Azok, aki az idei Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét nézték, joggal remélhették, hogy egy szuperprodukciót pattint ki magából – kaptak helyette egy hamis, félresiklott előadást, amelyről sokan úgy gondolták, a pop királynője a saját fejéről verte le a koronát. Azok, akik utoljára 1987-ben tartották relevánsnak a munkáját, egy tisztességes visszavonulásban reménykednek már évtizedek óta – őket Madonna eurovíziós fellépése csak megerősítette a meggyőződésükben. Tehát úgy tűnik, hogy a szupersztár egyik tábornak sem adja meg, amit akar: nem tud vagy nem akar tökéletes lenni a színpadon, és nem tud vagy nem akar visszavonulni. És mint a karrierje során mindig, még most is erős reakciókat vált ki.
A Madonna-jelenség azért megtévesztő, mert mindig is saját maga újra feltalálásának a bajnoka volt. Mindig is szerepeket játszott, egy szerepnek pedig nincs lejárati dátuma. Madonnát csak a nevével lehet leírni, mert a szakmai besorolás szerint megfoghatatlan. Énekes, táncos, színész, aktivista és humanitárius jótevő, anya és szexuális forradalmár, domina és háziasszony, legújabban pedig, ahogy a 14. stúdióalbumának címéből kiderül: Madame X. Vagyis mindig valaki mást kapunk, de mindig valaki olyat, aki épp valamivel vagy valamiért küzd: hol az elismerésért, hol a szabadságért, hol a prüdéria ellen, hol pedig az életkoralapú előítéletek ellen. A 60 éves Madonnának mostanra mintha ez vált volna a legfontosabb missziójává. Csakhogy míg korábban hagyta, hogy a munkássága beszéljen helyette, az üzenetet a produkcióra bízta, most mind többször fűz magyarázatot hozzá.
Állandó háborúban
Több interjúban is beszélt arról, hogy az emberek mindig is megpróbálták elhallgattatni – vagy mert nem tartották elég szépnek, vagy mert nem tartották elég tehetségesnek, vagy mert kifogásolták a házasságát, az anyaságát, a sarkos megnyilatkozásait. Most pedig, állítja, az embereknek az a legnagyobb bajuk vele, hogy nem elég fiatal. Pontosabban, hogy nem hajlandó a korának megfelelően viselkedni, létezni – bármit is jelentsen ez az elvárás. Ez az elhallgattatás persze nevetségesen hangzik egy olyan szupersztártól, akinek ma is sokmillió rajongója van, a legnagyobb lapokban szólalhat meg és óriási hír, ha új lemezt ad ki. Nem is beszélve arról, hogy az Eurovízió döntőjének sztárvendége is lehet.
A nyolcvanas években Madonna jelenléte, művészete, hozzáállása tényleg forradalommal ért fel: generációk számára fosztotta meg a stigmáktól a szexet és tolta ki a női szabadság határait. De hogy lehet-e a permanens forradalomban élni? Évtizedekkel később valamiért már sokkal nehezebb azonosulni azzal, amit képvisel – vagy képviselni próbál. Madonna 60 évesen valamiért zavarba ejtőbb, mint 25 évesen volt. Hogy ez mennyire tulajdonítható annak, hogy a nagy szerepjátszó nem találja a szerepét vagy annak, hogy mi felejtettünk el tapsolni neki, értékelni a művészeti erőfeszítéseit, azt nehéz megmondani.
Szerző: Vándor Éva
Fotó: Getty Images
