Mielőtt címmel jelent meg Trokán Nóra szenzációs fotóalbuma

2021. november 28.
Mielőtt címmel a napokban jelenik meg Trokán Nóra első fotóalbuma, amelyben közel 200 fotón keresztül enged betekintést a kulisszák mögé és mutatja be színészkollégáit előadáskezdések előtt, szerepeikre készülve. A fekete-fehér felvételek a budapesti és vidéki színházi szakma legintimebb pillanatait villantják fel.

Trokán Nóra színészi munkái mellett gyerekkora óta érdeklődik a fotóművészet iránt, és kollégáit is évek óta fotózza. Készített társulati képeket a budapesti Katona József Színház művészeiről, valamint láthatók voltak címlapfotói pályatársairól a Nők Lapjában is. 

mielott-trokan-nora-foto-album-szinhaz

A Mielőtt című könyv gondos válogatás több év felvételeiből: az angol Nemzeti Színház egy albuma sarkallta Nórát arra, hogy komolyabban foglalkozzon azzal az egy órával, ami a színésszel történik a színházba érkezés és színpadra lépés között. Ezek azok a legintimebb pillanatok, amelyek a közönség előtt láthatatlanok. Amikor egy hétköznapi helyzetből, apából, szerelmes nőből, gyászoló emberből egy óra alatt válik a színész az aznap este általa alakított megcsalt férfivá, apácává vagy akár hősszerelmes emberré. 

mielott-trokan-nora-foto-album-szinhaz

„Mindig is érdekelt, mi történik a színészben, amíg eljut a portától a színpadig. Nem sok idő, de van, hogy egy világnyi a különbség. Milyen a legtragikusabb napodon a legfelhőtlenebb vígjátékban játszani, vagy épp életed legboldogabb napján a legsötétebb tragédiában?” – vall a bevezetőben a gyűjtemény inspirációjáról Trokán Nóra. 

A Mielőtt közel 200 fekete-fehér képet tartalmaz mások mellett a Budapesti Operettszínház, a fővárosi Katona József Színház, Nemzeti Színház, Örkény Színház, Pintér Béla Társulat, Vígszínház, valamint a kecskeméti Katona József Színház és a székesfehérvári Vörösmarty Színház művészeiről.

mielott-trokan-nora-foto-album-szinhaz

Az albumban szereplő képek közül 40 fotóból kiállítás is nyílt a Godot Kortárs Művészeti Intézetben. Mindegyik képből egyetlen nyomat készül, amelyeket a kiállítás kéthetes időtartama alatt, december 5-ig meg lehet tekinteni és meg is lehet vásárolni.

Olvass tovább!