Huzella Júlia sosem pihen: itt nézheted, hallgathatod és láthatod mostanában

2021. november 11.
A színésznő munkái szorosan kapcsolódnak az anyasághoz, azt mondja, el sem tudja képzelni, mit csinálna, ha nem lennének gyerekei. Tulajdonképpen ennek köszönheti a Tíztőlmese projekt megszületését, az Anya-e vagy? díjnyertes klipjét és a hasonló című monodrámát. Ám legújabb, A legjobb dolgokon bőgni kell című filmjéhez is hozzátett az anyaság kettősségének érzése.

A kisgyerekes szülők valószínűleg a tavalyi karantén első napjaiban ismerték meg jobban Huzella Júliát, aki márciustól száz napon át olvasott fel mesét a gyerekeknek délelőtt tíztől. Innen kapta nevét a ma már önálló projektként futó, saját weboldallal és előfizetéssel rendelkező Tíztőlmese, ahol még most is hallhatunk újdonságokat a színésznő előadásában. „A gyerekeink ebbe nőnek bele, hogy a mama és a papa mindig csinál valamit. Hogy altatás után még vesznek fel meséket – mondta Huzella Júlia a Marie Claire-nek adott interjújában. – A hálószobában berendeztünk egy kis stúdiót magunknak, úgyhogy ha valamelyik nem tud elaludni, akkor még átjön, és nézi, hallgatja. Részesei ennek az egésznek.”

huzella-julia

A színházba járók is jól ismerhetik nevét, számos színházban és darabban játszott szabadúszóként az elmúlt években. A MáSzínházban nemrég bemutatott Anya-e vagy? című monodrámájának köszönhetően – ha szerencsések vagyunk, még elcsíphetünk rá jegyeket, ám a legtöbb előadás már teltházas – ráadásul ismét új vizekre evezhetett a színésznő: videóklip készült az előadáshoz a Paizs Miki Sickratman által – a saját Buzi-e vagy? című dalának feldolgozásaként – írt dalhoz, mellyel a Klipszemlén díjat nyertek. „Olyan sok élményem van, ami nem is kapcsolódik feltétlenül a szakmámhoz. Ettől még különlegesebbek ezek a dolgok” – jelentette ki Huzella Júlia.

A legjobb dolgokon bőgni kell című film, mely már a mozikban van, a kora harmincasok útkeresését dolgozza fel. Ez Grosan Cristina első nagyjátékfilmje, mely kínzó űrt tölt be a hazai filmes palettán: a kritikusok egyöntetű véleménye szerint végre újra van jó magyar szerzői vígjáték. Ráadásul bár a címe női filmet sejtet, a férfi nézők sem unatkoznak a filmen. „A Legjobb dolgokon bőgni kell egyáltalán nem női film” – mondta Huzella Júlia, aki a főszereplő egyik régi barátnőjét alakítja, akivel rég megszakadt a kapcsolata. Ám most csak ő ért rá, hogy beugorjon, amikor barátnőjének távoli rokona holttestére kell vigyáznia, míg megérkeznek a halottszállítók. „Volt olyan férfi kollégám, aki fél órán át ecsetelte, hogy miért jó a film, és azt is, hogy miért lehetne nagyon rossz, unalmas, sablonos és vicceskedő gagyi ugyanebből az okból, de mégsem az.”

Úgy tűnik, amihez a színésznő nyúl, arannyá válik. Nem csak Huzella Júlia videóklipjét díjazták, és filmjét fogadták örömmel a kritikusok és a nézők. A Tíztőlmese projekt is nyertes ötletnek bizonyult: Red Dot díjat kapott, ami egy nemzetközi dizájndíj, Digital Solutions kategóriában.

Olvass tovább!