12 millió font (4,6 milliárd forint) veszteséget szenvedett idén Victoria Beckham divatbirodalma, így most Posh Spice-ból bizonyos dolgokban hétköznapi emberré vált a divattervező: például saját maga vezeti ezentúl kocsiját munkába menet. A 45 éves énekesnőből lett divatmogul ugyanis költségcsökkentés miatt kénytelen volt megválni néhány korábbi dolgozójától, például a sofőrjétől és a virágosától is, hogy ezzel is spóroljon.
A Hammersmith-ben található székhelyén ezentúl kevesebb cserepes virággal találkozhatnak majd a látogatók, mivel Victoria Beckham kénytelen volt felmondani a rendszeres virágszállítmányok szerződéseit is, miután a könyvelők szükségtelen kiadásnak ítélték ezt is.
Ám Victoria Beckham hajlandó mindent megtenni, hogy megmentse az üzletét és ismét pozitívba billenjen át a mérleg az idei év után. A Mirror forrásai szerint a divattervezőt sokkolta a veszteség mértéke, ám mivel mindent egy lapra tett fel, nem hajlandó harc nélkül feladni divatbirodalmát.
Victoria Beckham a PR és a kommunikációs vezetőjétől is megvált, és hisz abban, hogy a kiadások csökkentése segít átlendülni cégének a kritikus időszakon.
A brit cégadatbázis szerint egyébként Victoria cégének nem csak az idei év volt nehéz. Az elmúlt 11 évben összesen 42 millió font veszteséget termelt a divatbirodalom – David Beckham segítette ki feleségét az üzletben, ő tömte be a réseket. Ám idén fordultak igazán rosszra a Beckham család dolgai, mivel nemcsak Victoria, de David sztárértéke is zuhanni kezdett.
Forrás: Mirror
Fotó: Getty Images