#StyleLife: Oltai Kata

2017. október 20.
Feminista galériát és egy vagány second-hand üzletet is vezet, kurátorként a kortárs művészeti élet egyik meghatározó alakja és a céklától a kékesliláig minden hajszín jól áll neki. Oltai Kata a művészet és a közösségi média lehetőségeiről mesélt, és persze öt kedvencét is elárulta.

Jelenleg nem túl hálás vagy egyszerű feladat a kultúrát promótálni Magyarországon. Te hogyan próbálod bevonni az embereket a projektjeidbe?

Azt gondolom, aki ezzel a területtel foglalkozik, pláne nem a kereskedelmi vonalon, annak kevésbé így fogalmazódik meg a dolog. Hálás, hiszen most legalább annyira érdeklődnek emberek, ha nem jobban. A világ nagyon tág, és ha érdekesen nyúlsz valamihez, akkor figyelnek rád. Az persze más kérdés, hogy magad számára honnan van inspiráció, egy legyalult terepen, ez nekem nagyobb fejtörést okoz sokszor.

A közösségi média egyébként jó platformot biztosít erre?

Abszolút. Alapvetően elképesztően megnőtt a szerepük, kitoltak egy sor hagyományos, vagy bevett csatornát, és nagyon jól is működtethetőek. Az Instagram már megelőzte a Facebookot hatásfokban, ezt a galériánál (@feri_gallery) és a butiknál (@konfekcio) ugyanúgy tapasztalom.

Szinte pont egy éve nyitottad meg FERi névre keresztelt kiállítótered, amit elsősorban feminista galériaként határozol meg. Te hogyan látod, nálunk még mindig pejoratív jelentésárnyalat tapad a „feminizmus” szóhoz?

Inkább azt látom, hogy egy sor jelentésárnyalat nem tiszta még, én egy ernyőfogalomként értelmezem, ami sokfajta érzékenységet takar, szempontot gyűjt és működtet. Vannak, amelyek specifikusan a művészeti közegnek szólnak, itt több a konzervatív tapadás, és vannak, amelyek szélesebb társadalmi ügyeket érintenek.

Szerinted mennyire képes ma a magasművészet és a vizuális kultúra az emberek látásmódjának formálására?

Először is nem hiszek magasművészetben, vizuális kultúra van, minden oda-vissza hat egymásra. A legeslegfiatalabb korosztálynál és a 60 felettieknél azt tapasztalom, hogy nagyon fogákonyak és tájékozottak, ez nagyon üdítő. Csinálni kell, és sokfajta üzenet, más kombinációkban, máshol ráismerve hatással lehet. Konzekvensen kell képviselni valamit, mert arra mindenki fogékony, mert keveset lát ilyet.

A galériádat azért nyitottad meg, mert eleged lett a kulturális intézményrendszerből. Mégis mekkora hatást tudsz gyakorolni egy minden szempontból sokkal kisebb galéria tulajdonosaként szemben mondjuk azzal, amit egy nagy állami múzeum kurátoraként megtehetsz?

Részben igaz ez, inkább szeretek változtatni, más kihívások jönnek. Most is dolgozom nagy, intézményi projekttel, decemberben nyitok egy nagy, nemzetközi youth culture kiállítást a Robert Capa Központban. De egy kis helyen, ahol te vagy ott, sokkal direktebben látsz és tapasztalsz és beszélgetsz, nekem ez hiányzott. Imádom.

Van egy second-hand üzleted is, a Konfekció. Ott inkább az egyediségre vagy a tudatosságra ösztönzés volt a célod?

Szeretem a tárgyakat, és direktebben lehet szarkasztikusnak maradni a divattal szemben, képviselni egy antikereskedelmi üzletpolitikát, szeszélyeskedni, ugyanakkor becsepegtetni a testtudatosságot vagy a testen viselt üzenetek fontosságát. Sajnos kevesebb időm van rá, mint szeretném.

KATA KEDVENCEI:

  1. Kedvenc hely: New York a világ közepe.
  2. Kedvenc dal: A Mocskos idők az Európa Kiadótól, feláll a karomon a szőr.
  3. Kedvenc szépségtermék: Fekete tus. Bármilyen.
  4. Kedvenc kiegészítő: Mindent szeretek, ami afrikai. Most legtöbbet ezeket a fűzött kitűzőket hordom, egy antiglobalizációs szervezet készítette.
  5. Kedvenc ruhadarab: Sok bőrkabátom közül ezen dolgoztam a legtöbbet.