3 backstage infó, amit a face chartokról tudni szeretnél

2021. július 29.
Szépségbloggerünk, Páll Adrienn, a New School of Makeup sminkakadémia vezetője az idén januárban megrendezett első magyar face chart verseny kapcsán mesél nektek izgalmas háttérinfókról, valamint a face chartok történetéről és a szakmai felhasználásukról is.

1996-ban Toronto egyik nagy lélekszámú kerületében, a Yorkdale Mall MAC üzletében dolgoztam. Ott találkoztam életemben először face charttal. Nemcsak az eladáskori sminkek rögzítésére használtuk, de kifejezetten szerették, ha szabadidőnkben a sminkekből új kreációkat festettünk rájuk. A vásárlók ilyenkor sokszor mögénk álltak, és csak nézték, milyen csodás sminkek születhetnek egy papíron. Azóta is lenyűgöz az a kreativitás, ami a face chart festését körüllengi, egyszerűen egy imádnivaló alkotásforma.

facechart-verseny-smink-pall-adrienn

25 év telt el, és 2021-re megszületett az NSM saját face chartja. Ennek örömére januárban megrendeztük Magyarország első face chart versenyét amatőr és pró kategóriában. A több mint 100 beküldött alkotásából az első helyen végzetteknek az egyik nyereménye az volt, hogy a nyári Marie Claire online trendsminkfotózásunk során modelleken is megmutathatják, hogy milyen az, amikor egy face charton kidolgozott sminkterv életre kel.

facechart-verseny-smink-pall-adrienn

Fent láthatjátok a top 10 pályaművet, a két első helyezett alkotást pedig úgy mutatjuk ma be, ahogy Hajas Orsi kamerája által meg lettek örökítve. De előtte 3 szakmai érdekesség, miért annyira „cool” dolog a face chart.

1. A face chart festés egy abszolút ismert és elterjedt tevékenység a profi sminkes berkekben, hiszen egy look koncepciójának a papíron történő kidolgozása nagyban hozzásegít a tökéletes végeredményhez.

2. Ha ugyanazt a sminket pontosan kell többször előállítani, pl. a divatheteken Milánóban, Londonban, New Yorkban, Párizsban vagy akár itthon, Budapesten, ilyenkor remek dokumentációként is szolgál. A key makeup artist megálmodja, a többi sminkes pedig a bemutató modelljein megvalósítja. A face chart segítségével és pontos követésével érhető el, hogy a kifutón egységes sminkképe legyen minden modellnek, amitől aztán eláll a nézők lélegzete.

3. A rangos dekorkozmetikai cégek, szalonok, sminkstúdiók a sminktanácsadások vagy menyasszonyi próbasminkek elkészítése után szintén face chartra festik fel az ügyfélre kialakított sminket. A rajta használt termékek listáját is ezen a papíron a legstílusosabb feltüntetni. Mi a stúdiónkban már a kezdetektől fogva így engedjük el az ügyfeleinket sminktanácsadás után.

Íme, a mi két első helyezettünk

A két nyertes közül Csilla, aki azóta végzett sminkesként, saját kezűleg készítette el a sminkjét, míg Dalma face chartját az ő kérésére én jelenítettem meg.

Az elmúlt években a social média hatására azt tapasztaljuk, hogy a civil szektorból is egyre többen választják hobbiként ezt a rendkívül kreatív és kifinomult készségeket igénylő tevékenységet. Azok, akik eddig mandalákat vagy csendéleteket festegettek a szabadidejükben, és mellette imádják sminkelni magukat, élvezettel vágtak bele a face chart festésébe saját sminkjeik felhasználásával. Ezért egyre pazarabb és kreatívabb alkotások ütik fel a fejüket. Nem kérdés, hogy 2022 januárjában indulni fog a következő NSM Face chart verseny is. Úgyhogy készüljetek!

Az amatőr kategória nyertese

facechart-verseny-smink-pall-adriennfotó: Hajas Orsolya, modell: Lyila – Face Model Management Hungary, ruha: Home Of Fashion – Artista, facechart: Smid Dalma, smink: Páll Adrienn, haj: Lencsés Dóra

A pro kategória nyertese

facechart-verseny-smink-pall-adrienn

fotó: Hajas Orsolya, modell: Bogi – Visage Models Hungary, ruha: Home Of Fashion – It Girl, facechart, smink: Gődény Csilla, haj: Lencsés Dóra

Olvass tovább!