Kanye West őrült ámokfutást rendezett a Twitteren – Vajon a házassága is rámehet?

2020. július 21.
Kanye West elképesztő ámokfutást tartott tegnap este a Twitteren: anyósát eltiltotta a gyerekeitől, a feleségét Kim Kardashiant pedig azzal vádolta meg, hogy be akarja záratni. West viselkedése akár szórakoztató is lehetne, de valójában az egész helyzet nagyon is szomorú.

Kanye Westnek mindig is voltak furcsa dolgai. Az elmúlt években többször is kijelentette, hogy ő maga minden idők legnagyobb művésze és Isten legcsodálatosabb teremtménye, de rendszeresen sokkolta az embereket azzal is, hogy Amerika következő elnöke szeretne lenni. Az amerikai elnökválasztáshoz közeledve aztán múlt héten ismét ledobta az bombát, és bejelentette, hogy ezúttal tényleg versenybe száll az elnöki posztért.

kanye-west

Ennek örömére a rapper múlt vasárnap meg is tartotta kampánynyitó eseményét a dél-karolinai Charlestonban. A rendezvény már önmagában is kissé szokatlan volt: West egy golyóálló mellényben tűnt fel a színpadon, a hajába bele volt nyírva, hogy 2020, a tömegnek mikrofon nélkül beszélt, és az emberek sem kaptak mikrofont, amikor kérdeztek tőle. Ezek az részletek azonban eltörpültek a rapper viselkedése mellett.

Kampánynyitó beszédében szó volt a teológiáról, a hajléktalanságról, a rabszolga-felszabadításról, mígnem végül rátért az abortusz kérdésére. Ekkor, a beszámolók szerint West sírva fakadt, és kissé hisztérikusan arról kezdett beszélni, hogy a szülei majdnem elvetették őt.

„Most nem lenne Kanye West, mert az apám túl elfoglalt volt.” Majd hozzátette, hogy ő maga is majdnem megölte a lányát: „Még ha a feleségem, Kim (Kardashian) el is válik tőlem ez után a beszéd után, ő világra hozta North-ot, még ha én nem is akartam.”

A kirohanása ellenére egyébként West szerint az abortusznak legálisnak kell maradnia, de hozzátette, hogy szerinte minden nőnek, aki gyereket szül, egymillió dolláros támogatást kellene kapnia.

A rapper meglepő kampánybeszédének meg is lett az eredménye. A People magazin forrásai szerint Kim Kardashiant nagyon mérges lett férjére, amiért az a magánéletük részleteit teregette ki az emberek előtt.

Olvastad már?

Ámokfutás a Twitteren

A sztorinak azonban ezzel még nem lett vége. Tegnap este ugyanis a rapper a Twitteren kezdett ámokfutásba: az azóta már törölt posztokban West azzal vádolta meg Kim Kardashiant és Kris Jennert, hogy be akarják őt záratni.

twitter

„Kim egy doktorral Wyomingba akart repülni, hogy bezárassanak, mint a Tűnj el! című filmben, csak azért, mert a lányom megmentése miatt sírtam tegnap.”

Majd Kris Jennernek azt üzente, hogy nem engedi, hogy a gyerekei közelébe menjen.

kanye west twitter

Egy másik posztjában is a Tűnj el! című horrort említette, ami szerinte valójában az ő életéről szól. Azután egy zavaros mondatban Kim Kardashian Playboy-fotózására is utalt, mint írta, Istenre esküszik, hogy a lánya anyja – vagyis Kardashian – nem fogja engedni North Westnek, hogy a Playboyban szerepeljen. Majd posztolt egy képet gyerekeiről, a képhez pedig odaírta, hogy a West gyerekek soha nem fognak Playboy-fotózást vállalni.

kanye-west-twitter

Vicces lehetne, de igazából nem az

Persze mindezen röhöghetnénk egy jót, és a fejünket foghatnánk, hogy egy ilyen ember szeretne Amerika következő elnöke lenni – ám fontos adaléka a sztorinak, hogy Kanye Westet néhány évvel ezelőtt bipoláris zavarral diagnosztizálták. A betegségéről a rapper egy korábbi interjúban nyíltan beszélt, és azt is tudni lehet, hogy West nem éppen gyógyszerpárti, ezért a betegsége kezeléséhez szükséges gyógyszereket sem szedi rendszeresen.

„Ha bipoláris vagy, és nem szeded a gyógyszeredet minden nap, akkor felszállsz, mert azok tartanak stabilan. Nélkülük azonban teljesen felszállsz, kórházba kerülhetsz, és elkezdesz kiszámíthatatlanul viselkedni, ahogy azt a TMZ mondaná. Amikor felszállsz, akkor jobban kifejezed a személyiséged. A kifejezésed ilyenkor egészen gyermeteg is lehet, vagy bizonyos helyek határán mozoghat. Az elmúlt két évben ezeket tapasztaltam. Száz évvel ezelőtt bezárták volna a bolond nagybácsit a padlásra. Most pedig itt van a padlás” – viccelődött állapotáról David Lettermannak 2019-ben, majd komolyabban is elmesélte, mit él át betegsége miatt.

„Amikor ilyen állapotban vagy, akkor hiperparanoid leszel mindennel és mindenkivel kapcsolatban. Ez az én tapasztalatom, másoknak más. Azt érzed, mindenki színész, minden egy nagy összeesküvés-elmélet. Azt hiszed, a kormány csipeket rak a fejedbe, és felveszik, amit mondasz. (…) Amikor nem szedem a gyógyszereimet, és felszállok, úgy érzem, hogy van egy erősebb kapcsolatom az univerzummal. Ez egy egészségügyi kérdés, ami egy erős stigmával jár, és mindenki azt mond róla, amit akar, bárhogy megkülönböztethet. Olyan, mintha kibicsaklott volna az agyam. Ahogy kibicsaklik a bokád is. Ha valakinek kibicsaklik a bokája, azt nem erőltetik még tovább. Nálunk viszont, ha az agyunk eljut egy ilyen megbicsaklásig, az emberek mindent megtesznek, hogy rosszabb legyen.”

Nagyon valószínű tehát, hogy a rapper vasárnapi és hétfői ámokfutása is a betegsége következménye – vagyis egészen pontosan annak a következménye, hogy nem hajlandó gyógyszerekkel karbantartani az állapotát.

Olvass tovább!