Cara Delevingne úgy tesz, mintha anya lenne

2022. február 07.
Ha valaki nem tudta volna eddig, ahhoz, hogy kisbabánk legyen, úgy kell tennünk, mintha anyák lennénk. Legalábbis Cara Delevingne szerint ez a legbiztosabb módszer, és kinek higgyünk, ha nem neki?!

A modell a Harper’s Bazaarnak vallotta be, hogy reméli, a harmincas éveiben lesznek majd gyerekei (Cara Delevingne 2022 augusztusában tölti be a harmincat). Ugyanakkor azt is leszögezte, hogy egyelőre nem áll készen az anyaságra, ám már tervezi, milyen lesz a jövőbeni gyermeke. 

cara-delevingne-anyasag

„Gyerekruhákat vásárolok a leendő gyerekemnek, aki még nem létezik – mondta Cara Delevingne. – A babacipők teljesen levesznek a lábamról, elolvadok tőlük. Elmentem vásárolni a múltkor, és vettem egy pár apró Air Jordan sportcipőt, ami lila, és oroszlán van rajta. Gyakorlok…”

A gyerekre való felkészülés egészen érdekes módja a babacipők vásárlása, ám az vesse Cara Delevingne-re az első követ, aki nem tett hasonlót. Ha egy harmincas szingli szemüvegén át nézzük a gyerekrészleget, muszáj elismernünk, hogy a babadolgok nagyon-nagyon aranyosak. Azt pedig valószínűleg Cara Delevingne is tudja, hogy nem pontosan így születik a gyerek.

Forrás: The Cut Fotó: Getty Images

Olvass tovább!