és még rosszabb lesz a helyzet. Helyette meleg vízbe keverj egy kevés mosószert, és mosószeres szivaccsal kezd el felitatni az érintett területről a foltot. Addig ismételd mindezt, amíg a folt el nem tűnik.

Szöveg: Buócz Emese

Fotó: Getty Images

Szólj hozzá te is!

Még több Szépség

Így lehet horror az arcbőrnek a maszk és a tél arcápolás

Így lehet horror az arcbőrnek a maszk és a tél

Zoom-biztos téli sminktippek az Instagramról 2020 téli trendek

Zoom-biztos téli sminktippek az Instagramról