Barack Obama szerint két év múlva minden országot nő vezet majd

2019. december 20.
Barack Obama volt amerikai elnök szerint a nők megkérdőjelezhetetlenül jobb vezetők, mint a férfiak. Az idős férfiaknak pedig ideje lenne odébbállni az útjukból. Kinek hinnénk el, hogy így van, ha nem neki?

Nem először mondta ki Barack Obama volt amerikai elnök, hogy véleménye szerint a nők megkérdőjelezhetetlenül jobb vezetők, mint a férfiak. Ráadásul a világ problémái közül sok abból származik, hogy az idős férfiak nem állnak odébb az útból.

“Szeretném, ha minden nő tudná, hogy nem tökéletesek ők sem, ám kétségbevonhatatlanul és megkérdőjelezhetetlenül jobbak nálunk” – mondta Barack Obama, nem először. “Teljesen biztos vagyok abban, hogy két év múlva a világ minden nemzetét nő vezeti majd. Hatalmas fejlődést láthatunk majd az élet minden területén… a morálban és az életminőségben egyaránt” – tette hozzá a korábbi amerikai elnök, akit kétszer is megválasztottak posztjára.


Az 58 éves korábbi elnök ázsiai útján nyilatkozta ezeket, ahova feleségét, Michelle Obamát kísérte el. Feleségével az Obama Alapítvány eseménysorozatának keretében meglátogattak egy vietnámi iskolát, ahova Julia Roberts is elkísérte őket, hogy a fiatal nők oktatását népszerűsítsék a helyiek között.

Amikor Obamától megkérdezték, hogy visszatér-e a politikába, a korábbi vezető hangsúlyozta, hogy tudni kell, mikor kell hátrébb lépni. “Ha körbenézünk a világban és közelebbről szemléljük a problémákat, azt láthatjuk, hogy az öreg emberekkel van a gond, általában öreg férfiakkal, akik nem állnak odébb az útból. Fontos, hogy egy politikai vezető emlékeztesse magát arra, hogy amit végez, az egy munka, és nem élete végéig szól. Nem azért van ott, hogy a saját fontosságát vagy erejét éreztesse és érezze” – fejtette ki Barack Obama.

Már két évvel ezelőtt, akkor Franciaországban nyilatkozott úgy a volt elnök, hogy a férfiakkal van a legnagyobb probléma napjainkban, és fontos lenne, hogy a nők több figyelmet kapjanak a hatalomban.

Barack Obamát igazolja, hogy múlt héten Finnországban is egy fiatal, 34 éves nőt, Sanna Marint választották miniszterelnöknek.

“Az egyik legjobb mutatója annak, hogy egy ország mennyire fejlett, ha megnézzük, milyen arányban vesznek részt a lányok az oktatásban és megnézzük, hogyan kezeli a nőket” – tette hozzá Barack Obama, aki szerint még bőven van hova fejlődnie a világnak.

Forrás: People
Fotó: Getty Images