Julia Roberts összefogott Michelle Obamával a lányok oktatásáért

2019. december 05.
Michelle Obama ősszel jelentette be, hogy programot indít azért, hogy a lányok oktatása a figyelem középpontjába kerüljön. Most bejelentették, hogy Julia Roberts is csatlakozik a korábbi First Lady mozgalmához.

Decemberi vietnámi útjával indítja el Michelle Obama azt a programot, mellyel a lányok oktatására szeretné felhívni a figyelmet. Már korábban is megemlítette, hogy nagyon különleges vendégek csatlakoznak majd a mozgalomhoz, az Obama Alapítvány pedig most bejelentette, hogy az egyik olyan személy, aki segíti a korábbi First Lady-t programja megvalósításában, Julia Roberts lesz.

A Homecoming 52 éves sztárja először december 9-én, Vietnámban csatlakozik majd az 55 éves Michelle Obamához. A Girls Opportunity Alliance nevű szervezetük olyan oktatási intézményeknek segít, ahol a helyi lányok tanulhatnak, hogy ők is kibontakoztathassák a bennük rejlő tehetségeket.


A dél-ázsiai utazás következő állomása Malajziában lesz, ahol egy négynapos eseményt szervezett az Obama Alapítvány. Itt kétszáz civil szervezet vezetői találkozik majd egymással és Michelle Obamával, valamint Julia Roberts-szel, hogy megvitassák tapasztalataikat és lehetőségeiket a lányok helyzetének javítására.

“Több mint 98 millió kislány nem jár iskolába, pedig a bizonyítékok egyértelműek: ha a lányok megkapják a lehetőséget, amit megérdemelnek, azon a világunk csak nyerhet” – mondta Michelle Obama, mikor ismertette céljait. “Ezért dolgozunk azon, hogy azok a szervezetek és vezetők, akik az alapokat lerakhatják, a világ minden részén legyenek tisztában azzal, mi az, amivel a lányok mindennapi életét és helyzetét javíthatják” – tette hozzá a volt First Lady.

Forrás: People
Fotó: Getty Images